Nyalókakirály és Zelenszkij is ma vizitálnak. Nem együtt, hanem külön – külön.
Valcman Berlinben a kanzlerinát koslatja körbe, Zelenszkij pedig Macron szívét próbálja meghódítani. A párizsi vizit után pedig Zelenszkij rögvest vissza Kijevbe indul, míg Valcman tesz egy kis kitérőt Párizsba. Macronhoz.
Tegnap Kijevben „biztonsági fórum” volt. Ennek főszereplője a washingtoni főqrátor, Kurt Volker volt, aki kifejtette: Washington valójában egyik elnökjelöltet sem támogatja. Washington Ukrajnát támogatja. A demokrácia alapjainak kialakításában, az erős és szuverén – biztonságos állam megteremtésében, meg a szükséges reformok megvalósításában. No meg azt is elmondta Mr. Volker, hogy Washington elveket támogat.
Az ukrán szociális hálózatokon már a második ferdülő utáni napra, 22 – ére túrákat hirdetnek az elmenekült Valcman kozinyi birtokára.

(Akárcsak a megpuccsolt Janukovics mezsigorjei rezidenciájára.)

A Valcman – stáb – nyíltan legalábbis – nem a menekülésre fókuszál. Újabb kampányvideojukon jön a Kamaz Zelenszkijre.
A jelöltek audienciái már ezen összefoglaló írásakor zajlanak, ill. Nyalókakirály már ki is hallgattatott Berlinben.
Az „Ukrajna112” tévécsatorna híre szerint a kanzlerina jelenlétében csodás megnyilatkozást tett. TŰZSZÜNETET JELENTETT BE A TŰZSZÜNETBEN a donbasszi frontokra! Mert mint tudjuk, jelenleg a „Tavaszi Tűzszünet” tombol éppen. Ezt turbózza föl most Valcman, a „Húsvéti Tűzszünet” beiktatásával. Április 18 – tól.
Ezt már Zelenszkij bizisten nem fogja tudni überelni!
Lehet persze hogy Nyalókakirályt Berlinben is utolérte a hír: Eduard Baszurin ma déli tájékoztatóján közölte, hogy az ordashad egyedvesztesége az elmúlt 168 órában régen látott mértékűre sikeredett. Csak a donyecki frontszakaszon 51 martalócot bukott a latorhad. Közülük húszan a kijevi zsoldlistáról végképp lekerülve a dnyepropetrovszki hőssy parcellában, harmincan pedig ilyen – olyan kórházak traumatológiáján hirdetik a Washington által elvárt és támogatott elvek gyakorlati értékét.
Számuk ma kora délután tovább növekedett Sirokinonál. 2:1 arányban. De ők már nem fértek bele a ma déli baszurini leltárba. Majd a következő heti összefoglaló velük kezdődik.
Donbassz frontjain pedig a helyzet…- mint a hét, a hónap, az év, vagy az elmúlt öt év során bármelyik napon. Ugyanaz.

Zajlik a latorostrom. Luganszktól – Sirokinoig. Olyan tűzszünetesen.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
