A Tanácsköztársaság kikiáltása
(idézet: A Magyarországi Tanácsköztársaság – Hajdu Tibor)
4
Március elején a kormány három út között választhatott: vagy levonja a konzekvenciáját polgári mivoltának és a terror fegyverét alkalmazza a proletárforradalmat követelő munkások, a nagybirtokot minden megváltás és engedély nélkül elfoglaló parasztok ellen; vagy a tömegek követelésére, ha kispolgári, reformista, megalkuvó módon is, de megindul a szocializmus felé vezető úton; vagy megállapítja, hogy egyikre sem képes, s visszalép a kormányzástól. A kormány összetétele lehetetlenné tette az egyértelmű döntést.
Míg a szociáldemokrata miniszterek a kormányban továbbra is az osztályegyüttműködés politikáját folytatták, a Párttitkárság és a „Népszava” irányítása március elejére a baloldal kezébe került. A Budapesti Munkástanács 1919. március 7-i ülése elfogadta Varga Jenő javaslatát a nagyipar, a bányák és a közlekedés államosításának megkezdésére. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták követeléseinek hatására, mindennapi, megoldatlan problémáik terhe alatt és önnön hatalmukat érezve, a vidéki munkástanácsok, SZDP-szervezetek egymás után kergették el a polgári pártokhoz tartozó kormánybiztos-főispánokat. Általában megelégedtek azzal, ha a kormány az általuk kijelölt szociáldemokratát nevezte ki a megüresedett posztra, de Kaposvárott, Szekszárdon, Szegeden erre sem tartottak igényt, és munkásdirektóriumot választottak, amely a munkástanács támogatásával gyakorolta a hatalmat és az ellenőrzést az állami, önkormányzati apparátus fölött.
Március első napjaiban megindult a parasztság forradalmának új hulláma. Miután a baloldali szociáldemokrata Hamburger Jenő kormánybiztos és a földmunkás-szakszervezet – az illetékes miniszterek tiltakozására nem sok ügyet vetve – legalizálta a termelőszövetkezetek formaságok bevárása nélküli alakítását, ezen a megnyitott zsilipen át tört előre a szegényparaszti osztályharc áradata. Elsősorban Somogyban, ahol Hamburger irányításával a paraszti tömegekkel összeforrott forradalmárok: Latinka Sándor, Kovács Miksa, Tóth Lajos szervezték a „szociáldemokrata termelőszövetkezeteket”, de erre az útra léptek Fejér, Pest és más megyékben is.
A Budapesti Munkástanács március 11-i ülése, miután Kunfi rávette a hatalom azonnali átvételét követelő baloldalt annak elfogadására, hogy be kell várni a választásokat, nyilatkozatot adott ki a szövetkezeti mozgalom mellett. Bár ilyenformán a baloldali szociáldemokraták nem vitték kenyértörésre a dolgot, már folytak a tárgyalások képviselőik és Kun Béla között. Egyik megbízottjuk, Bogár Ignác kérésére Kun Béla a pártvezetőség letartóztatott tagjainak közreműködésével elkészítette és március 11-én elküldte az egyesülés előfeltételeit tartalmazó híres levelét.
Kun Béla – annak előrebocsátásával, hogy amíg fogságban van, érdemben nem tárgyal – a forradalmi munkásmozgalom egyesülését „a forradalmi elemek közös konferenciája” összehívásával kívánta megvalósítani. Elvi előfeltételként a következő pontokat szabta meg: szakítás az osztály-együttműködéssel, szakítás a területi integritás politikájával. Tanácsköztársaság, a burzsoá államapparátus lefegyverzése, milícia felállítása, a bürokratikus állam likvidálása. Ideiglenes munkásellenőrzés. A föld, a bankok, az ipar és a közlekedés államosítása. A kül- és nagykereskedelem, valamint a fő élelmicikkek monopolizálása. Az SZDP szociálpolitikai programjának haladéktalan megvalósítása. Az egyház elválasztása a szocialista iskolától. Kun hangsúlyozta, hogy „a Scheidemannokkal” nem kíván egyesülni.
Az utóbbi pont nehéz választás elé állította a baloldali szociáldemokratákat, akik a Kunfiékkal való nyílt szakításra s így a KMP-vel nyilvános tárgyalás folytatására sem szánták el magukat, de a KMP népszerűségének, hatásának növekedése a gyakorlatban mindinkább balra szorította őket. Az SZDP vezetőségének és a kormánynak már csak látszathatalma volt. A kormány tekintélyét csökkentette a külpolitikai szituáció alakulása is. A párizsi békekonferencia lépéseket tett a közép-európai helyzet rendezésére, s a kiszivárgott hírek nem sok jót ígértek. Február 26-án ugyanis határozat született a békekonferencián – legmagasabb szinten csak később hagyták jóvá – „semleges” zóna felállításáról a magyar és a román hadsereg között, ami egyet jelentett a magyar államhatalom megszüntetésével újabb jelentős és részben már színmagyar területeken. Folyt az új határoknak a magyar állam szempontjából igen kedvezőtlen megállapítása.
A csalódás a wilsoni illúziókban tehetetlen kétségbeesésbe sodorta a kormányt. Károlyi március 2-án Szatmáron tartott beszédében kijelentette: az ország hatalmi szóval történő felosztásába soha bele nem nyugszik. A hadseregszervezési kísérletek azonban kevés eredménnyel jártak és a diplomáciai lépéseket sem kísérte siker.
Az SZDP 1919. március 13-án megjelent választási kiáltványa a jobb- és a balszárny programjának félszeg keveréke volt. Kimondta, hogy a párt célja az abszolút többség megszerzése és tiszta szociáldemokrata kormány alakítása, amely végrehajtja a földreformot, és köztulajdonba veszi a gyárakat, bányákat, közlekedési üzemeket. Viszont a KMP-t kalandorok pártjának nevezte, amelynek „még nem nagy a tábora”. A KMP aznap tartott budapesti pártértekezletén a szervezetek küldöttei egészen másról: a párt újjáéledéséről számolhattak be. A Gyűjtő foglyai gyakorlatilag átvették a pártmunka irányítását, Szamuely és az illegális, második Központi Bizottság tagjai, már inkább közvetítő szerepet töltöttek be Kun és a pártszervezetek között. A fővárosi rendőrség, akárcsak 1918 októberében, az utolsó perc előtt bebiztosította magát: szabadszervezete alárendelte magát a Katonatanácsnak, a karhatalmi rendőrséggel együtt.
Másnap, március 14-én alakult meg a szekszárdi és szegedi direktórium, ugyanezen a napon mondatták le a Békés megyei főispánt. Kevésbé feltűnően ragadta magához az élet irányítását sok község nemzeti tanácsa, SZDP-szervezete. Az események hatására most már egész megyék, városok, hivatalok tisztviselői kara, iskolák tanári kara egységesen csatlakozott a szakszervezetekhez. A polgári miniszterek statisztaszerepbe szorultak szociáldemokrata kollégáik mellett, akiknek viszont alig volt befolyásuk a tömegek mozgalmaira. Március 15-e sem lett a nemzeti egység ünnepe: Pápán tűzharc folyt a szocialista katonák és az ellenforradalmi pártok hívei között, a megye kisgazdapárti főispánja lemondott állásáról. Kiskunfélegyházán a járási munkástanács elmozdította a főszolgabírót és helyettesét. A népet láthatóan nem érdekelte a választási készülődés.
„Március hóban Budapest utcáin már együtt tüntetett a szocialista és bolsevista tömeg – írja Juhász Nagy Sándor, a Berinkey-kormány igazságügyminisztere – és köztük minden különbség elmosódott. Kitűnt ez az anyagi természetű követeléseknél, melyeket kétségtelenül a kommunisták vetettek bele a köztudatba, azonban azt egyformán követelte minden proletár.”
Március 16-án, vasárnap a legfontosabb üzemek bizalmijai felkeresték a Gyűjtőben a kommunista foglyokat és felajánlották: a következő vasárnapon a munkások ezreivel együtt jelennek meg náluk, hogy erőszakkal szabadítsák ki őket, ha ugyan szükség lesz erőszakra. A csepeli munkástanács elnöke: Berend Géza többször is járt Kun Bélánál, kiszabadítása érdekében kapcsolatba lépett a Fegyvergyár, az Albertfalvai Repülőgépgyár, a Ganz-Fiat és más gyárak munkástanácsaival. Másnap, 17-én több nagyüzem bizalmijai végleg megegyeztek a 23-i akcióban, amit a KMP KB aznapi ülése elfogadott. Hamarosan megjelent a röplap, amely a célt nem titkolva meghatározott időre az Országház elé hívott 23-ára „minden osztályharcos proletárt”.
A minisztertanács március 17-i ülésén Nagy Vincze belügyminiszter polgári kollégái nevében felajánlotta azonnali lemondásukat, hogy még a választás előtt szociáldemokrata kormány alakulhasson. A szociáldemokraták elutasították az ajánlatot, sőt Böhm kijelentette: „ha tényleg most megalakulna a tiszta szocialista kormány, abban semmi esetre sem venne részt sem ő, sem három másik szocialista minisztertársa” (Kunfi, Garami és Peidl). Viszont arra kérte a kormányt, mondja ki egy szocializálási minisztérium felállítását. A nyomban elfogadott határozat ellentétes a kormány egész addigi politikájával: agóniájának kétségtelen bizonyítéka, éppen úgy, mint kétségbeesett igyekezete az antant kegyeit kereső Ausztriát közös akcióra bírni – Csehszlovákia ellen. Utóbbi panaszára a bécsi angol katonai misszió feje, Cuninghame ezredes 17-én személyesen figyelmeztette Renner kancellárt: nehogy katonai kalandba bocsátkozzon Magyarország oldalán.
17-én országszerte folytatódtak a munkásmegmozdulások. Csepel és a Fegyvergyár munkásainak bizalmi testülete kimondta csatlakozását a Kommunista Párthoz, és másnapra, 18-ára gyűlésre hívta a vasas üzemek bizalmijait. A Csepelen megtartott értekezlet 18-án délelőtt elhatározta Kun Béla és fogolytársai kiszabadítását. Délután három órakor több mint ötezer csepeli munkás gyűlt össze, hogy meghallgassa a kommunista szónok beszédét a párizsi kommün évfordulójának jelentőségéről és a nemzetközi helyzetről. A gyűlés határozata nyíltan kimondta: minden eszközzel gondoskodnak a kommunisták szabadon bocsátásáról. A gyűlésen felszólalt csepeli szociáldemokrata munkások elítélték az SZDP politikáját, és elvileg csatlakoztak a KMP-hoz. A csepeli határozat híre gyorsan elterjedt, nagy hatást gyakorolva a munkásságra és az egész közvéleményre.
18-án folytatódtak a földfoglalások, részben már kommunista vezetéssel. Nyíregyházán a helyőrség katonái a városból való azonnali eltávozásra kényszerítették a tisztikar mintegy 30 ellenforradalmi gondolkodásúnak ismert tagját. Tüntetők csapatai járták a szokatlan tavaszra ébredő pesti utcát: segélyt kérő egyetemi hallgatók, majd 15 000 munkanélküli. A miskolci munkástanács elcsapta a megye főispánját és direktóriumot választott.
SaLa
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!