Örülnek a germán cégek, hogy vakulásig túlóráztathatják a vajdasági biorobotjaikat
Német sajtóbeszámolók szerint a német cégek valóban jelezték, hogy örülnének a túlóraszám növelésének, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig maga is próbált elébe menni ezeknek az igényeknek. A nyugati lapok hasábjaira egyébként nem csak a túlóratörvény és a tüntetések híre jutott el, hanem az Orbán-Szabó füttyjelenet is.
![]() |
| A Mercedes kecskeméti gyára. Fotó: MTI |
A német gazdaság „budapesti képviselői” szerint valóban felmerült a kívánság a munkaidő rugalmasabbá tételére, ugyanakkor a törvény módosítását a politika belügyének tartják – írja a Handelsblatt annak kapcsán, hogy a magyar parlament tegnap elfogadta az úgynevezett túlóratörvényt, az éves túlóraszám 250-ről 400-ra emelését.
Pozitív reakciók
A legnagyobb német gazdasági lap emlékeztet arra, hogy a magyar ellenzék vádja szerint a reformra „hatással voltak” a külföldi, főleg német konszernek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november végi düsseldorfi látogatásán például azt mondta:
„A Magyarországon befektető északrajna-vesztfáliai vállalatok egyértelműen pozitívan reagáltak azokra a magyar törvényjavaslatokra, amelyek tovább javítják az ország versenyképességét, és enyhítik a korábban kihívásnak tekintett szakemberhiányt.”
A privátbankár.hu korábbi megkeresésére a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nem kívánta kommentálni a törvénymódosítást.
Pörgésben maradni
A Handelsblatt felidézi azt is, hogy Magyarországon sok cég szenved a munkaerőhiány miatt, a túlóraszám emelésével pedig főleg „az ipari cégek reagálhatnak a jövőben rugalmasabban a megbízások alakulására.” Orbán Viktor miniszterelnök ezzel a reformmal kívánja fenntartani a gazdasági fellendülést.
![]() |
| Orbán Viktor és párttársai a tegnapi szavazáson. Forrás: Parlament.hu |
A lap a tegnapi történésekkel kapcsolatban – a törvényt nem mindennapi körülmények között fogadta el a parlament – kiemeli: amikor a magyar kormányfő el akarja érni politikai célját, akkor a masszív tiltakozó akciók sem befolyásolják.
Örülhetnek a német autógyártók
„Több ezer magyar demonstrált a ’rabszolgatörvény’ ellen” – ezzel a címmel számolt be a magyarországi történésekről a Deutsche Welle. A nagyvilágnak szóló német közszolgálati adó szerint néhány tüntető térdre ereszkedett, hogy így szimbolizálja rabszolgává válását.
A Deutsche Welle szintén úgy véli, hogy a törvénymódosítással a kormány „a fontos befektetőket, például a német autógyártókat akarja támogatni.”
A parlamenti csetepatéval kapcsolatban megjegyzik, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke egy síppal arcon fütyülte a magyar kormányfőt, aki ezt „behunyt szemekkel, de mégis lazán” viselte.
![]() |
| Forrás: Szabó Tímea/Facebook |
Volt tüntetés, de kicsi
Terjedelmes riportot közöl a túlóratörvény, valamint a közigazgatási bírósági rendszer létrehozásáról szóló törvény elfogadásáról a New York Times. Az amerikai napilap szerint utóbbi törvénnyel megerősítették a kormány ellenőrzését az igazságszolgáltatás felett.
A NYT összegzésként megjegyzi: az utcai tüntetés relatív kicsi volt – Orbán pártja áprilisban a szavazatok csaknem felével nyerte meg a megfigyelők szerint szabad, de nem fair parlamenti választásokat. (privatbankar)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…az utcai tüntetés relatív kicsi volt…”
– Hála a munkavállalók FÖLKÉSZÜLT szagszervezeteinek! Amelyek inkább LEVELEZŐI TAGOZATON VALÓ TILTAKOZÁSRA buzdítják a képviseltjeiket! Mondván: „…AZ ÍRÁS MEGMARAD!”




Németországban január elsejétől heti 36 óra a munkaidő!
Magyarországon január elsejétől 400 óra túlmunka!
Gratulálok, nemzetthy és teljesen konzervatív kormányunknak, és a taktikai szövetségeseknek, akik segítettek a maradék munkásosztályt tovább süllyeszteni a tétlenségükkel.
Kádár János forog a sírjában, lásd 40 órás munkahét bevezetése, 1982-ben.
Fontolja meg ezután mindenki, aki elmegy koszorúzni, hogy mennyi keresnivalója van ott, és mit tett azért, hogy ne így legyen, ahogyan lett.