Írta: J. V. Sztálin

Beszélgetés az agitációs és propaganda osztályok tanácskozásának resztvevőivel

1925. október 14

Kérdés. Történt-e valami változás a kapitalizmus stabilizációja terén a Kommunista Internacionále kongresszusa óta eltelt időben?

Válasz. Nálunk pártkörökben rendszerint két stabilizációról beszélnek: a kapitalizmus stabilizációjáról és a szovjet rendszer stabilizációjáról. A kapitalizmus stabilizációja azt jelenti, hogy a kapitalizmus válsága átmenetileg bizonyos mértékig enyhül, miközben a kapitalizmus kibékíthetetlen belső ellentmondásai mélyülnek s fejlődésük szükségszerűen a kapitalizmus újabb, soronkövetkező válságára vezet. Bármilyen változások történtek is ezen a téren, az újabb válság elkerülhetetlen. Ami a szovjet rendszer stabilizációját illeti, ez egyre gyorsabb ütemben fejlődik, megszilárdítja országunkban a szocializmus erőit és kihúzza a talajt a kapitalista elemek lába alól. Kétségtelen, hogy országunk szocialista elemeinek teljes győzelme a kapitalista elemek fölött — a legközelebbi évek kérdése.

Kérdés. Vajon a nyugati szakszervezetekben erősödő baloldali mozgalom nem vezet-e arra, hogy a proletariátus bizonyos része elszakad a kommunista pártoktól?

Válasz. Nem, nem kell erre vezetnie. Ellenkezőleg, a szakszervezetek balratolódásának arra kell vezetnie, hogy a munkásmozgalomban erősödik a kommunista pártok befolyása. A szociálreformistáknak erőt a munkásmozgalomban nemcsak, sőt nem is annyira az ad, hogy kezükben tartják a szociáldemokrata pártokat, hanem főképpen az, hogy a munkások szakszervezeteire támaszkodnak. Csak meg kell őket fosztani ettől a támasztól, és nyomban elveszítik lábuk alól a talajt. A szakszervezetek balratolódása azt jelenti, hogy a szakmailag szervezett munkások jelentős része kezd elfordulni a régi, reformista vezetőktől és új, baloldali vezetőket keres. A kommunista pártoknak az a hibája, hogy nem értik meg ezt az üdvös folyamatot és ahelyett, hogy kezet nyújtanának a balratolódó szociáldemokrata munkásoknak és segítségükre volnának abban, hogy kivergődjenek a mocsárból, árulóknak szidják őket, eltaszítják őket maguktól.

Figyelembe kell venni, hogy Nyugaton a szakszervezetekkel másképpen áll a dolog, mint nálunk. Nálunk a szakszervezetek a párt után keletkeztek, miután a párt már megszilárdult és nagy tekintélyre tett szert a munkások körében. Nálunk a szakszervezetek alapítása és szervezése a párt erőivel, a párt vezetésével, a párt segítségével történt. Egyebek között ezzel magyarázható az a tény, hogy a pártnak nálunk a munkások körében sokkal nagyobb a tekintélye, mint a szakszervezeteknek. Teljesen más kép tárul elénk a Nyugaton. Ott a szakszervezetek sokkal korábban jelentek meg, mint a munkásosztály politikai pártja. Ott még nem volt párt, amikor a szakszervezetek már sztrájkokra mozgósították a munkásokat, szervezték a munkásokat és segítségükre voltak abban, hogy a tőkések elleni harcban megvédjék érdekeiket. Mi több: a pártok ott a szakszervezetekből jöttek létre. Egyebek között ezzel magyarázható az a tény, hogy Nyugaton a szakszervezeteknek sokkal nagyobb a tekintélye a tömegek előtt, mint a pártnak. Akár jók, akár rosszak ott a szakszervezetek és vezetőik, egy bizonyos: a munkások a szakszervezeteket védőbástyáiknak tekintik a tőkésekkel szemben. Mindezeket a sajátosságokat figyelembe kell venni, amikor a szakszervezetek reformista vezetőit leleplezzük. Azzal, hogy a reformista vezetőket szidalmazzuk és erős jelzőkkel illetjük, nem megyünk semmire — ellenkezőleg, a szidalmak és az erős jelzők csak azt a benyomást kelthetik a munkásokban, hogy itt nem az alkalmatlan vezérek eltávolításáról, hanem a szakszervezetek lerombolásáról van szó.

Kérdés. Milyen hatása volt a német kommunista párt helyzetére az „ultrabaloldaliak” eltávolításának?

Válasz. Kétségtelen, hogy az „ultrabaloldaliak” eltávolítása megjavította a német kommunista párt helyzetét. Az „ultrabaloldaliak” — a munkásosztálynak idegen emberek. Mi fűzheti Ruth Fischert és Maszlovot Németország munkásosztályához? Az „ultrabaloldaliak” kizárása arra vezetett, hogy a munkások köréből kiemelkedő új vezetők kerültek a kommunista párt élére. Ez nagy előny Németország munkásmozgalmára nézve.

Kérdés. Várható-e változás a Szovjetunió irányvonalában a Németországgal kötött egyezménnyel kapcsolatban?

Válasz. Nem. Nekünk egy irányvonalunk volt és marad: mi a Szovjetunióra orientálódunk, a Szovjetunió sikereire mind az országon belül, mind az ország határain túl. Semmiféle más irányvonalra nincsen szükségünk. Bármilyen egyezményeket kötünk is, azok ezen semmit sem változtathatnak.

Kérdés. Mi a széles tömegek körében végzett pártmunkánk legfőbb módszere?

Válasz. Az, hogy a pártmunkában felszámoljuk a hadikommunizmus csökevényeit és áttérünk a meggyőzés módszerére. Országunk kizsákmányoló elemeivel szemben van egy régi, kipróbált módszerünk — a kényszer. Ami országunk dolgozóit, a munkásokat, a parasztokat stb., illeti, itt a meggyőzés módszerét kell alkalmaznunk. Az még nem minden, hogy a párt útmutatásai és utasításai helyesek. Persze jó, hogy ezek helyesek, de ez nem elég. Most az a lényeg, hogy a dolgozók nagy tömegeit ezeknek az útmutatásoknak és utasításoknak a helyességéről meggyőzzük. Az a lényeg, hogy maguk a tömegek saját tapasztalataik alapján meggyőződjenek a párt útmutatásainak és utasításainak helyességéről. Ez komoly és bonyolult, rugalmas és türelmes munkát követel meg a párttól. De a mai viszonyok közt, amikor a dolgozó tömegek aktivitása megnőtt és növekszik, ez az egyetlen helyes munkamódszer.

Kérdés. Milyen kérdésekkel foglalkozzanak az agitációs és propaganda osztályok a küszöbönálló pártkongresszussal kapcsolatban?

Válasz. Előszöris, országunk iparosításának kérdésével, és másodszor, a parasztkérdéssel. Az első kérdésben azt kell hangsúlyozni, hogy az iparosítás a legfőbb eszköze annak, hogy megőrizzük országunk gazdasági önállóságát, hogy iparosítás nélkül országunkat az a veszély fenyegeti, hogy a nemzetközi kapitalista rendszer függvényévé válik. A második kérdéssel kapcsolatban a munkásosztály és a parasztság, az ipar és a parasztgazdaság összefogásának megerősítése az a probléma, amellyel a legbehatóbban kell foglalkozni, mert e nélkül az összefogás nélkül országunkban a szocializmust lehetetlen felépíteni.

Kérdés. Milyen problémák merülnek fel a párt növekedésével és e növekedés szükséges szabályozásával kapcsolatban?

Válasz. Az utóbbi időben pártunk mennyiségileg gyors ütemben növekszik. Ez persze jó, mert a párt gyors növekedése annak a jele, hogy nő a munkásosztály bizalma pártunk iránt. De ennek komoly negatívumai is vannak. Negatívum az, hogy a párt gyors növekedése következtében a párttagság tudatosságának színvonala bizonyos mértékben süllyed, hogy a párt összetétele bizonyos mértékben rosszabbodik. Márpedig a minőségnek nem kisebb, hanem talán még nagyobb jelentősége van számunkra, mint a mennyiségnek. E hátrány felszámolása érdekében — előszöris — véget kell vetni annak, hogy egyes elvtársainkat túlságosan elkapassa a párt mennyiségi növekedése, véget kell vetni az új tagok válogatásnélküli beáramlásának, és a jövőben alaposabb elbírálás alapján kell új tagokat a pártba felvenni. Másodszor pedig, komoly politikai oktatást kell szerveznünk az új párttagok körében, hogy politikai öntudatukat a kellő színvonalra emeljük.

Kérdés. Mi biztosíthatja most számunkra jobban a pártonkívüli paraszti tömeggel való kapcsolatot: a parasztok bevonása a pártba vagy a párt körüli pártonkívüli aktíva megteremtése?

Válasz. Erre is, arra is szükségünk van. Nagyon nehéz pártunk körül megteremteni a parasztok széles pártonkívüli aktíváját, ha a falun nincsen bizonyos minimális számú pártba szervezett paraszt. Még nehezebb komoly falusi pártszervezeteket teremteni, ha nincs meg a parasztok széles pártonkívüli aktívája, mert a pártszervezeteket rendszerint ennek az aktívának a tagjaiból alakítják meg. De a parasztok széles pártonkívüli aktívájának megteremtése mégis a fontosabb feladat.

Mi teszi erőssé a pártot a tömegekhez fűződő kapcsolatai szempontjából? Az, hogy a rokonszenvezők széles pártonkívüli aktívája veszi körül. A párt nem tudná harcba vinni a munkásosztály milliós tömegeit, ha nem venné körül a rokonszenvezők e széles aktívája. A párt ennek az aktívának a segítsége nélkül nem tudja vezetni a nép milliós tömegeit. Ez a vezetés egyik alapvető törvénye.

Emlékezzenek a lenini behívóra, amikor néhány nap alatt 200 000 új tag lépett be a pártba — a munkásosztály legjobb fiai. Honnan jött ez a 200 000? A pártunkkal rokonszenvező munkások széles pártonkívüli aktívájának soraiból váltak ki.

Tehát a pártonkívüli aktíva az a természetes környezet, amelynek nedvei éltetik és fejlesztik a pártot. Ez nemcsak a munkásosztályt illetően igaz. Ez igaz a dolgozó parasztságot illetően is.

Kérdés. Az ipar kibővítése terén milyen reális eredményeket várunk a koncesszióktól?

Válasz. Már Lenin megmondotta, hogy a koncessziókkal nem mentünk semmire. Ma újabb adatok alapján igazolhatjuk Lenin szavait. Most egészen határozottan mondhatjuk, hogy a koncesszióknak országunkban nincsen jövőjük. Tény, hogy a koncessziós ipar egész ipari termelésünknek elenyésző hányada, s hogy ez a hányad a nulla felé közeledik.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)
Levél Jermakovszkij elvtársnak

– írta: J. V. Sztálin –

Jermakovszkij elvtárs!

Elnézést kérek a kései válasz miatt. Két hónapig szabadságon voltam, tegnap tértem vissza Moszkvába és csak ma olvashattam el levelét. De jobb későn, mint soha.

Engels tagadó válasza arra a kérdésre, hogy „Végbemehet-e a forradalom egy országban?”, híven tükrözi a monopoltőke előtti kapitalizmus korszakát, az imperializmus előtti korszakot, amelyben még nem voltak meg a kapitalista országok egyenlőtlen, ugrásszerű fejlődésének az előfeltételei, amikor tehát nem voltak még meg az adottságok ahhoz, hogy a proletárforradalom egy országban győzzön (az ilyen forradalom egyországban való győzelmének lehetősége, mint tudjuk, abból a törvényszerűségből következik, hogy a kapitalista országok az imperializmus idején egyenlőtlenül fejlődnek). A kapitalista országok egyenlőtlen fejlődésének törvényét és azt az ezzel kapcsolatos tételt, amely szerint a proletárforradalom győzelme egy országban lehetséges, Lenin csak az imperializmus időszakában vetette fel és csak ebben az időszakban vethette is fel. Éppen ezzel magyarázható—egyebek között —, hogy a leninizmus az imperializmus korszakának marxizmusa, hogy a leninizmus továbbfejlesztése a marxizmusnak, amely az imperializmus előtti korszakban keletkezett. Bármily zseniális volt is Engels, nem vehette észre azt, ami még nem volt meg a monopoltőke előtti kapitalizmus időszakában, a múlt század negyvenes éveiben, amikor „A kommunizmus alapelvei” c. művét írta, és ami csak később, a monopolkapitalizmus időszakában fejlődött ki. Másrészt, Leninnek, mint zseniális marxistának, feltétlenül észre kellett vennie azt, ami már Engels halála után, az imperializmus időszakában fejlődött ki. A Lenin és Engels közötti különbségben tükröződik annak a két történelmi időszaknak a különbsége, amelyben éltek.

Szó sem lehet arról, hogy „Trockij elmélete azonos Engels tanításával”. Engelsnek megvolt az oka arra, hogy a monopoltőke előtti kapitalizmus időszakában, a múlt század negyvenes éveiben, amikor a kapitalista országok egyenlőtlen fejlődésének törvényéről szó sem lehetett, nemmel válaszoljon a 19. kérdésre (lásd „A kommunizmus alapelveit”). Trockijnak ezzel szemben semmi oka nincs arra, hogy a XX. században ismételgesse Engelsnek egy már letűnt korszakra vonatkozó régi válaszát és mechanikusan alkalmazza az új, imperialista korszakra, amelyben az egyenlőtlen fejlődés törvénye közismert ténnyé lett. Engels a korabeli, a monopoltőke előtti kapitalizmus elemzésére alapozza válaszát. Trockij ellenben nem elemzi a mai korszakot, hanem elvonatkozik tőle, megfeledkezik arról, hogy nem a múlt század negyvenes éveiben él, hanem a huszadik században, az imperializmus korszakában, és ravaszul hozzáilleszti a XIX. század negyvenes éveiben élt Iván Ivanovics orrát a XX. század elején élő Iván Nyikiforovics állához, mert nyilván azt gondolja, hogy ilymódon becsaphatja a történelmet. Nem hiszem, hogy a szöges ellentétben álló két módszer okot adhatna arra, hogy „Trockij elméletének és Engels tanításának azonosságáról” beszéljünk.

Kommunista üdvözlettel
I. Sztálin

1925. IX. 15.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

SaLa