Mától egy hétig sztrájkolnak az Audinál
Az olasz, a német, a cseh, a lengyel és a szlovák gyárak érdekképviseletei szolidaritási nyilatkozatokat írtak alá.
Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi bértárgyalásoka.
Németh Sándor korábban elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.
Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik
– tette hozzá.
A sztrájk hátteréről egy korábbi cikkünkben írtunk.
A Népszava azt írja, már külföldön is téma a dolgozók munkabeszüntetése, a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall wolfsburgi szervezete közleményben támogatta a sztrájkolókat, de az AHFSZ szolidaritási nyilatkozatokat kapott a wolfsburgi, az ingolstadti, a bolognai, a szlovák, a cseh és a lengyel gyárak érdekképviseleteitől is.
A lap megjegyzi, a magyarországi autóipari történésekkel a német gazdasági sajtó is foglalkozik már. Az azuzlet.hu gazdasági magazin szemléje szerint a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) is közölt egy hosszú írást. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ)…”
– HÁT ÍGY – FÜGGETLENKÉNT! – KÖNNYŰ KÉREM!
Nem tartozva EGYIK SZAGSZERVEZETI SZÖVETSÉGHEZ SEM! – a munkavállalói érdekképviseletre lehet koncentrálni!
Ilyen egyszerű lenne? (Hallgatnak is a politikai bűnbandák egytől – egyig!)
