„Döbrögi ISMÉT GYÁVÁN KUSHAD! Ő bizony nem vitatkozik SENKIVEL!” bővebben

"/>

Döbrögi ISMÉT GYÁVÁN KUSHAD! Ő bizony nem vitatkozik SENKIVEL!

Az Euronews hírcsatorna – NEM KIS NAIVITÁSSAL – úgy gondolta, vitát szervez Döbrögi és Frans Tmmermans uniós szocialista csúcsjelölt között.

Tmmermans a jövő hét szombaton érkezik youdapestre, hogy részt vegyen a Maszop buliján. Ennek apropóján LETT VOLNA a „VITA”!

Frans Timmermans el is fogadta az Euronews hírcsatorna meghívását.

Ujhelyi István maszopos EP-képviselő is már markát dörzsölte jó előre vajdánk szénné égésének gondolatára. Még sajtótájékoztatót is összeröffentett, ahol felszólította a magyarok vajdáját, hogy álljon ki a vitára.

Döbrögi viszont nem kiselefánt ám, amely nehezen tanul, és könnyen felejt. Az ő emlékezetébe kitörölhetetlenül belevésődött AZ UTOLSÓ VITA emléke, amikor még El Qro is fölmosta vele a padlót. Lett is vajdánknak abból akkora bukta, hogy egy életre megtanulta: KERÜLNI MINDEN VITALHETŐSÉGET! A vita a döbrögisták számára olyan, mint ördögnek a tömjénfüst! (Nem is értjük: erről az Euronews nem tudott?)

Így aztán Döbrögi megköszönte a felkérést, de nem áll ki vitázni Frans Timmermansszal.

Meglátása szerint ugyanis „nem lenne helyes, ha a miniszterelnök beavatkozna a választási kampányba”.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Döbrögi ISMÉT GYÁVÁN KUSHAD! Ő bizony nem vitatkozik SENKIVEL!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Admin!
    Erről beszélt Realista. Ami számodra bűnráolvasás, az a Fidesz szimpatizánsoknak rágalom.

    Inkább abba gondolj bele,hogy ki nyerhet vagy veszíthet egy ilyen vitával? A Fidesz nagy arányú győzelme borítékolható. Timmermansnak nincs veszítenivalója akkor sem, ha Orbán felmosná vele a padlót. Fordított esetben a Fidesz viszont veszíthet szavazatokat. Hülye lenne Orbán vitázni. Egyszerűen erről van szó.

    1. Választások után az Olaf jogositványt kap az euspénzek hütlenkezelése
      tagálomokra gyakorolt jogi szankciokra.

      Magyarán euspénzt sikasztani letöltendö börtönbüntetéssel jár tagországtol független birák elött,és ügyészek elött.

      Ettöl ugy félnek Magyarországon , Bulgáriában ,Sziciliában mint a tüztöl.

      Nem oknélkül veri a halálos viz Orbán Viktort

      1. „Magyarán euspénzt sikasztani letöltendö börtönbüntetéssel jár tagországtol független birák elött,és ügyészek elött.”
        Én ezt megnézném !
        Úgy legyen !

  2. A Timmermans-Orbán (elmaradó) vitának nem a magyar jelentőségét kell nézni.
    Orbán nagy (európai) pályán játszik, illetve szeretne játszani. Amikor azt mondja, hogy Európa élére bevándorlásellenes vezetőt kell választani, akkor magára gondol.
    Ebből a szempontból hárman vannak a porondon, Timmermans, Weber és Orbán.
    A Timmermans-Weber vita már lezajlott, állítólag jelentéktelenül. Ez nem véletlen, mert mindketten egy csapatban (globalisták) játszanak, nem is lehet közöttük nagy ellentét. Viszont O.V. a cionisták csapatát erősíti, így a két globalista jelöltnek Ő lenne az igazi kihívója. Innen nézve, a politikai gyakorlat szerint igenis nagy jelentősége lenne (a választók tájékozódásának szempontjából) az elmaradt vitának. Mo-on ovi pökhendiségét már megszokták és elfogadták (?) a választók. És európai szinten?…

    1. Azt gondolom, hogy a fenti elemzés félreértésen alapul. Az EB elnökét, Juncker utódját az alapszerződés szerint az Európai Tanács (az állam-és kormányfők kupaktanácsa) jelöli, minősített többséggel. A jelöltet a parlament választja egyszerű többséggel. Ergo, Orbán még csak esélytelen pályázó sem lehetne. Az ET vezetése (Tusk helye) leginkább protokolláris szerep, nem hiszem, hogy OV ambicionálná ezt. A két kandidáló, Timmermans (Macron) és Weber (Merkel) valóban ugyanazon federalista elképzelés képviselője, ezért Orbánnak mindkettő az ellenfele. Weber mint Merkel bajor hangja, korántsem biztos befutó, a talonban ott van a francia Michel Barnier, aki jelenleg a Brexit tárgyalásokat vezeti. Ő már az előző választásnál is komoly esélyes volt, csak a német nyomás akadályozta meg a befutását és hozta helyzetbe az isiászos Junckert.

      1. ŐRVEZETŐ szerint:
        2019-05-11 – 20:15

        Esélytelennek szerintem is esélytelen, de nem azért, amit írtál. Azt gondolod, hogy ha biztos esélyes lehetne, nem mondana le Európáért a magyar miniszterelnökségről? Mondjuk egy Putyin-Medvegyev felállás mintájára…

        1. Azt gondolom, hogy a „spitzenkandidat” rendszer – eredeti céljától eltérően – a hatalom monopolizálásának eszközévé vált. Szellemiségében leginkább az amerikai elnökválasztás kétpártinak beállított „egypártrendszer” színjátékára emlékeztet. Mindez nem előzmény nélküli; emlékezzünk a német választásokra, ahol a voksolást megelőzően, (hallgatólagosan) megegyezett az SPD és a CDU a nagykoalíciós kormányzás folytatásáról. (Kímélték is egymást a korteskedés során rendesen.) A szavazás után Merkel eljátszotta a „demokratikus” kormányfő szerepét, tárgyalt FDP és a Zöldek esetleges koalíciós partnerségéről, majd hosszas alkudozás után visszatalált az ugyancsak multik által uralt elvtársaihoz, az SPD-hez.
          Az EP választás, valódi tétjéhez képest túldramatizált. Mivel a képviselők megválasztása országonként, helyileg történik, ezért a végeredményeknek lényegében belföldi, belpolitikai üzenetei vannak. Nagy kérdés, hogy Németországban és Franciahonban folytatódik-e a megvilágosodottak hegemóniája, avagy a földhözragadtak erősödnek meg? Maga az Unió, mint közös piac sikeres projekt és mint konföderáció továbbra is az lehet. Az emberek értékelik a munkavállalás és az utazás szabadságát, a stabil fizetőeszközt (még a franciák és az olaszok is). A vállalkozások értékként kezelik a vámmentességet és a tőke szabad áramlását (lásd: Brexit). Az utópiát (Európai Egyesült Államok) és a multikultit viszont egyre jobban elutasítják. Merkel azt mondta, hogy az EU-t, csak középről, kompromisszumok által lehet kormányozni. Nos, ez igaz. Kérdés az, hol van a centrum és mi az alku ára? A szuverenitás korlátozása csak önkéntes és a nép által validált lehet. Még akkor is, ha azt a szolidaritás és értékközösség díszdobozába csomagolják. Az utált nacionalizmus (valójában sovinizmus) alternatívája nem az internacionalizmus. Tárgyilagosan: a többnemzetiségű birodalmak sikeres patriotizmusa a konnacionalizmus (lásd: Sztálin gyakorlatát). A multikulti ellenszere – bármennyire durván hangzik – az asszimiláció. Nos, ezen evidenciák kimondását nem vállalja egyetlen politikus sem, helyette marad a „migráncsozás”.

          Ps: Az orosz, vagy török demokrácia-deficit történelmi előzményekkel magyarázható, de az EU-ban anorganikus, megvetett jelenség, mint az össze-vissza definiált, orbáni illiberális demokrácia.

  3. +1
    Timmermans úgy fogja kommentálni, hogy Orbán gyáván megfutamodott. Szavazatokat szerez magának és gyengíti a Néppártot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com