Az 1917-es oroszországi forradalmak

A fegyveres felkelés előkészítése, a Kornyilov lázadás 1917. szeptember

„Szeptemberben a pétervári városi szovjet vezetésében többségbe kerültek a bolsevikok, és más nagyvárosokban is csökkent a mensevikek befolyása a szovjetekben.

A titokban visszatérő Lenin a fegyveres felkelés megszervezését sürgette, érvelése szerint a hatalomátvételnek addig van esélye, míg a kormány gyenge. Október 10-én egy szigorú konspirációval szervezett tanácskozáson a bolsevik párt központi bizottságának tizenkét tagja közül tíz a fegyveres hatalomátvétel mellett döntött. A felkelés kivitelezése a pétervári szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának feladata lett. A bolsevikok forradalmi hangulatú katonai egységeket hoztak Pétervárra, és más városokban is megkezdték a katonai előkészületeket.” – sulinet.hu

A bolsevikok harcos kommunisták, csak elpusztítani lehet őket, megtörni nem! A bolsevikok tudták, hogy a kapitalisták a proletár dolgozó bérrabszolgákon élősködnek. Amíg a kapitalizmus kizsákmányolása, élősködése, a proletárok bérrabszolgasága fennáll, addig mindig lesznek, akik szembeszállnak az embertelenséggel. A bolsevikokat a kapitalizmus szüli és a kapitalizmus megszűntéig mindig lesznek, ugyanúgy, ahogy az emberiség történetében a haladó gondolkodók mindig is volta, bármilyen üldöztetés ellenére is. A történelem kerek így forog előre, még akkor is, ha gyakran a reakció kerül a hatalomra. Ezek a reakciósok pedig a jobboldal hívei, akik között vannak kizsákmányolók és többségben kizsákmányoltak is.

A jobboldaliak képtelenek belátni, hogy ők az élősködők vagy az élősködés hívei, és rossz néven veszik, akiknek ez nem tetszik. Az élősködés a kizsákmányolással történik, ami tulajdonképpen a törvényes lopás, ugyanis a kapitalizmusban törvényesen lehet kizsákmányolni. Azonban ők felsőbbrendűeknek vélik magukat és ez náluk az erkölcs. De milyen proletárok azok, akiken élősködnek és mégis az élősködés hívei. Ez bizony elmebaja a csőcseléké vált proletároknak. A bolsevikoknak az ilyen szolgává nevelteket kellett meggyőzni, hogy nincs szükségük az élősködőkre.

A jobboldaliak áhítattal rajonganak a gazdag kapitalisták élősködésén, még akkor is, ha rajtuk is élősködnek. Ez bizony az elme háborodása. Egyáltalában értik-e, hogy a kapitalisták vagyona az a kizsákmányolásból ered? A becsületes önérzetes proletár kommunistákat, akik a dolgozó nép érdekében harcoltak, a jobboldal hívei megvetik, pedig ők ezt a nép demokráciájáért az élősködés megszüntetéséért tették. A jobboldal hívei vagy közvetlen hasznot húznak a proletár dolgozó bérrabszolgákból vagy csőcselékké nevelt öntudatlan proletárok.

A bolsevik párt VI. kongresszusa.
A fegyveres felkelés előkészítésének irányvonala

„A politikai helyzetben bekövetkezett gyökeres változások az elé a feladat elé állították a bolsevik pártot, hogy felülvizsgálja taktikáját. A párt új taktikai irányvonalát Lenin közvetlenül az események után megírt cikkeiben jelölte ki („A politikai helyzet”, „A jelszavakról” stb.).

Lenin rámutatott: minthogy a burzsoázia rendezte sorait s a maga kezébe ragadta a hatalmat, a szovjetek megalkuvó vezetői pedig az ellenforradalom táborába süllyedtek, a kettőshatalom periódusa véget ért. A „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó, amely a forradalom békés fejlődésének jelszava volt, a júliusi események után helytelenné vált, tehát vissza kell vonni: „Az a jelszó, amely azt követeli, hogy a hatalom a szovjetek kezébe menjen át, most donquijoteizmusnak vagy gúnynak hangzanék. Ez a jelszó valójában a nép becsapása volna, azzal az illúzióval áltatná a népet, hogy a szovjetek most is hatalomra juthatnak, mihelyt akarják, illetve határozatban kimondják a hatalom átvételét.. .”

Lenin kiadta és egyúttal megindokolta az új jelszót: a fegyveres felkelés előkészítése, a burzsoá diktatúra megdöntése és a proletárdiktatúra megteremtése. A jelszócsere nem azt jelentette, hogy a bolsevikok elvetik a szovjetekről alkotott korábbi értékelésüket, mely szerint a szovjetek az adott történelmi körülmények között a proletárdiktatúra legjobb formáját jelentik. „Szovjetek keletkezhetnek és kell is hogy keletkezzenek ebben az új forradalomban — írta Lenin —, de nem olyanok, mint a mostani szovjetek, nem a burzsoáziával való paktálás szervei, hanem a burzsoázia elleni forradalmi harc szervei. Hogy mi akkor is amellett leszünk, hogy az egész állam a szovjetek mintájára épüljön fel, az bizonyos. Itt nem általában a szovjetekről van szó, hanem a jelenlegi ellenforradalom ellen és a jelenlegi szovjetek árulása ellen folyó harcról.”

Lenin egy pillanatra sem szakította meg a párt és a munkásosztály irányításának titáni munkáját. „Zöld dolgozószobájában” (így nevezte a Razliv-tó melletti szénakunyhót) cikkeket írt a bolsevik lapok számára s az „Állam és forradalom” kéziratán dolgozott. Razlivi rejtekhelyén — gondosan betartva a konspiráció szabályait — ismételten felkeresték a Központi Bizottság tagjai, hogy tanácskozzanak Leninnel, megvitassák vele a legfontosabb napi kérdéseket.

A lenini irányvonalat elfogadta és megerősítette a bolsevik párt VI. kongresszusa. A kongresszust félig illegálisan tartották meg Pétervárott július 26. és augusztus 3. között. A pártnak ekkor már több mint 240 000 tagja volt — háromszor annyi, mint az áprilisi konferencia idején. Ez arról tanúskodott, hogy a bolsevikok befolyása a munkásosztály és az összes dolgozók körében óriási mértékben és szakadatlanul erősödik.

A kongresszust M. Sz. Olminszkij, az egyik legrégibb bolsevik nyitotta meg. A kongresszus összehívására létrehozott szervező iroda tevékenységéről Szverdlov számolt be. A Központi Bizottság politikai beszámolóját és a politikai helyzetről szóló beszámolót Sztálin tartotta. „A politikai helyzetről” szóló kongresszusi határozatban ez áll: „Jelenleg a békés fejlődés és a hatalomnak megrázkódtatás nélküli átmenete a szovjetek kezébe lehetetlenné vált, mert a hatalom valójában már átment az ellenforradalmi burzsoázia kezébe. Ez idő szerint a helyes jelszó csakis az ellenforradalmi burzsoázia diktatúrájának teljes felszámolása lehet.” A proletariátus — mutatott rá a határozat — „minden erőfeszítését összpontosítva szervezze meg és készítse elő az erőket arra a pillanatra, amikor az egész nemzetre kiható válság és a tömegek mélyről jövő lendülete megteremti a kedvező feltételeket ahhoz, hogy a városi és falusi szegénynép átálljon a munkások oldalára, s szembeforduljon a burzsoáziával.”A legfőbb kérdésben — a forradalom perspektíváinak kérdésében — éles összeütközésre került sor két irányvonal között. Az egyik a szocialista forradalom oroszországi győzelmének lenini irányvonala volt, amelyet a kongresszus túlnyomó többsége támogatott, a másik a küldöttek egy kis csoportjának (Preobrazsenszkij, Buharin) opportunista irányvonala; ezek nem hittek abban, hogy a proletariátus képes lesz magával ragadni a parasztságot és saját erejéből le tudja győzni a burzsoáziát. Preobrazsenszkij azon állítására válaszolva, hogy a szocialista forradalom először feltétlenül Nyugaton kell hogy végbemenjen, Sztálin kijelentette: „Nincs kizárva az a lehetőség, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat tör a szocializmushoz.”

A kongresszus valamennyi határozata a legfőbb feladatot, a fegyveres felkelés előkészítését szolgálta. A kongresszus meghatározta a párt gazdasági platformját is, amely az országot fenyegető gazdasági összeomlás megakadályozására, az objektíve már megérett szocialista átalakulások megvalósítására irányult. Jóváhagyta a párt új szervezeti szabályzatát és megválasztotta a Központi Bizottságot, Leninnel az élén.

A kongresszus megbízásából a Központi Bizottság felhívást intézett minden dolgozóhoz készüljenek fel a döntő harcra a burzsoá diktatúra ellen. „ Új megmozdulás közeleg, üt a régi világ utolsó órája. Készüljetek hát az új csatákra, harcoló elvtársaink! Állhatatosan, bátran és nyugodtan, nem ülve fel provokációknak, gyűjtsetek erőt, tömörüljetek harci osztagokba! A párt zászlaja alá, proletárok és katonák! Zászlónk alá, falusi elnyomottak!”

A Kornyilov-lázadás leverése

A júliusi események után a burzsoázia fokozott ütemben látott hozzá erőinek mozgósításához; arra törekedett, hogy maradéktalanul szétzúzza a forradalmat és katonai diktatúrát létesítsen, amely megtisztítja az utat a cárizmus restaurálásához.

A forradalom elleni összeesküvés szervezője a kadét párt volt, amelyet az egész burzsoá-földesúri ellenforradalom s a nyugati országok imperialista körei támogattak.

A készülő összeesküvés láncszemét alkotta a hadsereg és a flotta ellenforradalmi elemeit tömörítő Tiszti Szövetség Főbizottságának aktivizálódása, továbbá az összoroszországi kereskedelmi-ipari kongresszus összehívása is. Az ellenforradalom egyik centruma a főhadiszállás volt. Július 18-án Bruszilov helyett a hadsereg főparancsnoki posztjára Kornyilov tábornokot, az oroszországi burzsoázia és a szövetségesek diktátor jelöltjét nevezték ki. „Egész szimpátiám Kornyilové volt. . . Kornyilov sokkal- erősebb ember, mint Kerenszkij” — jegyezte fel Buchanan oroszországi angol nagykövet.

Augusztus 12-én a moszkvai Nagy Színházban megnyílt az Állami Tanácskozás, amelyet az Ideiglenes Kormány hívott egybe ezzel a jelszóval: „az államhatalom összefogása az ország valamennyi szervezett erejével”. A tanácskozáson megjelentek a négy állami duma képviselői, a városi képviselő-testületek, a zemsztvók, a kereskedelmi és ipari körök, a bankok, a hadsereg és a papság képviselői. A megalkuvó szovjeteket mensevikekből és eszerekből álló küldöttség képviselte.

Az Állami Tanácskozást Kerenszkij harcias beszéddel nyitotta meg. Azzal fenyegetőzött, hogy „tűzzel és vassal” számol le ellenfeleivel. Ezután Kornyilov tábornok fejtette ki a forradalom elleni harc programját, erélyes intézkedéseket sürgetve „a fegyelem megszilárdítására a fronton” és a „rend helyreállítására” a hátországban. Kalegyin kozák atamán leplezetlenül pogromhangú beszédet tartott, követelte a szovjetek megsemmisítését, a halálbüntetés bevezetését a hátországban, a vasutak és a háborús szükségletekre termelő ipar militarizálását.

A nemzetközi reakció aktívan támogatta az Állami Tanácskozást. Wilson elnök üdvözlő táviratában ígéretet tett, hogy „Oroszország kormányának mindennemű anyagi segítséget” megad „valamennyi — külső és belső — ellensége elleni” harcában.

Az ellenforradalmi erők demonstrációjára a moszkvai proletariátus a bolsevikok felhívására hatalmas sztrájkkal válaszolt, amelyben több mint 400 000 munkás vett részt. Tiltakozó sztrájkok robbantak ki Kijevben, Harkovban, Szaratovban, Kosztromában és más városokban is, világos tanújeleként annak, hogy az öntudatos proletariátus a bolsevikokat követi.

Kornyilov, miután az Állami Tanácskozás befejeztével visszatért a főhadiszállásra, hozzálátott az összeesküvés gyakorlati megvalósításához. Augusztus 21-én feladta Rigát, s e német sikerért a katonákra hárította a felelősséget. A burzsoá sajtó ugyanakkor lármás kampányba kezdett a bolsevikok ellen, azzal vádolva őket, hogy Pétervárott felkelést készítenek elő. Ennek nyomán a főhadiszállás — az Ideiglenes Kormány hozzájárulásával — a főváros védelmének ürügyén feltétlenül megbízhatónak tartott csapatokat vont össze Pétervár körzetében: a III. kozák lovashadtestet, s a kaukázusi mohamedán hegylakókból álló „vad hadosztályt”. Ez alakulatok közös parancsnokává Krimov tábornokot nevezték ki. Augusztus 25-én kiadott titkos parancsában Krimov a következőképpen határozta meg a hadmozdulat célját: „A hadsereg-főparancsnok elrendelte, hogy állítsam helyre a rendet Pétervárott, Kronstadtban és az egész pétervári katonai kerületben. Utasított továbbá, hogy minden egységparancsnoknak hozzam tudomására: az engedetlen személyekkel szemben, polgáriakkal és katonákkal szemben egyaránt —minden habozás és előzetes figyelmeztetés nélkül — fegyvert kell használni.” Pétervárott az ellenforradalmi monarchista szervezetek arra készültek, hogy „bolsevista lázadást” rendezzenek, s így szolgáltassanak ürügyet Krimov büntető egységeinek a munkásokkal és a forradalmár katonákkal való fegyveres leszámolásra.

Az ellenforradalmi összeesküvőket aktívan támogatták a külföldi imperialisták. Az amerikai, angol és francia polgári sajtó leplezetlenül hangot adott Kornyilov iránti rokonszenvének. Kornyilov csapatainál orosz egyenruhába öltöztetett angol és francia tisztek szolgáltak.

A Kornyilov-összeesküvésnek bűnrészese volt Kerenszkij is. A miniszterelnök az utolsó pillanatig kereste a kiegyezést a katonai klikkel. Csak miután világossá vált számára, hogy Kornyilov nem szándékozik megosztani vele a hatalmat, viszont a népharag a „kornyilovscsinával” együtt a „kerenscsinát” is elsöpörheti, nyilvánította Kornyilovot hazaárulónak és adott ki ellene elfogató parancsot. „Kerenszkij — kornyilovista, aki véletlenül veszett össze Kornyilovval és továbbra is a legbensőségesebb szövetségben van más kornyilovistákkal.”

Amikor Kornyilov megindította hadműveleteit, a kadét miniszterek politikai manőverrel siettek támogatására: az események kibontakozásának kellős közepén beadták lemondásukat, hogy dezorganizálják a kormányt, és Kerenszkijt a Kornyilovval való megegyezésre kényszerítsék.

A Kornyilov-lázadás hatalmas erejű ellenállást váltott ki a dolgozók legszélesebb tömegeiben. Kerenszkij és a szovjetek megalkuvó központi végrehajtó bizottsága teljes fejvesztettségről és tehetetlenségről tett tanúságot. A kornyilovisták leverését a bolsevikok szervezték meg.

A bolsevik párt Központi Bizottsága erélyes küzdelemre szólította a munkásokat és a katonákat az ellenforradalommal szemben. A párt fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki a Kornyilov-lázadás valódi arculatának leleplezésére, mozgósította a munkásosztály valamennyi szervezetét: a szovjeteket, a szakszervezeteket, az üzemi bizottságokat, a Vörös Gárdát. Különös figyelmet fordítottak a bolsevikok a munkások felfegyverzésére. A felfegyverzett munkások száma egyedül Pétervárott elérte a 40 000-et. Az üzemekben éjjel-nappal készítették a fegyvereket és lőszereket. A munkások lövészárkokat ástak, drótakadályokat létesítettek Pétervár körül. A fővárosi helyőrség forradalmi alakulatait harckészültségbe helyezték. Több ezer felfegyverzett kronstadti matróz érkezett Pétervár védelmére. Bolsevik agitátorok százai férkőztek be azokba az egységekbe, amelyeket Kornyilov a főváros ellen irányított, s meggyőző szavuk nyomán a katonák és a kozákok kezdtek átállni a munkások oldalára. A nyugati fronton a forradalmár katonák ellenőrzésük alá vették a minszki, gomeli, vityebszki, orsai vasúti csomópontokat, továbbá a Kijevbe és Pétervárra vezető országutakat. A vasutasok felszedték a vágányokat, hogy megakadályozzák Kornyilov vonatszerelvényeinek áthaladását.

A Kornyilov-lázadás elleni harc során a munkás- és katonaküldöttek szovjetjei a forradalmi erők szervezési gócpontjaivá váltak. Sok helyütt a szovjetek mellett bolsevik vezetés alatt álló forradalmi bizottságokat alakítottak. Ekkor írta Lenin: „A Kornyilov-lázadás komoly vihart ígérő »friss szellője« is elegendő volt ahhoz, hogy minden, ami a szovjetben korhadt volt, egy időre eltűnjön, és hogy nagyszerű, hatalmas, legyőzhetetlen erőként kezdjen kibontakozni a forradalmi tömegek kezdeményezése.” Moszkvában, Harkovban, Caricinben, Nyizsnyij Novgorodban, az Urálban, a Donyec-medencében, Szibériában és a Kaukázusban, sok vasútállomáson a bolsevikok szervezték meg a forradalmi tömegeket a kornyilovisták elleni harcra.

Kornyilov tábornok, meggyőződvén a Pétervár elleni hadjárat kudarcáról, főbe lőtte magát. A Kornyilov-lázadás összeomlott.”

(idézet: – Világtörténet 7. kötet – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!