(1956. október 23-november 4.)
2
(idézet: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 – Berecz János)
A FEGYVERES FELKELÉS ELSŐ SZAKASZA
A vélemények általában megegyeznek abban, hogy az ellenforradalmi lázadás első szakasza október 28-29-ig tartott. Ebben a szakaszban fegyveres harc folyt az ellenforradalmi erők felszámolására, de politikai okok következtében felülkerekedett az ellenforradalom, és megakadályozta a szocializmushoz hű erőket a győzelem kivívásában. Az első szakasz azzal zárult, hogy látszólag a Nagy Imre-csoport vette kezébe a hatalmat, de az utcán és a különböző bizottságokban, tanácsokban az ellenforradalom, a fegyveres bandák váltak uralkodóvá.
A fegyveres lázadás több fontos helyen szinte azonos időpontban, azonos taktikával kezdődött el. Előbb fegyvertelen tüntetők jelentek meg a főbb épületek előtt, a hangulat mind forróbb, követelőzőbb lett, majd lövéseket adtak le az objektumok védőire, miközben követelték, hogy azok ne lőjenek. A Rádiónál este 8 óra után adták le az első lövéseket, és 10 óra után bontakozott ki a szervezett ostrom. A védők csak éjfélkor kaptak tűzparancsot. Este 7 óra után a felkelők megtámadták a gépkocsitelepeket, ezután gépkocsikkal és autóbuszokkal szállították a „békés” tüntetőket a laktanyákhoz, üzemekhez, lőszerraktárakhoz stb. Elfoglalták a fegyvergyárat, a nemzetközi telefonközpontot, majd a Szabad Nép székházát. A Tüzértiszti Iskolát 19 óra körül már mintegy 300 főnyi tömeg támadta meg. Mivel fegyvert nem kaptak és a katonák erélyesen léptek fel, visszavonultak. „Húsz órakor már gépkocsikkal érkeztek a támadók, és lövéseket adtak le az iskola őrségére. 22 óra körül másik oldalról érte hasonló támadás az iskolát. Az elfogott támadók a szolgálatban lévők jelentése szerint 70-80 százalékban ittasak voltak.”* Bp. PB Archívum. III. ker. 13. ő. e. 2. old. * Az Óbudai Hajógyárat este 7 és 8 óra között már három teherautóval odaszállított tömeg támadta, hogy a munkásokat a munka befejezésére és csatlakozásra bírják. Hasonló módszerekkel támadták meg a fegyvergyárakat, lőszerraktárakat, majd később a rendőrőrsöket és a kerületi kiegészítő parancsnokságokat.
A támadók felkészültségére utal, hogy mindenütt a legfontosabb pontokon jelentek meg. Például a Csepel Vas- és Fémművek több ezer dolgozójával nem tudtak volna megbirkózni, ezért az első támadás 21 óra körül az Erőmű ellen irányult. Az Erőmű az üzem szíve, ha az leáll, akkor lehetetlen a munka folytatása. A dolgozók megvédték az Erőművet. Utána a garázst érte támadás, ahol már fegyveres suhancok is megjelentek. A vasdorongokkal felszerelt védők tőlük szerezték az első fegyvereket. Még éjfél előtt összpontosított támadás érte a csepeli kiegészítő parancsnokságot, mert fel akarták számolni az üzem ellen irányuló támadás sikerét veszélyeztető fegyveres bázist. A parancsnokság beosztottai reggelig védték az épületet, és csak lőszerhiány miatt vonultak vissza.
A kezdeti sikerek után az ellenforradalmárok tömörültek, és még az első éjjel kiépítették a felkelés gócait. Az ellenforradalom fegyveres ereje a VIII. és IX. kerületben, valamint Budán, a Széna tér környékén összpontosult. Ezt bizonyítják az adatok: amíg Budapest egész területén a harcok következtében a lakások 4,12%-a, addig a VIII. kerületben 18,27, a IX. kerületben pedig 22,98%-a sérült meg. A harci cselekmények következtében elhalálozottak 22%-a a VIII., 14%-a a IX. és 13%-a a VII. kerületben esett el (összesen: 49%). A IX. kerületben központi helyen fekvő Kilián-laktanya lett a felkelés egyik bázisa, ahol egy katonai kisegítő alakulat egysége – mintegy 1500 fő – tartózkodott, és fegyvereket is tároltak ott. Két nap múlva, október 25-én itt állt az ellenforradalmárok oldalára Maléter Pál ezredes, akinek a feladata éppen a góc felszámolása lett volna.
Az ellenforradalomról szóló irodalom sokat foglalkozott a fegyveres harc tömegbázisával. Az ENSZ ötös bizottságának jelentésétől az újságcikkekig azt állították nyugaton, hogy a fegyveres harcban a munkások, munkásfiatalok és egyetemi hallgatók vettek részt. Ezzel akarták bizonyítani elsősorban, hogy nem ellenforradalmi felkelés, hanem forradalom zajlott le Magyarországon.
A felkelésben részt vevő fegyveres csoportok vezetői az utcai harchoz értő személyek voltak. Szakszerűen választották meg a harcálláspontokat, jól védhető bázisokat építettek ki, ismerték a nagyvárosi utcai harc különböző lehetőségeit. Ezek a vezetők volt horthysta katonatisztek, csendőrök, volt nyilasok, a népi hatalom megrögzött ellenségei, illetve egyes áruló katonatisztek közül kerültek ki. Sokan közülük részt vettek az illegális szervezkedésben, vagy szimpatizáltak a régi rendszerrel, vagy sérelmeik, bajaik elvakították őket.
A szervezett ellenség azonnal támogatásra talált a fegyveres harcban a lumpen- és bűnöző elemek részéről. Minden jelentés arról szól, hogy a fegyveres bandákban jelentős szerepet játszottak a bűnöző, büntetett előéletű személyek. A kiskunhalasi lövészezred egységei október 26-án Budapest alatt, a Juta-domboknál tűzharcot folytattak az ellenforradalmárokkal. A harc során foglyul ejtettek 23 személyt, közöttük két nőt. „A férfiak közül 23-a előtt nagyon sok lopásból és csavargásból élt. 12 férfi két esztendő alatt 8-10, sőt 15 helyen dolgozott. 19 fő egy év alatt 6-7-10 helyen lakott, két fő pedig saját bevallása szerint nyilas volt. Az egyik nő két évet ült prostitúcióért. Hat fő közülük hat hónaptól négy évig már börtönben ült. Egyetlenegy tisztességes munkából élő személyt sem találtunk az elfogottak között” – állapította meg az ezred parancsnoksága jelentésében. Egy másik jelentés azt mutatja, hogy amikor a XIX. kerületben egy 300 fős nemzetőrség szervezését kezdték meg a fegyveres személyekből, „egyik napról a másikra a megadott létszám betelt huligán személyekkel, rendőrség által ismert bűnözőkkel …” stb.* Bp. PB Archívum. XIX. ker. 6. ő. e. *
Az ellenforradalmi cselekedetek miatt 1956. december 11. és 1957. január 7. között elítélt 89 vádlott közül 42% volt büntetett előéletű. Az alvilág tehát teljes erejével és vak elszántságával a fegyveres felkelők mellé állt. Sokszor ennek nem is politikai okai voltak. Ezek az elemek gyűlölik a rendet, amely megszünteti a szabad rablás lehetőségét, ők a rend, a nyugalom, a béke, a közbiztonság ellen fogtak fegyvert, ezért lettek természetes szövetségesei a tudatos politikai ellenforradalmároknak.
A harcokban részt vettek és meg is haltak egyszerű, megtévedt emberek is. Rájuk a felkelés eszmei előkészítése hatott elsősorban. Az úgynevezett „nemzeti kommunizmusért” szálltak harcba. Az ő megtévedésük és haláluk okozója elsősorban a revizionista „pártellenzék” propagandája, nézetei. Különösen a fiatalok vettek részt nagy számban a fegyveres ellenforradalomban anélkül, hogy valóban ellenforradalmárok lettek volna. A felkelés irányítói, a Szabad Európa Rádió agitátorai gyilkos cinizmussal használták fel a gyerekek és a fiatalok politikai járatlanságát, hazafias lelkesedését, hősi ábrándjait. De azért itt is találhatók figyelmeztető adatok.
A harci cselekmények időszakában mintegy 3000 halálesetet regisztráltak, amelyeknek mintegy 20%-a 20 éven aluli, 28%-a pedig 20-29 éves volt. A sebesültek közel egynegyede 18 éven aluli, csaknem fele pedig 19-30 éves volt.* Fontosabb adatok az 1956. október-decemberi időszakról. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 1957. 46. old. * A Regnum Marianum, a már tárgyalt illegális klerikális ifjúsági szervezet hatása alatt levő fiatalok (1500-2000 fő) megoszlása 1955-ben a következő volt: 6-14 éves 15%, 15-19 éves 38% és 20-26 éves 37%. Helytelen lenne messzemenő következtetéseket levonni a két adatcsoportból, de azért a párhuzam kézenfekvő: a fiatalok egy része néhány éves ellenséges nevelés hatása alatt ragadott fegyvert.
A felkelők összetétele is fokozatosan változott. Az első napok harcai után a megtévedt fiatalok jelentős része felismerte a körülöttük nyüzsgők igazi arculatát, és eldobta a fegyvert. Különösen az egyetemi hallgatók körében terjedt az a hangulat, hogy „nem ezt akartuk!” Október 26-27-re az egyetemi és főiskolai hallgatók közel kétharmada elhagyta az intézmény székhelyét, és lényegében visszahúzódott, amit bizonyít az is, hogy összesen 20 egyetemista vesztette életét a harcok folyamán. Ugyanakkor mindinkább aktivizálódott a társadalmi rend politikai és köztörvényes ellensége, és feltöltötte a harcolók sorait. Kinyitották a börtönök kapuit, kiszabadították barátaikat, a fasisztákat, reakciós összeesküvőket, a rablókat és gyilkosokat. Október 25-től a hó végéig 9962 köztörvényes bűnözőt és 3324 politikai foglyot (kémeket és a fegyveres összeesküvőket is) szabadítottak ki, akiknek jelentős részét felfegyverezték, más részük az ellenforradalom politikai szerveiben tevékenykedett.
A fegyveres csoportok képviselőinek november 2-i gyűlésén a Baross téri góc vezetője dicsekedett azzal, hogy „azok a politikai foglyok, akik kiszabadultak, részt vettek a harcokban”.* PI Archívum. E. Gy. C/II/5. Jegyzőkönyv a BM Bp-i Főosztályán 1956. november 2-án megtartott értekezletről. *
Tudni kell, hogy minden rabot politikai fogollyá minősítettek, hogy „elfogadhatóbbá” tegyék őket a közvélemény előtt.
Az ellenforradalmi fegyveres felkelés kezdeti sikereit elősegítette, hogy különösen az első időben felszított politikai légkör vette körül. Már hónapok óta forrongott a közvélemény, különösen Budapesten. A viták és a sajtó felkorbácsolták az érdeklődést, az intézkedések elmaradása pedig fokozta az elégedetlenséget az egyszerű emberek körében is. A fegyveres felkelést takargató jelszavak, a nemzeti zászlók lobogtatása és a nemzeti himnusz gyakori felhangzása egy darabig elhomályosította a dolgozók tisztánlátását is. Az üzemek munkásainak mintegy 10-15%-a a deklasszált elemek közül került ki, ezek munkásruhában agitáltak a „jobb szocializmusról”, a „szocializmus megtisztításáról”, a demokráciáról, „igazi” szocializmusról. A felülről kisugárzó bizonytalanság, kishitűség, kapkodás éppen ezek sikerét segítette elő. Mind hangosabbak, erőszakosabbak lettek, és október 26-tól ők álltak a „forradalmi” és „nemzeti” tanácsok, bizottságok élére. Ekkor még megtűrték, sőt bevonták a dolgozók képviselőit is a különböző ellenforradalmi szervekbe. Eleinte itt is a „nemzeti ügyek” védelméről és a szocializmusnak a magyar körülményekhez való „hozzáigazításáról” volt szó. Kezdetben nem léptek fel a szocializmus ellen, „csak kiigazítást” követeltek, majd fokozatosan, számukra kedvezőnek tűnő időpontban cserélték fel nyíltan szocialistaellenes jelszavakkal. A „forradalmi” bizottságok adták a tömegbázist, szervezték a közhangulatot az ellenforradalom számára, ezért maradtak meg a becsületes embereket félrevezető jelszavak mellett; a valóságban az ellenforradalom hatalmi szerveinek megteremtése folyt.
Október 25-től a Budapestről érkező szervezők a helyi szövetségesekkel együtt szinte minden nagyobb vidéki városban kísérletet tettek a fegyveres harc megindítására. Mivel erejük ehhez kevésnek bizonyult, ezért pogromokhoz folyamodtak, és vadul uszítottak az államvédelmi egységek és a munkáshatalomhoz hű államhatalmi szervek ellen.
Sok embert az zavart meg az események szervezett jellegének megítélésében, hogy a fegyveres ellenforradalmi bandák fölött nem létezett egy központi irányító parancsnokság. Valójában több központ is létezett. A Nagy Imre-csoport mint egyik irányító erő gyakorolt jelentős befolyást az események alakulására. A fegyveres bandák között is több parancsnokság létezett, amelyek alapjában véve egységes politikai és katonai elvek szerint jártak el. Ez annak volt köszönhető, hogy az illegálisan szervezkedő csoportok korábban is lényegileg azonos módon és célért dolgoztak, s az ellenforradalmi felkelés első percétől kezdve a Szabad Európa Rádió vált a fegyveres harc vezérkarává, „népi ellenállási központtá a szabad világban”.
A Szabad Európa Rádió csak végrehajtó szerv volt ekkor is. Mint Robert T. Holt megírta, „München mindennap kap távgépírón napi taktikai irányítást New Yorkból”, és éppen „1956 közepén az eljárási utasítások, különösen a döntő időpontokban, mind határozottabb hangúak lettek”.* R. T. Holt: Id. mű. 39. old. * A SZER központja igyekezett végrehajtani az utasításokat, vezetni és befolyásolni a fegyveres harcot. „A Szabad Európa Rádió nagy müncheni épülettömbje ezekben a napokban megtelt a világ minden részéből érkező futárokkal, a pártok és érdekeltségek küldötteivel, a hidegháború haditudósítóival, áltudósokkal, ún. kremlinológusokkal. Amerikából özönével érkeztek a kábeltáviratok és utasítások, szakadatlanul folytak az értekezletek, állt a vásár! – írták Horváth Béla és Vámos Imre, a Szabad Európa Rádió volt munkatársai a Látóhatár című folyóirat 1962. februári számában.
„A népi ellenállási központ a szabad világban” az alábbi vonalat követte ebben az időben:
A Szabad Európa Rádió mind a politikai, mind a fegyveres harc vonatkozásában az első naptól kezdve taktikai utasításokkal látta el az ellenforradalmárokat. Megfogalmazta a politikai követeléseket, sugalmazta, kiket vegyenek be és kiket hagyjanak ki a „nemzeti egységkormányból”, milyen kormányposztokat követeljenek maguknak a felkelők stb. Az első napok fő céljának azt szabták meg, hogy fegyveres harccal csikarjanak ki győzelmet vagy legalább jelentős eredményeket.
A Szabad Európa Rádió vezetői minden eszközzel arra törekedtek, hogy harcra lelkesítsék magyarországi híveiket, és minél tovább húzódjon a fegyveres küzdelem, fokozódjon a zűrzavar, a kaotikus állapot, amely mögött mind nagyobb számban térhetnek vissza nyugatról a reakciós erők, és avatkozhatnak be a harcba az ellenforradalom győzelme érdekében. „Legfőbb gondjuk az volt, hogy a rend valahogyan helyre ne álljon, hogy minél nagyobb legyen a zűrzavar. Azt a hiedelmet keltették, hogy megmozdult a nyugati világ, csak előre, magyarok! Óráról órára újabb és újabb követelések felvetésével iparkodtak permanenssé tenni a forradalmat. Ez volt a jelszó: állandósítani a forradalmat! Nem szabad engedni egy pillanatnyi nyugtot sem, hogy Magyarországon a helyzet konszolidálódjék” – írták Horváth és Vámos. Ennek érdekében biztató üzeneteket küldözgettek, közvetítették a „szabad világ elismerését és csodálatát”, sokatmondóan idézgették Eisenhower elnök október 25-én elhangzott szavait: „Amerika szíve a magyar népért dobog.” Elhitették, hogy számítani lehet a „szabad világ” segítségére az ENSZ zászlaja alatt, csak ki kell tartani a fegyveres harcban. Még az ENSZ hírhedt ötös bizottságának jelentése is elismerte: „… úgy látszik, a Szabad Európa néhány adása olyan benyomást keltett, mintha a magyarok részére támogatás érkeznék majd”.
Október 28-án a SZER egyik munkatársa a C-524. számú nemzetközi hírmagyarázatban azt fejtegette, hogy az ENSZ-nek joga és kötelessége beavatkozni Magyarországon. A nyugati újságírók és a „véletlenül” Magyarországra érkezett más elemek egyöntetűen arról számoltak be, hogy a fegyveresek várták, hitték ezt a segítséget. Fritz Molden és Eugen Géza Pogány osztrák újságírók beszámolójában olvashatjuk: géppisztolyokkal és puskákkal felfegyverzett alakok állítottak meg bennünket. „Ti amerikaiak vagytok, ti nyilván lőszerutánpótlást hoztatok nekünk … A jóember nem tudta és nem akarta megérteni, hogy mi csak békés újságírók vagyunk. Ez az eset újra és újra megismétlődött.”* F. Molden-E. Pogány: Ungarns Freiheitskampf. Neue Wiener Presse, Bécs 1956. 31. old. * Hasonló tapasztalatokról számol be – a „Négy nap szabadság”-ban – három osztrák és német szakszervezeti funkcionárius is, akik október 31-én érkeztek Budapestre.
Több újságíró és szemtanú megemlíti, hogy a fegyveres ellenforradalmi csoportok közvetlenül fordultak segítségért nyugati diplomatákhoz. „Az egyik csoport levelet intézett egy nyugati követséghez, és a következőket kérte: »Csak kézifegyvereink vannak, élethalál kérdése, hogy juttassanak nekünk tankelhárító ágyúkat, lángszórókat és páncéltörőket.« Megint mások ejtőernyővel ledobott fegyvereket, lőszert és élelmet kértek az Egyesült Államoktól …” Sokan a fegyveresek közül telefonon fordultak a nyugati követségekhez, azt állítva, hogy a „harmadik világháború első csatáját vívják a Nyugat eszméinek és közös érdekeinek védelmében” – írta a New York Herald Tribune 1956. november 17-én. Az ellenforradalmárok bizalmát és reményeit táplálta az is, hogy ebben az időben már megérkeztek az első kiképzett katonai szervezők és szakértők a disszidensek közül, és feltűntek az első nyugati lőszerszállítmányok is egészségügyi küldeménynek álcázva.
A külföldi katonai segítség szervezésére harci központot alakított a Szabad Európa Bizottság által pénzelt Magyar Harcosok Bajtársi Közössége. A szervezet lapja, a Hadak Útján, 1956. novemberi rendkívüli kiadásában beszámolt arról, hogy „az MHBK központi törzse rendkívüli vezetési szervet hozott létre Zákó András vezetésével”. A harci központ Bécsben működött, egy albizottságát pedig a határra küldte ki. Az operatív parancsnokságot, mint „a világ minden magyarját, egyetlen szent akarat töltötte el: ha lehet, fegyverrel megsegíteni a magyar szabadsághősöket”.
A Szabad Európa Rádió hisztérikus lelkesedéssel buzdított harcra. Nemcsak a segítségbe vetett hitet táplálta, hanem konkrét katonai tanácsokat is adott a harcmodor és harci formák kiválasztásához. A Szabad Európa Rádió katonai tanácsadója, Borsányi Julián volt horthysta alezredes, „Bell ezredes” néven tartotta katonai eligazításait. Elhangzott előadásai a városi körülmények között folyó fegyveres harcról, a tankok leküzdéséről, a felkelés bázisainak védelméről stb. szóltak. Meggyőző erővel próbálta elhitetni, hogy a felkelők legyőzhetik a szovjet hadsereget.
A Szabad Európa Rádió közvetlen kapcsolatban állt néhány fontosabb, nagyobb fegyveres bandával. A Corvin közi terroristák például rádió-összeköttetésben álltak Münchennel. A SZER naponta 23 órakor jelentkezett, az ellenforradalmárok pedig 1 órakor válaszoltak neki.
Az imperialisták legfőbb törekvése az volt, hogy teljes erővel szítsák a nacionalizmust, fokozzák a szovjetellenes hisztériát, és lehetőleg elérjék a szovjet csapatok kivonását kezdetben a harcokból, majd teljes egészében Magyarország területéről is. Ezzel gondolták elsősorban biztosítani a kapitalizmus visszaállításának feltételeit. New York október 25-i napi utasítása pl. különös hangsúllyal írta elő München számára: „Megismételni: a magyar vérontásért a felelősség a Kremlre hárul, és a magyar, valamint más csatlós vezetőkre …” A szándék nyilvánvaló; a vérontást ellenző tömegek előtt a Szovjetunióra hárítani a felelősséget, a szovjet csapatokkal szembefordítani az egész magyar közvéleményt. Október 25-én már sugározta is a SZER: „Vissza kell vonni a statáriumot, és vissza kell parancsolni a szovjet csapatokat laktanyájukba. A további vérontásnak akkor lehet véget vetni, ha a statáriális rendeletet azonnal visszavonják …” Az ellenforradalmi bandák és agitátorok azonnal visszhangozták is e követeléseket.
A Szabad Európa Bizottság Nagy Imrét és csoportját is aszerint ítélte meg, hogy képesek-e a szovjet csapatok kivonását elérni.
SaLa
Kérem, anyagilag támogass a a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!