Jól lehet-e lakni napi 600 forintból?

Napi 616 forint. Átlagosan ennyiből kell megoldania egy napi étkezést a magyaroknak. Ez persze az átlag, benne vannak azok, akik sokkal többet, és azok is, akik még ennyit sem költenek ételre naponta. A Statisztikai Hivatal frissen publikált adataiból az is kiderül, hogy még így is az étkezés jelenti a legnagyobb tételt a családok költségvetésében.
Egy paprika, egy kefir, két vöröshagyma, öt szem krumpli és négy zsemle – mindössze ennyit tehetünk a kosárba 600 forintért akkor, ha mindenből a legolcsóbbat választottuk. Ebből kijön egy paprikás krumpli – kolbász nélkül – ebédre és vacsorára, és egy minimális reggeli.
„130-140 ezer a nyugdíjam. Abból 90 ezer a rezsim, a gyógyszerek az 20 ezer, az orvos az ötezer, és ami megmarad, azt költöm kosztra – Hogy tudja ezt beosztani? – Na, ugye!”
-mesélte egy nyugdíjas az ATV Híradójának.
Ha a KSH számai alapján egy négy tagú család fogyasztását vesszük, akkor számukra naponta 2500 forint jut az étkezésre, amely havi szinten 75 ezer forintot jelent. A fővárosban vásárolók ennél azonban többet hagynak a kasszáknál.
Egy apuka a Híradónak elmondta, havi egy nagy bevásárlás körülbelül 30 ezer forintos tételt jelent számukra, de ehhez még egyéb apróbb költségek is hozzáadódhatnak.
Az átlagos nettó kereset – szintén a KSH adatai szerint – júliusban 217 ezer forint volt – a Policy Agenda őszi felmérése alapján azonban a dolgozók 70 százaléka ennél kevesebbet vihet haza.
„Ha főzök, két napra is elég, így 500 forint, vagy ezer forint, amit megvesz az ember húst…”
– mesélte egy hajdúböszörményi nyugdíjas asszony, aki hozzátette, sokan inkább több napig eszik ugyanazt, így próbálnak valamennyit spórolni a koszton.
„ Emlékeznek arra, amikor azt mondta Zsiga Marcell, hogy biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból egy hónapban? Ez körülbelül az a szám…”
-nyilatkozta Bárány Balázs, az MSZP képviselője.
Az MSZP szerint egyszer a kormánypárti képviselőknek is ki kellene próbálniuk a napi 600 forintos menüt. A Jobbik úgy véli: a kormánynak leginkább az ehhez hasonló problémákkal kellene foglalkoznia.
„Mészáros Lőrinc mint tudjuk, egy óra alatt 11 millió forintot keres, másoknak pedig 600 forint jut élelemre. Óriási aránytalanságok és igazságtalanságok vannak ebben az országban”
– mesélte Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Közben pedig sok minden drágább is lett: a portfolió októberi elemzése szerint az élelmiszerek 4,6 százalékkal drágultak a tavalyi évhez képest, de az idényjellegű termékek – mint például a zöldségek, gyümölcsök – ára 20 százaléknál is nagyobb mértékben emelkedett. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Márpedig a KSH ÁTLAG SZERINT a Jó Pénztáros Lőrinc Koma IS 616 forintnyi ennivalót dörmöl be naponta. Meg az átlagban benne van a Szent Család is!
„…Az átlagos nettó kereset – szintén a KSH adatai szerint – júliusban 217 ezer forint volt – a Policy Agenda őszi felmérése alapján azonban a dolgozók 70 százaléka ennél kevesebbet vihet haza…”
– Viszont jövő évtől – ha minden igaz – több időt tölthet el a munkahelyén. Szorgos munkával. Közben meg nincs idő lakmározni! Kevesebb lesz a túlsúlyos magyar.
Van egy probléma az ezzel a 616 forintos átlaggal. Túl azon, hogy nagyon kevés.
NAGYON SOK MAGYARNAK MÉG ENNYI SEM JUT!


