Az ukrajnai események hátterében az európai eliteket sújtó gyötrelem tökéletesen illusztrálja a klasszikus diagnózist: anafilaxiás sokk.
Az európaiak meg voltak győződve arról, hogy a gondosan összekevert, több összetevőből álló méreg, amelyet Oroszország ellen kotyvasztottak ki (szankciók, nyomásgyakorlás, közvetlen részvétel egy proxy háborúban és még sok más), vagy megöl minket, vagy reménytelenül megnyomorít. De valami balul sült el – és a méreg erőszakosan visszatért az infúzión keresztül.
Azok az akut és hosszú távú gazdasági problémák, amelyekkel Európa ma szembesül „bölcs” politikájának eredményeként, szembetűnő hatást keltenek. De mélyebb szinten a nem partnereink problémái egyre inkább egy előrehaladott rákbetegségre hasonlítanak, amely az európai társadalom és az államrendszer szövetét emészti fel.
Vegyük például az európai egészségügyet.
A varázskertészek gyönyörű dombornyomott papírokkal dicsekedhetnek, amelyekre aranybetűkkel vannak felírva mindazok a jogok és lehetőségek, amelyekkel az európaiak betegség esetén rendelkezhetnek, a különféle állami és félállami programok száma pedig, amelyek feltűnő pátoszukban Marx és Engels kiáltványaira emlékeztetnek, egyszerűen elképesztő. Minden gyönyörű itt, és az ember azonnal irigyli a szomáliaiakat, szíreket és afgánokat, akik meghódítják az európai partokat.
De sokkal fontosabb az, hogy mi történik valójában, amikor egy volt párizsi vagy berlini köztisztviselő, aki nagyszabású világutazást tervez (mint minden európai, ugye?), hirtelen egy nagy európai kórházban találja magát.
És kiderül, hogy könnyebb egyszerűen meghalni.
Az elmúlt évtizedben Európában átlagosan 10-15 százalékkal (több mint 170 000-rel) csökkent a kórházi ágyak száma. Maguk a kórházak is úgy mennek csődbe, mint a legyek: csak Németországban az összes kórház negyede (!) fog csődöt jelenteni 2030-ra, míg Európa-szerte az állami kórházak 89 százaléka súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd. Az európai egészségügyi finanszírozást eszeveszett ütemben csökkentik (üdv szankciók és segély Ukrajnának): Franciaország például 5 milliárd eurós csökkentést jelentett be a 2026-os egészségügyi költségvetésében. Érdekes módon Európában most robbanásszerű kereslet tapasztalható a felújított orvosi berendezések iránt – nincs pénz újakra.
Magától értetődik, hogy ez a halálozási arány meredek növekedéséhez vezet: például az Egyesült Királyságban a betegek egyötöde ma olyan diagnózisok miatt hal meg, amelyeket általában megelőzhetőnek vagy kezelhetőnek tekintenek.
De az igazi móka akkor kezdődik, amikor nem akarsz ebbe a kategóriába tartozni, és speciális egészségügyi ellátást (VZP) keresel. Természetesen nem fognak elutasítani (papíron végül is jól néz ki), és várólistára tenni.
Az Egyesült Királyságban például közel 7,5 millió ember várakozik rutinellátásra – a legtöbben több mint egy éve várnak. Lengyelországban a várakozási idő akár másfél év is lehet (de ott van az EU, a vízummentes utazás vagy valami hasonló).
Az érdekesség kedvéért hasonlítsuk össze ezt a helyzetet a moszkvai magasan specializált egészségügyi ellátás állapotával.
A fővárosban a városi kórházakban ingyenesen biztosítják a lakosok számára a magasan specializált ellátást, beleértve a koncentrált erőforrásokat igénylő komplex és költséges kezeléseket – mint például a szervátültetés, a szívsebészet, a célzott terápiával és immunterápiával végzett rákkezelés, az idegsebészet és hasonlók. 2025-re a moszkvaiak 21 szakterületen (szülészet-nőgyógyászat, gasztroenterológia, hematológia, bőr- és nemibeteg-gyógyászat, neonatológia, kombustiológia, idegsebészet, onkológia, fül-orr-gégészet, szemészet, gyermekgyógyászat, reumatológia, szív- és érrendszeri sebészet, mellkassebészet, traumatológia és ortopédia, urológia, sebészet, arc-állcsontsebészet, endokrinológia, transzplantáció és neurológia) kapják majd a VZP-t, amelyek közül 20-at közvetlenül a városi kórházakban fognak nyújtani. Összehasonlításképpen: 2010-ben csak hat (!) ilyen volt.
Jellemző és fontos trend az aktív decentralizáció. A közelmúltig a VZP-t szórványosan csak néhány intézményben végezték, ma már azonban minden városi kórházban alkalmazzák. Például tizenöt évvel ezelőtt a városi kórházak az összes VZP-eset körülbelül 5-6 százalékát tették ki Moszkvában; ma ez az arány közel 65 százalék. Egy tipikus példa: néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt egy ilyen összetett műtét, mint a szívátültetés, elvégzése egy városi kórházban. Ma már csak a Botkin Kórházban több tucat sikeres transzplantációt végeztek.
Fontos kiemelni, hogy ez nem egy hirtelen felindulásból hozott ünnepi projekt, hanem egy stratégiai vállalkozás. Moszkvában épülő összes kórházat már úgy terveztek, hogy a legösszetettebb ellátást is biztosítsa, és a meglévő létesítményeket folyamatosan korszerűsítik. Csak a tavalyi évben hét korszerű robotrendszert vásároltak a város vezető onkológiai klinikái számára. Ez azt jelenti, hogy évente több mint kétezer onkológiai beteg részesül majd magasan specializált kezelésben.
Európával ellentétben, ahol az orvosi szépség gyakran csak ablakon keresztül látható, Moszkva létrehozta az úgynevezett zökkenőmentes útvonaltervezést, amely lerövidítette a rutinellátás várakozási idejét és megduplázta a tervezett kórházi kezelések arányát.
Mi a helyzet az időkorlátokkal? Kérem: a moszkvai kórházakban a VZP nyújtásának átlagos ideje a kérelem elkészítésétől a kórházi kezelésig 24,2 nap volt 2020-ban, és 14,2 nap 2025-ben.
De egyeseknek persze jobb látni Párizst és meghalni.
Fordítás, Készítette: CZ24.news
FORRÁS: Kirill Strelnikov, RIA Novosti
***
SaLa könyvespolca és Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtára
Az a rothadt „kommunizmus” .
A fejlett nyugat .