Ritka diadal: Döbrögi csatagyőzelmet hirdetett az EU-csúcson

Megszületett a sokadik megoldástervezet az uniós menekülthelyzet kezelésére, ezúttal a magyar miniszterelnök is elégedetten távozott a hajnalig tartó egyezkedés után.
Csatagyőzelmet hirdetett a Facebookon Orbán Viktor azt követően, hogy több mint félnapos tárgyalás után, hajnali öt óra előtt sikerült megegyezniük az EU-csúcs résztvevőinek a migrációs nyomás kezelésének alapvonalaiban. A magyar miniszterelnök részéről ritka győzelemről van szó, hiszen eddig leginkább az uniós javaslatok megtorpedózásával dicsekedhetett, most viszont egy új irányvonal elfogadásában is aktívan részt vett. Igaz, ezt leginkább nem saját magának, hanem Giuseppe Conte olasz kormányfőnek köszönheti, aki csütörtök este vétóval, blokkolással és minden egyéb rosszal fenyegetőzött Brüsszelben.
A kiszivárgott hírek szerint a maratoni tárgyaláson Orbán a visegrádi négyek soros vezetőjeként torpedózta a megállapodás hajnalra nagy nehezen kiizzadt verzióját – a végeredmény mindenesetre mindkettőjüknek tetszik.
https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/10156302305661093/
Miközben Conte arról beszélt, országa nincs többé egyedül, a láthatóan kialvatlan miniszterelnök azt emelte ki a videonyilatkozatban, hogy „a V4-ek nagy győzelmet arattak, mert fenyegetett az a veszély, hogy a létrehozandó menekülttáborokból az európai országokban szétosztják a migránsokat, ezt a javaslatot sikerült visszavernünk, a saját javaslatunkat pedig elfogadtatnunk, amely világosan kimondja, hogy az ezután létrehozandó menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni másik országba az adott ország beleegyezése nélkül”.
Vagyis:
- önkéntes tagállami felajánlás – tehát nem kötelező kvóták – alapján
- lesznek zárt menekülttáborok az unió területén
- ezekben dolgozzák majd fel az illegális bevándorlók és a menekültek kérelmeit.
Az olaszoknak korábban azzal volt baja, hogy az „önkéntes” kitétel miatt nem látnak garanciát a római kormány által a legfontosabbnak ítélt elvárás teljesülésére. Vagyis hogy a migránsokat érkezésük után azonnal vigyék el az ország területéről, enyhítve ezzel a nyomást. A zárónyilatkozat szövegében mégis megmaradt ez a kitétel, ami szembeállítja még az olaszokat és a magyarokat is.
A jelek szerint azonban a mostani alkudozás eredményeképpen minden ország kapott valamit, ami számára fontos. Megkapta ezt Angela Merkel német kancellár is, aki ugyan arról beszélt hajnalban, hogy megmaradt a megosztottság az országok között, de legalább bekerült a zárónyilatkozatba a számára legfontosabb kitétel, hogy szigorúbban ellenőrzik a bevándorlók unión belüli mozgását. A zárónyilatkozat szerint a bevándorlók másodlagos mozgása az európai menekültrendszer és a belső határok átjárhatóságát lehetővé tevő schengeni rendszer egészét sodorja veszélybe – mi csak azt kérdezzük, hogyhogy a menekültválság 2015-ös tetőzése után három évbe tellett ennek kimondása.
Merkel egy ártatlan félmondatnak köszönhetően is elégedetten mehet haza, ahol a probléma miatt a koalíció felrúgását helyezte kilátásbabelügyminisztere, Horst Seehofer: a zárónyilatkozatban szerepel az is, hogy európai problémáról van szó, az Európai Tanács pedig elkötelezett ennek kezelésére – vagyis megkapta azt, hogy deklaráltan „európai megoldásra” törekednek a felek.
A tárgyalás után a francia államfő is felmutatta, a zárónyilatkozatban mi az, amit ő fontosnak ítélt – Emmanuel Macron egyébként csütörtök este még a sokadik alternatív javaslatcsomag elfogadásáról igyekezett meggyőzni a közös bevándorláspolitika legnagyobb ellenfeleit, az olaszokat és Sebastian Kurz osztrák kancellárt. A franciák számára a felszínen az európai szolidaritás és a közös felelősség hangsúlyozása számít, Macron azonban azt is kiemelte, hogy a külső határok védelme, illetve az unión kívüli, kibocsátó és frontországokkal való együttműködés is része az elfogadott kompromisszumnak. A külső határok védelmének erősítése nem egyszerű frázis – azzal, hogy ez is bekerült a szövegbe, az országok komolyabb szerepvállalásra tettek ígéretet az uniós határőrizeti ügynökségben. (HVG)
Bal-Rad komm: Döbrögink persze NEM MINDENT sak a szépet! Olyan kellemetlenségekről hallagat, mint amikor pl.a sajtó által nem védett helyen nekiront egy NEM KIVÁLASZTOTT ÚJSÁGÍRÓ. Aki rákérdez a vajda árnyébox – meccsére. Ahogyn tette ezt egy a Havasi – féle etikát nem ösmerő (vagy azt ármány módon be nem tartó) brit zsurnaliszta. Azt kezdte firtatni, mégis mi alapján beszél Döbrögi invázióról, áradatról, mikor elég egyértelmű, hogy alig érkeznek migráncsok Döbrögisztán déli határához.
„Újságíró: Miért beszélt menekültinvázióról, amikor alig érkeznek migránsok Magyarországra?
O. V.: Jöjjön el a határra!
Odamentem, de nem láttam egyet sem.
O. V.: Mert ott van a határ.
Akkor miért beszél invázióról?
O. V.: Mert az inváziót meg kell állítani!”
„Why invasion of migrants when there are hardly any migrants coming to Hungary?”
Orban: „Come to the border”
„I went to the border, there is no one there”
Orban: „Because there is a border”
„Then, why you talk about an invasion?”
Orban: „The invasion should be stopped”#EUCO pic.twitter.com/a1Ol7oF1Bi— Pablo Pérez ?? (@PabloPerezA) 2018. június 28.
Csak azt nem értjük, hogy akkor MIÉRT VANNAK – főként Youdapesten – tömegesen migráncsok?
Mással sem dicsekedett el Döbögi!
Hallgat arról, hogy KÖZFELKIÁLTÁSOS megállapodás született péntekre virradóra aZ EU – nak nevezett bűnszövetség vezéreinek brüsszeli csúcsrandiján a mazochizmus továbbfolytatááról. Az Oroszország ellen „Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt európai uniós gazdasági szankciók hat hónappal való meghosszabbításáról.”
Az EGYSÉGES ÖNTÖKÖNDÖFKÖDÉS indoka: „Moszkva a nemzetközi jogot sértve elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától, és szakadár erőket támogat az ország keleti részében.”
– Valóban jó oka van Döbröginek csatanyerésről beszélni.
Bár ő maga homályosított fel anno: „…Ne azt nézzék amit mondok, hanem azt, amit csinálok…” (Úgy tűnik, egy ideje már a Kremlnek is „leesett a tantusz”.)
De az ezen hétre rendelt remek cselekedetet megtette, és ezt személyesen jelentette be Döbrögi vajda.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Admin,
Pártállástól és egyebektől függetlenül ez igenis siker, a magyar álláspontot igazolja visszamenőlegesen is, igen kellett hozzá az olasz, az osztrák, mert nagyobb gazdasági, és érdekérvenyesítő képességük van mint nekünk.
De csak arra jöttek rá amit évek óta a mondunk, és sajátként tálalják.
Mo. Kis ország 🙁
Most mi van ?
A schengeni külső határ védelme ! Ezzel mindenki egyet ért ,csak azokat az országokat nem támogatják. Merkel a közelmúltban azt mondta oda kell a migránsoknak menni ahol regisztrálták őket ! A regisztrációt hol tartják nyilván ? Az EU-nak van ilyen adatbázisa ?
Három ország érintett ebben Görögország,Olaszország,Spanyolország , ha egyáltalán regisztrálják őket ezen országok !
Aztán ” lesznek zárt menekülttáborok az unió területén” kérdem hova is gondolták ?
Van tippem ! A balkáni országok ,köztük Magyarország is .
Macron árulta el hogy mi lesz ! Az Európába induló migránsokat abban országokban kell elbírálni kérelmüket ahonnan indulnak Európába ! Nem a megállításukról beszélt .
Szóval nem szartak a kútba csak a kávájára !
Így vagy úgy ,de Európába migránsok jönnek .és jönni fognak !
Majd repülővel akárhova az EU-n belül , legfeljebb a tranzit zónában maradnak , és csináljon velük az adott ország amit akar ! Nem kell kvóta !
A háttérhatalom amit kigondolt végre fogja hajtani , az ő emberük Macron , Merkel !
Az Obánhoz hasonlókat akik megint az ő embereik , nem állnak sorba ,elfújják mint a port a szél !
Talán van, akit érdekel, mire jutott daliás Vezérünk a tanácskozáson:
https://www.dutchnews.nl/wpcms/wp-content/uploads/2018/06/28-euco-final-conclusions-en.pdf
Ebben pedig egy szót javítottak:
http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-9-2018-COR-1/en/pdf
Két dologra hívnám fel a figyelmet. Az egyik a Vajda mondata: „…amely világosan kimondja, hogy az ezután létrehozandó menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni másik országba az adott ország beleegyezése nélkül.” (kiemelés tőlem) Egyébként a 6. pont tartalmazza a migráció kezelésének egyik fontos irányelvét, és abból az következik, hogy az EU területén kimentett illegális behatolókat továbbra is az EU-ba viszik be, persze a felajánló tag(ok) részéről önkéntes alapon vállalt, ellenőrzött létesítményekbe.
A másik a 25. pont, amivel a Vajda biztosan nem dicsekszik majd, ugyanis azt tartalmazza többek között, hogy Oroszország „fogadja el a felelősségét” (mintha bűnrészes lenne), és „teljes mértékben működjön együtt” lényegében az MH-17-es ügyének kivizsgálásában (mintha eddig nem tette volna). Érdekes…
Ez a 25. pont a Brit áskálódás és Putyin „homokzsák” külpolitikájának következménye. Az orosz nép ütésálló, de mennyire? A nyugdíj reform, vagy a Bilderberg ármány rendíti meg a „lábmunkára” képtelen, csak a „jobb” csapottjában bízó, lelassult bokszolót? A sok bekapott ütésnek meglesz a következménye, fizetni kell az elmulasztott megelőző csapásokért, az elhanyagolt feltartó egyenesek, az elhajlások elmaradásáért. A liberális közgazdászok már készen állnak a megrendítő ütésre. Tanulj Oroszország az elesettek példájából és ne ess kísértésbe!
” menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni másik országba az adott ország beleegyezése nélkül”.
Én meg azt hiszem,hogy van az a pénz..!