Barátnője adta fel a Soroksáron kocogó nő gyilkosát

A rendőrségen jelentkezett egy nő, akinek a vallomása döntő áttörést hozhat a soroksári gyilkosság megoldásában.
A Bors információi szerint áttörés lehet a soroksári kocogó nő meggyilkolásának ügyében, ugyanis egy nő vallomást tett:
szerinte volt párja végzett Kardosné Gyurik Krisztinával.
Az ismeretlen nő a rendőrség után Krisztina özvegyét, Kardos Lajost is megkereste, aki erről a Borsnak számolt be:
„N. akkoriban közvetlenül a gyilkosság helyszíne mellett dolgozott házszigetelő munkásként. Volt élettársa nagyon agresszív embernek írta le nekem, a szakításuk után öléssel is fenyegetőzött. A nő azt mondta, a VV Fanni-ügyet a kezdetektől fogva követi,
s a soroksári gyilkosság részleteit taglaló cikkekbe emiatt olvasott bele. Egyik pillanatról a másikra az ügy megszállottjává vált. Akkor jött a megdöbbentő felismerése, amikor minden apró részlettel tisztában lett, miután az összes megjelent cikket elolvasta”
– mondta a Borsnak Kardos Lajos.
„A gyilkosságot követő időben N. hazament a lakóhelyére. A keze csúnyán be volt dagadva, az arcán pedig karmolások voltak. Kérdésre azt válaszolta, összeverekedett a barátjával.
Annak idején a nőnek ez nem tűnt fel, de most, utólag belegondolva – tudván, hogy Krisztina erős volt és védekezett – úgy véli, N. akkor sérült” – magyarázta Lajos.

A nő az özvegynek továbbá arról is szót ejtett, hogy volt párjának pontosan olyan szürke Renault Megane autója volt, mint amilyet a rendőrök kerestek. Ráadásul a nyomravezető végignézte a sajtóban megjelent fotókat arról az emlékfutásról, amelyet a tragédia első évfordulóján rendeztek a gyilkosság helyszínén, és így felismerte párját, N.-t az egyik képen.
„Ez azért érdekes, mert akkor N. már 250 kilométerre lakott, tehát több mint két órát kellett utaznia az emlékfutásra. A nő szerint lelkiismeret-furdalása lehetett. Az emlékfutás után nagyjából három hónappal volt élettársa elmondása szerint N. öngyilkos lett.
A halála napján állítólag elmondott volna valamit neki, de erre végül nem került sor” – mondta a Borsnak Lajos.
Ha a nő segítségével sikerül megtalálni a gyilkost, akkor megkapja az özvegy által felajánlott 200 ezer forintot, a rendőrség által felajánlott ötmilliót és az önkormányzat egymillióját is. (propeller)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bal-Rad komm: Az eset 2013 szeptemberében történt. Közel öt esztendeje.
A mostani „tényáll(ít)ás szerint egy esztendővel később az emlékfutáson… – aztán az elkövető gyorsan öngyilkos lett! Exhumálni gyorsan, DNS mintát venni, és minden igazolódik.
MEGOLDÓDNI LÁTSZIK a rejtély. Végre le lehet majd zárni a nyomozást! Megnyugtató módon.

Szép, szép, csak az az érdekes, hogy a delikvens már halott. Így senki nem érdekelt abban, hogy ne ez legyen az „igazság”. A volt barátnő felmarkolja a nyomravezetői díjat, a közvélemény megnyugszik, és a rendőrség megszabadúl egy „kínos” ügytől.
Az a pár milliócska elég ösztönzően hat a történetekre. Az igazság az más kérdés. A halottaknak meg már mindegy, bármit rájuk lehet fogni. Szóval…..a fene tudja….és a tettes, ha még él.
Közvélemény nyugtató, reputációt védő bla-bla. Nem egy elkövető volt.