„Döbrögi nem rájuk gondolt!” bővebben

"/>

Döbrögi nem rájuk gondolt!

Diáktüntetőket vertek, a hordával szimpatizáló radikálisok lehetnek a felelősök

A szombati szélsőjobboldali demonstráció ellen tiltakoztak, mielőtt megtámadták őket. A tőlük elvett zászlók fideszes radikálisok blogján jelentek meg.

Újnyilas, neonáci és más szélsőjobboldali szervezetek közösen tartottak demonstrációt szombaton, a rendezvény ellen diákok, anarchisták tiltakoztak. Azonban az antifasiszta ellentüntetők egy csoportját,

12-13 hazafelé tartó diákaktivistát a demonstráció végeztével egy – feltehetően a szélsőjobboldali eseményről érkező – feketébe öltözött társaság megtámadott.

A csoport egyik tagja a Mércének nyilatkozva elmondta, hogy miután a békés demonstrációjuknak vége lett, hazafelé indultak, és miután már nem volt körülöttük egy rendőr sem, az ismeretlenek rájuk támadtak, elvettek tőlük két zászlót,

egy embert a falnak dobták, illetve többeket megütöttek.

Nem sokkal ezután jelent meg a Vadhajtások nevű oldalon egy kép, ahol 7 fekete ruhás férfi látható az ellopott transzparensekkel. A Vadhajtások azzal a szöveggel tette ki az elvett zászlókkal pózoló képet: „Meguntuk, hogy külföldről importált antifasiszták fenyegessenek”. A portál szövege többes szám első személyben fogalmaz, és nem nevez meg semmilyen más csoportot, vagy azt, hogy mástól kapták a fotót, a zászlókat, így – mint a Mérce azt aláhúzza – nehezen értelmezhető máshogyan, minthogy a fideszes szélsőjobboldali portálhoz köthető csapat támadt a diákokra.

Az oldal ahhoz a Bede Zsolthoz köthető – illetve ő az egyetlen, aki ismerhető a szerzői közül -, aki a 444.hu bemutatása szerint tűnt már fel Békemeneten, visszatérő vendég a fideszes sajtóban, szívesen fotózkodik Orbán Viktorral, és már a 2013-as diáktüntetések alatt is a tüntetők ellen uszított. Igaz, akkor még az Ultras Liberi nevű közösségi oldallal, nem pedig a 2018 áprilisi választás után alapított, öndefiníciója szerint „legvadabb jobboldali portállal”. Legutoljára egy Bayer Zsolt fórumon lehetett látni Bedét, ahol a biztonsági örök szeme láttára, azok mindenfajta közbelépése nélkül tépte szét tiltakozók maszkjait. A 2018-as választások előtt azt állítva, hogy ő korábban Jobbik szimpatizáns volt, számtalanszor akciózott Jobbik-rendezvényen, a Fidesz körüli médiumok pedig mindig beszámolt ezekről az eseményekről. De Bede volt az is, aki Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő fotóját felrakta egy bábúra, amelyet egy DK-s rendezvényről lopott el, majd ezután a bábut felakasztotta.      (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…szívesen fotózkodik Orbán Viktorral, és már a 2013-as diáktüntetések alatt is a tüntetők ellen uszított…”
– Döbrögi a tegnapi bazári szeánszán – amikor bőszen komcsizott meg nácizott – ALIGHA A HORDA SAJÁT VADHAJTÁSAIRA gondolt! (Bár az egész banda az!) Aligha a horda nemmzetthy körejiben szocializálódott Vona Gabriellára és a hordának egykoron oly készséggel aládolgozó Jobbikra.
Meg aligha azokra a hordaberkeken belül IS bőszen sürgölődő „komonyistákra”, akik CSAK párttagok voltak anno az MSZMP -ben. MÁSOK „komcsijai” meg nácijai zavarják Ődöbrögiségét! A NER – nek nincsenek vadhajtásai!
Csak vadakat hajtók vannak! Nemmzetthy érzületektől és a döbrögizmus eszméitől áthatott lelkületű, a vad álellenzéket hajkurászók.

“Döbrögi nem rájuk gondolt!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Két szélsőség összecsapása „Az úri közönség táncol!” feliratú tábla alatt.
    [„békés” tüntetés és felvonulás, antifák és lovagok]
    – Mocskos nácik!
    – Rohadt libsik!
    [később egy mellékutcában]
    – Ide a zászlót!
    – Nem adom!
    – Mivanna mivanna mivanna?
    – Ne bántsd, szemét fasiszta! Add vissza a zászlót!
    – Apád se volt, kis buzi, azért kell? Nesze! Futás!
    [zászlós lovagok el, halkuló nácizás és fasisztázás]
    A „libsik” ott követték el a hibát, hogy nem jártak eleget az edzőtermekbe és a védett tereken (Safe Spaces) kívülre, a „nácik” meg a templomba és a lovagi tornákra. De ezeket nem is várják el tőlük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com