Írta: J. V. Sztálin

Lenin és a középparaszttal való szövetség kérdése

Válasz Sz. elvtársnak

Sz. elvtárs!

Nem igaz, hogy Leninnek Pityirim Szorokinról írt ismeretes cikkében kiadott jelszava, amely szerint „megegyezésre kell jutni a középparaszttal, egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csak a szegényparasztságra támaszkodva” — nem igaz, hogy ez a jelszó „a szegényparaszt-bizottságok időszakának” jelszava, a „középparasztság úgynevezett semlegesítési időszaka végének” jelszava. Ez egyáltalán nem igaz.

A szegényparaszt-bizottságokat 1918 júniusában alakították. De már 1918 október végén a falun túlerőben voltunk a kuláksággal szemben és a középparaszt a Szovjethatalom felé fordult. Éppen ennek a fordulatnak alapján jött létre a Központi Bizottság határozata, amely a Szovjetek és a szegényparaszt-bizottságok közötti kettőshatalom megszüntetéséről, a járási és falusi Szovjetek újjáválasztásáról, a szegényparaszt-bizottságoknak az újonnan választott Szovjetekbe való beolvasztásáról és következésképpen, a szegényparaszt-bizottságok felszámolásáról szól. Ezt a határozatot, mint tudjuk, a VI. Szovjetkongresszus 1918 november 9-én szovjet vonalon törvényerőre emelte. A VI. Szovjetkongresszus 1918 november 9-i határozatára gondolok, mely elrendeli a falusi és járási Szovjetek újjáválasztását és a szegényparaszt-bizottságoknak a Szovjetekbe való beolvasztását.

S mikor jelent meg Leninnek „Pityirim Szorokin értékes beismerései” című cikke, melyben a középparaszt semlegesítésének jelszava helyett a középparaszttal való megegyezés jelszavát hirdeti? Ez a cikk 1918 november 21-én jelent meg, vagyis majdnem két héttel a VI. Szovjetkongresszus szóbanforgó határozata után. Lenin ebben a cikkében határozottan azt mondja, hogy a középparaszttal való megegyezés politikája a középparasztnak felénk tett fordulatából következik.

Íme, Lenin szavai:

„A falun az a feladatunk, hogy megsemmisítsük a földesurat, megtörjük a kizsákmányoló és üzérkedő kulák ellenállását; ebből a célból szilárdan csakis a félproletárokra, a «szegényparasztságra» támaszkodhatunk. De a középparaszt nem ellenségünk. A középparaszt ingadozott, ingadozik és ingadozni fog: az a feladat, hogy az ingadozókra hassunk, nem azonos azzal a feladattal, hogy a kizsákmányolót megdöntsük és az aktív ellenséget legyőzzük. Megegyezésre kell jutni a középparaszttal, egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csak a szegényparasztságra támaszkodva — ez most a feladat, mert éppen most, a fentebb kifejtett okokból, a középparasztságban a felénk való fordulat elkerülhetetlen” (XXIII. köt. 294. old.).

Mi következik ebből?

Ebből az következik, hogy Lenin jelszava nem a régi időszakra, nem a szegényparaszt-bizottságoknak és a középparaszt semlegesítésének időszakára vonatkozik, hanem az új időszakra, a középparaszttal való megegyezés időszakára. Ez a jelszó tehát nem a régi időszak végét, hanem egy új időszak kezdetét tükrözi.

De az ön állítása Lenin jelszavát illetően nemcsak formális szempontból, nemcsak, hogy úgymondjuk, időrendi tekintetben, hanem lényegében is helytelen.

Ismeretes, hogy Leninnek a középparaszttal való megegyezésre vonatkozó jelszavát, mint az egész párt új jelszavát, pártunk VIII. kongresszusa (1919 márciusában) proklamálta. Ismeretes, hogy a párt VIII. kongresszusa az a kongresszus, amely a középparaszttal való tartós szövetség politikájának alapelveit megállapította. Ismeretes, hogy programunkat, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának programját, szintén a VIII. pártkongresszuson fogadták el. Ismeretes, hogy ez a program külön pontokat tartalmaz pártunknak a falu különféle csoportjaihoz, a szegényparasztsághoz, a középparasztsághoz, a kuláksághoz való viszonyáról. Mit mondanak a SzK(b)P programjának e pontjai a falu társadalmi csoportjairól és a pártnak hozzájuk való viszonyáról? Halljuk csak:

„Az Oroszországi Kommunista Párt a falun egész munkájában továbbra is a falu proletár és félproletár rétegeire támaszkodik, mindenekelőtt ezeket szervezi önálló erővé olymódon, hogy a falun pártsejteket, szegényparaszt-szervezeteket, a falusi proletárokat és félproletárokat felölelő külön típusú szakszervezeteket stb. létesít, minden módon közelebb hozza a falusi proletárokat és félproletárokat a városi proletariátushoz és kiragadja őket a falusi burzsoázia és a kistulajdonosi érdekek befolyása alól.

Ami a kulákságot, a falusi burzsoáziát illeti, az OKP politikája abban áll, hogy erélyes harcot folytat e rétegek kizsákmányoló törekvései ellen, hogy megtörje a szovjet-politikával szemben kifejtett ellenállásukat.

Ami a középparasztságot illeti, az OKP politikája abban áll, hogy fokozatosan és tervszerűen bevonja őket a szocialista építés munkájába. A párt feladatául tűzi ki, hogy a középparasztságot elválassza a kulákoktól, hogy a szükségletei iránt tanúsított figyelmes magatartással a munkásosztály oldalára vonja, elmaradottsága ellen az ideológiai befolyás eszközeivel, nem pedig az elnyomás eszközeivel harcol és minden olyan esetben, amikor a középparasztság életérdekeiről van szó, gyakorlati megegyezésre törekszik vele, engedményeket téve a szocialista átalakulások megvalósítási módjának meghatározásánál” („Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt VIII. kongresszusa”, gyorsírói jegyzőkönyv, 351. old.).

Hol a különbség, akár a legcsekélyebb, akár csak a szóhasználatban mutatkozó különbség a program e pontjai és Lenin jelszava között — próbáljon ilyen különbséget találni! Nem talál ilyen különbséget, mert ilyen különbség nincs. Sőt, egészen kétségtelen, hogy Lenin jelszava nemcsak hogy nem mond ellent a VIII. kongresszus határozatainak, melyek a középparasztról szólnak, hanem ellenkezőleg, e határozatok legpontosabb és legsikerültebb szövegezésének tekinthető. Tény ugyanis, hogy a SzK(b)P programját 1919 márciusában fogadta el a párt VIII. kongresszusa, amely a középparasztság kérdését külön napirendi pontként tárgyalta, Leninnek Pityirim Szorokin elleni cikke pedig, amely a középparaszttal való megegyezés jelszavát hirdette, 1918 novemberében, vagyis a VIII. pártkongresszus előtt négy hónappal jelent meg.

Nem világos-e, hogy a párt VIII. kongresszusa teljes egészében megerősítette Leninnek a Pityirim Szorokin elleni cikkben proklamált jelszavát, mint olyan jelszót, melyet a párt, falusi munkájában, a szocialista építés egész mostani időszaka alatt vezérlő elvül köteles tekinteni?

Mi a veleje Lenin jelszavának?

Lenin jelszavának az a veleje, hogy rendkívül találóan fogja össze a párt falusi munkájának hármasegységű feladatát, amelyet egyetlen tömör formulával fejez ki: a) támaszkodj a szegényparasztságra; b) egyezz meg a középparaszttal; c) egy pillanatra se hagyd abba a kulák elleni harcot. Próbálja meg és vegye a formulának csak egyik részét a mostani falusi munka alapjául, figyelmen kívül hagyva a többi részét — és feltétlenül zsákutcába jut.

Lehet-e a szocialista építés mostani szakaszának viszonyai között a középparaszttal igazi és tartós egyességre lépni, ha nem támaszkodunk a szegényparasztságra és nem folytatunk harcot a kulák ellen?

Nem lehet.

Lehet-e a mostani fejlődési viszonyok között sikeres harcot folytatni a kulákság ellen, ha nem támaszkodunk a szegényparasztságra és nem jutottunk megegyezésre a középparaszttal?

Nem lehet.

Hogyan lehet a legsikerültebben egy összefoglaló jelszóval kifejezni a párt falusi munkájának ezt a hármasegységű feladatát? Azt hiszem, hogy Lenin jelszava ennek a feladatnak a legsikerültebb kifejezése. El kell ismerni, hogy ezt Leninnél jobban nem lehet kifejezni…

Miért kell Lenin jelszavának célszerűségét éppen most, a falusi munka mai viszonyai között hangsúlyozni?

Azért, mert éppen most észlelhető egyes elvtársaknál az a hajlandóság, hogy a párt falusi munkájának hármasegységű feladatát részekre tépjék és a részeket egymástól elszakítsák. Ezt teljesen megerősíti a januári és februári gabonabegyűjtési kampány gyakorlata.

Hogy a középparaszttal megegyezésre kell jutni — ezt minden bolsevik tudja. De hogy miképpen kell megegyezésre jutni — ezt nem mindenki érti. Egyesek úgy akarnak megegyezésre jutni a középparaszttal, hogy lemondanak a kulák elleni harcról, vagy gyengítik ezt a harcot: a kulák elleni harc — úgymond — elriaszthatja a középparasztság egy részét, a jómódú részét.

Mások úgy akarnak megegyezésre jutni a középparaszttal, hogy abbahagyják a szegényparasztság szervezését, vagy gyengítik ezt a munkát: a szegényparasztság megszervezése — úgymond — a szegényparasztság elkülönülésére vezet, az elkülönülés pedig elriaszthatja tőlünk a középparasztokat.

A helyes vonaltól való ilyen elhajlások eredményeképpen megfeledkeznek arról a marxista tételről, hogy a középparaszt ingadozó osztály, hogy a középparaszttal való megegyezést csak úgy lehet tartóssá tenni, ha erélyes harcot folytatunk a kulákság ellen és fokozzuk a szegényparasztság közötti munkát, hogy e feltételek nélkül a középparaszt a kulákság felé hajolhat, melyet erősnek lát.

Emlékezzék Leninnek a VIII. pártkongresszuson mondott szavaira:

„Meg kell határoznunk egy olyan osztályhoz való viszonyunkat, amelynek nincs határozott, szilárd helyzete. A proletariátus — tömegében a szocializmus mellett van, a burzsoázia — tömegében a szocializmus ellen van; e két osztály kölcsönös viszonyát könnyű meghatározni. De amikor olyan rétegre térünk át, mint a középparasztság, akkor kitűnik, hogy ez olyan osztály, amely ingadozik. A középparasztság részben tulajdonos, részben dolgozó. Nem zsákmányol ki más dolgozókat. Évtizedeken át agyondolgozva magát kellett védenie a helyzetét, saját bőrén érezte a földesurak és a kapitalisták kizsákmányolását, elviselt mindent, de ugyanakkor mégis: tulajdonos. Ezért roppant nehéz meghatározni ehhez az ingadozó osztályhoz való viszonyunkat” („Az OK(b)P VIII. kongresszusa”, gyorsírói jegyzőkönyv, 300. old.).

De vannak más elhajlások is a helyes vonaltól, amelyek nem kevésbé veszedelmesek, mint az előzőek. Megesik, hogy harcolnak ugyan a kulákság ellen, de ezt a harcot olyan otrombán és esztelenül folytatják, hogy a csapások a középparasztot és a szegényparasztot érik. Az eredmény az, hogy a kulák ép bőrrel ússza meg a dolgot, a középparaszttal való szövetségen rés támad, a szegényparasztság egy része pedig ideiglenesen a szovjet politika ellen aknamunkát folytató kulák hálójába kerül.

Vannak olyan esetek is, amikor a kulákság elleni harc helyett a kulákság kisajátítását, a gabonabegyűjtés helyett pedig minden gabonafelesleg kötelező beszolgáltatását próbálják bevezetni, megfeledkezvén arról, hogy a kulákság kisajátítása viszonyaink között ostobaság, és minden gabonafelesleg kötelező beszolgáltatása harcot jelent a középparaszt ellen, nem pedig szövetséget a középparaszttal.

Honnan erednek ezek az elhajlások a párt vonalától?

Annak megnemértéséből, hogy a párt falusi munkájának hármas feladata egységes és oszthatatlan feladat. Annak megnemértéséből, hogy nem szabad elszakítani a kulákság elleni harc feladatát a középparaszttal való megegyezés feladatától és ezt a két feladatot attól a feladattól, hogy a szegényparasztságot a falun a párt támaszává tegyük.

(Ebből következik, hogy a helyes vonaltól való elhajlások két oldalról veszélyeztetik a munkások és a parasztok szövetségét: veszélyeztetik azok részéről, akik, mondjuk, a gabonabegyűjtéssel kapcsolatban foganatosított ideiglenes, kivételes rendszabályokat a párt állandó vagy tartós irányzatává szeretnék tenni és veszélyeztetik azok részéről, akik a kivételes rendszabályok megszüntetését arra akarják kihasználni, hogy a kulákot szabadjára ereszszék, hogy a kereskedelmet teljesen szabadnak nyilvánítsák, úgyhogy az állami szervek nem szabályozhatnák a kereskedelmet. Ezért a helyes vonal biztosítása végett két fronton kell folytatni a harcot.

Felhasználom az alkalmat annak megjegyzésére, hogy sajtónk nem mindig követi ezt a szabályt és néha bizonyos egyoldalúságot tanúsít. Megesik például, hogy leleplezik azokat, akik a gabonabegyűjtéssel kapcsolatban foganatosított kivételes rendszabályokat, amelyek ideiglenes jellegűek, politikánk állandó irányává akarják tenni és ezzel a munkás-paraszt összefogást veszélyeztetik. Ez nagyon jó. De nem jó és helytelen, hogy ugyanakkor nem fordítanak kellő, figyelmet és nem leplezik le kellőképpen azokat, akik a munkás-paraszt összefogást más oldalról veszélyeztetik, nem leplezik le azokat, akik engednek a kispolgári nyomásnak, akik a falu kapitalista elemei elleni harc gyöngítését és a teljes szabadkereskedelem bevezetését követelik az állam szabályozó szerepének kizárásával és ilymódon más oldalról ássák alá a munkás-paraszt összefogást. Ez már nem jó. Ez egyoldalúság.

Megesik az is, hogy leleplezik azokat, akik, mondjuk, tagadják annak a lehetőségét és célszerűségét, hogy fellendítsük az egyéni kis- és középparaszti gazdaságot, amely a mostani szakaszon a mezőgazdaság alapja. Ez nagyon jó. De nem jó és helytelen az, hogy ugyanakkor nem leplezik le azokat, akik lebecsülik a kolhozok és szovhozok jelentőségét és nem látják azt, hogy az egyéni kis- és középparasztgazdaság fellendítésének feladatát ki kell egészíteni a kolhoz- és szovhozépítés fellendítésének gyakorlati feladatával. Ez már egyoldalúság.

Ahhoz, hogy a helyes vonalat biztosítsuk, két fronton kell harcot folytatni és el kell vetni mindennemű egyoldalúságot.)

Mit kell tenni, hogy ezeket a feladatokat mindennapi falusi munkánk során el ne szakítsuk egymástól?

Ehhez elsősorban olyan vezérlő jelszót kell adni, amely mindezeket a feladatokat egy közös formulában egyesítené és következésképpen nem engedné meg, hogy ezeket a feladatokat egymástól elszakítsák.

Van-e pártunk fegyvertárában ilyen formula, ilyen jelszó?

Igenis van. Ilyen formula Lenin jelszava: „megegyezésre kell jutni a középparaszttal, egyetlen pillanatra sem mondva le a kulák elleni harcról és szilárdan csakis a szegényparasztságra támaszkodva”.

Ezért gondolom, hogy ez a jelszó a legcélszerűbb és legátfogóbb jelszó s hogy azt éppen most, falusi munkánknak éppen mai viszonyai között kell a homloktérbe állítani.

Ön Lenin jelszavát „ellenzéki” jelszónak tekinti és levelében ezt kérdi: „Hogyan történhetett meg, hogy… ez az ellenzéki jelszó a «Pravda» 1928 május 1-i számában megjelent… mivel magyarázható, hogy ezt a jelszót a «Pravdá»-ban a SzK(b)P Központi Bizottságának lapjában közzétették, technikai hiba-e ez, vagypedig kompromisszum az ellenzékkel a középparasztság kérdésében?”

Dörgedelmes szavak, annyi szent! De mégis, óvatosabban a „kanyaroknál”, Sz. elvtárs: nehogy hevülékenységében arra a következtetésre jusson, hogy tilos kinyomatni programunkat, amely teljesen megerősíti Lenin jelszavát (ez tény!), azt a programot, amelyet alapjában Lenin dolgozott ki (aki korántsem volt ellenzéki!) és a párt VIII. kongresszusa elfogadott (amely párt szintén nem volt ellenzéki!). Kissé több tiszteletet programunknak a falu társadalmi csoportjairól szóló pontjai iránt! Kissé több tiszteletet a VIII. pártkongresszusnak a középparasztságról szóló határozatai iránt! . .

Ami azt a kifejezést illeti: „kompromisszum az ellenzékkel a középparasztság kérdésében”, ezt a kifejezést, azt hiszem, nem érdemes cáfolni, ezt ön bizonyára hevülékenységében mondta.

Önt, úgy látszik, zavarja az a körülmény, hogy Lenin jelszavában és a SzK(b)P-nak a VIII. kongresszuson elfogadott programjában a középparasztsággal való megegyezésről van szó, míg Lenin a VIII. kongresszusi megnyitójában a középparasztsággal való tartós szövetségrőlbeszél. Ön ebben nyilván valami ellentmondásfélét lát. Ön talán még azt is hajlandó feltételezni, hogy a középparasztsággal való megegyezéspolitikája valamilyen eltávolodás a középparasztsággal való szövetség politikájától. Ez nem áll, Sz. elvtárs. Ez nagy tévedés. Így csak olyan emberek gondolkodhatnak, akik elolvassák ugyan a jelszó betűit, de nem tudnak a jelszó értelmébe behatolni. Így olyan emberek gondolkodhatnak, akik nem ismerik a középparasztsággal való szövetség, a vele való megegyezés jelszavának történetét. Így csak olyan emberek gondolkodhatnak, akik képesek feltételezni, hogy Lenin, aki a VIII. kongresszusi megnyitójában a középparasztsággal való „tartós szövetség” politikájáról beszélt, eltávolodott saját magától, amikor ugyanazon a kongresszuson egy másik beszédében és a párt VIII. kongresszusán elfogadott programban azt mondta, hogy most a középparasztsággal való „megegyezés” politikájára van szükségünk.

Mi a dolog nyitja? A dolog nyitja az, hogy Lenin, és a párt képviseletében a VIII. kongresszus, nem lát semmiféle különbséget a „megegyezés” fogalma és a „szövetség” fogalma között. A dolog nyitja az, hogy Lenin mindenütt, a VIII. pártkongresszuson mondott valamennyi beszédében egyenlőségi jelet tesz a „szövetség” fogalma és a „megegyezés” fogalma közé. Ugyanezt kell mondani a VIII. kongresszusnak „A középparasztsághoz való viszonyról” szóló határozatáról, amely egyenlőségi jelet tesz a „megegyezés” fogalma és a „szövetség” fogalma közé. S mivel Lenin és a Párt a középparasztsággal való megegyezés politikáját nem véletlen és gyorsan elmúló, hanem tartós politikának tekinti, ezért minden alapjuk megvolt és megvan arra, hogy a középparasztsággal való megegyezés politikáját a vele való tartós szövetség politikájának és fordítva: a középparasztsággal való tartós szövetség politikáját a vele való megegyezés politikájának nevezzék. Csak meg kell ismerkedni a VIII. Pártkongresszus gyorsírói jegyzőkönyvével és ugyanennek a kongresszusnak a középparasztságról szóló határozatával, hogy erről meggyőződjünk.

Íme egy idézet Leninnek a VIII. kongresszuson mondott beszédéből:

„Lépten-nyomon megesett, hogy a szovjetfunkcionáriusok tapasztalatlansága és a kérdés nehéz volta következtében a kulákságnak szánt ütések a középparasztságot érték. Itt rendkívül sokat hibáztunk. Az e tekintetben szerzett tapasztalat segítségünkre lesz abban, hogy megtegyünk mindent a további hibák elkerülése érdekében. Ez a feladat, amely nem elméletileg, hanem gyakorlatilag áll előttünk. Önök nagyon jól tudják, hogy ez nehéz feladat. Nincsenek olyan javaink, amiket a középparasztságnak nyújthatnánk, márpedig a középparaszt materialista, gyakorlati ember és konkrét anyagi javakat követel, aminőket most nem adhatunk neki és aminőket az ország talán még hónapokon át nélkülözni lesz kénytelen abban a nehéz harcban, amely most teljes győzelmet ígér. De sokat tehetünk közigazgatási gyakorlatunkban: megjavíthatjuk apparátusunkat, kiküszöbölhetünk rengeteg visszaélést. Pártunk vonalát, amely nem irányult eléggé a középparasztsággal való blokkra, szövetségre, a vele való megegyezésre — ezt a vonalat módunkban áll és kötelességünk kiigazítani és kijavítani” („Az OK(b)P VIII. kongresszusa”, gyorsírói jegyzőkönyv, 20. old.).

Láthatja, hogy Lenin nem tesz különbséget „megegyezés” és „szövetség” között.

És még egy idézet a VIII. kongresszusnak „A középparasztsághoz való viszonyról” szóló határozatából:

„Összekeverni a középparasztokat a kuláksággal, bármilyen mértékben is kiterjeszteni rájuk a kulákság ellen irányuló rendszabályokat — ez annyit jelent, mint a legdurvább módon megszegni nemcsak a Szovjethatalom valamennyi dekrétumát és egész politikáját, hanem a kommunizmus alapelveit is, amelyek arra mutatnak rá, hogy abban az időszakban, mikor a proletariátus döntő harcot folytat a burzsoázia leveréséért, a proletariátus és a középparasztság közötti megegyezés egyik feltétele annak, hogy simán áttérjünk mindennemű kizsákmányolás kiküszöbölésére.

A középparasztság, amelynek aránylag erős gazdasági gyökerei vannak, mivel a mezőgazdasági technika még a legfejlettebb kapitalista országokban is, Oroszországról nem is szólva, elmaradt az ipari technikától, a proletárforradalom kezdete után elég hosszú időn át fogja tartani magát. Ezért a falun dolgozó szovjet funkcionáriusok, úgyszintén a pártfunkcionáriusok taktikájának számolni kell azzal, hogy hosszú időn át együtt kell működni a középparasztsággal…

… Tehát a Szovjethatalom teljesen helyes falusi politikája biztosítja a győzelmes proletariátus szövetségét és megegyezését a középparasztsággal…

… A munkás- és parasztkormány és a kommunista párt politikáját a jövőben is a proletariátusnak és a szegényparasztságnak a középparasztsággal való megegyezése szellemében kell folytatni” („Az OK(b)P VIII. kongresszusa”, gyorsírói jegyzőkönyv, 370—372. old.).

Láthatja, hogy a határozat szintén nem tesz különbséget „megegyezés” és „szövetség” között.

Nem lesz felesleges megjegyezni, hogy a VIII. kongresszus határozatában egy árva szó sincs a középparasztsággal való „tartós szövetségről”. De azt jelenti-e ez, hogy a határozat eltér a középparasztsággal való „tartós szövetség” politikájától? Nem, nem jelenti ezt. Ez csak azt jelenti, hogy a határozat egyenlőségi jelet tesz a „megegyezés”, „együttműködés” fogalma és a „tartós szövetség” fogalma közé. Ez érthető is: nem lehet „szövetség” a középparasztsággal, ha nem „egyeztünk meg” vele, s a középparasztsággal való szövetség nem lehet „tartós”, ha nincs vele „hosszú időre szóló” megegyezés és együttműködés.

Ezek a tények.

Vagy—vagy: vagy Lenin és a VIII. pártkongresszus eltért a középparasztsággal való „tartós szövetségre” vonatkozó lenini kijelentéstől, vagypedig félre kell dobni ezt a komolytalan feltevést és el kell ismerni, hogy Lenin és a VIII. pártkongresszus nem tesz semmiféle különbséget a „megegyezés” fogalma és a „tartós szövetség” fogalma között.

Aki tehát nem akar üres szőrszálhasogatás áldozata lenni, aki be akar hatolni a lenini jelszó értelmébe, amely úgy szól, hogy a szegényparasztságra kell támaszkodni, a középparasztsággal meg kell egyezni és a kulákság ellen harcot kell folytatni — annak feltétlenül meg kell értenie, hogy a középparasztsággal való megegyezés politikája nem más, mint a vele való tartós szövetség politikája.

Az ön hibája az, hogy nem értette meg az ellenzék szélhámoskodó csűrés-csavarását, felült az ellenzék provokációjának és beleesett abba a csapdába, amit az ellenfél állított önnek. Az ellenzéki szélhámosok lármáznak és ordítoznak, azt hajtogatják, hogy ők elfogadják a középparasztsággal való megegyezés lenini jelszavát, de ugyanakkor provokáló célzást tesznek arra, hogy a középparasztsággal való „megegyezés” és a vele való „tartós szövetség” két különböző dolog. Ezáltal egy csapásra két legyet akarnak ütni: először, leplezni akarják a középparasztság kérdésében elfoglalt igazi álláspontjukat, melynek lényege nem a középparasztsággal való megegyezés, hanem a „középparasztsággal való meghasonlás” (lásd az ellenzéki Szmirnov ismert beszédét, amelyet a XVI. Moszkva kormányzósági pártkonferencián idéztem); másodszor, a „megegyezés” és a „szövetség” közötti költött különbség alapján lépre akarják csalni a bolsevikok közül az oktondiakat, teljesen meg akarják őket zavarni és el akarják őket taszítani Lenintől.

És hogyan válaszolnak erre egyes elvtársaink? Ahelyett, hogy lerántanák az álarcot az ellenzéki szélhámosokról, ahelyett hogy rájuk bizonyítanák, hogy igazi álláspontjukat illetően félrevezetik a pártot — ehelyett horogra kerülnek, belemásznak a csapdába s engedik, hogy eltaszítsák őket Lenintől. Az ellenzék lármát csap Lenin jelszava körül, az ellenzékiek a lenini jelszó híveinek adják ki magukat — tehát el kell határolni magamat ettől a jelszótól, nehogy összetévesszenek engem az ellenzékkel, különben „az ellenzékkel való kompromisszum” vádját emelhetik ellenem — ilyen ezeknek az elvtársaknak a logikája!

S ez az ellenzék szélhámos fogásainak nem egyedüli példája. Itt van például az önbírálat jelszava. A bolsevikoknak tudniok kell, hogy az önbírálat jelszava pártunk cselekvésének alapja, a proletárdiktatúra megszilárdításának eszköze, a kádernevelés bolsevik módszerének lelke. Az ellenzék lármát csap és azt hangoztatja, hogy az önbírálat jelszavát ő, az ellenzék, gondolta ki, hogy a párt őtőle vette át ezt a jelszót, tehát a párt kapitulált az ellenzék előtt. Ezzel az eljárással az ellenzék legalábbis két dolgot akar elérni:

először, el akarja titkolni a munkásosztály előtt, be akarja csapni arra vonatkozóan, hogy a pártszerűség szétrombolására irányuló ellenzéki „önbírálat” és a pártszerűség erősítésére irányuló bolsevik önbírálat között szakadék tátong;

másodszor, horogra akar keríteni egyes oktondiakat és rá akarja bírni őket, hogy határolják el magukat az önbírálat pártjelszavától.

És hogyan válaszolnak erre egyes elvtársaink? Ahelyett, hogy lerántanák az álarcot az ellenzéki szélhámosokról és megvédenék a bolsevik önbírálat jelszavát, belemásznak a csapdába, cserbenhagyják az önbírálat jelszavát, az ellenzék füttyére táncolnak és . . . behódolnak az ellenzéknek abban a téves hitben, hogy elhatárolják magukat az ellenzéktől.

Ilyen példákat halmazával lehetne idézni.

De mi a munkánkban nem táncolhatunk senki füttyére. Még kevésbé lehet munkánkban vezető szempont, hogy mit mondanak rólunk az ellenzékiek. Nekünk a magunk útján kell haladni, elsöpörve az ellenzék szélhámos fogásait éppúgy, mint egyes bolsevikok hibáit, akik az ellenzék provokációjának felülnek. Emlékezzék Marx szavaira: „Menj utadon és ne bánd, hogy mit beszélnek!”

Kelt: 1928. június 12.
Megjelent: „Pravda” 152. sz.
1928. július 3.

Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 11. kötet – című könyvből)

SaLa