Tegnap Alekszandr Zaharcsenko tartott „Prjamaja Linyija” műsort. Bevezetőben elmondta, hogy Kijev bármilyen eszközzel – de ragaszkodik Donbasszhoz. ENSZ békefenntartók álca alatt szervez intervenciós hadsereget a népköztársaságok lerohanására, mert azt fölfogták: ők maguk képteleneklevernia DLNR-t.
DE KÖZÖSEN SEM FOG SIKERÜLNI! – közölte.
Kijevvel mi legfeljebb csak a háború befejezéséről vagyunk hajlandók tárgyalni!
Zaharcsenko azt is elmondta, hogy a háború ellenére is meg lesznek tartva a választások mindkét népköztársaságban.
Danyil Bezszonov a DNR katonai szóvivője új martalócvezér nevét tette közkinccsé. Ő Valerij Gudz alezredes, az ukrán 24. gépesített brigád parancsnoka. Ő adott parancsot Gorlovka „Gagarin” – telepének a földig való lerombolására. Végülis a tervet három ház sínylette meg, és négy lator a DNR válaszcsapásába belepusztult.

A fronttevékenységre egyébként továbbra is a viszonylag nyugodt jelző illeszthető. Gorlovkát géppuskázták, Jaszinovataját és Dokucsajevszket hol ezzel, hol azzal ostromolgatták valcmanistáék. Ezek során két DNR védő sebesült meg.
Az LNR szakaszon a „Bahmutka” térségben volt kisebb csetepaté.
Különben meg amúgy is tűzszünet lesz! Meg futballvébé van a szomszédban. Utána meg csúcs lesz.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

„Külömben meg amúgy fegyverszünet lesz – a legesleg… ! Meg fotbalvb van a szomszédban. Utána meg csúcs lesz.” Aztán meg folytyatódik minden a jól megszokot a la Kijevi módra !
Mi van Baszurin ezredessel, tán csak nem sebesült meg?
És vajon milyen kincseket rejtegethet Donbassz földje, hogy az ukránoknak és mentoraiknak semmi sem drága csakhogy megkaparinthassák?
Ott van Ukrajna ásványi kincseinek 90%-a! /palagáz-olaj,szén,stb. ../
Igen ezt én sejtem T. petymeg,de szerintem nemesfémeket, és egyéb komoly kincseket is rejthet ott a föld gyomra!