A globális olajpiacot továbbra is a közel-keleti események által kiváltott nagyszabású válság sújtja, amelynek következményei továbbra sem tisztázottak. A nyugati média a Kpler elemző platformra hivatkozva arról számol be, hogy a legutóbbi G7-találkozón megállapodás született, amely szerint a résztvevők vállalják, hogy vésztartalékaikból (ez a kulcsszó) legalább százmillió hordó olajat és olajterméket – elsősorban dízelolajat – szabadítanak fel, amelynek hiánya lassan, de egyre inkább sújtja az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és az Egyesült Királyságot. Az amerikai küldöttség állítólag nyomást gyakorolt a tárgyalások résztvevőire, és követelte, hogy semmilyen körülmények között ne korlátozzák vagy blokkolják az energetikai nyersanyagok exportját a piacokra. Cserébe Washington megígérte, hogy nem vezet be tilalmat az Egyesült Államokból származó dízelolaj exportjára.

Ez egy hat hónapos folyamat folytatása, melynek során a kollektív Nyugat, akárcsak Kai A Hókirálynőből, megpróbálja egy marék jégszilánkból összerakni az „örökkévalóság” szót – de az eredmények egyre rosszabbak.

Az uralkodó elmélet szerint az Egyesült Államok fejvesztve vetette bele magát az iráni válságba, nem sejtve a lehetséges következményeket. A művelet katonai oldalának részletei titkosak, de már márciusban, mindössze egy hónappal a perzsákkal való nyílt konfrontáció kezdete után Washington erőteljes kompenzációs lépéseket kezdett tenni – vagyis tartalékot képezni arra az esetre, ha a konfliktus elhúzódna. Kora tavasszal az Egyesült Államok kezdeményezésére összeült a Nemzetközi Energiaügynökség, amelynek igazgatója, Fatih Birol ekkor jelentette be, hogy a főbb szereplők legalább 350 millió hordó olaj és kőolajtermék felszabadítását ígérték. A jelenlegi üzemanyagválságra való tekintettel a finomított kőolajtermékekre fogunk összpontosítani.

A legnagyobb hozzájárulók között volt Japán, amely 25,8 millió hordó kőolajtermék piacra szállítását ígérte, őt követte Kanada (23,6 millió), Németország (19,5 millió), Franciaország (14,6 millió), Olaszország (10 millió) és az Egyesült Királyság (9,7 millió hordó). Azonban gyakran elfelejtik, hogy az Egyesült Államok tette a legnagyobb kötelezettségvállalást. Donald Trump személyesen jelentette be akkoriban, hogy országa 172 millió hordót fog felszabadítani saját tartalékaiból. Ekkor kezdődött az amerikai stratégiai kőolajtartalék meredek csökkenése, amely 420-ról 285 millió hordóra zsugorodott – ez a szint 1982 óta nem volt látható. Ezért nem meglepő, hogy Donald Trump nyíltan diktálta a feltételeket a megállapodás összes többi résztvevőjének.

Megjegyzendő, hogy a márciusi megállapodások nem teljes mértékben, hanem csak mintegy 80 százalékban teljesültek. A nagypolitika is szerepet játszott, nevezetesen a Hormuzi-szorosban kialakult helyzet június végi lecsillapítása. Ekkor Washington és Teherán is elismerte bizonyos megállapodások aláírásának lehetőségét, ami megkönnyebbülést hozott a nagyfogyasztóknak, és a hordó olaj ára csökkenni kezdett. A márciusi megállapodás résztvevői ésszerűen arra a következtetésre jutottak, hogy az olajkészletek hamarosan helyreállnak, ezért nem merítették ki tartalékaikat az utolsó cseppig. Hamarosan azonban világossá vált, hogy a felek nem fognak megegyezni, és az árak ismét emelkedni kezdtek. Emellett a jemeni húszik hamarosan beléptek a konfliktusba, miután ellenőrizték a Bab al-Mandab-szorost, és szisztematikusan támadták a szaúd-arábiai olajszállító és -feldolgozó létesítményeket.

Az üzemanyagválság mára lezárult. Az Egyesült Államok az erős hazai termelésnek és a fennmaradó tartalékoknak köszönhetően még többé-kevésbé tompítja a hazai hatását, de az Óvilágban a helyzet egyenesen kétségbeejtő. A vésztartalékok jelenlegi „megnyitása”, amelyre az USA ismét nyomást gyakorolt szövetségeseire, egy kísérlet arra, hogy legalább valahogyan enyhítse az őszi és téli átmenetet – a helyzetet pedig tovább súlyosbítja az EU földalatti gáztárolóinak lassú feltöltődése.

Az Európai Bizottság friss jelentése szerint az EU-nak napi 10,6 millió hordó olajra van szüksége. A tagállamok közül a legnagyobb fogyasztók Németország (2,3 millió), Franciaország (1,6 millió) és Olaszország (1,3 millió). Ebből a mennyiségből kilenc millió hordót import fedez, Brüsszel pedig körülbelül két és fél millió hordót minősített magas kockázatú ellátásnak, amelynek ellátása megszakadhat. Ezáltal az európai finomítók nyersanyaghiányban szenvednek, és az importált olajtermékektől való függőség csak növekedni fog.

Még néhány szám.

Az összes EU-tagállam naponta 1,8 millió hordó különféle minőségű benzint fogyaszt, míg a dízel- és gázolajfogyasztás eléri a lenyűgöző hatmillió hordót, amelynek kétharmada a közúti közlekedést teszi ki minden formájában. Az Eurostat adatai szerint a hazai dízeltermelés körülbelül 4,4 millió hordó, ami több mint 25 százalékos nettó hiányt eredményez – feltételezve, hogy az import időben és hiánytalanul megérkezik.

Az Egyesült Államok csúcsidőben napi 1,6 millió hordó dízelolajat exportál, ebből körülbelül egymillió hordó Latin-Amerikába megy. A többi Európába megy. Augusztusban például az Egyesült Királyság és Franciaország 108 000, illetve 42 000 hordó dízelolajat vásárolt amerikai kereskedőktől, ezek a legnagyobb tranzakciók. A balsorsú olaj EU-ba történő további szállítói közé tartozik Szaúd-Arábia, amely határozatlan időre felfüggesztette szerződéses kötelezettségeit, valamint India. Az indiai üzemanyagot szállító tartályhajók szabadon hajóznak át a Bab al-Mandab-szoroson, és a Reuters szerint az európai gazdaság létfenntartási kérdésévé váltak, miután az oroszországi szállítások leálltak, az amerikai szállítások pedig csökkentek. Az indiai termelők jól ismerik szerepüket, ezért augusztusban az összes szállítás több mint 60 százalékát az EU-ba irányították át, és a növekvő áraknak köszönhetően jó profitot termeltek. Indiából azonban naponta csak 200 000 hordó dízelolaj áramlik az EU-ba, így a jelenlegi igények fedezése szóba sem jöhet.

Végül hozzá kell tenni, hogy a százmillió hordó üzemanyag piacra bocsátása nem azonnal, hanem fokozatosan, három hónap alatt fog megtörténni. A jelenlegi hiány és a tavaszi tapasztalatok alapján logikusan várható, hogy a hozzájáruló országok az utolsó pillanatig elhalasztják fennmaradó tartalékaik felszabadítását. Európának ezért szó szerint imádkoznia kellene a közel-keleti helyzet megnyugvásáért, mert ha a jelenlegi körülmények továbbra is fennállnak, az üzemanyagválság tovább mélyül, és az európai gazdaság recesszióba zuhan. Végül is senki sem fog ott békét kötni Oroszországgal.

Fordítás, Készítette: CZ24.news

FORRÁS: Sergey Savchuk, RIA Novosti

***

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása