Önszerveződő zsidó biztonsági szolgálatot hoz létre a Tett és Védelem Alapítvány a bulinegyedben

Megelégelték a részeg turisták zsidózását.
Az antiszemita atrocitások megelőzésére a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) úgy döntött, egyfajta „önszerveződő biztonsági szolgálatot” hoz létre Budapesten, Belső-Erzsébetvárosban, az úgynevezett bulinegyedben – írja a Népszava.
A lapnak Szalai Kálmán, az alapítvány titkára azt mondta, elejét akarják venni annak, hogy Magyarországra „importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét”, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy biztonsági szempontból „Budapest ne váljon olyan hellyé, mint némelyik nyugati nagyváros”.
A Népszava felidézte, nemrég A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó György azt nyilatkozta korábban, hogy rendszeresen történnek verbális atrocitások a VII. kerületben. A szóbeli agressziót erősen ittas turisták követik el, angolul becsmérlik a zsidókat, esetenként Heil Hitler!-eznek. Leginkább az ortodoxokat éri impulzus, mert ők viseletük alapján jól beazonosíthatók.
A biztonsági szolgálatról szóló elhatározás nem kizárólag Szabó György jelzései alapján született, de szerepet játszottak a folyamat felgyorsításában. Jelenleg a részletek kidolgozása folyik, várják az önkéntesek jelentkezését. A TEV-es szolgálat a tervek szerint együttműködik majd a rendvédelmi szervekkel. (magyarnarancs)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…A TEV-es szolgálat a tervek szerint együttműködik majd a rendvédelmi szervekkel.”
– Parancsba adják a rendőrségnek hogy MIT KELL TENNIÜK! Vagy mi fog történni?
A TERV TEHÁT KÉSZ! Jöhet a megvalósítás! Felekezeti – vagy faji alapon beindul az „állam az államban” akció?! Elsőre! Utána… Önszerveződve persze!
HÁT EZT IS MEGÉRTÜK!

Nem ez a TEV követelte a Magyar Gárda, Betyársereg, stb. betiltását a kormánytól arra hivatkozva, hogy a rendvédelem kizárólag a hatóságok feladata? Elvárom azt jogtisztelő polgárként, hogy a magyar törvények egyformán vonatkozzanak minden egyes etnikai és vallási csoportra!
Csak várjad……………………………….lol.
+1. Az a baj, hogy ezek a cionista tetvek nem tartanak be semmiféle szabályt sem. Míg másoktól elvárják, hogy minden szabályt maximálisan betartsanak.
Jogos! Egy olyan társadalomban, ahol azt hangoztatják, hogy a törvények előtt mindenki egyenlő, nem lehetnek egyenlőbbek!
Miután csak a cionista világgyarmat egy darabkája vagyunk, naivitás magunkat a hatalmon lévő zsidókkal egyenrangú állampolgárnak tekinteni. Ha az államunk független lenne, ilyen szervezet nem is működhetne. Minden számottevő ellenállási gócot szétvertek, amihez a „lebutított” állampolgárok is hozzájárultak. Amelyek pedig fennmaradtak nem érnek semmit.
De itt van az In-Kal, ami behálózza a magyar rendvédelmi szerveket (Izrael szülötte).
De van belőlük több is.
És hogy ki az úr Pannon féltekén:
„A Neokohnnak (https://neokohn.hu/rolunk/) Szalai Kálmán úgy fogalmazott, hogy
„Elsősorban a jelenséget szeretnénk dokumentálni, hogy az összes rendelkezésünkre álló jogi lehetőséget kimerítve fellépjünk ellene. Nem a rendvédelem feladatait akarjuk átvenni, hanem az eddigi kiegyensúlyozott együttműködésre alapozva, őket segítve kívánunk fellépni a jelenség ellen.” (fordítsd magyarra!)”
És a jogi lehetőség korlátlan, hiszen ők hozzák a törvényeket, jogszabályokat. Ne feledjük ez a tartomány a világ második cionista központja. De hát Ők Jahve kiválasztottjai, mi meg csak gój rabszolgák.
Ezenkívül kétlem, hogy ez az idegen turisták ellen irányul. A jobbik (látszat demonstrációk és akciók) első parlamenti ciklusa lehetővé tette a magyar ellenes törvények sorozatának megalkotását. A FIDESZ ( a Likud szövetségese. A Likud egy jobbközép párt, vajon milyen a valódi jobb?) az előző ciklusában felszámolta az ellenállási gócokat. Most rájöttek, hogy egy nem azonosítható erő címén bármilyen intézkedést hozhatnak. Nesze neked állampolgár (szavazó rabszolga). Az EU-s meglepi.
Ideje lenne ezekkel a férgekkel szemben a teljes nemzeti ellenállásnak. Ez itt Magyarország nem pedig izrael. Ezért jó lenne, ha nagyon gyorsan visszafognák magukat.
Hun szerint:
2019-05-29 – 14:18
„Ez itt Magyarország nem pedig izrael.”
Ezt gondold át még egyszer, alaposabban…
Legalább erre való hivatkozással végre felállhatnak az Önszervezödő Magyar biztonsági szolgálatok is. Akik Magyar irányítással végre nem cionista érdekeket fognak képviselni hanem Magyart. Nagyon itt volna az ideje.
Hogy mi????? 🙂
Há’ én szervezek oda abberrált liberáloknak hétvégi hányást?
Én élek a felvásárolt ingatlanok kiadásából?
Nekem van fekete listám kiadó lakásokból?
Én mondtam a rendőrségnek hogy ott ne intézkedjen,vagy az én pofám járt amikor meg lehetett volna szüntetni ezt az állapotot?
https://24.hu/belfold/2018/02/18/elbukott-a-nepszavazas-minden-marad-ugyanugy-a-bulinegyedben/
Ó nem,ez már AZ a városállam,ami régóta kívánkozik a reneszánszukat élőkből,,,, -micsoda ostoba hülyének nézés van itt.
Itt lehet nézelődni, biztos azért mert nem cél a megvalósítás
https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=budapest+v%C3%A1ros%C3%A1llam
Jó nem?
https://hu-hu.facebook.com/varosallambudapest/
Még keresek egy oldalt a fészen,már akkor komolyan vettem.
Kétfarkúaknak ,Momentumnak is tetszik az ötlet,de mi csak szavazgassunk ugyebár.
Tökmindegy, hogy a TEV minek nevezi a leendő önkénteseit. A rendvédelem a rendőrség feladata, nekik viszont ebben a formában (valószínűleg ez is egyesület lenne) semmilyen különleges jogosultságuk nem lesz. Biztosan vannak olyan esetek is, mint amikre hivatkoznak, azonban ez inkább válasznak tűnik az MHM kezdeményezésére (Nemzeti Légió). A zsidók radarja érzékeny, és most fenyegetve érzik magukat. Olyan kétségbeesetten szeretnék mutatni, hogy alapítvány létükre jelentősek, hogy már biztonsági szolgálatról beszélnek. Ezzel azonban ellenhullámokra számíthatnak (spontán vagy bejelentett felvonulások, verbális támadások stb.). Erre várnak. Akkor már valóban indokolttá válik a „fenyegetettségükről” beszélni.
A cionista szélsőjobb provokációja ez a formáció.
A célja világos: legitimációt adni a torockai-féle betyárseregnek, hogy legyen hivatkozási pontjuk.
Nem veszitek észre az időzítést?
Ezek az álnemzeti véderők mind-mind valakik ellen jöttek létre, sohasem értünk, mindig csak ellenünk. Mindig épp minket, a leginkább kiszolgáltatottakat fenyegetnek teljesen véletlenül. Közben az őket pénzelő új tőkésosztály vígan lopja a pénzeteket, a szemeteket is kilopják, míg a telepi cigány max. szögvasat, drótkerítés maradványt, vagy ereszcsatornát.
A tőkés a legnagyobb tolvaj, a tőkés pedig teljesen mindegy, hogy zsidó, vagy magyar, vagy akár cigány (ilyen is van bizony), és a fasizmus fokozása a tőkések legelemibb érdeke!
Nincs olyan kemény diktatúra, ami ne lenne jó a tőkéseknek!
Gondoljátok meg, proletárok!
„Amikor ellepnek a tetvek,nem azt nézem,hogy melyik csíp vagy melyik nem,hanem agyoncsapom mindet!”