Az ellenforradalmi erők az ’56-os magyarországi októberi eseményekben II.

A polgári restaurációs propagandát az októberi események előtt és nagyobbrészt az októberi események idején is a kétszínűség, a tényleges célok leplezése jellemezte. Ez a kétszínűség a szocialista gondolkodású tömegek félrevezetésének jól átgondolt ravasz eszköze volt. A fegyveres felkelés időszakában a sajtóban megjelent követelések és programok messze elmaradtak attól, amit az ellenforradalom agitátorai szóban követeltek, vagy amit már végre is hajtottak. Amikor a követelésben foglalt pontokat vizsgáljuk, szem előtt kell tartanunk annak az időszaknak azt a sajátosságát, hogy a tettek messze túlhaladják a leírt és kinyomtatott szavakat.

Nem adták ki például nyomtatásban a jelszót, hogy le kell váltani az összes, addig vezető állást viselt kommunista és a kommunistákkal együttműködő állami és városi funkcionáriusokat és gyárigazgatókat stb. — de ez a közigazgatás különböző területein, számos intézményben, vállalatban már a gyakorlatban megkezdődött. Sok derék, köztiszteletben álló vezető embert eltávolítottak és helyüket egyre-másra foglalták el a polgári restauráció képviselői.

Nem nyomtatták ki például azt az ellenforradalmi követelést, hogy a kommunista pártot be kell tiltani, és a vezető kommunistákat le kell tartóztatni — de a kerületi pártházakat fegyveres csoportok szállták meg, a budapesti pártbizottságot ágyúval lőtték, számos vezető pártfunkcionáriust meggyilkoltak. Budapesten szervezett fegyveres csoportok házról-házra járva száz és száz párttagot letartóztattak, másokat felvettek a letartóztatandók listájára. Kiterjedt a fehérterror a vidékre is.

A Szovjetunióval szemben egyenjogúságról és barátságról írtak — a valóságban meggyalázták a szovjet hősök emlékműveit, letépték a vörös csillagokat, elégették az orosznyelvű könyveket, köztük Lenin, Tolsztoj, Dosztojevszkij műveit, sőt Petőfi orosz kiadását is.

Ha az ellenforradalom kezdettől fogva a sajtóban is megmutatta volna igazi terveit, valódi arculatát, akkor a nagy tömegek, s köztük a szocialista diákok is hamar szembefordultok volna vele.

A kormánnyal szemben hangoztatott és kinyomtatott követelések és jelszavak általában ideiglenes jellegűek voltak. Amikor a kormány valamit elfogadott, az ellenforradalmárok azonnal újabb követelésekkel álltak elő, hozzátéve, hogy nem bíznak a kormányban, míg az újabb követelést nem teljesíti. Erre példa a kormány összetételére vonatkozó követelések folytonos változtatása: kezdetben Nagy Imrét követelték a kormányba; amikor ez megtörtént, akkor a kommunista miniszterek kidobását és Kéthly stb. bevételét követelték; november első napjaiban már megjelent az a jelszó, hogy „vesszen Nagy Imre”.

A követelések fokozásának taktikáját az amerikai imperialisták szócsöve, a hírhedt „Szabad Európa” rádió sugalmazta.

A Szabad Európa rádióban október 31-én egy bizonyos Bell ezredes követelte a honvédelmi tárcát a „szabadságharcosok”- nak, és Maléterből hamarosan honvédelmi miniszter lett. A Szabad Európa október 31-én kürtölte az éterbe: „Semmisítsék meg a varsói egyezményt és mondják ki, hogy Magyarország többé nem tagja a szerződésnek” — a következő napon, november 1-én, Nagy Imre ennek engedelmeskedett. A Szabad Európa nem titkolta, hogy a magyar nép nyákára egy olyan, „vaskezű” emigránsokból álló kormányt akar ültetni, amelynek hivatása lett volna, hogy visszaállítsa Magyarországon a régi rendet. Erről azokban a napokban a külföldi sajtóban is sok szó esett.

A követelések elbírálásánál számba kell venni még azt is, hogy ebben az időszakban maga az amerikai propagandaközpont, amely az egész ellenforradalmi mozgalmat irányította, azt a taktikai utasítást adta ki, hogy most még nem kell vissza követelni a gyárakat, a bányákat, és a földbirtokokat volt tulajdonosaik számára. Nem kétséges, hogy amint az egykori tőkés elemek a politikai hatalmat kezükbe kaparintották volna, az amerikai propagandisták és magyarországi ügynökeik „nem ragaszkodtak” volna a nagyüzemek társadalmi tulajdonához.

Annak ellenére, hogy a felsorolt körülmények akadályozták a régi rendszer visszaállítására irányuló törekvések leplezetlen, nyílt megnyilvánulását, letompított, elködösített formában még is felszínre kerültek ezek. A letűnt Horthy-rendszer hívei ugyan is, amikor úgy vélték, hogy már kezükben van a politikai hatalom, nem tudták türtőztetni magukat, és bizonyos mértékben megszegték a Szabad Európa rádió amerikai ideológusai által előírt taktikát. Már itt-ott megjelentek az egykori földbirtokosok, visszakövetelve földjeiket; Habsburg Ottó visszakérte a magyar koronát; emigráns grófok jelentek meg a határ menti Sopron város legelőkelőbb szállodájában; eljött Magyarországra Lichtenstein herceg is. Mindszenty szintén leleplezte magát.

A polgári restaurációnak meg volt az amerikai ügynökök által készített receptje. Eszerint az első lépés a népi demokratikus állam hatalmi szerveinek szétverése, a munkásosztály pártjának törvényen kívül helyezése, illegalitásba szorítása, valamint Magyarország kiszakítása „semlegesség” ürügyével a szocialista országok táborából és csatlakoztatása a nyugati kapitalista országok tömbjéhez. Természetesen kezdetben elhallgatták a nép előtt, hogy ha Magyarországon az amerikaiak, a nyugati „ENSZ-csapatok” és azok magyar ügynökei lesznek az urak, akkor a nagytőke hatalmának helyreállítása akadálytalanul végrehajtható lesz. Elködösítették azt is, hogy ez a lépés újjáéleszti Magyarország ellentéteit szomszédaival és hogy hazánk ez által egy új háború tűzfészkévé vált volna. Ez a terv Magyarországot a nyugati imperializmus keleti előretolt hídfőjévé akarta változtatni. Ez olyannyira nyilvánvaló veszélyekkel járt, hogy józanabb gondolkodású polgári politikusok sem hunyhattak előtte szemet. Például Bilkei Gorzó Nándor az úgynevezett „fővárosi nemzeti bizottságban” is óva intett attól a „veszélyes játéktól”, amit a varsói szerződés megszegése jelentett volna.

A polgári restauráció egyik tünete volt a Horthy-rendszer pártjainak megjelenése a közéletben. Már a budapesti városházán, is, megjelent egy „Keresztény Magyar Párt” és „Keresztény Ifjúsági Szövetség” és ezen kívül a fővárosiban még három „keresztény” pártalakító csoport akadt. Megalakult a Keresztény Demokrata Néppárt, a Keresztény Ifjúsági Egyesület és a Keresztény Demokrata Párt. A Horthy-rendszer újjáélesztett „keresztény” pártjai, valamint szövetségeseik azonnal hozzáfogtak, még pedig a sajtóban és egyéb módon is a kommunistaellenes, a szovjetellenes, az antiszemita és az irredenta-soviniszta agitáció szennyes hullámainak felkorbácsolásához.

Alakultak olyan pártok is, amelyek szervezői a polgári restaurációt nem horthysta jelleggel gondolták végrehajtani, ha nem a szocialista hatalmat egy polgári demokratikus vagy polgári liberális rendszerrel vélték felváltam. Az ellenforradalom tényleges katonai és politikai vezetése azonban a Horthy-fasizmus politikai és katonai képviselőinek kezében volt. A polgár restauráció számos csoportja a polgári demokratikus, polgári liberális, meg a „keresztény” és fasiszta irányzatok keveréke volt. E kevertségnek fontos „összetartó elemét” a nyugati imperialisták előtti hódolat alkotta.

Ezekben a napokban több ismeretlen vagy alig ismert személy és pártalapító csoport lapkiadási kérelme futott be a Miniszterelnökség sajtóosztályára. A Magyar Függetlenségi Párt november 1-én benyújtott kérvényéhez csatolja programját is, amelyben a többi között elveti a szocialista rendszert, és egyértelműen „a tiszta, örök és magyar polgári demokrácia megvalósítását” és „a magántulajdon sérthetetlenségét” vallja.
A polgári restauráció fasiszta erői alakítottak egy úgynevezett „pártonkívüliek országos blokkját” is. Programtervezetükben, melyet a Nagy-kormánynak benyújtottak, ezt olvashatjuk: „Rendőrségi felügyelet alá vonni mindazokat a partizánokat, akik az ÁVH felgöngyölítése után szabadon mozognak”, továbbá: „Minden vállalaton, üzemen, hivatalon és intézményen belül azonnali hatállyal megszüntetni a kommunista párt pártirodáit, a szakszervezeti irodákat és a vállalati munkaerő-gazdálkodási osztályt….”

A fasiszták vezetésével alakult meg a „Magyar Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége” is, melynek tagjai között elítélt nyilas gyilkosok is voltak. Ez a szervezet az „Ébresztő” című lapot óhajtotta kiadni, amely címében is emlékeztetett az 1919-es ellenforradalom hírhedt fasiszta szervezetére, az „É redő Magyarok Egyesületé”-re.

A horthysta restauráció kétségtelen és jellemző ténye volt a budapesti városházán, az úgynevezett fővárosi nemzeti bizottság megalakulása november 1-én. Ez a bizottság kijelentette ön magáról, hogy csak ő illetékes a városházán az állások betöltésére. Zajgóvári Károly ügyvéd a jegyzőkönyv szerint kijelentette: „osztályvezetőktől felfelé minden vezetőt nyilvánítson leváltottnak a Nemzeti Bizottság”. A bizottság november 2-án „munkához látott”. A nem létező „Keresztény Magyar Párt” küldötte máris javasolta, hogy egy piarista pap legyen a fővárosi oktatási osztály vezetője, és indítványozta, hogy az 1945- ben és később elbocsátott horthysták valamennyien kerüljenek vissza a fővároshoz.

A restaurációs törekvések számos ténye mutatkozott meg a különböző vidéki városokban és falvakban. Erre vonatkozóan ebben a kiadványunkban is felhozunk jellemző tényeket.

A restaurációi törekvések egyik legjellegzetesebb képviselője Mindszenty bíboros volt. November 3-án este Mindszenty a rádióban beszédet mondott, amelyben kifejtette politikai nézeteit. A beszéd ködös volta ellenére nagyonis egyértelmű volt.

Mindszenty a következő parancsoló szavakkal írta elő, milyen legyen Magyarország társadalmi berendezkedése: „Jogállamban élő, osztálynélküli társadalom, a demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kultúrnacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni.”

Mindszenty visszatér a „keresztény kurzus” és a nácizmus demagógiájához, amikor „igazságos” és „szociális érdekektől korlátozott” magántulajdon mellett tör lándzsát. De a történelemből is tudjuk, hogy mindez a gyakorlatban a tőke korlátlan uralmát jelenti.

A szocialista társadalom alapja a termelési eszközök társadalmi, közös tulajdona. Mindszenty ezt a társadalmi rendszert ezzel a beszédével — bukottnak nevezve — elhantolta. Mindszenty természetesen nem ismerte el Nagy Imre kormányát, és ezt a maga fennhéjázó hangján ezekkel a szavakkal is kifejezte: „A bukott rendszer (!) részesei és örökösei (az örökösök: Nagy Imre és kormányának tagjai) külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért egyaránt”.

Nagy Imrének és társainak is szól Mindszenty fenyegetése:

„ … a törvényes felelősségre vonásnak minden vonalon, és pedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkeznie.”

Új választást is követelt Mindszenty, amelyen „minden párt indulhat”, mégpedig „nemzetközi ellenőrzés alatt”. A bíboros ismételte a Szabad Európa által néhány nappal korábban kiadott nyugati ellenőrzés alatti „függetlenség” jelszavát, az összes polgári restaurációs pártok szabad tevékenységének biztosítása és a kommunista párt tevékenységének tényleges elfojtása, föld alá szorítása mellett.

A bíboros azzal a követeléssel fejezte be beszédét, hogy adják vissza az egyháznak „intézményeit”, ebbe a fogalomba természetesen a földbirtok is belefér.

Mindszenty halotti beszédet mondott a népi demokrácia „bukott rendszere” felett. A halotti beszédet azonban elsiette. A rendszer és a dolgozó magyar nép helyrehozza a Rákosi-féle politika által okozott károkat és azokat a pusztításokat is, amelyeket az elbukott ellenforradalmi felkelés okozott az országnak.

Ebben a kötetben a tőkés restauráció végrehajtására vonatkozó egyes politikai tényeket, adatokat és az ellenforradalom vérengzéseiről szóló újabb tényanyagot publikálunk, amelyek teljesebben világítják meg az ellenforradalmi lázadást.

Az összegyűjtött anyagból ebben a vonatkozásban néhány megcáfolhatatlan következtetés szűrhető le:

1. A fegyveres felkelés kezdeményezői és szervezői külföldi ügynökök, horthysta emigránsok és az országban levő illegális szervezeteik irányítói voltak, akik szervezőkként részt vettek a tömegmegmozdulásokban és azoknak mindinkább irányítóivá váltak.

2. A tizenkét évvel ezelőtt letűnt rendszernek az országban levő képviselői már megkezdték a fővárosban és számos vidéki városban, községben, járásban a régi hatalom visszaállítását, és a külföldön élő emigráció már felkészült itthoni ügynökeivel együtt a hatalom teljes átvételére.

3. A dolláron fenntartott és az Amerikából irányított, Nyugat-Németország területén működő Szabad Európa rádió uszító adásai nagy szerepet játszottak az ellenforradalom ideológiai előkészítésében és gyakorlati vezetésében, a fegyveres harc felidézésében, a tűzszünet be nem tartásában, ártatlan, népéhez és hazájához hű emberek lincselésére vezető tömeg hisztéria felkeltésében. A Szabad Európa rádió irányítói különösen felelősek a magyar emberek közötti vérontásért és ezt követően Nyugatra csábításukért, ezer és ezer magyar családnak a disszidálások által okozott tragédiájáért.

4. Az ellenforradalmi lázadók célja október 29-e után mind nyilvánvalóbbá vált: a szocialista népi rendszer megdöntése és a nyugati kapitalista érdekszféra Magyarországra való kiterjesztése — azaz a polgári restauráció.

Az ellenforradalmi lázadás leverése volt az egyetlen módja annak, hogy a magyar nép elkerülje egy újabb ellenforradalom sötét korszakát.

(Idézet: – Ellenforradalmi erők a Magyar októberi eseményekben – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!