Még a múlt hét pénteken telefonozott egymással Kardigan szultán, és Trump bohóc. Ennek során „hatékonyabb szíriai koordinációban” állapodtak meg – közölte az ankarai udvar.
A reménybeli Új Nagy Ottomán Birodalom szultánja a telefontraccs során elnyafogta a bohócnak, hogy őt fölöttébb aggasztja a Washington által támogatott Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia szíriai jelenléte és tevékenysége. Ami persze számára még mindig kellemesebb, mintha a kurdák az ő b. személyét… – a Boszporusz – hídjának Európát Ázsiától elválasztó vonalánál.
A két Keresztapa – nem mellesleg országaik elnökei hivatalosan – a jelenlegi szíriai helyzet mellett a kétoldalú kapcsolatokról, további biztonsági, valamint a terrorizmus ellenes harcot érintő kérdésekről is egyeztettek. Látszik némi elmozdulás a Gülen – ügyben is. Trump mintha hajlandóságot mutatna Fatullah Gülen, Kardigan ősellenségének a szultán karmai közé való átjátszására. Persze a dolog nem Trumpon múlik.
Kardigan külügyére – Cavusoglu – ugyanakkor bejelentette: a Birodalom hivatalosan is úgy véli, hogy Aszad elnök nemcsak az átmenet szakaszában, hanem azután is megmaradhat Szíria elnökének, ha megnyeri az elnökválasztást. (Ami több mint valószínű.) E hatalmas kegyességtől éppen nem ájultak el Damaszkuszban. Olyannyira nem, hogy ismét kifejezték azon óhajtásukat, hogy nem óhajtanak Szíria területén török katonákat. Ettől az óhajtól pedig – mint eddig – Ankarában nem ájultak el.
Az Aaron Khaliva vezérőrnagy vezette izraeli katonai küldöttség igencsak lógó orral távozott Moszkvából. A Sojgu Zrt. nem garantált Izraelnek szabad garázdálkodást Szíria területén. Sőt! Nyomatékkal figyelmeztették őket, hogy a szabályok áthágása nem marad következmények nélkül.
Tegnap Damaszkuszban Aszad elnök hosszan tárgyalt Hossein Jaberi Ansarival, az iráni külügyminiszter Szíria – ügyi főreferensével. A fő téma az Alkotmányelőkészítő bizottság megalakításával kapcsolatos tennivalók.
Tegnap aztán Omar al-Bashir szudáni elnök is befutott Damaszkuszba. A szíriai polgárháború kezdete óta ilyen magasrangú szudáni vendég még nem járt a szír fővárosban.

A vizit kapcsán elemzők fontosnak tartják megemlíteni, hogy Szudán igencsak támogatja a Szaud – Arábiában az udvar ellen harcoló husikat. Irán pedig Szudánt támogatja. (A huszik mellett!) Ezzel egyidejűleg pedig Szudán élénken keresi Oroszország barátságát. Aligha reménytelenül, hiszen Omar al-Bashir elnököt az orosz légierő egyik TU-154M típusú gépe fuvarozta Khartumból Damaszkuszba.


A fuvareszköz kapcsán talán nem árt megjegyezni, hogy Kardigan szultán pedig Szudánnal barátkozna, de rettenetesen. Ettől az ötlettől pedig Khartum nagyon fázik.
A tettek mezei Szíriában néhány helyi robbantástól (Afrinban 7 halott) eltekintve csendesnek mondhatók. Már ami az Eufrátesztől nyugati területeket illeti.
Az Eufrátesz bal partján viszont szépen van hangoskodás. Hadzsin térségében lábra kaptak a legyőzött és elűzött rémkalifátusisták, akik a megritkult „győztes” kurdoktól visszacsikartak néhány falut. Az amerikaiak most ismét bombázásokkal akarnak javítani az SDF pozícióin, ami rettenetes opció az ottani civileknek.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

„…… hogy Kardigán szultán pedig Szudánnal barátkozna ,de rettenetesen. Ez a vágya (erdogannak) már nagyon régi keletü, szerintem nem a „barátság” fűti Kardigánt, hanema Vörös tenger feletti ellenőrzése egészen az Ethióp határokig ( Eritreáig), vagy a Vörös tenger ki- bejáratáig, a Bab-el- Mandeb szorosig, amely összeköti az Indiai óceánt a Vörös tengerrel. Véleményem szerint Arábia is ezért folytat ádáz harcot Jemen ellen. Ha Szaud Arábia legyőzné Jement, ellenőrzése alá vonhatná a fenteb leírt szorost, aval a kikötővel együtt, amelyért a mai napig ádáz harc folyik. A mult héten ugyan fegyverszünet jött létre, de ma olvastam az egyik veboldalon, hogy ujból fellágoltak, kiujultak a harcok. Ha meg Khartum élénken keresi oroszország barátságát, ne sokat gondolkodjon Putyin, mert úgy fog járni, mimt a varju, akitől a róka ellopta a sajtot. Ez a sajt meg önmagát kinálja, hogy megkóstolják. Ha az Oroszok megszereznék Khartum barátságát, ellenőrizhetnék az egész Vörös tenger térségét. Szerintem fogadja el Putyin, Khartum baráti kezét ne teketóriázzon sokat, met hoppon marad, a felajánlot barátságot másnak, rosszabnak fogja adnni,olyannak aki a barátsággal vissza fog élni, HUMANITÁRIUS BOMBÁZÁS KÉPÉBEN. A Vörös tengerről sok minden célpont elérhető. Szerintem, sok szempontból stratégiai terület, ezért keresi minden áron Kardigán a Khartum-ali „barátságot.” Birtokolni akarja a térséget !! Ha megszereznék a törökök a Vörös tenger ellenőrzését, ezzel csak a NATO bővülne, kiterjeszkedne a hatalma.