A horda importálna 80 ezer EP-voksot, és legalizálná a szavazatvásárlást a polgármestereknek

A választási törvény módosítása szentesítené azt, hogy a polgármester ajándékosztása nem kampánytevékenység.
Az uniós lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára is lehetővé tenne az európai parlamenti választáson való részvételt Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettes ennek érdekében nyújtott be törvénymódosító javaslatot.
A szavazati jog jelenleg csak azokat illeti meg, akik Magyarországon élnek (nem csak magyarok), netán magyar állampolgárok, de egy másik uniós országban van az állandó lakcímük. Tehát a lakcím a fontos, nem az állampolgárság. Nekik dönteniük kell arról, hogy állampolgárságuk vagy lakhelyük szerinti pártlistákra akarnak voksolni.
Az újítás azokat a kettős állampolgárokat érintheti, akik az unión kívül élnek (a közérthetőség kedvéért a szlovákiai vagy romániai magyarokat tehát nem). Ezt erősíti, hogy ők – akárcsak az országgyűlési választások esetében – az EP-választáson is levélben nyújtatják be voksukat. Ez összesen 80 ezer plusz szavazatot jelenthet – a korábbi választások tapasztalai alapján ezek szinte mindegyike a Fideszt erősítheti az EP-voksoláson is.
Semjén egy állásfoglalásra hivatkozik indoklásában, amelyben az Európai Tanács tagjai, vagyis az uniós állam- és kormányfők azt javasolták, hogy teremtsék meg a lehetőséget arra, hogy az uniós lakhellyel nem rendelkező állampolgárok is szavazhassanak az EP-re. A szavazók körét – tiszteletben tartva az uniós alapelveket – a tagországok határozhatják meg, jelenleg hat ország zárja ki a külföldön élők voksolását.
A jelöltként indulás joga továbbra is csak a Magyarországon élő magyar és uniós állampolgárokat illetné meg, ajánlást azonban a harmadik országban élők is tehetnének.
A több választási törvényt érintő módosítócsomag tartalmaz még érdekességeket: a jövőben nem csak a magánszemélyek közötti kommunikáció nem minősül kampánytevékenységnek, de az sem, ha állami, önkormányzati szervek alaptevékenységükbe tartozó dolgokat tesznek. Az indoklás a Kúria 2014-es döntéseire vonatkoznak. Egy ilyen ügy például azt állapította meg, hogy ha az önkormányzatnak éppen a kampányidőszakban támad kedve húsvéti sonkát osztani, az valójában nem minősül kampánytevékenységnek – hiszen ez a tevékenység az önkormányzat tevékenységi körébe tartozhat. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A döbrögista horda törvénybarkács – gyára gőzerővel dolgozik a VEZÉRKAR TÚLÉLÉSÉN! A dagonyakétharmaduk kizárólag a lopás legalizálásán, és a VEZÉRKAR MENEKÜLÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉN DOLGOZIK! Nagyjából TÍZEZERNYI ilyen – olyan rendű – rangú martalócvezér ÁTMENETI VAJDASÁGI BIZTONSÁGÁNAK A GARANTÁLÁSÁN, és majdani ELMENEKÜLÉSÜK MEGSZERVEZÉSÉN!
A többiek meg oldják meg valahogy a SAJÁT MEGMENTÉSÜKET! Amikor a sors úgy hozza!
Az EP – választások HATALMAS GYŐZELMI KÉNYSZERREL NEHEZEDNEK a horda egészére! Bizonyítaniuk KELL BÁRMI ÁRON Brüsszel felé, hogy az áprilisi danyonya”választásokon” NEM CSALÁSSAL NYERTEK, és hogy KIZÁRÓLAG ŐK A MAGYARSÁG EGYETLEN HITELES KÉPVISELŐI!
Az EP – „választások” eddig sem mozgatták meg vajdaság HATÁROKON BELÜLI tömegeit, és SEMMI OK ARRA, hogy a jövőben ez változzon. Ám elég cudarul nézne ki a képlet, ha a 2014 – es „választások” részvételi számát tudnák csak produkálni:
Eredmények
Feldolgozás állása: 100,00% (2014.05.28. 20:36)
| Párt vagy pártszövetség | Szavazatok | Mandátumok | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| száma | százalék | száma | százalék | változása 2009-hez képest |
||
| Fidesz – Magyar Polgári Szövetség–Kereszténydemokrata Néppárt | 1 193 991 | 51,48 | 12 | 57,14 | ||
| Jobbik Magyarországért Mozgalom | 340 287 | 14,67 | 3 | 14,29 | – | |
| Magyar Szocialista Párt | 252 751 | 10,90 | 2 | 9,52 | ||
| Demokratikus Koalíció | 226 086 | 9,75 | 2 | 9,52 | ||
| Együtt – a Korszakváltók Pártja–Párbeszéd Magyarországért | 168 076 | 7,25 | 1 | 4,76 | ||
| Lehet Más a Politika | 116 904 | 5,04 | 1 | 4,76 | ||
| A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt | 12 119 | 0,52 | 0 | 0 | – | |
| Seres Mária Szövetségesei | 9 279 | 0,40 | 0 | 0 | – | |
| Összesen | 2 319 493 | 100 | 21 | 100 | ||
Ami olyan 25 százalékos részvételi arány volt legutóbb.
Így aztán égetően nagy szükség van a rézvételi és a SZAVAZATARÁNY maximalizálására is. Ez pedig csak a határokon túli „vettmagyarok” jóvoltából sikeredhet. Működni is fog a dolog, hiszen Szerbia felől körömaggatás nem lesz, és Maradék – Ukrajnában is addigra már meglesznek a”választások”, és Kárpátalja – ügye is „közös nevezőre” fog jutni!
Már csak a törvényi hátteret kell hozzámókolni a Nagy Célhoz!
DE HÁT MIRE VALÓ A DÖBRÖGISTA DAGONYAKÉTHARMAD?
Arra való, hogy a vajda céljainak megfelelően mókolja át a törvényeket, vagy „alkosson” újakat! Akár tákolmányfabrikálással is.
A szerencsétlen hülyék! Arra nem gondolnak, hogy NEM MINDNEK LESZ LEHETŐSÉGE, HOGY IDŐBEN MEGLÉPJENEK! A nép meg rajtuk – a maradókon – fogja leverni minden dühét!

Az egész egy minden valóságalapot nélkülöző huhogás! A Fidesznek tömegbázisa van, mert olyan eredményeket tud felmutatni, mint ez!
„Az elmúlt öt évben kevesebb mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege. A villamosenergia-hátralékok 45, a földgázszolgáltatási hátralékok 75, míg a távhőszolgáltatási hátralékok 35 százalékkal csökkentek
A tartozások összegének csökkenésén túl a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma is jelentősen csökkent, öt év alatt 60 százalékkal.”
Meg ez itt:
„A harmadik világbeli migráció negatív hatásai miatt egyre több francia és német dönt úgy, hogy Magyarországon, ezen belül is Budapesten kezd új életet – erről már a francia közszolgálati tévé is beszámolt.”
Aztán meg ez:
„Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése.”
Mi a fenét akar ezután az ellenzék?
“Az elmúlt öt évben kevesebb mint felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege. A villamosenergia-hátralékok 45, a földgázszolgáltatási hátralékok 75, míg a távhőszolgáltatási hátralékok 35 százalékkal csökkentek
A tartozások összegének csökkenésén túl a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma is jelentősen csökkent, öt év alatt 60 százalékkal.”
Naná, hiszen 2011-től új képletet használnak a gázárak meghatározásához. Ez nem a Fideszen múlt, hanem a földgázimportőrökön, ezek gyakoroltak nyomást a nagy eladókra. A korábbi képlet a kőolaj világpiaci áraitól függött, az új képletben ennek sokkal kisebb a közvetlen hatása, mert import földgáznál már 75-90%-ban (attól függően, hogy tárolóból vagy nem tárolóból származó gázról van-e szó) nyugat-európai határidős földgázpiacokhoz indexált, határidős piaci ár határozza meg. Erre pedig hatással vannnak a szokásos tőzsdei ügyleteken túl a forint-euró és a dollár-euró átváltási arányok is.
Az E.ON 2009-ben veszteségekre hivatkozott a szociálpolitikai okokból mesterségesen alacsonyan tartott gázár miatt, ezért a régi képlet alapján akkor (az olaj ára fél év alatt durván leesett) elvileg olcsóbbá váló gáz ára nem csökkenhetett a „kompenzáció” miatt (magyarul az E.ON lenyelte a keletkező hasznot). Mielőtt még azt hinnénk, hogy csak a kormányokon átívelő E.ON időszakában volt ilyen, hadd idézzem fel 2016-ot, amikor bár a megelőző két éves időszakban jelentősen csökkent a földgáz ára az EU-ban, a kormány nem hajtott végre újabb rezsicsökkentést.
Ami a gázárak emelését illeti a korábbi képlet alkalmazása idején, 2010-ig a jobb- és baloldali kormányok egymáshoz nagyon hasonlóan emelték azokat. 2008-ban jött egy súlyos világgazdasági válság, aztán pár év múlva elkezdődtek az észak-afrikai és közel-keleti beavatkozások. Az olaj ára 2014 végére vészesen lement, de Fidesz (döntően) második és harmadik (és a negyedik) ciklusában már új gázárképlet volt – van – érvényben. A Fidesz 2010-ben emelt, 2011-ben bizonyos fogyasztóknál szintén, majd 2012-ben megint. Utána 2013-tól csökkentett, 2014 márciusában is volt könnyítés.
Vagyis az árak csökkenése nagyon is indokolta a rezsicsökkentést, nem a Fidesz nagylelkűsége volt az oka ennek, hanem a piaci változások és a lakossági feszültség, meg a választás. További csökkentés is indokolt lett volna, de az nem valósult meg, akárcsak 2009-ben.
“A harmadik világbeli migráció negatív hatásai miatt egyre több francia és német dönt úgy, hogy Magyarországon, ezen belül is Budapesten kezd új életet – erről már a francia közszolgálati tévé is beszámolt.”
Hányan? És ez olyan jó nekünk? A kérdés nem egyszerű, úgyhogy nem is megyek bele.
„Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre.”
Jól sejtem, hogy ennyi az arany fizikai része? Nem néztem utána, de nekem úgy tűnik, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott hazaszállítás egyelőre ennyiben ki is merül (ha tévednék, elnézést). A többi ígérvény. Persze így is van jelentősége, de azért nem kell túlbecsülni sem. Az MNB csak egy világválság utáni trendet követ.
Megjött a többi arany is, ha hihetünk a közleménynek:
https://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2018-evi-sajtokozlemenyek/a-magyar-nemzeti-bank-tizszeresere-novelte-magyarorszag-aranytartalekat-ezzel-az-aranykeszlet-nagysagat-a-70-evvel-ezelotti-historikus-szintre-emelte
Mivel hazánkban az ellenőrzés egy szűk körön belül ( ismerősök, családtagok ) közt történik, a nyilatkozatok nem hitelesek. Bármit nyilatkozhat, bárki, annak igazságtartalma minimális !
Így vagyunk azokkal a mutatókkal IS, melyek hivatalosként jelennek meg, de más – elfogulatlan – szervezet az ellenkezőjét ismerteti többnyire.
Az ‘ aranytartalék ‘ ilyen, olyan mozgására semmi alapos tény nem szolgál, annak pénzügyi alapja sehol nem szerepel, mint tartalék !
A viták manapság a két fél ( regnálók-ellenzék ) médiumszintű ellentmondásain alapulnak, és a hívők- kételkedők közti hiedelmen, mert legális, ellenőrizhető, transzparens hiteles szervezet jelenleg nem létezik országunkban. Így – vérmérséklet-, és egyéni szocializáció tükrében -folynak a többnyire ellentmondó adatok sorolása melletti viták.