Nyögvenyelős EU tárgyalási készség Moszkvával

Brüsszel, 2026. május 11. hétfő (MB)

     Katonai és gazdasági kényszerhelyzetében az Európai Unió hajlik ugyan arra, hogy feladja elzárkózását az Oroszországgal folytatandó párbeszédtől, de úgy tesz, mintha feltételeket diktálhatna Moszkvának – értékelte a helyzetet a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.

     A tagállamok külügyminiszterei május 8-i ciprusi informális tanácskozásukon abban állapodtak meg, hogy május 26-27-i tanácskozásukon „listába foglalják” Oroszországgal szembeni követeléseiket, nevezetesen azt, hogy milyen feltételekhez kötik a párbeszéd felújítását.

     Értesülések szerint „azonnali és tartós tűzszünetet” szeretnének kicsikarni, pedig az oroszok számtalanszor értésre adták, hogy csak akkor volnának hajlandóak rá, ha a békefeltételekben már megállapodtak, hiszen nem akarják megengedni, hogy a fegyvernyugvás leple alatt a NATO újra felfegyverezze Ukrajnát.

      Európa tárgyalási kedvét elsősorban a németek feltűnő gazdasági leépülése váltja ki. Nem mintha a többiek helyzete rózsásabb volna! De a gazdasági növekedés motorja Németország, és a többiek is kezdik belátni, hogy ha a mozdony nem húz, ők is döcögnek.

      Ebben a kényszerhelyzetben kapcsolódik be Magyar Péter új kormánya az EU életébe, s kerül szembe a „tárgyalni-e az oroszokkal, vagy ruszkik haza” dilemmával.

      De a békát még annak a Kaja Kallasnak is le kell nyelnie – Ursula von der Leyenről nem is beszélve -, aki külügyi és biztonságpolitikai főképviselői karrierjét fanatikusan oroszellenességére építette, és máig sem tett le arról, hogy újabb szankciókkal próbálja két vállra fektetni a „gonosz birodalmát”, mielőtt még tárgyalóasztalhoz ülne vele.

      Moszkva ugyan kész tárgyalni az európaiakkal, de azt is értésre adta, hogy nem mindegyikükkel. Kaja Kallas-szal egészen biztosan nem tárgyalna, tekintettel elhíresült nézetére arról, hogy „Oroszországot fel kell darabolni”. Ő volt az, aki „az európai biztonság szempontjából veszélyesnek és nemkívánatosnak” minősítette az amerikai és az orosz elnök tervezett budapesti csúcstalálkozóját.

      Most folyik a lökdösődés, a ki, kinek tart be, a késhegyig menő hatalmi torzsalkodás azok között, akik – mint Ursula és Kaja – az elvetemült oroszellenesség útján akarnak tovább lépni, és azok között, akik felismerték, hogy Európa törpévé zsugorodhat a világpolitika és a világgazdaság színterén, ha hátat fordít saját érdekeinek, mindenekelőtt az orosz olajnak.

      A történelem fintora, hogy Európai Uniónk szebb jövője pontosan azon az Oroszországon múlik, amelyet szeretne legyőzni  – írta jelentésében a Magyar Békekör tudósítója.+++

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2026/04/29/kedve-tamadna-europanak-hogy-targyaljon-oroszorszaggal/

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook/Wordpress/VK

A fényképen Gerhard Schröder.

Alább ismertetjük olvasóinkkal Jeffrey D. Sachs és Sybil Fares iráni háborúról szóló elemzését, mely az AlJazeera 2026. május 9-i számában jelent meg

Az Irán elleni háború valószínűleg Amerika visszavonulásával fog végződni.

Az amerikai birodalom nem nyerheti meg az Irán elleni háborút elfogadható áron, elfogadható katonai és politikai költségek mellett.

Az Egyesült Államok és Izrael által 2026. február 28-án indított háború Irán ellen valószínűleg amerikai visszavonulással fog végződni. Az Egyesült Államok nem folytathatja a háborút katasztrofális következmények nélkül. Egy újabb eszkaláció valószínűleg a régió olaj-, gáz- és sótalanító infrastruktúrájának pusztulásához vezetne, ami elhúzódó globális katasztrófát okozna. Irán bebizonyította, hogy tud olyan magas árat szabni, amit az Egyesült Államok nem tud elviselni, és a világnak sem kellene elszenvednie.

Az amerikai-izraeli háborús terv arra irányult, hogy Iránt lefejezzék. A tervet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és David Barnea, a Moszad igazgatója terjesztette Donald Trump amerikai elnök elé. Az alapfeltevés az volt, hogy agresszív közös amerikai-izraeli bombázással annyira tönkre tegyék az iráni rezsim parancsnoki struktúráját, nukleáris programját és a Forradalmi Gárda (IRGC) felső vezetését, hogy a rezsim szétessen, és rugalmas kormányzást kényszerítsenek ki Teheránban.

Úgy tűnik, Trump meg volt győződve arról, hogy Irán ugyanazt az utat fogja követni, mint Venezuela. Az Egyesült Államok 2026. januári venezuelai műveletében eltávolították Nicolás Maduro venezuelai elnököt, ami valószínűleg a CIA és a venezuelai államon belüli elemek közötti összehangolt művelettel történhetett. Az Egyesült Államok engedékenyebb rezsimre tett szert, ugyanakkor a venezuelai hatalmi struktúra nagy része a helyén maradt. Trump naivan hitte, hogy ugyanilyen eredményt hoz majd az Irán elleni akció is.

Az iráni hadművelet azonban nem eredményezett rugalmas rezsimet Teheránban. Irán nem Venezuela, sem történelmileg, sem technológiailag, sem kulturálisan, sem földrajzilag, sem katonailag, sem demográfiailag, sem geopolitikailag. Ami Caracasban történt, annak kevés köze volt ahhoz, ami Teheránban történhetett.

Az iráni kormányzat nem omlott össze. Az Iszlám Forradalmi Gárdát távolról sem tudták lefejezni, hanem megerősített belső parancsnoksággal és a nemzetbiztonsági architektúrán belül kibővített szereppel állt elő. A legfelső vezető hivatala megmaradt, a vallási vezetés összezárt mögötte, a lakosság összefogott a külső támadás ellen.

Két hónappal az Irán elleni támadás után Trumpnak és Netanjahunak nem sikerült ellenőrzése alá vonnia az iráni kormányt, Irán nem megadásos taktikát választott a háború lezárására, semmilyen katonai út sem vezet a győzelemhez. Az egyetlen út, és a jelek szerint az Egyesült Államok is ezt az utat választja, a visszavonulás, mivel Irán ellenőrzi a Hormuzi-szorost,  az Egyesült Államok és Irán közötti többi vitás kérdést sem rendezték.

Több okra is visszavezethető Amerika katasztrofális tévedése és Irán sikere.

Először is, az amerikai vezetők alapvetően tévedtek Iránt illetően. Irán nagyszerű civilizáció, 5000 éves történelemmel, mély kultúrával, nemzeti ellenálló képességgel és büszkeséggel. Az iráni kormány nem fog bedőlni az amerikai zaklatásnak és bombázásnak, különösen nem figyelembe véve azt a tényt, hogy az irániakban elevenen él annak emléke, hogyan rombolta le az Egyesült Államok az iráni demokráciát 1953-ban egy demokratikusan megválasztott kormány megdöntésével és egy 27 évig fennálló rendőrállam bevezetésével.

Másodszor, az amerikai vezetők drámaian alábecsülték Irán technológiai kifinomultságát. Irán világszínvonalú mérnöki és matematikai háttérrel rendelkezik. Hazai védelmi ipari bázist épített ki fejlett ballisztikus rakétákkal, hazai dróniparral és hazai orbitális indítási képességgel. Irán technológiai fejlődésének rekordja, amelyet a 40 évnyi fokozódó szankciók ellenére épített ki, lenyűgöző nemzeti teljesítmény.

Harmadszor, a katonai technológia Iránnak kedvező irányba változott. Irán ballisztikus rakétái az ellenük bevetett amerikai elfogó rakéták kis töredékébe kerülnek. Az iráni drónok 20 ezer dollárba, az amerikai légvédelmi elfogó rakéták pedig 4 millió dollárba kerülnek. Irán hajóelhárító rakétái, amelyek költsége mindössze hat számjegyű, a 2-3 milliárd dollárba kerülő amerikai rombolókat fenyegetik. Irán hozzáférés-elhárító és területelhárító hálózata az Öböl körül, a rétegzett légvédelem, a drón- és rakétatelítettség, valamint a tengerelhárító képesség a szorosban jóval magasabbá tette az amerikai akarat Iránra kényszerítésének működési költségeit, mint amilyent az Egyesült Államok el tudna viselni, különösen figyelembe véve azt a megtorló pusztítást, amelyet Irán a szomszédos országokra mért csapásaival tud véghezvinni.

Negyedszer, az amerikai politikai folyamat irracionálissá vált. Az iráni háborúról az elnökhöz hűségesek szűk köre döntött Mar-a-Lagóban, hivatalos ügynökségek bevonása nélkül, egy olyan Nemzetbiztonsági Tanácsot létrehozva, amelyet az előző évben kiüresítettek. Trump Nemzeti Terrorelhárítási Központjának igazgatója, Joe Kent március 17-én azért mondott le, mert – mint nyilvánosságra hozott levelében írta – az elnök megtévesztésére „visszhangkamrát” használtak. A háború egy olyan döntéshozatali rendszer eredménye volt, amelyből a tanácskozó apparátust kikapcsolták.

Ez nem a szükségszerűség, és nem is a választás háborúja volt. Ez szeszélyháború volt. Alapvetően a hegemóniára irányult. Az Egyesült Államok megpróbált megőrizni globális dominanciáját, mellyel többé már nem rendelkezik, Izrael pedig olyan regionális dominanciára próbált szert tenni, amilyennel soha sem fog rendelkezni.

Mindezek fényében az a valószínűsíthető végkifejlet, hogy a háború a status quo ante-hez közeli állapothoz tér majd vissza, három új ténytől eltekintve. Először is, Irán operatív ellenőrzést fog gyakorolni a Hormuzi-szoros felett. Másodszor, Irán elrettentő ereje jelentősen megnő. Harmadszor, az Egyesült Államok hosszú távú katonai jelenléte az Öbölben jelentősen csökkenni fog. A többi probléma, amely állítólag arra késztette az Egyesült Államokat, hogy megtámadja Iránt – Irán nukleáris programja, regionális proxy megbízottjai, rakétaarzenálja – valószínűleg ugyanúgy megmarad, mint a háború előtt volt.

Irán nem fogja kihasználni előnyét szomszédjaival szemben akkor sem, ha az Egyesült Államok visszavonulót fúj. Három oka is van rá, hogy miért nem: Először is, Iránnak hosszú távú stratégiai érdeke fűződik az együttműködéshez Öböl menti szomszédjaival, nem pedig a háború folytatásához. Másodszor, Iránnak nem lesz érdeke újraindítani egy olyan háborút, amelyet éppen most fejezett be sikeresen. Harmadszor, Iránt – ha egyáltalán szükség lesz rá – nagyhatalmi pártfogói, Oroszország és Kína visszafogja, hiszen mindketten stabil és virágzó régióra vágynak. Az iráni vezetés ezt világosan megérti, és leállítja a harcokat.

Trump kétségtelenül megpróbálja majd a közelgő visszavonulást valamiféle nagy katonai és stratégiai győzelemként feltüntetni. De az ilyen állítás nélkülözi az igazságot. Az igazság az, hogy Irán sokkal kifinomultabb, mint ahogyan azt az Egyesült Államok gondolta; a háborúról szóló döntés irracionális volt, a háború mögöttes technológiája az Egyesült Államok ellen fordult. Az amerikai birodalom nem tudja megnyerni az Irán elleni háborút elfogadható pénzügyi, katonai és politikai áron. Amit Amerika azonban visszanyerhet, az a racionalitás bizonyos mértéke. Ideje, hogy az Egyesült Államok véget vessen rezsimváltó műveleteinek, és visszatérjen a nemzetközi joghoz és diplomáciához.

Angolból Magyarra fordította a Békekör tudósítója

Az eredeti cikk megtalálható: https://www.aljazeera.com/opinions/2026/5/9/the-war-on-iran-will-likely-end-in-american-retreat