„Csak annyit kellett mondania, hogy ő egy államtitkár, és máris vihette haza a laptopokat

A csaló több millió forinttal károsított meg főleg műszaki cikkeket árusító boltokat.
A rendőrségre 2018 októberében érkezett feljelentés arról, hogy egy férfi több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet – számolt be az esetről a police.hu.
A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és látókörükbe került egy helyi férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével és több, hasonlóképpen elkövetett csalással is.
A nyomozás adatai szerint a férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat. A debreceni lakos így több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza.
A közlemény szerint az volt a módszere, hogy előre felhívta az üzleteket, bemutatkozott, mint államtitkár és a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket.
A férfi azért, hogy még hitelesebb legyen, a nem létező kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy még a személyi igazolványát is megmutatta az eladóknak, mondván ő az, akit az államtitkár a telefonban említett.
A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták B. Istvánt és 2019. július 9-én bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.” – olvasható a fősodratúak bármelyikében.
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az utóbbi időkben megszaporodtak a magukat államtitkárnak, ilyen – olyan tábornoknak, diplomatának – egyszóval FONTOS EMBERNEK mondó szélhámosokról szóló bűnügyi hírek. Némelyikük még intézkedett is! Polgármesterek, hivatalnokok ajánlgatták egymásnak a „közbenjáró tehetségeket” – ÉS FIZETTEK SAJÁT ZSEBBŐL, ELŐRE! Abban a reményben, hogy busásan megtérül az invesztíció.

Cikkbeli hősünknek elég volt csak egyet telefonozni, egy kicsit államtitkározni, és máris…- tárult a Szezám.
Ilyen a világ Döbrögisztánban. A Móricz Zsigmond által „megénekelt” „Rokonok” világa virágzik ismét.
HÚSZEZER forintért (plusz üzemanyagköltség) lehet „kéklámpás” személyautó szolgáltatást igényelni, sofőrrel, BÁRKINEK! Csak egy telefon, és a kért időben a rendelt helyre érkezik a „bóbitás” fekete Mercedes. Aztán a célállomáshoz fuvaroz. Hátsó ülésén az elegáns és határozott „Államtitkár Úrral”. A telefonon egyeztetettek szerint. Bokacsattogós – főhajtós fogadtatás, „ehhe pahancsolj kéhlekalássan”!
Minden olyan életszerű! Olyan „Rokonok” – os.

A magyar ugar semmit nem változik.
A látszat mindenek elött.
Félelem
Segnyalás
Potyalesés
Uram bátyám leszopom a faszát mig pozicioban van.
Én felcsuti cigány,megfigyeltem a magyar gádzsokat.
Láttam az uram bátyám bokacsatogtatást,faszopást,primitiv buta parasztokat.
Itt ezen az ugaron tudttam mint szélhámos miniszterelnök lenni.
Uköregapám még teknöt vájt.
Én ennek ma buta népnek a Budai várában pozolok,mint profi csalo.
https://www.youtube.com/watch?v=INNBwKNFZ4I
Ide figyelj cigo.
Lehet,hogy Magyarországon okosnak hiszed magad,
de itt Brüsselben csak egy köztörvényes bünözö vagy.
Oda fogsz kerülni ahova a köztörvényes bünözök.
Aha! Itt egy link, érdemes megnézni a 33. perctől.
https://www.youtube.com/watch?v=-2sxTM5i4rc
-Mit gondol Tanácselnök elvtárs?
Szélhámosok mindig voltak és lesznek is.
Kapzsi volt nem ismerte a piacot rábaszott.
Mint a butikos aki negyven milliót adott a boszorkánynak hogy levegye róla a rontást,aztán amikor meglépett a lével bíróságra ment 🙂 🙂
A hátsó ülésről eszembe jutott.
https://www.youtube.com/watch?v=buL348VG_qo