Ha elfogadják a rabszolgatörvényt, Budapestnek égnie kell!
Kedd este tárgyalta a parlament a Munka törvénykönyvének módosítását, melyet Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf nyújtott be. A szakszervezetek által „rabszolgatörvény”-nek nevezett jogszabály-módosítás lényege, hogy a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelné az egy évben elrendelhető túlórák számát, illetve a jelenlegi egy év helyett három évre terjesztenék ki a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását.

A javaslat éjszakába nyúló általános vitájában a hvg.hu összefoglalója szerint az ellenzéki képviselők több mint négy órán keresztül kifogásolták a javaslatot, míg végül Lezsák Sándor fideszes levezető elnök egyszer csak lezárta a vitát.
Az ellenzéki képviselőcsoportok viszont egységesen úgy látják,
A FIDESZ TÖRVÉNYILEG AKARJA KIZSÁKMÁNYOLHATÓVÁ TENNI A DOLGOZÓKAT,
És a kormány ezzel büszkén hirdeti, hogy „a kizsákmányoló multinacionális cégek és a profit oldalán áll”. És miközben a magyar munkavállalók életét sújtó törvényeket hoz, a kabinet tagjai milliárdosokká válnak. Többen sérelmezték Kósa korábban megfogalmazott magyarázatát, miszerint „a változtatással javul a munkavállalók alkupozíciója”, miközben
a magyar dolgozóknak az 1951-es szintre emelkedik a kötelező munkaideje.
A volt LMP-s, jelenleg független Szél Bernadett bejelentette, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén valamennyi ellenzéki párt támogatását kéri majd annak érdekében, hogy a törvénymódosítás az Alkotmánybíróság elé kerüljön.
A jobbikos Varga-Damm Andrea szájából elhangzott, hogy 2006-ban Budapestet ennél sokkal kevesebbért gyújtották fel, és ha elfogadják ezt a javaslatot, akkor „Budapestnek égnie kell”, az MSZP-s Varga László pedig azt mondta, a törvény megszavazása és kihirdetése esetén az ellenzéki pártok összefogva meg fogják találni azokat a demokratikus eszközöket, amelyek „jobb belátásra” térítik majd a kormányt.

Varga-Damm Andrea
- az LMP-s Demeter Mártától önismétlés,
- az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikótól az ülésvezetés bírálata
- a független Szél Bernadettől pedig szintén az ülésvezetés bírálata
miatt vonta meg a szót, majd ki is zárta őket az ülésről. Végül az ülsévezető a házszabályra hivatkozva nem adott szót több, ismételten felszólalásra jelentkező ellenzéki képviselőnek és fél 12-kor lezárta a vitát – pedig a párbeszédes Tordai Bence szerint reggelig akarták volna húzni a vitát.
Az ülés miatt egyébként Kósa Lajos is a házbizottsághoz akar fordulni, ő előterjesztői zárszavában jelezte, hogy az MSZP képviselőinek „fizikai fenyegetést megfogalmazó” bekiabálásai miatt tesz így. A teljes ellenzék végül közösen kivonult a teremből, így a hátralévő két napirendi pontot a kiemelt beruházások gyorsításáról és a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról nélkülük tárgyalta a szinte teljesen kiürül parlament. (index)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „MEGVONOM ÖNTŐL A SZÓT…!” Mit lehet erre mondani?

Dagonya ide – vagy oda, azért mégiscsak egy parlamentről van szó! Ahol azok visíkolnak, fenyegetőznek, dirigálnak – akik! Haszonlesők! Kártevők egytől – egyig!
„Budapestnek égnie kell!”
Kár lenne érte! ’56 – os ditső eljik megtették. Lángba borították. A ditső utódok ismét megtennék. 2006 – ban megkísérelték. Részben meg is tették.
„EZEK” MINDEGYIKE KÉPES BÁRMIRE! PRÉDÁLÁSI VÁGYTÓL HAJTVA!
Mi – MAGYAROK – pedig szájtátva nézzük a produkcióikat! És a pusztítást, amit véghezvittek!
Azok nézik ezt szájtátva, akik ÚJJÁ – ÉS FÖLÉPÍTETTÉK MAGYARORSZÁGOT!
HA EZEK GYÚJTOGATNI AKARNAK, MIT SZÓLJANAK A KIFOSZTOTT MILLIÓK? Akiknek aztán van okuk a reklamációra!
Valami azt súgja, hogy nemsokára meglátjuk! Öröm nem sok lesz benne!

Mondjon valaki gyorsan egy Lezsák Sándor verset, gugli nélkül (becsületből)!
Ezek nácik!
Önök bírálják az elnököt (!!!!!!! ez a dolga bazdmeg fideszes geci), ezért megvonom öntől a szót.
XY-ik törvény: fideszest bírálni tilos! Meg a gyevi bírót!
Kurvaanyátokat nektek, ahányan vagytok!
„Mondjon valaki gyorsan egy Lezsák Sándor verset, gugli nélkül (becsületből)!”
Miért írt olyat ez a köcsög ? Inkább áramot vezetne nem ülést !
anno Szili Katalin pont ilyeneket csinált.
Amíg ezek dagonyáznak és végképp eldöntik azt a kérdést is, hogy pl. egy közmunkán lévő adósnak a korábbi lehetőségeit részben feladva, az elsődleges munkaerőpiac kötöttségeit vállalva, kevesebb jövőbeli, más munkákra fordítható szabadidő mellett érdemes lesz-e átmenni (ha tud) egy minimálbéres munkakörbe, a költségek és levonások (törlesztő) után mondjuk, ha szerencséje lesz és sikerül megállapodni a kifosztóival, kb. húszezer forint zsebben maradó többletért a közmunkával megszerzetthez képest (ezek után már végképp nem), addig néhány dolog a macedón kérdésről…
Úgy tűnik, hogy az ország sorsának alakulása Macedóniában nagyjából eldőlt a VMRO DPMNE csúnya belharcával:
http://www.balkaninsight.com/en/article/resignations-rock-macedonian-opposition-10-31-2018
A „lázadók” nem értenek egyet a párt szerintük nyugatellenes vezetésével, és többen lemondtak a tisztségeikről. Ilyenek: Dragan Danev, Daniela Rangelova, Liljana Zaturovska, Liljana Kuzmanovska, Luka Krzaloski.
Azonban a dolog kimenetele lényegében Görögországba helyeződött át:
https://www.tetovanews.info/2018/10/macedonia-name-deals-fate-still-in-doubt-in-athens/
Egyelőre úgy néz ki, Macedónia berántásának kísérlete a nyugati szövetségi rendszerekbe akkor lehet sikeres, ha a görög parlament még a mostani kormány alatt szavaz róla. „Ha a előtte választások lesznek Görögországban és a kormány veszít, a jelenlegi ellenzék szétszedi [a macedóniai alkotmánymódosításról való megegyezési kísérletet – F.]” – figyelmeztetett Dimitrisz Mosopulosz. 300 görög képviselőből 151-nek kell elfogadnia, jöhet tehát az új ‘300’…
A főbb ellenzéki pártok ellene szavaznának, de néhány „független” segítségével még meglehet a többség. Pedzegetik, hogy az európai parlamenti választásokkal egyidőben kellene választani Görögországban. A Szirizának nem túl jók az esélyei az Új Demokráciával szemben, mely utóbbi nem szeretné, hogy a Macedónia név vagy a macedón nyelvre való utalás bárhol megjelenjen Macedónia alkotmányában. Egyesek azt beszélik (találgatás), hogy még a görög-macedón megállapodás előtti időre kiírhatják a választásokat, így ezt az érzékeny témát az viszi majd el a hátán, aki megnyeri.
A 300 fölötti túlórához, a munkavállaló beleegyezése kell. ( Most olvastam ..)
Hát , próbáljon meg ne beleegyezni a munkavállaló… Ez a ” finomítás ” nevetséges….
Van bőr a képükön ilyet kitalálni.
Nekem voltak ilyen ügyben vitáim a főnökömmel, éreztem is a jutalmazásnál…
Le is léptem onnan, amilyen gyorsan csak lehetett…
A szükséges minimális létszám , természetesen sosem volt meg. (Még talán ” papíron” sem .)
” Ha ezek gyújtogatni akarnak, mit szólnak ehhez a kisemmizett milliók?!” Azok még
tűrnek. …. Régi vicc: miért van az országházon kupola ? Mert nincs cirkusz kupola nélkül!
Nos, amit a parlamenti kisfilmben láttunk az a polgári demokrácia. Köszönő viszonyban
sincs a NÉPI DEMOKRÁCIÁVAL ! Az ott a dagonya, ahol az ellenzéknek nevezett gépvise-
lők havonta milliós fizetéseket kapnak a bohóckodásaikért ? plusz az éves milliárdos párt-
támogatások pl. fodrászra, luxus autókra, fiatal k….kra ! Ha lenne bőr a „pucájukban”
TEHETETLENSÉGÜK MIATT elegánsan kiszállnának a parlamentnek nevezett cirkuszból.
A „két keresztes ” rendszerváltó elnök, az író aki nem ismeri az írást, bohócot csinált a
szólásra jelentkezett képviselőkből, mivel az elnököt : isten földi helytartóját nem lehet
bírálni!!! Mennyire szinkronizált ez a parlament a templomok „ájtatos-áporodott ” leve-
gőjével. Hát még az elnök fölött lévők bírálhatatlansága ?! … egyenértékű a halhatat-
lansággal. Az egész úgy ahogy van egy nagy rakás ” szarikása „.
hábé
” a polgári demokrácia. Köszönő viszonyban
sincs a NÉPI DEMOKRÁCIÁVAL ”
Ez igaz, a polgári azért fejlettebb, ha más is. A lényegük, hogy a népet hülyítve a hatalom érdekében tesznek, ugyanaz.
„Ez igaz, a polgári azért fejlettebb, ha más is”
Pl.:?
Nem túl szerencsés ezeket dagonyázó sertésekhez hasonlítani.
A sertés köztudottan nagyon intelligens jószág. Ráadásul finom is!
A fideszről egyik sem mondható el.
Kóstoltad már ?
+1