Jemnitz János
3
(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)
A Magyar Nemzett Bizottmány
A klerikális reakció
A (klérusnak megvannak a maga külön szervezetei, sok országban tekintélyes sajtóapparátus is áll rendelkezésére, de nem lép fel külön irányzatként. Nincs a többi csoporttól eltérő vagy azokéval szemben álló, pontosan körvonalazott programja, de befolyásolja az eddig ismertetett csoportok állásfoglalását. Mindjárt hozzá kell tenni, hogy az egyház az emigrációnál elsősorban a jobboldali tendenciáit erősíti, mint ahogy egész történelme folyamán mindig szemben állt minden haladó mozgalommal. Szívéhez az olyan politikai rendszer áll közel, amely — legalábbis jelentős részben — a múlt erőire támaszkodik. Az egyház követelménye csak az, hogy ez a rendszer az Isten, az egyház és a magántulajdon alapköveire épüljön, ennek megfelelően reakciós, jobboldali erőkre, köztük az egyházra támaszkodjék, s elfojtsa a haladó, népi, baloldali mozgalmakat. Egy részük még mindig visszavárja a Horthy-rendszert, vagy valami hozzá hasonlót. Ezek az 1945-ös emigrációt támogatják, más részük állandó jobboldali nyomás alatt tartja az MNB-t.
Szellemi ihletőjük és anyagi támogatójuk a pápa. A pápa enciklikái és szózatai pontosan beleilleszkednek a nyugati imperialista hatalmak támadó politikájába, annak szerves részét alkotják. Politikai tartalmuk még csak nem is nagyon eredeti, hanem azonos más, egyáltalán nem egyházi nyugati reakciós csoportok törekvéseivel.
A pápa a kommunizmus és a szocialista országok elkeseredett ellenségei közé tartozik, és minden demokratikus, haladó gondolatot támad. Elítélte a genfi konferenciát is, mint általában a békés egymás mellett élés gondolatát. Rokonszenvezik a kereszténydemokrata és a keresztényszocialista elképzelésekkel, de támogatja a fasiszta és feudális színezetű spanyol egyházat, a monopoltőkések oldalán álló amerikai klérust is.
A magyar emigráció klerikális irányzatának egy csoportja Közi Horváth József1 Közi Horváth József — 1935-ben az Actio Catbolica országos titkára lett, számos cikket irt aktuális politikai kérdésekről, 1919-ben a Magyar Élet Pártja és az Egyesült Keresztény Párt közős listáján képviselő lett.
Az MNB Végrehajtó Bizottságának volt tagja. A Kereszténydemokrata Unió és a Magyar Keresztény Népmozgalom elnöke. * papnak a vezetése alatt áll, s az MNB legreakciósabb szárnyát támogatja. Az irányzat másik része pedig még az MNB-t is elítéli, mint „túl liberálist”, és az 1945-ös platformot támogatja.
A klerikális reakció igen szoros kapcsolatban van az emigráció összes itt felsorolt csoportjaival, ezek pedig nem is tudnának, de nem is akarnak fellépni nélküle. Szembetűnő, hogy mindezek az irányzatok mennyire hangsúlyozzák az egyházzal való kapcsolataikat.
De a klerikális vonal nemcsak szellemi befolyása miatt jelentős, hanem azért is, mert nemzetközi kapcsolatai segítségével mozgósítani tud az emigráció érdekében, a magyar nép ellen. A Nemzetközi Kereszténydemokrata Unió nyugat-berlini kongresszusáról ezt olvassuk: „A kongresszus megnyitó ülésének előadói Stephan Glaser lengyel egyetemi tanár és A. E. de Schryver belga államtitkár voltak. A következő napokban … Robert Schuman volt francia miniszterelnök, George Kennan az USA volt moszkvai nagykövete, von Brentano nyugatnémet külügyminiszter, Amintore Fanfani volt olasz miniszterelnök, O’Brien, az angol konzervatív párt képviselője és Varga Béla a Magyar Nemzeti Bizottmány elnöke mondottak beszédeket …”* Délamerikai Magyarság, 1956 március 30. *
Egy másik példa a kereszténydemokrata irányzat és az MNB kapcsolatáról: „Közi Horváth József, a Kereszténydemokrata Unió és a Magyar Keresztény Népmozgalom elnöke, rövid amerikai tartózkodás után visszautazott Európába. Őszig tartó körútja során az a programja, hogy az európai kormányokban részt vevő kereszténypárti szervezeteket és politikusokat a szovjet elleni küzdelemben tájékoztassa és a magyar ügyet támogassa. A közeli hetekben esedékes a keresztény pártok kongresszusa, amelyen Közi Horváth József részt vesz. New York-i tartózkodása alatt informálta a bizottmányt európai tevékenységéről és terveiről …”* Amerikai Magyar Népszava, 1956 május 19. * (A Magyar Keresztény Népmozgalom vezetésében részt vettek még: Czakó József1 , Csukássy Loránd2 , Feketekuty László3 , Hajdú Német Lajos.)
1 Czakó József — a Horthy-rendszerben a Külügyminisztérium elnöki osztályán dolgozott.
A Keresztény Népmozgalom vezetőségének volt tagja; az MNB többször delegálta nemzetközi tárgyalásokra. *
2 Csukássy Loránd — a Faluszövetségnek, a Pátria Nőegyletnek és még számos előkelő intézetnek volt ügyésze. Gróf Károlyi Györgynek, a Babai Bay-csáládnak, a premontrei prépostságnak stb. jogtanácsosa. Királyi gazdasági tanácsos, az Országos Frontharcos Szövetség országos ügyésze (a szövetség örökös fővédnöke Horthy Miklós, örökös díszelnöke József főherceg, országos elnöke Takách-Tolvay altábornagy) volt.
A Keresztény Népmozgalomban vesz részt, az MNB többször küldte ki külföldre. *
3 Feketekuty László — a múltban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vallásügyi főcsoportjának előadója volt.
Az emigrációban a Keresztény Népmozgalomban tevékenykedik, a Rab Nemzetek Szervezetének kongresszusára is delegálták. *
A magyar belpolitika távlatait — érthető okokból — a klerikálisok sem nagyon feszegetik, de amennyiben ezzel a kérdéssel foglalkoznak, álláspontjuk ebben is egyezik az MNB-ével: „Amennyire szükség van a vállalkozásra és a tőkére, amely a gazdasági jólét alapja, annyira túlhaladott a monopolkapitalizmus, amely nemcsak az ország gazdasági erejét tartja kézben, de a politikai élet irányítását is. Kis- és középipar magánkézben, a kulcsiparok állami ellenőrzés alatt vagy kézben — ez a fejlődés útja nálunk.”** Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1956 szeptember 9. * A kereszténydemokraták a kistőkésekre és középosztályokra vetik ki hálójukat, a kapitalista restaurációt lépcsőzetesen képzelik el, és mindenben teljes az egység nemcsak az MNB-vel, hanem köztük és az új amerikai propaganda között is. A Közi Horváth József-féle irányzat szerves része az MNB politikájának, és ahhoz legfeljebb csak egy kis klerikális ízt ad.
A klerikális reakció másik szárnya csak abban különbözik tőlük, hogy kevésbé óvatos, szókimondóbb, durvább. Tanulságosak például dr. Dominicus Gickler professzor, piarista tanár cikkei. Ő olyan következetesen áll ki az 1945-ös emigráció mellett, hogy ehhez minden kommentár fölösleges.
„Valahogy úgy is mondhatnám: a Corona Sacra volt a szőlőtőke, s a kormányzó, a miniszterek, az ország hivatalnokai rajta a szőlővesszők … 1945 áprilisa óta azonban megváltozott minden. Szent István koronája is elvesztette tehát hatalmát a nemzet felett … nem, nem örökre. Magyarország mai, alkotmány nélküli államformája is csak átmeneti. Elmúlik egyszer — s Szent István király szent koronája újra csillogni fog a nemzet történetének beborult egén … minden úgy lesz, mint régen volt …”* Új Hungária, 1956 augusztus 17. *
Reakciós mondanivalójával nem marad messze e nyílt legitimista hitvallás mögött Gickler atya egy másik cikke sem. Ebben előbb „megcáfolja” a materializmust, azután rátér mondanivalója lényegére, a kommunizmus elleni támadásra. A szocialista országokat nem holmi teológiai megfontolásból támadja, hanem azért, mert megszüntették a kizsákmányolást. A földbirtokosokért és a tőkésekért hullatja könnyeit. „S mivel apostol vagy, az a feladatod, hogy figyelmeztesd a világot, amelynek fülei vannak a hallásra és mégsem hall, amelynek szemei vannak a látásra és mégsem lát, a kommunizmus nagy-nagy veszélyére! Hasonlítsd a kommunizmust mindent elsöprő lávához, amely kutyabőröket (!) tép darabokra — amely okleveleket semmisít meg — és amely mindent összeroppant, amiért élni érdemes … Igen, apostolkodj, hogy szavad Kapisztrán Szent János szavainak tüzével gyújtsa fel a szabad világot … s hogy a világ keresztes hadjáratba induljon a kommunizmus ellen …”** Új Hungária, 1956 február 17. *
A cikk önmagáért beszél. Gickler atya azt vallja, hogy a kommunizmus elleni harc legkiválóbb katonái a megdöntött uralkodó osztályokból kerülnek ki, s hogy a „keresztes hadjáratot” (értsd: a harmadik világháborút) nem lehet elég korán kirobbantani.
Ezeket az idézeteket tetszés szerint lehetne még szaporítani. A nyilasok is számíthatnak klerikális támogatásra, csakúgy, mint a többi szélsőjobboldali szervezet. A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottsága név alatt működő, nyíltan irredentista szervezet vezetője — pap: father Hites Kristóf. Az MHBK-át és más szervezeteket Hász István tábori püspök támogatja. Az Amerikai Katolikus Liga jobbról bírálja az MNB-ét, és támogatja az 1945-ös platform áramlatait. Az emigrációnak egyik legnagyobb kommunistaellenes propaganda-kampányát klerikálisok kezdeményezték a déli harangszó ötszázadik évfordulójának ürügyén, s ezeken az ünnepségeken rengeteg uszító provokációs beszéd hangzott el. El lehetne időzni az egyik legnagyobb magyar nyelvű amerikai hetilapnak, a „Katolikus Magyarok Vasárnapjá”-nak cikkeinél, vagy az Amerikai Katolikus Liga és a reakciós amerikai politikusok kapcsolatánál. Mindezek bizonyítanák megállapításainkat, de lényeges új vonásokkal nem gyarapítanák. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a klerikális vonal az ellenforradalmi egységfront lényeges alkotóeleme, hogy az emigráción belül a klérus a legreakciósabb tendenciákat erősíti, s céljai elérésére idegen imperialista erőkkel lépett szövetségre — a magyar nép ellen.
A szociáldemokraták
A szociáldemokratáknak nem nagy a politikai súlyuk a hivatalos emigrációban. Az ellenforradalom előtt a szociáldemokrata emigráció legreakciósabb, legerkölcstelenebb, legszélsőségesebb kommunistaellenes és szovjetellenes elemei nyíltan szövetségre léptek az ellenforradalmi burzsoáziával és a nemzetközi imperializmussal. Ezek vezetője Peyer Károly volt. Osztályárulásait szaporítva újabb paktumot kötött Kállayval, Eckhardttal, ha kellett az MHBK-val és mindenekelőtt a Szabad Európa Bizottsággal. De hiába — kommunistaellenességben, szovjetellenességben, a szocializmus szidalmazásában Peyeréknek, minden igyekezetük ellenére is, át kellett adniuk az elsőséget az ellenforradalmi blokk más irányzatainak, akik ezt a szitok-hadjáratot jobban bírják szusszal. Peyeréknek nem maradt más hátra, mint hogy az MNB „munkás-szakértőiként” másodrendű szereppel érjék be.
A Peyer-csoport teljesen beolvadt az MNB-be; ők reklámozzák a céget a munkások felé. De az MNB „balszárnyát” nem Peyerék, hanem Kovács Imréék alkotják. Peyer szőröstül-bőröstül eladta magát a tőkéseknek; élete végéig felvette azt a havi 250 dollár juttatást, amelyet az „Országos Bizottság Európa Felszabadítására” utalt ki az MNB felső vezetőinek, elismerésül a szocializmus és a munkásmozgalom ellen kifejtett tevékenységükért. Cikkeket írt a „Nyugati Hírnök”-be Mindszenty mellett. Olyan mélyre süllyedt, hogy még az emigráns magyar szociáldemokraták egy része is undorral fordult el tőle. A Magyar Szocialisták Permanens Európai Konferenciája belgiumi bizottsága* Ez a csoport a Független Szocialista Mozgalomhoz tartozik. Belgiumban és Franciaországban a „Szocialista Szemle” és a „Fáklya” című folyóirat körül tömörül. A csoport a Szocialista Internacionálé balszárnya, elsősorban a belga Vandervelde-intézet szellemi hatása alatt áll, ez utóbbi gazdasági támogatásából él. Szembe fordul az egész emigrációval, politikai súlya és befolyása azonban csekély. Az ellenforradalomban nem volt szerepük, így részletes elemzésük nem tartozik a téma kereteibe. * 1956 áprilisában a következő határozatot hozta: „A bizottság általánosságban és részleteiben megvitatta a magyar munkásmozgalomban a múltban és az emigrációban Peyer Károly szerepét és megállapítja: Peyer Károlynak a magyarországi és a nemzetközi nagytőkés körökkel való és a munkásárulás tényét kimerítő kapcsolatai, amelyek már korábban a magyar munkásság előtt tudottak voltak, amelyek beigazolódott tények, visszavonhatatlanul elhatárolják személyét és működését a magyar munkásosztály és a szocialista mozgalom harcától és egyben mindennemű politikai képviseletétől. Peyer Károly Magyar Szociáldemokrata Párt elnevezéssel működő csoportja és ennek a Magyar Nemzeti Bizottmányban és más külföldön létrehozott testületekben történő szereplése Peyer Károly részéről teljesen magánjellegű, és semminemű vonatkozásban nincs, akár a magyar szocialista mozgalommal, akár az elnevezéssel.”* Szocialista Szemle, 1956 április. *
De annál jobban hozsannázza Peyert a burzsoá emigráció: „Ő közöttünk a legfiatalabb, legagilisabb a bolsevizmus elleni küzdelemben. Reggeltől estig levelez, érvel és agitál … igyekszik meggyőzni a külföldi munkásszervezeteket …”** Amerikai Magyar Népszava, 1956 május 19. (Peyer 75. születésnapjára.) *
Fegyvertársai sem különböztek Peyertől. Például Bede István1 Bede István — a Külügyminisztérium szolgálatában dolgozott, majd 1930-ban a Külügyminisztérium politikai osztályára került, mint a sajtóosztály megbízott vezetője.
Az emigrációban egy ideig a Szélig- és a Peyer-csoport kőzött közvetített, később teljesen az MNB-hez csatlakozott. Jelenleg a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetője. *, a régebbi Horthy-diplomata, aki 1945 után a Szociáldemokrata Párt soraiba akarta átmenteni magát, londoni követ lett, azután disszidált. Egy ideig közvetített a Peyer és a Bán—Szélig-csoport között, majd ő is megtért övéihez, csatlakozott a nyílt burzsoá platformhoz s az MNB tagja lett. Ma már a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetője. Vagy ott van Dombay János, a volt szociáldemokrata képviselő, az MNB volt alelnöke, aki Peyer halála után örökölte tőle a végrehajtóbizottsági tagságot és egyben azt a jogot, hogy ő legyen a „munkás-szakértő”. A „Szocialista Szemle” csoportjához küldött vitaleveléből meggyőződhetünk, hogy semmi különbség nincs közte és az MNB többi, a Horthy-rendszert dicsőítő tagja között. Levelében Dombay elmondja, mennyire örül, hogy a Szocialista Internacionálé 1956 tavaszán megtartott zürichi ülése nem fogadta el a kommunista mozgalommal való együttműködést; azután kifejti, hogy demokráciák állnak diktatúrával szemben (értsd: polgári demokrácia a proletárdiktatúrával szemben), s ha ez az ellentét háborúra vezet, ő ebben a háborúban a burzsoázia oldalára áll. „Én háborúellenes vagyok, mint ember is, mint szociáldemokrata is, de azt a háborút, mely a nép szabadságáért és az emberiség jólétéért megy, nem tudom elítélni, mert a zsarnok felett szemet hunyni és azt jóváhagyni nagyobb bűn, mint azt leverni.” (Félreértés ne essék: itt nem antiimperialista, hanem a szocializmus elleni háborúról van szó!) Végül pedig megvédi kenyéradó gazdáit: „Szeretném azt is megkérdezni, mivelhogy a lapból olvasom, miért vannak oly nagy gyűlölettel a Free Europe Committee (Szabad Európa Bizottság) ellen?”* Szocialista Szemle, 1956 április. * Íme: a „szociáldemokrata” Dombay, az amerikai imperializmus zsoldosa, a burzsoá restaurációs erők szövetségese.** Egyébként Dombay János életútja sem véletlenszerű. Már idehaza is a korrumpálódott, amerikai típusú szakszervezeti vezérek fajtájához tartozott. 1945 után, mint a MAORT üzemi bizottsági elnöke, meg sem mozdult a vállalat tőkés vezetői nélkül, amolyan vállalati, szakszervezeti „boss” lett. Talán már akkor megszokta, hogy az amerikaiak fizessék. *
A szociáldemokrata emigráció fő áramlata október előtt a Szélig Imre vezette centrum volt. Két fő csoportja volt, az osztrák és a londoni képviseletük. A Szocialista Internacionálé őket tekintette a magyar szociáldemokrácia hivatalos képviselőinek. Politikai elképzeléseik a Szocialista Internacionálé jobbszárnyának tételein alapultak (a Szovjetuniót imperializmussal vádolták), így beleilleszkedtek az imperialistáknak az „új taktika” alapján megindított támadásába.
Júliusban és augusztusban a bécsi „Arbeiter Zeitung” Oscar Pollak (az Osztrák Szociáldemokrata Párt egyik vezetője, az „Arbeiter Zeitung” főszerkesztője) és Szélig Imre tollából több cikket közölt, amelyek a nemzetközi és a magyar helyzettel foglalkoztak. Ezekben a cikkekben szerzőik az imperialista hatalmakat és a Szovjetuniót a legjobb esetben egyaránt szidták, de minthogy (éppúgy, mint Peyerék) ők is ragaszkodnak a „demokrácia” és a „diktatúra” hamis szembeállításához, végül is mindig a polgári demokráciák mellé állnak, támadásaik mindig a Szovjetunió ellen irányulnak. Még azt sem fogadják el, amit nyugati baloldali szociáldemokraták is elismernek: hogy a népi demokráciák a szocializmus irányában fejlődnek. Pollák és Szélig megtilt a szociáldemokratáknak a kommunistákkal való minden együttműködést, aki pedig tilalmukat áthágva mégis a munkásegység alapjára helyezkedne, azt ők mint renegátot kirekesztenék a szociáldemokrata mozgalomból. Követeléseik: a munkásegység szétzúzása, az önálló szociáldemokrata párt, és a többpártos parlamenti rendszer visszaállítása Magyarországon a „tiszta” (azaz polgári) demokrácia keretei között. Augusztus 26-i vezércikkében Szélig kijelentő módban, de felszólításképpen azt üzeni a magyar Szociáldemokrata Párt egykori tagjainak: „A magyar szociáldemokraták világosan megértették, hogy ők addig a politikában nem vesznek részt, amíg pártjukat teljes szabadságban egy parlamentáris rendszerben nem állítják vissza.”* Arbeiter Zeitung, 1956 augusztus 26. *
Hogy ez a program mennyire a burzsoá restauráció érdekeit szolgálja, az legjobban az októberi napokban vált világossá, amikor valóban megalakult a különálló Szociáldemokrata Párt, s megvalósult a Széligék kívánta, tiszta polgári irányzatú többpártrendszer is — az ellenforradalom talaján.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!