El Qro IS megszavazta a túlóratörvény módosítóját

Gyurcsány neve mellett az igen szavazat szerepel, azonban ő úgy emlékszik, nem szavazta meg a módosítót.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke igen gombot nyomott azon a szavazáson, ahol a Parlament a túlóratörvényhez beadott bizottsági módosításról döntött a Ház. Gyurcsány volt az egyetlen DK-s, aki igent nyomott.
A törvény zárószavazásán nem nyomott gombot. Gyurcsány csak nagyon rövid időre ment be az ülésterembe, abban a pillanatban, mikor az ellenzék a Himnuszt énekelte. Gyurcsány sajtófőnöke azt mondta, Gyurcsány
határozottan emlékszik arra, hogy nem szavazta meg a módosítót.
A kártyáját abban a pillanatban a levegőbe tartotta – tette hozzá Wirsching Viktória. Ez ezen a napon pont nem számított: az ellenzék ma folyamatosan amiatt tiltakozott, hogy kártya nélkül is lehet szavazni. „Össze-vissza működtek a gépek” – mondta még a sajtófőnök, aki szerint kizárt, hogy Gyurcsány szavazott volna.
Valaki viszont mégis gombot nyomott, Gyurcsány neve ugyanis ott van az igennel voksolók között. A többi ellenzéki képviselő nemmel voksolt. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A latrinabéli cirkuszt követően pedig El Qro kisétált az Őt Imádókhoz a térre, hogy fogadja a hódolatukat! No meg csítítgassa Híveit: „ne dobáljuk, ne dobáljuk őket!”. (Mármint a Soros – alombéli döbrögistákat!)
https://www.facebook.com/gyurcsanyf/videos/563971127410155/

Be volt rúgva, összekeverte! Van ilyen. Nem olyan egyszerű dolog ám ez, ahogyan sokan gondolják!