A nagyurak és a kiskirályok „társasjátéka” éhséglázadáshoz vezethet?

Komjáthi Imre azt jósolta az az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy a kormány azért nem fogja 100 milliárd forinttal csökkenteni a költségvetés közmunkásokat érintő keretét, mert ahogyan eddig is, csak zsarolásra használják ezt az üzenetet.
A közmunkások szakszervezetének vezetője szerint a helyi kiskirályok százmilliószor elmondják majd, hogy leépítés lesz, és aki nem úgy szavaz, ahogy kell, pórul járhat. Ebből a cinizmusból és arroganciából azonban nagyon nagy bajok lesznek – vélekedett Komjáthi, hozzátéve: odafenn a nagyurak Monopoly-t játszanak, lent pedig a kiskirályok Gazdálkodj okosan!-t.
Az érdekképviseleti vezető ezzel a hasonlattal arra polgármesterre utalt, aki nem adta oda alkalmazottainak a közmunkás bért, és helyette játékutalványt osztott szét, amivel viszont csak a polgármester tulajdonában álló boltban lehetett vásárolni, a hagyományos közérteknél megszokott áraknál drágábban.
Hasonló történeteket is szép számmal sorolt: tehenészetnél papíron foglalkoztattak közmunkásokat, miközben már rég nem voltak tehenek a telepen.
Hol vannak a felelősök, és hol vannak azok, akik meghallják a közmunkások és a közmunkás szakszervezet hangját? – kérdezte az elnök, aki szerint tévhit, hogy sokakat kellene átképezni, hiszen például a szociális ágazatban nagy a munkaerőhiány, és a közmunkások között sokan vannak korábbi ápolónők.
Éhséglázadást nem mer megkockáztatni a kormány – véli Komjáthi, arra utalva, hogy a közmunka programból kiesettek semmilyen ellátásban nem részesülnének, holott a szétvert munkaügyi központok rendszere alkalmas volt arra, hogy a munkahelyek és a munkanélküliek egymásra találjanak.
Az elnök egyébként úgy látja, hogy a külügyminiszter szerezhetne piacot azoknak a versenyképes termékeknek, amelyek a leleményes polgármesterek által beüzemelt műhelyekben készülnek. Példaként a Boldván beindult tökmagüzemet említette. Komjáti úgy tapasztalja, hogy a kormány részéről senki nem egyeztetet velük, míg Botka László beépítette a programjába, amit a közmunkások követelnek.
(atv)
Bal-Rad komm:Ma már nem mernék „leimizni” Komjáthí Imrét! Ő már Komjáti Úr lett, a közmunkások sza(g)kszervezeténél.

Igaz, még tán mindig csak társelnök-az anyacég felügyelete még megvan-de elnök! Már autentikus gondolatok nélkül.
MÁR CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG A DÖBRÖGISTA HORDA A KALAPÁCSOS EMBER ÁLTAL SZÉJJELVERENDŐ!
„…a kormány részéről senki nem egyeztetet velük, míg Botka László beépítette a programjába, amit a közmunkások követelnek…”
-Igaz Botka néhány dolgot „kifelejtett”-no nem a programjából hanem a vagyonnyilatkozatából-viszont Komjáthi Imre meg mintha arról kezdene elfeledkezni, hogy MI IS VEZETETT EDDIG AZ ÁLLAPOTIG!
A közmunka-a közmunkás lét-RENDSZERBŰN! A POLITIKAI RENDSZER BŰNE!
Ennek létrejöttében és működtetésében-fenntartásában-a Maszop és Botka (meg a „ballibek”) pontosan úgy részesek, mint Döbrögi és hordája!
Persze ellenzékben minden csúnyább, mint a lopósávban!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

.majd megint szerveznek 1 milliomosok által vezetett-éhségmenetet!!!!!!!!