3
(idézet: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 – Berecz János)
A DOLGOZÓ TÖMEGEKKEL
A SZOCIALISTA KONSZOLIDÁCIÓÉRT
Kádár János, a kormány elnöke november 11-én mondott rádióbeszédében kijelentette: „Közölhetem, hogy a Magyar Népköztársaság ellen intézett nyílt fegyveres támadást az ország egész területén – mind a fővárosban, mind vidéken – leverték.”* A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közérdekű rendeletei és nyilatkozatai: Budapest 1956. 4. old. * Ezzel a politikai harc fő területévé a dolgozó tömegek megnyerése, az ellenforradalom következményeinek, hatásának a felszámolása, és a termelőmunka megindítása vált.
Az ellenforradalmi erők taktikája abban állt, hogy elbújtak a dolgozó tömegek törekvései és követelései mögé, hogy szocialista és demokratikus jelszavakkal álcázták valódi céljaikat, és úgy tüntették fel, mintha a magyar nép legfontosabb törekvéseinek a megvalósításáért cselekednének. A fegyveres csoportok felszámolása után az volt a fő feladat, hogy élesen elválasszák egymástól a tömegek mozgalmát és az ellenforradalom céljait, tetteit, hogy az új kormány intézkedéseivel kielégítse a dolgozó emberek jogos és igazságos várakozásait, és végleg felszámolja az ellenforradalom rombolásait. Ehhez elvileg és politikailag világosan meg kellett fogalmazni a párt álláspontját.
Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága a már idézett november 6-i felhívásában világosan megfogalmazta, hogy az ellenforradalom erői „kihasználták a tömegeknek a múlt hibáiból folyó, de semmiképpen nem a népi hatalom ellen irányuló jogos elégedetlenségét”. Ezzel szembefordult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely „népi demokratikus rendszerünk megvédését, az ellenforradalom szétzúzását, a dolgozók békés munkájának és jólétének biztosítását tűzte zászlajára”. A program határozottan kiállt a 12 év alatt végbement forradalmi változások vívmányainak és eredményeinek megvédése mellett. Ugyanakkor elismerte, hogy a megelőző évek alatt súlyos hibák és törvénytelenségek történtek. Éppen ezért a dokumentum leszögezte: „Hogy pártunk újból erős legyen és a tömegek élén járjon, határozottan szakítanunk kell a Rákosi-klikk káros politikájával és vétkes módszereivel, amelyek megrendítették a széles dolgozó tömegek pártunkba vetett bizalmát, és alapjaiban ásták alá a párt erejét.” Ugyanakkor nyíltan és határozottan elítélte az árulást is, annak ellenére, hogy e lépés abban a pillanatban a tömegek egy része előtt még érthetetlennek tűnt: „Ugyancsak határozottan szakítanunk kell Nagy Imre-Losonczy-csoportjával, amely a munkásosztály és a népi hatalom pozícióit feladva, nacionalista-soviniszta alapra helyezkedve utat nyitott az ellenforradalmi erőknek, és ezzel ténylegesen elárulta a szocializmus ügyét.”* Népszabadság, 1956. november 8. * Ez a két frontos harcnak nevezett politikai alapelv sarkalatos pontja lett a Magyar Szocialista Munkáspárt minden tevékenységének.
Ez az álláspont következetesen megfogalmazódott a párt és a kormány minden fontos dokumentumában. Az ellenforradalommal szembeni harcot vállaló tisztek nyilatkozata is olyan helyzetértékelést rögzített, amelyet nyugodtan írhattak alá a népet szolgálni akaró és a szocializmust védeni akaró katonák. A tiszti nyilatkozat kinyilvánította: „Hazánkban nagyméretű hazafias mozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi-Gerő-klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. Ugyanakkor mélységesen elítélem az ellenforradalmi erők minden formáját, a brutális fehérterrort, a kapitalista restaurációs törekvéseket, a kapitalista körök aknamunkáját népi hatalmunk ellen. Kész vagyok az ilyen törekvések ellen teljes erőmből küzdeni.”** Szabó Árpád: Id. mű. 172. old. *
Ennek az elvi álláspontnak az ismételt megfogalmazására és kinyilvánítására azért is szükség volt, mert a kommunisták zöme is „egyoldalú érzékenységet” tanúsított, vagy csak a hibákra és bűnökre, vagy csak az ellenforradalmi cselekedetekre és a revizionista árulásra tette a hangsúlyt. Az ellenforradalmi erők pedig utóvédharcaikban továbbra is építettek a tömegek félelmére, zavarodottságára.
A szocialista konszolidációt hátráltatta, hogy a fegyveres ellenforradalmi erők maradványainak provokációival együtt kísérletek történtek a revizionista körök szervezett tevékenységének a folytatására is. November 14-én mintegy 20-25 fővárosi üzem munkástanácsainak delegáltjai és revizionista nacionalista értelmiségi körök képviselői létrehozták az ún. Nagy-Budapesti Központi Munkástanácsot. A tanács legfőbb feladatának a folyamatos termelőmunka megindításának megakadályozását tartotta. Ennek érdekében sztrájkokat szervezett, uszított a kormány és a karhatalom ellen, gátolta a törvényes rend és a társadalmi nyugalom helyreállítását. A kormány tárgyalásokat kezdett a tanáccsal, de elutasította és nyilvánosan leleplezte az ellenforradalmi követelések teljesítését. A politikai jobboldal fokozta félrevezető, megtévesztő tevékenységét, az ellenforradalmi elemek pedig megfélemlítő, provokációs fellépéseket, és november 22-23-án 48 órás sztrájkot szerveztek. Ez az akció még sikereket hozott számukra. Hanyatló befolyásuk megerősítésére december 4-én nőtüntetést szerveztek Budapesten, fegyveres provokációkat robbantottak ki december 8-án Salgótarjánban, és ezekben a napokban Tatabányán, Békéscsabán, Miskolcon, Battonyán és másutt. A december 11-12-re meghirdetett újabb 48 órás sztrájkot már nem tudták általánossá tenni.
A Munkás-Paraszt Kormány nem hagyta magát letéríteni a kétfrontos harc útjáról. Az ellenforradalmi provokációkra határozott intézkedésekkel válaszolt: törvényen kívül helyezte a budapesti központi munkástanácsot, felszámolta a fegyveres provokációs gócokat, megszüntette a forradalmi bizottságot és más, hasonló elnevezésű szerveket, s végül az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott a rögtönbíráskodásról „a gyilkosság, szándékos emberölés, gyújtogatás, rablás, fosztogatás, közérdekű üzemek vagy a közösség életszükségletének ellátását szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntett” esetében.* A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közérdekű rendeletei és nyilatkozatai. 2. köt. Budapest 1956. 21-22., 26-27. old. *
November 26-i rádióbeszédében Kádár János szólt arról, hogy „az utóbbi években sokszor elhangzott a »félelem nélküli élet« követelménye. Mi azt kívánjuk, és azért dolgozunk, hogy a törvényes rend mielőbb és teljes mértékben helyreálljon az egész országban és az élet minden vonatkozásában.”* Ugyanott. 52-53. old. * Éppen a félelem nélküli élet biztosítására a kormányzat megnyugtatta a megtévesztett, félrevezetett állampolgárokat, amnesztiát hirdetett az események idején külföldre menekült becsületes magyar állampolgároknak, és határozottan osztotta ki a megérdemelt büntetést a fehérterror szervezőire és azok cinkosaira.
A burzsoá és az emigrációs propaganda hatalmas zajt csapott a rögtönbíráskodás körül, és több tízezer ember kivégzéséről röpítette fel rémhíreit. A valóság, mint annyi más esetben, itt is messze elmaradt a reakció rágalmaitól. A polgári és katonai bíróságok 1956. november 4-től 1957. július 31-ig közvádas bűntettek miatt 28 601 személyt ítéltek el, közülük 6321 főt a Népköztársaság elleni (tehát politikai) bűntettek miatt. A 6321 fő közül 70-et halálra, 2332 főt 1 éven felüli börtönre, 3581 főt pedig 1 éven aluli börtönre ítéltek, a többit pénzbüntetéssel, javító-nevelő munkával, próbára bocsátással nevelték.
A nagyarányú tömeges megtorlás helyett a párt és a kormány nyílt politikával, eszmei-politikai felvilágosító munkával fordult a tömegek felé. Alapvető követelményként rögződött a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájában az, amit Kádár János mondott a már idézett, november 11-i rádióbeszédében: „Tudjuk, hogy az országban rengeteg megoldásra váró kérdés van, és ezeket nem lehet egyik napról a másikra rendezni. Ezért elhatároztuk, hogy ha egy kérdés megoldásához még nincs meg a szükséges erő és lehetőség, azt nyíltan és kertelés nélkül megmondjuk. Felfogásunk szerint ugyanis nem azért vagyunk felelős poszton ilyen nehéz időben, hogy szépeket mondjunk, hanem azért, hogy igazat mondjunk és a nép érdekében cselekedjünk.” A nyílt politika és a kertelés nélküli beszéd a párt és a tömegek közötti bizalom építésének alapvető eszköze, éspedig sarkalatos pontja, meghatározója a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi politikájának.
A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a gyakorlatban is bizonyította, hogy a jogos munkásérdekeknek a lehetőségekkel összhangban álló következetes kielégítésére törekszik, hogy a szavak és a tettek az új forradalmi központ számára egységet jelentenek. A november 10-i intézkedéssel eltörölték a gyermektelenségi adót, s 8-12%-kal emelték az iparban dolgozók bérét, vállalták az épületekben keletkezett károk helyreállítását állami költségen, visszaállították a doktori címet, felülvizsgálták a törvénytelen nyugdíjelvonásokat stb. November 27-én meghirdették az új mezőgazdasági politikát, amelynek értelmében eltörölték a termények és termékek kötelező beszolgáltatását, megszüntették az erőszakos tagosításokat, elítélték az önkéntesség elvét sértő szövetkezetesítést, és nagyarányú támogatásról biztosították a mezőgazdasági termelés növelését szolgáló szövetkezeti és magángazdálkodást.
Az erősödő pártszervezetek politikai munkája és a forradalmi kormányzat gyakorlati intézkedései hatására mindjobban oldódott a politikai feszültség, kibontakozott a tömegek részvétele a szocialista konszolidációban. December 6-án Budapest több kerületében a pártszervezetek munkásgyűléseket tartottak, amelyek néhány ezer főre duzzadva utcai tüntetéssé alakultak át a munkáshatalom, a szocializmus építése és a Kádár János vezette kormány mellett. Az ellenforradalmi orvlövészek megérezték, hogy „az utca” is a szocialista erők hatása alá kerül, s ezt véres provokációkkal akarták megakadályozni. A Nyugati pályaudvar környékén rálőttek a tüntetőkre, megöltek egy munkásasszonyt, és megsebesítettek egy karhatalmistát. A válasz több vidéki városban rendezett munkásgyűlés és felvonulás volt, a karhatalom pedig még határozottabban csapott le a zavarkeltőkre.
A konszolidáció ereje és egyben mércéje a folyamatos termelés biztosítása volt. A december 11-12-re meghirdetett általános sztrájk részleges kudarca után gyorsan változott a munkásság hangulata: egyre határozottabban és mind többen bátran felléptek a provokátorokkal szemben a termelés, a munka biztosítása és folytatása mellett. Az energiaellátás folyamatossága létkérdéssé vált. Jellemző, hogy amíg december 12-én a szénbányászat 8000 tonna, december 21-én már 29 000 tonna szenet adott az országnak. Az év úgy fejeződött be az iparban, hogy megteremtődtek az 1957-es terv beindításának, a folyamatos termelés biztosításának az alapjai.
A falvakban még gyorsabban hatottak a kormányzat intézkedései. Kádár János mondotta november 26-i rádióbeszédében: „… külön is tisztelettel kell megemlékezni a magyar falu dolgozóiról. Az állami gazdaságok dolgozói, a termelőszövetkezetek tagjai és az egyénileg gazdálkodó parasztemberek egyaránt becsülettel teljesítették a haza iránti kötelezettségüket. Az országos vihar hetei alatt is szorgalmasan dolgoztak. Becsülettel be kell vallani, hogy minden központi irányítás nélkül elvégezték az őszi szántás-vetés 80-90%-át, és még most is szorgalmasan dolgoznak.”* A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közérdekű rendeletei és nyilatkozatai. 2. köt. Budapest 1956. 53-54. old. * A mezőgazdasági termelés folyamatossága a következő év élelmiszerellátásának biztosításával a társadalmi konszolidáció megteremtésének és előrehaladásának jelentős tényezője volt.
Sokkal lassúbb a tisztulási folyamat a kulturális területen, egyes értelmiségi rétegekben. Elsősorban az írószövetség és részben az Újságíró Szövetség a jobboldali, revizionista elemek ellenséges tevékenységének a központjává vált. Ott fogalmazták az ellenséges csoportok felhívását, harcra, sztrájkra buzdító röplapjait, és élesztgették a szellemi ellenállást. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre éleződött a vita a párttagok között, de az egész társadalomban is, fontos, alapvető kérdések körül.
A párttagság az események okait kutatta és a felelősöket kereste. Sok volt az egyoldalú megállapítás. Voltak, akik minden bajt a Rákosi-politika rovására írtak, mások csak Nagy Imrét kárhoztatták. Egyre gyakrabban hangzott el, hogy a fegyveres harc kirobbantásáért az egyetemi hallgatók a felelősek, a szellemi-ideológiai rombolás pedig az értelmiség számlájára írandó. Voltak, akik az egész magyar ifjúságot elmarasztalták. A közvéleményben az kavart nagy vitákat, hogy az események egészét ellenforradalomnak minősítik, holott az eseményekkel valamilyen módon sodródó tízezrek-százezrek nem fogadták el, hogy ők ellenforradalmárok, hiszen – úgymond – a szocializmus megtisztításáért léptek fel. Ebben a helyzetben a párt újabb dokumentuma váltott ki nagy hatást, idézett elő fordulatot.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. december 2-án, 3-án és 5-én folytatólagos ülést tartott. Az ülésen nyílt, sokoldalú és őszinte vita folyt a helyzet értékeléséről és a feladatokról. A vitában a Központi Bizottság 23 tagja közül 21 szólalt fel, ha kellett, több alkalommal is.
A Központi Bizottság mélyenszántó elemzése olyan programjellegű határozat elfogadásával végződött, amely máig megőrizte jelentőségét, és hosszú távon megalapozta az MSZMP nyílt és őszinte politikai stílusát. A határozat az események egészét ellenforradalomnak minősíti, hiszen a néphatalom ellen folyt fegyveres harc és revizionista árulás, de nem sorolja az ellenforradalmárok közé azokat a fiatalokat, akiknek többsége október 23-án a szocialista megújulás szándékával vett részt a tüntetésen. A határozat helyesen dönt a dolgozó tömegek mozgásáról és fellépéséről is. „A régi pártvezetés szektás politikája széles, demokratikus ellenzéki mozgalmat hozott létre az 1953 nyarát követő időben, elsősorban a pártban, majd a kommunisták legjobbjainak vezetésével a dolgozók között. A súlyos hibák következtében mélyen elkeseredett kommunisták és párton kívüli demokratikus tömegek a hibák kijavításáért harcoltak, de hűek maradtak a kommunizmus eszméihez, a szocialista társadalmi rendhez, a Magyar Népköztársasághoz.”
A határozat történelmi jelentőségű szerepet töltött be azzal is, hogy közvetlenül az események után tudományos alapossággal tárta fel az okokat, amelyek „egyidőben, egymás mellett, egymásba kapcsolódva és egymással kölcsönhatásban hatottak, s együttesen vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé.” Ezek az okok és hatóerők a következők:
„1. A Rákosi-Gerő-klikk, amelynek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében és a Magyar Népköztársaság kormányában döntő befolyása volt, 1948 végétől kezdve letért a marxizmus-leninizmus elvi alapjáról …
2. Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Losonczy Gézát választotta zászlajául …
3. Az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat-Németországban gyülekeztek és szervezkedtek.
4. A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus, amelynek céljai természetesen túlmentek a magyar kérdésen.”
A Központi Bizottság, a helyzet lényegi kérdéseinek tisztázása után, határozatában megjelölte a legfontosabb feladatokat is. A kommunisták tennivalójaként elsősorban a türelmes felvilágosító munkát jelölte meg. „A kommunistáknak mozgósítaniuk kell az összes becsületes dolgozókat a szakszervezetek, a munkásosztály hagyományos érdekvédelmi szerveinek a megvédésére.” Feladatul szabta, hogy az „illetékes állami szervek és a legjobb gazdasági szakemberek bevonásával mielőbb ki kell dolgozni az új helyzetnek megfelelő gazdaságpolitikát”. Intézkedéseket javasolt az állami szervek erősítésére, a tudomány fejlődésének biztosítására, és már jelezte a munkásőrség megszervezésének szükségességét.
Az Ideiglenes Központi Bizottság megerősítette: „A Magyar Szocialista Munkáspárt proletár internacionalista álláspontja, hogy külpolitikánk alapja a Szovjetunióval és a népi demokráciák országaival szoros barátság és együttműködés, a teljes nemzeti függetlenség, önállóság és szuverenitás elvei szerint.”* A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1956-1962. Kossuth Könyvkiadó 1964. 13-24. old. *
A Központi Bizottság decemberi határozata meggyorsította a szocialista konszolidáció menetét, mivel világos értékelést adott a helyzetről, meghatározta a legfontosabb tennivalókat, és egységes cselekvésre mozgósította a kommunistákat, a szocializmusért tenni akaró hazafiakat. Ezt igazolták az 1957-es év első felének hazai eseményei.
SaLa
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!