Céljaink
Aki olvassa a „Zvezdá”-t és ismeri munkatársait, akik egyszersmind a „Právdá”-nak is munkatársai, az könnyen megérti, milyen irányban fog dolgozni a „Právda”. Az orosz munkásmozgalom útját megvilágítani a nemzetközi szociáldemokrácia fényével, a munkások között elhinteni az igazságot a munkásosztály barátairól és ellenségeiről, őrködni a munkásügy érdekein — ezeket a célokat tűzi maga elé a „Právda”.
Amikor ilyen célokat tűzünk ki, koránt sincs szándékunkban, hogy elkenjük a szociáldemokrata munkások között fennálló nézeteltéréseket. Sőt: hisszük, hogy erős és életteljes mozgalom elképzelhetetlen nézeteltérések nélkül — csak a temetőben valósítható meg a „nézetek teljes azonossága”! De ez még nem jelenti azt, hogy több pontban van nézeteltérésünk, mint amennyiben egyetértünk. Korántsem! Bármilyen nézeteltérések legyenek is az élenjáró munkások között, nem feledkezhetnek meg arról, hogy mindannyian, frakcióra való tekintet nélkül, egyformán kizsákmányoltak, hogy mindannyian, frakcióra való tekintet nélkül, egyformán jogfosztottak. A „Právda” tehát elsősorban és főként a proletariátus osztályharcának egységéért, mindenáron való egységéért fog síkraszállni. Amennyire engesztelhetetlennek kell lennünk az ellenségekkel szemben, annyira engedékenynek kell lennünk egymás iránt. Háború a munkásmozgalom ellenségei ellen, béke és összetartó munka a mozgalmon belül — ez fogja vezérelni a „Právdá”-t mindennapi munkájában.
Ezt különösen szükséges hangsúlyozni most, amikor a lénai események és a IV. Duma közeledő választásai rendkívüli makacssággal vetik fel a munkások előtt az egységes osztályszervezetbe való tömörülés szükségességének kérdését. . .
Amikor munkához látunk, tudatában vagyunk annak, hogy utunk tövises. Elegendő megemlítenünk a „Zvezdá”-t, amely egy sereg elkobzáson és „perbefogáson” ment keresztül. De a tövisektől nem ijedünk meg, ha a munkások rokonszenve, amely a „Právdá”-t most körülveszi, a jövőben is meglesz. Ebből a rokonszenvből fog a „Právda” erőt meríteni a harchoz! Szeretnők, hogy ez a rokonszenv növekedjék. Szeretnék, ezenkívül, hogy a munkások ne szorítkozzanak csupán a rokonszenvre, hanem vegyenek tevékenyen részt lapunk szerkesztésében is. Ne mondják a munkások azt, hogy az írás nekik „szokatlan” munka: a munkásírók nem készen hullanak az égből, csak lassanként, az irodalmi munka folyamán nevelődnek ki. Csak bátrabban kell munkához látni: egyszer-két-szer megbotlik az ember, aztán mégis meg tanul írni. . .
Így hát, serényebben — munkára fel!
„Právda” („Igazság”) 1. az.
1912. április 22.
Aláírás nélkül.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)
Következtetések
– írta: J. V. Sztálin –
A politikai fellendülés első hulláma múlóban van. Lezajlanak az „utolsó” sztrájkok. Itt is, ott is felhangzanak még a tiltakozó sztrájkolok hangjai, de ezek az „utolsó” hangok lesznek. Az ország egyelőre felveszi „megszokott” képét. . .
Milyen tanulságokat vonhat le a proletariátus az utóbbi eseményekből?
Idézzük fel a „mozgalmas napok” képét.
Április 4. A lénai vérfürdő. Körülbelül 500 áldozat holtakban és sebesültekben. Az országban, külsőre, nyugalom van. A kormány hangulata szilárd. Délen megkezdődnek a tiltakozó sztrájkok.
Április 10. Interpelláció a Dumában. A sztrájkok száma növekszik. Aggasztó nyugtalanság.
Április 11. Makárov miniszter válasza: „így volt, így is lesz”. Tyimasov nem ért „teljesen” egyet Makárovval. Az első zavar a hatalom képviselőinek soraiban. Pétervárott gyűlések és sztrájkok folynak. A vidéken fokozódik a mozgalom.
Április 15. Az egyetemisták és munkások tüntetése Pétervárott.
Április 18. Pétervárott több mint 100.000 munkás sztrájkol. Munkástüntetéseket rendeznek. A hatalom elveszti fejét. Makárov nem mer mutatkozni a Dumában. Tyimasov bocsánatot kér. A hatalom meghátrál. Engedmény a „közvéleménynek”.
A következtetés világos: Hallgatással, tűréssel nem lehet kiharcolni a felszabadulást. Mennél hangosabban harsan a munkások hangja, annál jobban elveszítik fejüket a reakció erői, annál előbb visszavonulnak. . .
A „mozgalmas napok” — a legjobb alkalom a politikai pártok kipróbálására. A pártokat nem aszerint kell megítélni, amit mondanak, hanem aszerint, hogy miként viselkednek a „harc napjaiban”. Hogyan viselkedtek hát ezekben a napokban a magukat „népieknek” nevező pártok?
A szélső feketeszázas földesurak csoportja, Zamüszlovszkijjal és Markovval az élén, alig tudta leplezni a lénai gyilkosságon érzett örömét. Hogyisne, a hatalom megmutatta erejét és szigorúságát — tudják meg a „naplopó” munkások, kivel van dolguk! Tapsoltak Makárovnak. A Dumában a szociáldemokrata frakció interpellációja ellen szavaztak. Lapjuk, a „Zemscsina”, minden módon uszította a hatalmat a lénai „agitátorok”, az Oroszországszerte sztrájkoló munkások, a „Zvezdá” munkáslap ellen.
A mérsékelt feketeszázas földesurak csoportjának, Balasovval és Krupenszkijjal az élén, lényegében semmi kifogása sem volt a gyilkosság ellen — csak azt sajnálta, hogy a hatalom túlságosan átlátszóan, nyíltan járt el. Ezért, krokodilkönnyeket hullatva a „megöltekért”, azt kívánta a kormánytól, hogy sortüzek alkalmával több „taktikai érzékről” tegyen tanúságot. A csoport a szociáldemokrata frakció interpellációja ellen szavazott, lapja pedig, a „Nóvoje Vrémja”, azt ajánlotta a hatalomnak, hogy „ne ceremóniázzon” a „meggyőződéses sztrájkolókkal”, a tüntetőket „ne könnyű birságnak vagy fogságnak hanem nagyon szigorú büntetésnek” vesse alá, a letartóztatott „agitátorokat” pedig ne eressze ki többé a börtönből.
A konzervatív földesuraknak és a burzsoázia élősdi rétegeinek pártja, az októbristák pártja, a Gucskovokkal és Gololobovokkal az élén, nem az agyonlőttek miatt szomorkodott, hanem amiatt, hogy az általa támogatott kormánynak „kellemetlenségei” (sztrájkok) támadtak abból, hogy a Léna mentén „helytelenül alkalmazták a lőfegyvert”. Makárov nyilatkozatát „nem eléggé taktikusnak” minősítette, és lapjában, a „Gólosz Moszkvü”-ben, kifejezte abbeli meggyőződését, hogy a kormány „ártatlan a vérontásban”. Megbuktatta a szociáldemokraták interpellációját. A hatóságokat ráuszította a „felbujtókra”. Mikor pedig Tyimasov kezdte rehabilitálni Makárovot, megtapsolta, elintézettnek tartván az „incidenst”.
A liberális földesurak és a középpolgári rétegek pártja, a kadetok pártja, Miljukovval és Maklakovval az élén, frázisokat dörögve a lénai gyilkosságok ellen, mégis úgy találta, hogy a hiba nem a rendszer alapjaiban van, hanem olyan személyekben, mint Trescsenko és Belozjórov. Ezért, miután Makárov felszólalásával kapcsolatban elzengte farizeus ”tévedtünk”-jét, teljesen beérte Tyimasov „vezeklő” felszólalásával és elcsendesedett. Egyfelől, támogatta a szociáldemokrata frakciót, amely azt követelte, hogy az ország ítélkezzék a hatalom képviselői fölött. Másfelől, üdvözölte az ipari burzsoázia képviselőit, a „békés megújulás pártjának” urait, akik a hatalomnak ugyanazokat a képviselőit arra kérték, hogy „kulturált eszközökkel” csendesítsék le a sztrájkoló munkásokat. Hogy pedig, semmi kétség se maradjon a kadetok pártjának nemes szándéka felől — fogta magát és „Récs”-ében „ösztönös lázadásnak” nyilvánította a lénai sztrájkot.
Így viselkedtek mindezek a „népi” pártok a „mozgalmas napokban”.
Jegyezzék meg ezt a munkások és a IV. Duma „választásának napjain” adják meg nekik azt, ami őket megilleti.
A „harc napjaiban” csak a szociáldemokrácia védelmezte a munkások érdekeit, csak az mondta meg az egész igazságot.
A következtetés világos: a szociáldemokrácia a proletariátus egyetlen védelmezője. Valamennyi többi említett párt — a munkásosztály ellensége, azzal a különbséggel azonban, hogy különböző módon harcolnak a munkások ellen: ki „kulturált eszközökkel”, ki „nem teljesen kulturáltakkal”, ki pedig „egyáltalán nem kulturáltakkal”.
Most, amikor a fellendülés első hulláma elvonul, a krokodilkönnyek mögé rejtőzött sötét erők ismét mutatkozni kezdenek. A „Zemscsina” „rendszabályokat” követel a munkássajtó ellen. A „Nóvoje Vrémja” arra int, hogy ne kíméljék a „meggyőződéses” munkásokat. A hatóságok pedig „munkához” látnak és egyre-másra tartóztatják le a „megbízhatatlan elemeket”. Mire számíthatnak „új hadjáratukban”, honnan a nemrég fejvesztett hatóságok e merészsége?
Csak egyre számíthatnak: arra, hogy lehetetlen minden egyes alkalommal tömeges tiltakozásokat rendezni, hogy a munkások szervezetlenek, nem eléggé tudatosak.
„Zvezdá” („Csillag”) 33. sz.
1912. április 22.
Aláírás: K. Szólin.
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!