Kósa: még nincs megállapodás az állami támogatásról a BMW-vel

Mint ismert, Debrecen mellett épül meg a BMW új gyára. „A BMW, amikor Debrecen mellett döntött egy nagyon alapos tanulmány alapján döntötte ezt el” – mondta tegnap este az atv.hu műsorában Bihar Ura Fejenagy Kósa, választási hordabiztos és magánörökség – kezelő.
Azzal is elbüszkélkedve, hogy a szereldetulaj megversenyeztette a gyarmatokat, és ez alapján derült ki, hogy a vajdasági Debrecen lesz a verseny nyertese. Hiszen Döbrögisztán qrmánya „…RUGALMAS MUNKARŐ-SZABÁLYOZÁSSAL…” azt a biorobotigényt, ami a BMW számára szükséges, azt ki tudja elégíteni. „Elsősorban magyar munkavállalókkal, de egészen biztos lesz olyan munkavállaló, aki nem magyar, például német” – magyarázta Kósa vagyonkezelő. (A Főhajcsárok biztos hogy germánok lesznek!)
Az állami támogatásról még nem született végleges megállapodás. A BMW annak a tudatában döntött Debrecen mellett, hogy a vajdaság gyarmati terület Igazgatótanácsával még tárgyalnak a végleges számokról – szögezte le a qrmánybizos és vagyonkzelő Bihar Ura Kósa Fejenagy.
De a jelek szerint van amit az újabb összeszerelde költségeit nyögő vajdaság gyarmat magyarjai tudnak meg mindenkinél későbben.
Szemfüles balrad.ru olvasónk figyelt föl tegnap a Kossuth rádió – hogy miket hallgat az elvtemültje? – déli adásában. Meg is írta kommentben.
Ehun – e:
Érdekes hír volt hallható a Kossuth rádió 08. 01-i, 12.00 órás műsorában:
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2018-08-01
Haják Szabó Mária pozsonyi tudósítása arról szólt, hogy a szlovák sajtóban az jelent meg, hogy a magyar kormány a BMW 1 milliárd eurós tervezett beruházásához 50%-os támogatással járul hozzá. Ez azt jelenti, hogy a 320 milliárdos összegből mi fizetünk 160 milliárdot, az 1000 munkahely fejében. Vagyis, 1 db munkahely 160 millió Ft-ba kerül nekünk. Ha nekem lenne 160 millám egy munkahelyre, akkor nem lenne szükségem a BMW-re…
De, ha máshogy nézzük, akkor 200 e. Ft havi nettó bér bruttója kb. 300 e. Ft. Ez 1000 munkahelyre számolva 300. 000. 000 Ft/hó. 160 milliárdból az 1000 embert éppen több, mint 533 hónapig lehet fizetni, azaz több mint 44 évig… (ha jól számolok). 44 éves ingyen meló… a BMW jó üzletet csinált, ez kétségtelen. És Mi?
Ami szintén érdekes, hogy az ellenzéki pártok nem firtatják (eddig), hogy az állam mekkora támogatással csábította ide a BMW-t. Az ellenzéki pártokhoz ez esetben ideértem Thürmer Gy. et-t is.
És még azt mondják, hogy Lőrinc barát mennyit lop! -bagatell.”
Értjük ugye? Döbrögiék a BMW 1 milliárd eurós tervezett beruházását 50%-os – KÖZPÉNZBŐL – támogatással tolják meg!
A TERVEK SZERINT!
Talán jobb is, ha nem tudjuk meg a TÁMOGATÁS VÉGÖSSZEGÉT!
De azért a balrad.ru SZAVAZÁSRA bocsájtja olvasói körében a kérdést:
SZÜKSÉGÜK VAN A MAGYAROKNAK AZ ILYEN MAGYAR KÖZPÉNZBŐL FINANSZÍROZOTT, DE KÜLFÖLDI TULAJDONÚ ÖSSZERELDÉKRE?
Szavazzunk róla!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

És vajon mennyit kell visszaosztani belőle?
mert hát” Krisztus koporsóját sem őrizték ám ingyé” szól az örök igaz megállapítás!
Fenébe,nem hallgattam Kossuthot.
senki szerint:
2018-07-31 – 13:22
Ukrán Román Szlovák munkások előnyben.
Mi meg majd adókedvezményt és vissza nem térítendő támogatást nyújtunk a megfáradt Német iparnak.
Most pedig taps.
Mondjuk hogy van az- bocs nem pont ide tartozik – hogy a Tesla abból az országból jönne a németekhez autót gyártani,ahonnan a dízel botrányt,- benne a vw,Audi,már az Opel is- elindították.
Hogy fokozzam az „izgalmakat”, a tudósításban az is elhangzott, hogy a szlovákok „csak” 35%-ot ígértek a magyar 50%-al szemben, és ezért vesztettek.
És ami a lényeg, hogy az is elhangzott, hogy ez a költségvetési részvétel a beruházásban, megfelel az uniós normáknak… Vagyis, az unióban (nem a szovjetben, hanem az eu. unióban) teljesen normális dolog az, hogy egy magánvállalkozást az állam közpénzből „megsegít”, akár 50%-os arányban is. No, de ha ez így van akkor miért nincs Mo-on (meg Szlovákiában sem), hogy egy induló magyar kisvállalkozás megkapja állam bácsitól az indulási tőke felét????
Ha igaz a szlovák sajtóhír úgy en bloc, akkor ez a BMW ügy egy skandalum.
Mindez a Kossuth rádióban, aminek a lojalitása a kormányhoz megkérdőjelezhetetlen. A műsor ma is hallható, nem törölték, nem módosították, ergo igaz a hír, és nem utolsó sorban számukra vállalható…
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2018-08-01
„(A Főhajcsárok biztos hogy germánok lesznek!)”
Oriási tévedés , pont lesz@rja! Megbíz egy-pár „jól képzett” „magyart” és azok kihajtják a lelket is belőlük.