Nem szavazták meg a pénzmosás elleni uniós határozatot a fideszes képviselők

„A Fidesz EP-képviselői tartózkodtak (egyedül Hölvényi György nyomott igent, Szájer pedig – ahogy a rázós ügyekben nagy bátran szokta – egyszerűen nem nyomott gombot) annál az EP-határozatnál, amely az EU pénzügyi érdekeinek védelméről, a csalás révén harmadik országokba került pénzek és vagyonok visszaszerzéséről szólt. Leegyszerűsítve, ez a jelentés azt szorgalmazta, hogy hatékonyabb legyen a fellépés a terrorizmust is támogató pénzmosással, az Unió területét is érintő sötét pénzmozgásokkal szemben” – írja Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán.
Az Európai Ügyészség ehhez sok segítséget tudna nyújtani, a Fidesz-KDNP kormány azonban nem kíván csatlakozni az Európai Ügyészséghez, és a jelentés pozitív színben tünteti fel az intézményt, szóval aligha véletlen, hogy a szóban forgó uniós határozatot nem szavazták meg, gyanítja Ujhelyi.
Aki folytatja:
De nem ez az egyetlen parlamenti dokumentum, amely zavarba hozta a fideszes képviselőket a napokban. Döntött a Ház egy olyan kompromisszumos dokumentumról is, amelyet több frakció (például a jobboldali Néppárt, a szociáldemokraták, a liberálisok vagy a zöldek) közösen jegyzett. Ez a határozat az újfasiszta erőszak fokozódásáról és annak elítéléséről szólt. A dokumentumban szerepelt a korábbi, politikusok, európai parlamenti képviselők és munkatársaik elleni támadások, a szélsőjobboldali propaganda, a közösségi és más médiában egyre erősödő neonáci megnyilatkozások elítélése és az ezekkel szembeni minél hatékonyabb fellépés szorgalmazása. A jelentős többséggel végül elfogadott dokumentumot a Fidesz jelenlévő képviselői közül többen is megszavazták, Bocskor Andrea és Deli Andor azonban a jegyzőkönyv tanúsága szerint ellene voksoltak. Néhány szélsőséges, EU-ellenes politikussal együtt.
(24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…aligha véletlen, hogy a szóban forgó uniós határozatot nem szavazták meg…”
– Gaith Faraon és néhány közel-keleti „úriember” szelleme hathatott. Meg a rablóhajlam.

Ha másról nem is, de ránézve erre a szájerre(keresztény hitvallású-magyar :-)) , legalább erről felócsúdhatnának nemzetünk fideszt hatalmon tartói birkái, hogy egy hazugság cunimiban élik életüket!
Az biztos.
Ránézek erre a párocskára
https://m.blog.hu/ha/hagyodosszie/image/2617102_be7a3e67c673f8f2e6ec410529baea80_wm_1.jpg
…és már nem is akarok kérdezni semmit.