Vasas Szakszervezet: ezrével kerülnek utcára a munkavállalók, az autóipar sem kivétel

Elsősorban a kölcsönzött munkaerőtől válnak, és az elbocsátott munkások közül csak a szakképzetteknek nyújt esélyt a sokat hangoztatott munkaerőhiány.
Tömeges elbocsátásokat tapasztaltak a feldolgozóiparban, elsősorban a kölcsönzött munkavállalók vesztik el sorban az állásukat – mondta a Klubrádióban a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán. Rendkívül nagy változás zajlik a hazai feldogozóiparban, a cégek rendelésállománya nagyon nagy mértékben csökkent, ezután pörögtek fel a kirúgások.
Az áprilisban feltűnővé vált leépítések a teljes feldolgozóipart érintik, így többek között az autóipart, a szerszámgépgyártást, a gépgyártást és a fémfeldolgozást is – nyilatkozta a szakszervezeti vezető. Csak a Vasas Szakszervezeti Szövetség által lefedett munkahelyeken egyetlen nap alatt, az ország több pontján április 30-ról május 1-re kétezer kölcsönzött dolgozónak szűnt meg az állása.
A másik jelenség, hogy a határozott idejű szerződéseket a feldolgozóiparban jellemzően nem hosszabbítják meg, és nem töltik fel a fluktuáció miatt megüresedett állásokat, illetve létszámstopot rendelnek el a vállalkozások.
Az utcára tett munkások közül csak a szakképzetteknek nyújt esélyt a más területen jellemző munkaerőhiány. A Vasasnál a következő hat-nyolc hónapban nem számítanak javulásra, inkább további elbocsátásokra. A bizonytalanság okai közé tartozik az új technológiai fejlesztések hiánya. Például az autóiparban a hagyományos belsőégésű motorok hajtásláncának kiváltására még nincs meg az új kiforrott fejlesztés, ami a dömpingszerű gyártáshoz kellene.
(Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…a következő hat-nyolc hónapban nem számítanak javulásra, inkább további elbocsátásokra…”
Csörög a vekker! Ideje lesz(lenne) fölébredni vajdaság gyarmati térség őshonosainak. Vége az álomnak, nyakunkon az újabb…! De a döbrögista kakukkolás a LEGVERSENYKÉPESEBB (nem tévesztendő össze a LEGJOBB – bal!), és az ál – antidöbrögista „MINKTUGGYUKHOGYKÖLLCSINÁNI!” – visongás lenyomja a realitásérzéket! Csak a „majdcsak lesz valahogy, csak ezt túléljük” hangulata van! Közben senki sem reagál arra, hogy egyre kevesebben élik túl! Senki nincs aki kimondja: ’90 – hez képest már HÉTSZÁZEZRET VESZTETTÜNK, HATSZÁZEZER PEDIG ELMENEKÜLT!
HATSZÁZEZERRE KILAKOLTATÁS VÁR, SZÁMUK PEDIG AZ ELBOCSÁJTÁSOK MIATT CSAK NŐNI FOG!
SENKI/SEMMI NINCS AKI/AMI ŐSZINTÉN, HITELT ÉRDEMLŐEN KIMONDJA:

EZ AZ ÚT A PUSZTULÁSBA VEZET!

Az ok:Mindenhol ukrán munkások vannak!
Minden rosszban van valami jó, legalább nem jön több vendégmunkás és akik itt vannak azoktól is megtudunk szabadulni. A másik lépcsőházban lakó ismerősöm is azt mondta, hogy náluk is csak a nyugdíjasokat (kevesen vannak) és a kölcsönzött munkásokat fogják elküldeni, aztán jön a létszámstop.