Írta: J. V. Sztálin

Beszéd az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának plénumán

1925. január 17

Elvtársak! A Központi Bizottság Titkárságának megbízásából néhány feltétlenül szükséges közlést kell tennem a vitára vonatkozó kérdésekkel és a vitával összefüggő határozatokkal kapcsolatban. Sajnos, Trockij fellépésének kérdését Trockij távollétében kell megvitatnunk, minthogy, amint ma közölte, betegsége miatt nem tud részt venni a plénumon.

Tudják, elvtársak, hogy a vita Trockij fellépésével, „Október tanulságai” c. könyvével kezdődött.

A vitát Trockij kezdte. A vitát a pártra rákényszerítették.

A párt két fő váddal válaszolt Trockij fellépésére. Az első az, hogy Trockij megpróbálja revízió alá venni a leninizmust; a második az, hogy Trockij a pártvezetőség gyökeres megváltoztatására törekszik.

A párt e vádjaival szemben Trockij semmit sem hozott fel a maga mentségére.

Nehéz eldönteni, hogy miért nem hozott fel semmit a maga mentségére. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy megbetegedett és nem volt módjában bármit is mondani a maga mentségére. De erről persze a párt nem tehet. Ha Trockijra a párt ellen intézett támadásai után mindannyiszor rájön a hideglelés, a párt erről nem tehet.

A Központi Bizottsághoz most nyilatkozat érkezett Trockijtól (a Központi Bizottságnak január15-i kelettel küldött nyilatkozat), amelyben azt állítja, hogy azért nem szólalt fel és azért nem mondott semmit a maga igazolására, mert nem akarta kiszélesíteni a vitát, nem akarta kiélezni a kérdést. Ennek a magyarázatnak a meggyőző erejében persze hihetünk is, meg nem is. Ami engem illet, én nem hiszek benne. Előszöris, régen jött-e rá Trockij arra, hogy a párt elleni fellépéseivel kiélezi a helyzetet? És mikor is jött rá Trockij erre az igazságra? Hiszen ez nem az első eset volt, hogy Trockij fellépett a párt ellen, és nem az első eset, hogy csodálja vagy sajnálja, hogy fellépésével kiélezte a helyzetet. Másodszor, ha valóban szívén viseli azt, hogy a pártban ne rosszabbodjék a helyzet, miért adta ki „Október tanulságait”, ezt a párt vezető magva ellen irányuló könyvet, amelynek az a rendeltetése, hogy rontsa, kiélezze a helyzetet? Trockij magyarázata tehát véleményem szerint egyáltalán nem meggyőző.

Néhány szóval kitérek a Központi Bizottságnak küldött január 15-i nyilatkozatra, amelyről fentebb szóltam és amelynek szövegét a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai kézhez kapták. Előszöris ki kell emelnünk és tudomásul kell vennünk Trockijnak azt a kijelentését, hogy kész a párt utasítására bármilyen posztot elfoglalni, hogy kész maga felett bármilyen ellenőrzést elfogadni, ha esetleges fellépéseiről van szó, és hogy az ügy érdekében feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a legrövidebb időn belül leváltsák a Forradalmi Katonai Tanács elnöki tisztjéről.

Mindezt persze tudomásul kell vennünk.

Ami a dolog lényegét illeti, két pontról kell beszélnünk: a „permanens forradalomról” és a pártvezetőség megváltoztatásáról. Trockij azt mondja, hogy, ha az Októberi Forradalom után egyáltalán megesett, hogy alkalmilag megemlékezett a „permanens forradalom” tételéről, akkor ezt csak a Párttörténeti Osztály számára, a múlt felé fordulva tette, nem pedig mai politikai feladatok tisztázása céljából. Ez fontos kérdés, mert a lenini ideológia alapjait érinti. Nézetem szerint Trockijnak ezt a nyilatkozatát nem lehet sem magyarázatnak, sem igazolásnak elfogadni. Ebben nyoma sincsen annak, hogy beismeri hibáit. Ez nem egyéb, mint mellébeszélés. Mit jelent az a kijelentés, hogy a „permanens forradalom” elmélete olyasvalami, ami a Párttörténeti Osztályra tartozik? Hogy értsük ezt? A Párttörténeti Osztály a pártokmányoknak nemcsak őrzője, hanem magyarázója is. Ott vannak olyan okmányok, amelyek valamikor érvényben voltak, de utóbb érvénytelenné váltak. Ott vannak olyan okmányok is, amelyeknek döntő jelentőségük volt és ma is döntő jelentőségük van a párt számára. Ott vannak továbbá olyan okmányok, amelyeknek kizárólag negatív jellegük, negatív jelentőségük volt, és amelyekkel a párt nem tud megbékülni. Az okmányok melyik csoportjába sorolja Trockij a „permanens forradalomról” szóló elméletét? A pozitív vagy a negatív okmányok csoportjába? Trockij egy szóval sem tért ki erre nyilatkozatában. Megkerülte a kérdést. Mellébeszélt. Ezért továbbra is fenntartjuk azt a vádat, hogy a leninizmus revíziójára törekszik.

Trockij továbbá azt mondja, hogy a XIII. kongresszuson eldöntött kérdésekkel kapcsolatban egyetlen egyszer sem lépett fel sem a Központi Bizottságban, sem a Munka és Honvédelem Tanácsában, és még kevésbé az ország színe előtt, olyan javaslatokkal, amelyek közvetlenül vagy közvetve újra felvetettek volna egyszer már eldöntött kérdéseket. Ez nem igaz. Miről beszélt Trockij a XIII. kongresszuson? A káderek alkalmatlanságáról és arról, hogy a pártvezetést gyökeresen meg kell változtatni. Miről beszél most az „Október tanulságaiban”? Arról, hogy a párt vezető magva alkalmatlan és hogy ki kell cserélni. Ez az „Október tanulságainak” végső következtetése. Trockij azért adta ki könyvét, hogy ezt a következtetést alátámassza. Ez a könyv célja. Ezért továbbra is fenntartjuk azt a vádat, hogy Trockij gyökeresen meg akarja változtatni a párt vezetését.

Egészében Trockij nyilatkozata tehát nem a szó igazi értelmében vett magyarázat, hanem diplomatikus kibúvók gyűjteménye és a párt által már eldöntött régi viták felújítása.

A párt nem ilyen okmányt követelt Trockijtól.

Trockij nyilván nem értette meg, és kételkedem abban, hogy valaha is meg fogja érteni, hogy a párt nem diplomatikus kibúvókat követel egykori vagy mai vezetőitől, hanem hibáik becsületes beismerését. Trockijnak úgy látszik nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy nyíltan beismerje hibáit. Nem értette meg, hogy a párt erőérzete és méltóságérzete megnőtt, hogy a párt gazdának érzi magát és megköveteli tőlünk, hogy fejet tudjunk hajtani előtte, amikor ezt a körülmények megkívánják. Ezt Trockij nem értette meg.

Hogyan válaszoltak szervezeteink Trockij fellépésére? Önök tudják, hogy számos helyi szervezet határozati javaslatot terjesztett be ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Ezek a határozati javaslatok megjelentek a „Pravdában”. Három csoportba oszthatjuk őket. A határozati javaslatok egyik csoportja azt követeli, hogy Trockijt zárják ki a pártból. A másik csoport azt követeli, hogy Trockijt váltsák le a Forradalmi Katonai Tanácsban betöltött tisztjéről és távolítsák el a Politikai Irodából. A határozati javaslatok harmadik csoportja — és ebbe a csoportba tartozik a legutóbbi határozati javaslat is, amelyet a moszkvai, leningrádi, uráli és ukrajnai elvtársak ma küldtek be a Központi Bizottságnak — azt követeli, hogy Trockijt váltsák le a Forradalmi Katonai Tanácsban betöltött tisztjéről, a Politikai Irodában pedig hagyják meg, de feltételesen.

Ez a Trockij fellépésével kapcsolatos határozati javaslatok három főbb csoportja.

A Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak választania kell ezek között a határozati javaslatok között.

Ez minden, amit a vitával kapcsolatban önökkel közölnöm kellett.

I. Sztálin. A trockizmusról.
Moszkva 1925.

(idézet: – Sztálin Művei 7. kötet – című könyvből)

Beszéd az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának plénumán

– írta: J. V. Sztálin –

1925. január 19

Azért szólalok fel, hogy teljes mértékben támogassam Frunze elvtárs javaslatát. Véleményem szerint, három dologról kell itt határozatot hoznunk.

Előszöris, el kell fogadnunk Frunze elvtársnak az újabb előirányzatokkal kapcsolatban tett javaslatát — az 5 millió rubellel együtt tehát összesen 405 milliót irányozzunk elő.

Másodszor, határozatot kell hoznunk arról, hogy megerősítjük Frunze elvtársat a Forradalmi Katonai Tanács elnöki tisztjében.

Harmadszor, köteleznünk kell a pártot arra, hogy mindenképpen támogassa káderekkel az új Forradalmi Katonai Tanácsot.

Meg kell mondanom, hogy az utóbbi időben gazdasági szerveink egyes megnövekedett szükségleteivel kapcsolatban, azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági és kulturális szükségletek túlnőnek lehetőségeinken, nálunk bizonyos likvidátori hangulat ütötte fel a fejét a hadsereg irányában. Vannak elvtársaink, akik azt mondják, hogy fokozatosan, lépésről lépésre fel kell számolni a hadsereget és milíciává kell átalakítani. Nem a területi milícia- rendszerről van szó, hanem a békehadseregről, arról, hogy a hadsereget változtassuk át egyszerű milíciává, vagyis olyan hadsereggé, amely katonai bonyodalmak esetén nem képes helytállni.

A leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy ezt a likvidátori hangulatot erélyesen fel kell számolni.

Miért? Azért, mert az utóbbi időben a nemzetközi helyzet kezd gyökeresen megváltozni. Újabb bonyodalmak előfeltételei érlelődnek, és nekünk fel kell készülnünk ezekre a bonyodalmakra. Az intervenció kérdése ismét aktuálissá lett.

Miféle tényekről van szó?

Előszöris, a Keleten erősödik a gyarmati és általában a szabadságmozgalom. India, Kína, Egyiptom, Szudán az imperializmus fontos bázisai. Ezekben a gyarmati mozgalom növekszik és egyre jobban fog növekedni. Ez feltétlenül ellenünk, a Szovjetek ellen hangolja a nagyhatalmak vezető rétegeit, mert tudják, hogy azok a magvak, amelyek Keletnek erre a termékeny talajára hullanak, csíráznak és kikelnek. Feltétlenül kikelnek.

A második tény: bonyodalmak érlelődnek Észak- Afrikában — Marokkó és Tunisz térségében. Ezzel kapcsolatban újabb erőátcsoportosítás megy végbe, újabb készülődés újabb háborús bonyodalmakra az imperialisták között. Spanyolország vereséget szenvedett Marokkóban; Franciaország rá akarja tenni a kezét Marokkóra; Anglia nem tűri, hogy Franciaország befolyása Marokkóban erősödjék; Olaszország arra akarja felhasználni az új helyzetet, hogy rátegye a kezét Tuniszra; ezt a többi állam nem engedi meg; Anglia is, Franciaország is, egymással versenyezve, minden módon igyekszik biztosítani befolyását a Balkánon, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után alakult új államokban — mindez a múlt háború történetéből ismert tényekre, a múlt háborút megelőző eseményekre emlékeztet. Az albániai események nem tekinthetők véletlennek — itt a nagyhatalmak harca folyik azért, hogy ezen a pindurka területen megszilárdítsák befolyásukat. Mindez arról tanúskodik, hogy a Távol-Keleten kezdődő bonyodalmakkal és az Észak-Afrikában nyíló új lehetőségekkel kapcsolatban egész Európában előkészítik és átcsoportosítják az erőket. Mindezekben az eseményekben egy újabb háború előfeltételeit kell látnunk. Egy újabb háború pedig feltétlenül érintené a mi országunkat is.

A harmadik tény: erősödik a forradalmi hangulat az angol munkások között. Ennek a ténynek a jelentősége igen nagy. Anglia Európa vezető országa. Az angol szakszervezetek Főtanácsa és a Munkáspárt között meginduló szakadás, az angol Munkáspárt soraiban kezdődő és egyre fokozódó széthúzás arról tanúskodik, hogy ott valami új, forradalmi hangulat terjed. Ez aggasztja Anglia vezető rétegeit. Ez feltétlenül Szovjet-Oroszország ellen hangolja őket, mert az angliai mozgalom élénkülése az Oroszországgal való barátság jegyében megy végbe.

A negyedik tény: az említett előfeltételekkel, vagyis azzal kapcsolatban, hogy a háború előfeltételei érlelődnek s hogy a háború, persze nem holnap és nem holnapután, hanem néhány év múlva elkerülhetetlenné válhat, továbbá azzal kapcsolatban, hogy a háború feltétlenül kiélezi a belső, forradalmi válságot, mégpedig Keleten és Nyugaton egyaránt — mindezzel kapcsolatban feltétlenül az a feladatunk, hogy mindenre felkészüljünk. Véleményem szerint Nyugaton a forradalmi mozgalom erői nagyok, ezek az erők növekednek, növekedni fognak, s arra vezethetnek, hogy egyes helyeken leteperik a burzsoáziát. Igen. De ezek az erők nagyon nehezen tudnak majd helytállni. Erről világosan tanúskodik a nyugati határállamok, például Észtország, Lettország esete. A környező országokban jelentkező bonyodalmak esetén hadseregünk kérdése, hadseregünk erejének, harci készenlétének kérdése feltétlenül életbevágóan fontos kérdésként vetődik fel előttünk.

Ez nem jelenti azt, hogy ilyen helyzetben bárki ellen is okvetlenül aktívan kell fellépnünk. Szó sincs róla. Ha valaki ilyen hangokat pendít meg, helytelenül teszi. Lobogónk továbbra is a béke lobogója lesz. De ha a háború kitör, nem ülhetünk ölbe tett kézzel — fel kell lépnünk, de utolsónak kell fellépnünk. Fellépünk, hogy a mérleg serpenyőjére dobjuk a döntő súlyt, azt a súlyt, amely a mi javunkra billentheti a mérleget.

Mindebből az következik, hogy mindenre fel kell készülnünk, elő kell készítenünk hadseregünket, fel kell ruháznunk és ki kell képeznünk ezt a hadsereget, tökéletesítenünk kell technikánkat, vegyészetünket, légierőnket, és általában a kellő színvonalra kell emelnünk Vörös Hadseregünket. Ezt követeli tőlünk a nemzetközi helyzet.

Ezért gondolom, hogy határozottan és visszavonhatatlanul eleget kell tennünk a hadügyi hatóságok követeléseinek.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

SaLa”