Kilép az LMP-ből Hadházy Ákos

A politikus megtartja parlamenti mandátumát, függetlenként dolgozik tovább, de elhagyja pártját, amelynek korábban társelnöke volt, és amelyben szerinte eddig nem nagyon igyekeztek szembenézni azzal a felelősséggel, amit a választási vereség ró rájuk.
Hadházy Ákos, akit az ellenzéki párt etikai bizottsága két évre eltiltott attól, hogy vezető tisztséget viselhessen az LMP-ben, a 24.hu portálnak adott interjúban egyebek között azzal indokolja kilépését, hogy az LMP jelenlegi állapotában nem alkalmas arra, hogy a korrupció elleni harcát támogassa. Hozzátette,
racionális viták helyett sokszor érzelmi alapú döntések születnek a pártban.
Mint mondta, ugyanaz a bizottság, amelyik súlyosbításért fellebbezte meg a büntetését, megfellebbezte a Sallai Róbert Benedek kizárásáról szóló döntést is, csak ott enyhítést kértek. Hadházy Ákos szerint hamarosan tanúi lehetünk annak, hogy a verekedésért megbüntetett volt képviselőt visszaveszik az LMP soraiba. (infostart)
Bal-Rad komm: Egyre gyorsabban foszladozik a rongyellenzék! – amiért egyáltalán nem kár! A „választási” vereségébe FELTŰNŐEN GYORSAN BELENYOGADOTT álellenzéki bűnbandák mindegyike megállapította ÖNMAGÁRÓL, hogy ő bizony szép és okos, és majd „négyévmúva istenbizony! – mer egyedül ők tuggyák – de ők mindenkiné jobban tuggyák!” – mi is a jó a magyaroknak!
Hadházy és a korrupció elleni harc! Ami lehet tisztességes és támogatandó törekvés, de az HATALOM NÉLKÜL NEM MEGY! A hatalomhoz pedig STABIL ERŐ KELL!
Stabil erőt pedig csak A NÉP KÉPES BIZTOSÍTANI!
A nép megnyeréséhez pedig A NÉPNEK TETSZŐ, ÉRTHETŐ PROGRAM KELL!
Az, hogy Hadházy Ákos harcolni akar a DÖBRÖGISTA KORRUPCIÓ ELLEN, az csak egy RÉSSZÁNDÉK! Azt TELJESSÉ KELLENE tenni, és Lehetne Más Politikai IRÁNYT MEGJELÖLNI! De Hadházy úr is csak részfeladatokban, és a KÖRBENJÁRÁSBAN gondolkodik!
De hogy valami dicsérőt is…! EBBŐL AZ LMP-BŐL KIUGRANI BÖLCS CSELEKEDET!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

még egyetlen ügyben sem ért el sikert, lehet csak szelep szerepe van. Nem hiszek neki.