Szépen teljesített, 73 százalékot hozott a szavazásunkra bocsátott lehetőségek közül az az interpretáció, amely szerint a jelentés tényleg valós veszélyekre utalt, s ezért megszívlelendőek a tanulságai.

Ennek az álláspontnak a hívei úgy vélik: ha egy tekintélyes uniós testület aggodalmát fejezi ki Magyarországról szólva, akkor az valóban aggodalomra ad okot.

A második helyen 16 százalékkal végzett az az értelmezés, amely szerint ez a jelentés nem az országunkról szóló üzenete, hanem inkább a benne felsorakozó érvek és megállapítások igénytelensége, vagdalkozó jellege miatt aggályos.

Erre a lehetséges válaszra minden bizonnyal azok voksoltak, akik a Sargentini-jelentés különféle vádpontjaiban kísértetiesen visszaköszönni látják mindazokat az ellenzéki kritikákat, amelyeket a magyar belpolitikai életben már unos-untalan hallani lehetett.

Ezeknek a válaszadóknak a lelki társai azok a szavazóink is, akik a harmadik helyre hozták ki 6 százalékkal azt az értelmezést, amely szerint azért se lehet objektivitást várni egy ilyen jelentéstől, mert a magyar történelem és a magyar közjogi, közpolitikai hagyomány ismerete nélkül aligha várható el egy külföldi politikustól a magyar folyamatok alapos megértése.

A leginkább diplomatikus, elfogultságot se a baloldali, se a jobboldali interpretáció iránt nem mutató álláspontot azok az olvasóink képviselték, akik ugyan nem voltak túl sokan (összarányuk mindössze 5 százalékot tett ki), de akiktől nem igazán lehet idegen Machiavelli szelleme.

Szerintük a Sargentini-jelentés egyáltalán nem elfogulatlan, de ezt a karakterjegyet ők nem tartják ördögtől való, veszélyes eltévelyedésnek, hanem inkább a politika természetével hozzák összefüggésbe: úgy vélve, a politika mestersége már csak ilyen.