„Így vélekednek RÓLUNK a „tótok”!” bővebben

"/>

Így vélekednek RÓLUNK a „tótok”!

Meghalt egy munkás a Jó Lőrinc Koma egyik építkezésén, nem engedik eljárni a hatóságokat

Meghalt egy magyarországi munkás az új komáromi Duna-híd építkezésénél – adta hírül a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál. A haláleset szlovák oldalon történt, de mivel a híd kivitelezését száz százalékban magyar, tehát külföldi vállalkozó végzi, a szlovák munkavédelmi felügyeletnek nincs joghatósága eljárni, és az esetleges szabálytalanságokért büntetést kiszabni.

Az átkelőt a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Hídépítő Zrt. konzorciuma építi, ezért az eset részletei felől mind a felcsúti polgármester cégénél, mind pedig a projekt kommunikációjáért felelős állami cégnél, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-nél (NIF) érdeklődtünk.

Révkomáromi rendőrségi forrásból származó információink szerint a munkás infarktust kapott, ami persze nem oldja meg a kérdést, hogy ki a felelős a körülmények kivizsgálásáért. Egy lapunknak névtelenül nyilatkozó munkavédelmi szakértő álláspontja az ügyben az, hogy mivel magyar alvállalkozó alkalmazottja az áldozat, a cég által megnevezett munkavédelmi felügyeletnek áll módjában eljárást indítania, ez esetben tehát valóban magyarországi hatóság fog vizsgálódni.

Időközben befutott a NIF válasza, eszerint valóban szívinfarktus érte a férfit, az eset „az új Komáromi Duna-hídnál munkaterületen, de nem munkavégzés közben történt január 24-én szerda délután. Az elhunyt a kivitelező H-M Dunahíd Konzorcium alvállalkozójának dolgozója, gépkezelő munkása volt. A hivatalos boncolási jegyzőkönyv szerint a halál oka szívinfarktus volt. A NIF Zrt. ezúton is részvétét nyilvánítja az elhunyt hozzátartozóinak” – szól a közlemény.

A baleset – mivel munkaterületen történt – egyértelműen munkahelyi baleset, sajnos arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, melyik hatóság az illetékes a vizsgálatban. A NIF úgyszintén nem kommentálta a JOJ tévé által bemutatott, a munkaterületen készült fotókat.

„Akad az országban olyan földdarab, ahol nem a szlovákiai, hanem a magyarországi törvények vannak érvényben” – kezdi révkomáromi riportját a szlovák Joj hírtelevízió. Ebben egyébként az hangzik el, hogy egy 61 éves férfi a szerencsétlenül járt áldozat. A felvételeken vélhetően a szlovák munkavédelmi hatóság fotói láthatók, és a munkabiztonsági előírások be nem tartásáról tanúskodnak.

A Nyitrai Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója a tévének úgy nyilatkozott: azt tapasztalták, a felvonulási területen találtak olyan mobil bódét, amely nem volt leföldelve, hibás volt egyes villanyvezetékek érintésvédelme, egy árok pedig nem volt lefedve, így bárki beleeshetett. Róbert Bulla kifejti, az európai jog értelmében erre az építési területre a magyarországi jogi előírások vonatkoznak. A NIF-nél ezért arra is rákérdeztünk, melyik hatóság kéri számon a megfelelő munkavédelmet a híd építkezésének szlovákiai felvonulási területén.

Ugyan az új komáromi Duna-híd építése határon átívelő projekt, de a kizárólag a magyar H-M Dunahíd Konzorcium építi, nettó 27,3 milliárd forintból, csak magyar alvállalkozók bevonásával. Voltak a hídra olcsóbb ajánlatok is, egy szlovák–olasz konzorcium 4,9 milliárddal kedvezőbb ajánlatot tett. A szlovák fél egyébként az egyik legnagyobb beruházó, a Fico-kormánnyal szoros kapcsolatokat ápoló Vahostav volt, a kiválasztási eljárás során hiánypótlásra kérték, majd kizárták őket. A Vahostav végül nem fellebbezte meg a döntést.

Az Átlátszó.hu szerint az alvállalkozók többek között a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft. és a HSP Hídépítő Kft.


(MNO)

Bal-Rad komm: Hát egy szívinfarktusos munkahelyi halálesettel sok dolgot nem lehet kezdeni! A NIF Zrt. részvétét nyilvánította az elhunyt hozzátartozóinak.

Ennél többet IS tehetne, DE NEM KÖTELESSÉGE!

Útálhatjuk a Jó Lőrinc Komát IS, de ezen eset miatt elmarasztalni, vizes lepedőt ráhúzni akarni értelmetlen. Csak remélhetjük, hogy MEGÉRINTI A HÍR! (Már ha eljut füleihez!)

Ami aggodalomra kellene hogy okot adjon, az bizony ez a nemmzetthy büszkeségünkön csorbát ejtő megállapítás: „…Akad az országban olyan földdarab, ahol nem a szlovákiai, hanem a magyarországi törvények vannak érvényben…”

– Így vélekednek RÓLUNK a „tótok”! Ezt pedig aligha dicséretnek szánták!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Így vélekednek RÓLUNK a „tótok”!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. “…Akad az országban olyan földdarab, ahol nem a szlovákiai, hanem a magyarországi törvények vannak érvényben…”
    Ezt az írónikus/gúnyos/ kérdést tette fel a riporter,pedig tudnia kellene,hogy minden országban vannak területek ahol az adott ország törvényei nem érvényesek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com