Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, és a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselőt összeesküvés vádjával húsz évi szabadságvesztésre ítélték. Előbb a Gulagon, majd az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében tartották fogva. 1955-től már magyarországi börtönökben raboskodott, és csak kilenc évi fogság után, 1956 áprilisában engedték haza. 1959. június 21-én, 51 évesen hunyt el.

A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, és jól jellemezte a pártállami rezsim mintegy fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon.

Lenin-fiúk, Gulag-táborok, koncepciós perek

A kommunista terror története hazánkban az 1919-es Tanácsköztársasággal kezdődött. A 133 napos diktatúra alatt a Szamuely Tibor-féle Lenin-fiúk és a más terrorcsapatok több száz embert (többek között katonatiszteket, gazdákat és egyházi személyeket) gyilkoltak meg országszerte. Váry Albert királyi főügyész a vörösterror halálos áldozatainak számát 590-re becsülte.

A második világháború után, a szovjet megszállás során több mint hétszázezer embert hurcoltak el a Gulag táboraiba.

Közben Magyarországon a szovjet mintára szervezett népbíróságok ezerszámra hozták hamis vádakon alapuló elmarasztaló ítéleteiket. Koncepciós perekben több száz ártatlan embert ítéltek halálra és végeztek ki, míg a börtönbüntetések száma a hetvenezret is meghaladta a korszakban.

Az ÁVH börtönügyi osztálya alatt

Horváth Attila jogtörténész A sztálinizmus és a büntetés-végrehajtás című tanulmányában arról ír, hogy 1951-ben a Belügyminisztérium a fogvatartottak létszámának növelése érdekében „munkaversenyt” hirdetett meg, amelynek hatására 1952 és 1955 között több mint egymillió ember ellen indult rendőri eljárás, és a bíróságok 516 708 személyt ítéltek hosszabb-rövidebb szabadságvesztésre. A börtönök túlzsúfoltak lettek, sokaknak várniuk kellett büntetésük letöltésére.

A szovjet minta alapján létrehozták a Péter Gábor vezette Politikai Rendészeti Osztályt, amelyet 1946-ban a Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályává (ÁVO) alakítottak át. A szervezet 1949 decemberében Államvédelmi Hatóságként (ÁVH) önállósodott. 1950. március 29-én az ÁVH börtönügyi osztálya alá helyezték hat országos büntetés-végrehajtási intézetet, valamint a 23 megyei és a 76 járási bírósági fogházat. Így a titkos megfigyeléstől – a nyilvántartottak száma 1953-ban már elérte az 1,2 milliót – a letartóztatáson, nyomozáson, bírósági tárgyaláson át a büntetés letöltéséig, és még utána is sokáig az ÁVH ellenőrizte, irányította a gyanúsított, vádlott, elítélt sorsát.

A törvényesség látszatát sem tartották meg. Miután a börtönök az ÁVH irányítása alá kerültek, a raboktól szinte minden addigi jogukat megvonták, felszámolták a kedvezményeket.

Megszűnt a levélírás, a beszélő, a csomagküldés. Tilos lett az olvasás, még a papír és a ceruza birtoklása is, aminek megszegése súlyos büntetést vont maga után. Az elítéltektől minden személyes tárgyat elkoboztak. Sok helyen még a fehérneműt és a fogkefét is, mondván, hogy arra már úgysem lesz szükségük. A börtön területén mindennemű érintkezést, beszélgetést rab és rab között megtiltottak, s 1952-ig még a sétát is megvonták.

Megtorlással indult a Kádár-rendszer

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer első éveit a megtorlás jellemezte. Ennek méretére jellemző, hogy a bíróságok 1956. november 4. és 1963. december 31. között több mint 27 ezer személyt ítéltek el: nyolcezer főt tiltott határátlépésért és embercsempészetért, hétezret izgatásért, csaknem ötezret összeesküvésért vagy lázadásért, három és fél ezret pedig fegyverrejtegetésért. Hazaárulásért és kémkedésért 44 személyt vontak felelősségre.

Kahler Frigyes jogtörténész szerint a forradalommal összefüggésben 229 személyt végeztek ki.

Emellett megbecsülhetetlen azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága nyomorított meg testileg és lelkileg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én a középiskolákban megemlékezéseket tartanak, filmvetítésekkel, történelmi előadásokkal, kiállításokkal, ünnepi műsorokkal emlékeznek meg a korszakról.                                                                      (index)

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra  kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: Hát ITT TARTUNK ÚJÓLAG! A „bideskomcsik” áldozatairól „…a középiskolákban megemlékezéseket tartanak, filmvetítésekkel, történelmi előadásokkal, kiállításokkal, ünnepi műsorokkal emlékeznek meg…”   

Merthogy így rendelkezett a magát „magyarnak” nevezni merészelő, hazaáruló brigantikból összeverődött youdapesti „Parlament”!

AZ „ÁLDOZATOKRÓL”! MINTHA NEM IS LETTEK VOLNA ELŐZMÉNYEK!

Egy Horthy – féle ellenforradalom, amelynek egyenes következménye lett a II. Vh – s DITSŐSEGGES – a Szovjetunió elleni hadjárat! Amelynek során az ott elkövetett rémtettek alapozták meg a Gulagra JÓVÁTÉTELI MUNKÁRA való elhurcolásokat!

A még ma is élő sokak, akik pedig megélték a Kádár – rendszert, a Szovjetuniónak köszönhető BÉKÉS SZOCIALIZMUS ÉVTIZEDEIT, AZÉRT VALLJUK MÁR BE: ŐKET BIZONY KEVÉSBÉ ZAVARJA A „MEGTORLÁS” IDŐSZAKA! Ugyanakkor RÓLUK elmondható, hogy őket bizony alaposan megviselik a rendszerváltás óta ránk/rájuk tört fene nagy demokrácia áldásos hatásai! Mondjuk annak a hatszázezernyi magyarnak a gyors lelépése az országból, akik pedig NEM AKARTAK/AKARNAK RABSZOLGÁKKÉNT LÉTEZNI ITT – a SZÜLŐFÖLJÜKÖN! Ezért aztán itthagyva csapot – papot, ADOTT ESETBEN GYEREK ÉS UNOKA NÉLKÜL ITTHAGYVA A SZÜLŐKET, NAGYSZÜLŐKET! És hát persze sorolhatnánk a végtelenségig a sérelmeket! A rabszolgasorstól a devizahiteles történetektől kezdve, a „névtelen SENKIKBŐL” a világ leggazdagabbjaiig fölvergődőkig!

DE INKÁBB NEM TESSZÜK! INKÁBB HALLGATUNK! TALÁN ABBAN BÍZVA, HOGY MAJD A SORS ELRENDEZI EZEKET A PROBLÉMÁKAT IS!