Harc a menstruációs szegénység ellen

Az MSZP határozati javaslata hívja fel a „családbarát” kormány figyelmét több százezer szegénységben élő magyar lány, nő problémájára.
Az MSZP három képviselője (Gurmai Zita, Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes) határozati javaslatot nyújtott be a menstruációs szegénység ellen.
A kormánynak szeptember 30-áig kellene megvizsgálnia, hogy a menstruációval kapcsolatos higiéniai termékeknél mennyivel lehet csökkenteni az általános forgalmi adót, vagy más módon olcsóbbá tenni azokat. Szeretnék, ha a kormány megvizsgálná, miként lehetne biztosítani – akár a család- és gyermekjóléti szolgálatok, védőnők közreműködésével – a szegénységben élő lányok és nők számára, hogy hozzájussanak a számukra szükséges higiéniai termékekhez, amit anyagi helyzetük miatt nem tudnak beszerezni.
Az ellenzéki politikusok egyebek mellett emlékeztetnek rá, hogy a becslések szerint a magyar nők 30 százalékát érintheti a menstruációs szegénység.
A súlyos problémát jelenleg csak civilek próbálják orvosolni.
A szocialisták felidézik, hogy miközben több ország csökkentette, eltörölte a higiéniai termékek adóját, illetve diákoknak ingyenessé tették azokat, Magyarországon a női higiéniai termékek áfája az egyik legmagasabb az EU-ban.
A három képviselő az MSZP nevében azért nyújtotta be az országgyűlési határozati javaslatot, hogy felhívják a „családbarát” kormány figyelmét a több százezer szegénységben élő lányt és nőt érintő problémára. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nyilván a kétfarkúak elmentek nyaralni. A Maszop pedig átvette a szerepüket! „Legyen ingyen sör, ingyen tampon, örök élet…”
A probléma – sajnos – valós, ám a RENDSZER VELEJÁRÓJA! A Maszop pedig – amúgy – támogatja a RENDSZER – t, és annak CSAK részproblémáit kapargatja.
Aligha csoda, hogy már csak 6 százalék a népszerűségi mutatójuk!

Besz@rás !
Hárman kellettek hozzá, hogy megtalálják az ország legégetőbb problémáját.