Nicolas Maduro venezuelai elnök az állami televízióban vázolta az ország helyzetét.
„AZ USA foga belevásolt Venezuelába. Az észak – amerikai imperialista bohóckodás ellenére is – ami bár komoly károkat okozott ezidáig országunknak – nem törte meg Venezuela népét és kormányát. Fegyveres erőink teljes mértékben támogatják az ország legitim kormányát. Guaido, ez a komédiás, legújabban május elsejére mozgósítaná a népet egy puccs érdekében, de sikerre nem számíthat. Az amerikaik szervezte színes forradalom Caracasban sikertelenségre van itélve.”
Vlagyimir Sudarjev, az Orosz Tudományos Akadémia Latin-Amerika Tanulmányainak Intézetének főmunkatársa szerint is lecsengőben a Guaido szította feszültség.
„Guaido tábora a nehéz gazdasági helyzet miatt még akár növekedhet is. A kritikus tömegtől viszont messze lesz, és az amerikaiak által elvárt eredményt eleve nem tudja produkálni. Ráadásul egyre több ellenzéki vezető akar Maduro helyére kerülni. A kezdeti viszonylagos ellenzéki egységmegbomlott, és már a végletekig megosztott. Az USA pedig a „bőség zavarával” küzd. Kit – mit támogasson? Ráadásul a támogatások nem elégségesek.
Washington számára ugyanakkor rendkívüli kockázatokat jelentene egy erőszakos beavatkozás. A Trump – stáb fölmérte, és nem becsülte alá Venezuela fegyveres erejét. Az Sz – 300 – as rendszerek akkora kockázatot jelentenekaz USA számára, hogyazt ők bevállalni nem akarják.Trump már a választási kampányára készül. Maduro viszont világossá tette: Venezuelába bele fog bukni. Trump inkább nem kockáztat”- mondta el véleményét Szudarjev.
Közben érdekes fejleményekről érkeztek híreka kolumbiai – venetuelai határtérségből. A Guaido szervezte „segélykonvoj – akció” idején dezertált venezuelai katonák akik Kolumbiába mentek át, gondban vannak. Nincs apanázs! Most Bogotába, Ivan Duque elnökhöz készülnek, mert becsapva érzik magukat. Haza – Venezuelába – ugyanis nem mehetnek! Ruiz – megyében viszont közbiztonsági kockázatot jelentenek. Duque pedig látni se akarja őket. A panaszos megye elöljárója Villa del Rosario Pepe meg már szeretne rajtuk túladni.
A kolumbiai külügyminisztérium a nemzetközi közösségnél kuncsorog segítségért.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„Belevásolt” ? Nem „belevásott” ?