A MAGYAR EMIGRÁCIÓ POLITIKÁJA

Jemnitz János

1

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A Magyarországról külföldre szökött politikusok csoportjai tevékenyen részt vettek az október—novemberi ellenforradalom előkészítésében és támogatták azt. Ez az emigráció a proletárdiktatúra elleni harcban egyszerre több húron is játszott. Csoportjai a nyilasoktól a jobboldali szociáldemokratákig terjedő széles egységfrontot alakítottak ki, amely a belső ellentétektől és súrlódásoktól nem volt ugyan mentes, de a fő kérdésekben mégis egységes álláspontot foglaltak el. Programjuk világosan mutatja, hogy valamennyi burzsoá restaurációt akart, s csak ennek módja körül vannak nézeteltéréseik.

Az emigránsok az utóbbi időben arra törekedtek, hogy programjukat közelebb hozzák a magyarországi társadalmi valósághoz, elfogadhatóbbá tegyék. Állásfoglalásaikat a nyugati propaganda, a sajtó és a rádió, továbbá az emigráció hazai nyúlványai, a levitézlett osztályok szétszórt, de meglevő elemei széles tömegek közé juttatták el. A nyugati emigráció adta a szellemi dugárut és a hozzávaló használati utasítást a népellenes megmozdulásokhoz, s igyekezett megkeresni azokat a köröket és személyeket, akik esetleg hallani sem akartak a tőkés uralomról, mégis néhány kérdésben párhuzamosan haladtak az emigrációval, s végeredményben pontosan azt tették, amit az akart: előkészítették a talajt az ellenforradalom számára.

Az emigránsok egy része 1945-ben, más része 1947—48-ban disszidált Nyugatra, s megfelelő szervezeti kereteket, külpolitikai kapcsolatokat építettek ki. Természetes, hogy ezekkel a politikai emigránsokkal rokonszenvezett a magyarországi reakció. Az imperialista propaganda, amely különösen az 1955—56-os nemzetközi helyzetben fokozódott erősen, megnövelte az emigráció hazai befolyását is. Ezt a hatást erősítette még, hogy a párt- és az államvezetés gazdasági, politikai és kulturális téren súlyos hibákat követett el, amelyet a belső ellenséges erők ki tudtak használni.

Az emigráns csoportok olyan törekvéseket képviselnek, amelyeket a belső osztály viszonyok alakulása, a történeti fejlődés már túlhaladott. A nyilasoktól, a legitimistáktól, a horthystáktól a burzsoá-liberálisokon és kispolgári demokratákon keresztül a jobboldali szociáldemokratákig húzódik ez a skála. Ez a képe a hivatalos emigrációnak. Ezen kívül van egy kisebb súlyú szocialista ellenzék, amely 1948 után kiszakadt a belső fejlődésből és utat tévesztett, velünk nem találta meg a közös nyelvet, de szembekerült valamennyi kinti irányzattal is. Végül van az 1945 előtti régi munkásemigráció, amely szilárdan kitart szocialista-kommunista meggyőződése mellett. Ezekről azonban a következőkben nem lesz szó, mivel semmi közük sincs az ellenforradalmi emigrációhoz. (Emigránsokon itt most csupán a szocialistaellenes emigránsokat értjük.)

Az október előtti emigráció két fő irányzata az MHBK és az MNB volt, bár a kettő súlyát nem lehet azonosítani: az MNB-nek sokkal hatalmasabb támogatói és pénzforrásai voltak. Az MHBK az 1945-ös emigrációt tömöríti magában, az MNB főleg az 1947—48-ast.

A két csoport közötti különbség természetesen nem egyértelmű, sok szállal fűződnek egymáshoz és sokrétű a keveredés, az átmenet is. Nagy vonalakban azonban meg lehet állapítani, hogy az egyik a német, a másik az angol—amerikai orientáció híve. Az elsőnek inkább a Horthy-rendszer, a fasizmus, a feudális nagybirtokos uralom az eszményképe, a második a nyugati típusú kapitalista demokrácia hívének vallja magát. Az első a volt tisztekből, diplomatákból, dzsentrikből, földesurakból toborozza híveit, a másik a nagytőkések, továbbá a középosztályok, a kispolgárság, a kulákság képviselőiből és egyes értelmiségiekből.

Ezt a kettősséget tükrözi az emigráció egyik hangadó lapja, az „Új Hungária”* Az „Új Hungária” az MNB lapja, de szerkesztői, akik egyben a Szabad Európa Rádió munkatársai, jobboldalibbak az MNB Amerikában élő vezetőinél, s érzelmileg az 1945-ös emigrációhoz állnak közel. Ezt támasztja alá az is, hogy az „Új Hungária” közvetítő szerepét az MNB balszárny rovására töltötte be. Az „Új Hungária” Münchenben kitűnő papíron, jó szedéssel, hetenként jelenik meg. A lap pénzügyi finanszírozója és szellemi ihletője a szintén müncheni Szabad Európa Rádió, illetőleg annak amerikai gazdái. * is, amely közvetítő szerepet tölt be az MNB és az MHBK között. Bár a fasizmus és a polgári demokrácia közt nagy a különbség, ellentmondások is vannak köztük, de mind a kettő ugyanannak a társadalmi rendszernek a gyermeke, mind a kettőben ugyanazok az osztályok szerepelnek, továbbá a fasizmus is megtarthatja a polgári demokrácia bizonyos elemeit (pl. a Horthy-fasizmusban parlament, pártok, szakszervezetek stb.). A polgári demokratikus emigráció példaképe viszont a tory vezetés alatt álló, angol mintájú konzervatív berendezkedés, nem pedig a francia típusú, baloldali elemeket tömörítő népfront. Mindezt figyelembe kell vennünk, amikor az emigráció véleményeltéréseiről beszélünk, főleg azért, mert — mint látni fogjuk — több tényező másodlagossá teszi ezeket a nézeteltéréseket.

Vizsgáljuk meg, hogy melyek voltak 1956 októbere előtt az emigráció főbb szervezetei és irányzatai, s mik voltak ezeknek a tervei. Kezdjük a szélsőjobbal!

 

A nyilasok

Ha valaki végiglapozza az „Út és Cél” (a Hungarista Mozgalom központi lapja) számait, kettős meglepetés éri. Az egyik az, hogy egyáltalán létjogosultsága volt egy ilyen mozgalomnak és lapnak** 1957 október 11-én az osztrák kormány, a magyar kormány tiltakozó jegyzékének hatására, betiltotta a Salzburgban kilenc éve rendszeresen megjelenő „Út és Cél”-t. *, a másik az, hogy mai szemmel nézve a nyilasok egészen nevetséges módon megrekedtek háború előtti és alatti zagyva nézeteiknél. De az elvakultság nem teszi kevésbé károssá és veszélyessé ezeket a nézeteket.

A nyilasok a hivatalos emigráció jobboldali ellenzékét alkotják. A glaszékesztyűs „úri társaság” szeretne is megszabadulni a nyilas ballaszttól; le akarják tagadni régebbi kapcsolataikat, de a nyilasok minduntalan emlékeztetik őket rá. Az MHBK például, mint mondottuk, horthysta vonalat visz, de a nyilasokkal nem hajlandók közösködni. Ezen a nyilasok megdühödtek, s hogy leleplezzék a többi között Zákó András vezérőrnagyot, az MHBK vezetőjét, közölték Sulyok Dezső könyvének következő részét: „A lázadó ezredesek közül (1944 október 15-ről van szó. — J. J.) nevezetesebb szerepe volt reszneki Zákó András ezredesnek, akit tevékenységének honorálásáért Szálasi 1944 november 1-én tábornokká léptetett elő. Tíz éven át volt Beregfy-Berger Károly vezérkari ezredesnek, a Szálasi-rezsim honvédelmi miniszterének és vezérkari főnökének bizalmasa. Beregfy vitte magával a Ludovika Akadémiára, ahol már 1942—43-ban teljesen náci kurzus érvényesült. Majd Beregfy nevezte ki őt a debreceni hadtest vezérkari főnökévé. A Kőszegre menekült nyilas kormány mellett Beregfy legodaadóbb munkatársa és tanácsadója volt mint a Vezérkari Főnökség 2. Osztályának (hírszerzés) vezetője. Ebben a legmagasabb bizalmi beosztásban végigszolgálta a Szálasi-rezsimet egészen annak végső összeomlásáig.”* Út és Cél, 1956 április. * A lap közli a kinevezések fotókópiáit is.

A nyilas emigrációnak nincs nyilvánosságra hozott programja, de az biztos, hogy eszményképe a totális fasizmus. Bírálják az összes többi emigrációs szervezetet, az amerikai politikát, a Szabad Európa Bizottságot, Horthyt, mert egyik sem elég jobboldali nekik. Szerintük az utolsó törvényes magyar kormány a Szálasi-kormány volt, s a Magyar Nemzeti Bizottmányt is „gyilkosok társaságának” tartják Szálasi kivégzése miatt, sőt az amerikaiakat is vádolják, mert ezt eltűrték. A nyilasok fő vágya: megbosszulni az egész magyar népen a „nemzetvezető” és a maguk bukását.

Az „Út és Cél” Szálasinak csak egy hibájáról tud: „Egy hibát követett el Szálasi: miért ment haza meghalni? Mentette volna életét! Ma lenne egy fix kristályosodási pont ebben a széteső, laza, civakodó emigrációban!”* Út és Cél, 1956 április. *

A nyilasoknak nyilván megvannak a maguk nemzetközi összeköttetéseik. Hiszen a fasizmus 1945-ös vereségével nem tűntek el teljesen és tartósan azok a személyek, gazdasági és katonai csoportok, amelyek több éven vagy évtizeden át hatalmon voltak. Továbbá mindenütt számíthatnak a „következetes antibolsevisták” és gyarmatosítók rokonszenvére. Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az „Út és Cél” állandó rovatot nyitott az idegenlégiósok vietnami kegyetlenkedéseinek népszerűsítésére, s ebben nagy diadallal írták le, hogyan pusztították napalmbombákkal, lángszórókkal, modern amerikai tankokkal „a sárgaarcú kommunistákat”. A londoni magyar nyilas folyóirat, a „Hídfő” pedig a Kínai Népköztársasággal kapcsolatban melegíti fel a fajelmélet idevonatkozó passzusát, „a sárga veszélyt”.

Az „Út és Cél” 1956 novemberi számában ezt olvassuk: „Henney Árpád, a mozgalom vezetője, október és november hónapokban európai körútja folyamán meglátogatta több ország hungarista szórványait. Első útja Spanyolországba vitte, ahol az ottani magyarság és magyarbarát spanyolok által rendezett barcelonai spanyol ankét ünnepélyes megnyitó miséjén és néhány előadásán jelent meg. A madridi szórvány meglátogatása volt útjának következő célja; utána bemutatkozó látogatást tett a spanyol Falange országos főtitkárhelyettesénél, Diego Salas Pambo államtitkárnál. A közel másfélórás beszélgetés a legszívélyesebb légkörben folyt le, a helyettes főtitkár ismételten kifejezésre juttatta, hogy a Falange a Hungarista Mozgalmat testvérmozgalmának tekinti, és szükségesnek ítéli a két mozgalom közötti szoros kapcsolat megteremtését. A Falange nagy megértéssel és rokonszenvvel kíséri a Hungarista Mozgalomnak Magyarország felszabadítása érdekében végzett munkáját és őszinte megbecsüléssel van Szálasi Ferenc, a mártír nemzetvezető személye és eszméi iránt.”* A nyilas mozgalom góca Ausztriában és Nyugat-Németországban van, hatalmi síkon fő támogatójuk Spanyolország, de „szórványaik” működnek Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Angliában is. Erre utal, hogy a nyilasok másik lapja, a „Hídfő”, Londonban jelenik meg, hasonló tartalommal, mint az „Út és Cél”. Az Egyesült Államokban „Az Ember” című újság tanúságtétele szerint, kisebb, nehezen felderíthető terrorszervezetekbe tömörültek. *

A nyilasoknak a hivatalos amerikai politikával is ellentéteik vannak, mind a múltat (második világháború, nürnbergi perek stb.), mind a jelent (frontális támadás helyett lélektani háború), mind pedig a jövőt (német típusú fasizmus helyett „demokratikusabb” berendezkedést) illetően.** Ez utóbbi ellentmondás nem abszolút értékű. Jól tudjuk, hogy az amerikai monopoltőke az Egyesült Államok határain belül, a demokráciát megcsúfolva, fasiszta jellegű intézkedések egész sorát foganatosította, az ország határain túl pedig szívesen támogat militarista—fasiszta típusú berendezkedéseket, amelyeket olyan nevek fémjeleznek, mint Li Szin-mané és Csang Kaj-seké. * Szilárdan remélik, hogy az Egyesült Államokban megerősödik a fasiszta irányzat. Ebben különösen akkor kezdtek bízni, amikor McCarthy útja felfelé ívelt:

„Ez az Amerika … már nem Roosevelt, Truman, Acheson Amerikája, ez már az új szellemű Amerika, amely ma már ébredezik, amely McCarthy söprűjére figyel … Ha Amerika a világkommunizmus elleni küzdelmében csatát akar nyerni, úgy a végén meg kell találnia azokat, akik ennek a küzdelemnek régi és kipróbált harcosai!” — Hogy az amerikai politikusok ezt a felajánlkozást mennyire fogadták el, azt innen a távolból nehéz megállapítani, de valószínű, hogy nem utasították teljesen el. Erre utal az amerikaiak bőkezűsége pénzügyi vonalon, amelyből pl. szép kiállítású folyóiratuk jelenik meg Salzburgban (volt USA-övezet), továbbá a nyilas mozgalom képviselőinek bevonása az 1956 októberi ellenforradalomba. Az amerikaiak minden erőt felhasználnak a szocializmus, a népi demokráciák elleni harcban.

A nyilasok politikai és propaganda értéke 1956 októbere előtt azonban meglehetősen alacsony volt. Túlságosan kompromittálták magukat a tömegek előtt; s az 1955—56-os évek után az új taktika, a lélektani hadviselés idején nem lehetett alkalmazni őket. Ez a helyzet az emigráció liberális áramlatainak kedvezett, s ezt, ha fogcsikorgatva is, a nyilasoknak le kellett nyelniük* Az októberi ellenforradalom után a nyilas emigráció befolyása növekedett. A menekültek táboraiban aktív tevékenységet fejtettek ki és nem sikertelenül: a menekültek közül elég sokan hajlottak feléjük. A nyilas propaganda fő érvei: az antiszemitizmus és a nyugatnémet orientáció hangoztatása. Ausztriai táborokban zsidóellenes verekedéseket is szerveztek. Az itthoni ellenforradalmi uszítás után a nyilasok, akik a kommunizmus fő ellenségeiként lépnek fel, eredményesen tudnak szervezkedni. *

 

A legitimisták

Ennek az irányzatnak igen csekély a befolyása az emigráción belül. Külön sajtójuk nincs. Általában az emigrációs életben háttérben maradnak, mint olyan kártya, amelyet szükség esetén ki lehet játszani. A trónkövetelő Habsburg Ottó 1955-ben még sűrűn szerepelt a nemzetközi politikai közéletben, azóta azonban alig lehet hallani róla.

A legitimistáknak nincsenek tömegeik, de befolyásos támogatóik akadnak. Az emigrációs „Haditanács” feje, József főherceg¹ Habsburg József — 1919 augusztus 5-én Magyarország kormányzóságát elvállalta és ő nevezte ki a Friedrich-kormányt. Szegedről Budapestre hívta Horthy Miklóst, és a magyar csapatok fővezérévé tette. A Felsőház tagja volt, és az összes hadi kitüntetéseket megkapta. Vagyona: 10 486 000 pengő, 14 966 hold föld; évi összjövedelme 359 471 pengő volt. * nyilván nem szakított meg minden kapcsolatot a Habsburg-házzal. Így hát az is kiderül, hogy nemcsak a szűkebb értelemben vett legitimisták számítanak a királyság, a Habsburg-ház visszaállítására. Az „Új Hungária” 1956 február 17-i száma kimondja, hogy nem az 1946-os köztársaság az eszménye, s az államformáról majd később kell dönteni.* A köztársaság kikiáltását másképp értékeli az MHBK, mint az MNB, és megint másként közeledünk mi az 1946-os köztársasághoz. Míg az MHBK a köztársaság kikiáltásában azt kifogásolta, hogy azzal egy lépéssel távolabb kerültünk a régi Magyarországtól, az MNB vonalát követő elemek konzerválni akarták az 1945—46-os állapotokat, de oly módon, hogy a demokratikus—szocialista elemeket kikapcsolva a köztársaságnak nyugati típusú polgári demokratikus tartalmat kívántak adni. Mind a két állásponttól gyökeresen különbözik a kommunisták nézete, akiknek a köztársaság kikiáltása voltaképpen köszönhető. A kettős értelemben vett retrográd-reakciós felfogással szemben mi a köztársaság kikiáltásában egy száz éve esedékes nyert ütközetet könyveltünk el, amelyre támaszkodva tovább lehetett lépni a népi hatalom megteremtése felé. * Sőt az MNB-nek azok a tagjai, akik miniszterelnökei, nemzetgyűlési elnökei, magas tisztviselői voltak az „Új Hungária” szerint „rossz emlékű” 46-os köztársaságnak, ma minden gátlás nélkül lépnek szövetségre az akkori, általuk képviselt köztársaság ellenségeivel. Például „Varga Béla fogadást rendezett Ottó főherceg tiszteletére a bizottmány helyiségeiben, amelyen amerikai személyiségeken kívül a magyar politikai és társadalmi élet számos reprezentánsa, legitimisták, köztársaságpártiak egyaránt részt vettek …”** Új Hungária, 1956 február 17. *

Habsburg Ottónak is vannak jó nyugati kapcsolatai. Az amerikai—francia hét idején őt kérték fel, hogy a párizsi amerikai kulturális attasé jelenlétében tartson előadást az „amerikai életformáról”. 1955 áprilisában az „Intelligence Digest” című folyóirat rendezésében előadás-sorozatot tartott Angliában. Különösen jók a kapcsolatai a Vatikánnal és Spanyolországgal. 1955 júniusában ő elnökölt az „Európai Információs Központ” madridi értekezletén, amelyen Artajo, akkori spanyol külügyminiszter is részt vett.

 

A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége

Ez az irányzat az 1945-ös emigrációt képviseli, elsősorban és hangsúlyozottan horthysta katonatisztekre támaszkodik. Bizonyos mértékben elhatárolta magát jobb felé a nyilasoktól és — különösen azelőtt — „bal felé”, az MNB-től. A nemzetközi helyzet változásával azonban az MNB felé közeledés történt, álláspontjuk élét igyekeztek letompítani, s az emigráció egységét, az összefogás szükségességét hangsúlyozták. E nézetükről írták az „Új Hungária” 1956 február 10-i számában: „Semmiféle dehonesztálót nem találunk, ha valaki az emigráció befolyásos tényezőivel érintkezik, vagy érintkezést keres …”

Az MHBK sajtója, a „Hungária” és a „Hadak Útja” kiáll Horthy Miklós személye és a Horthy-rendszer mellett, s ezt teszi az MHBK meg az MNB között közvetítő „Új Hungária” is. Az „Új Hungária” 1956 júniusi száma sem mulasztja el, hogy megemlékezzék a „kormányzó” születésnapjáról.

Ez a jobbra-balra való elhatárolás és a Horthy mellett való kiállás természetesen nem jelenti azt, hogy az MHBK teljesen mentes a belső ellentétektől. Az „Új Hungária” katonai munkatársa például vitába száll vitéz Adonyi Ferenc vezérkari őrnagynak „A magyar katona a második világháborúban” című könyvével. Adonyi kijelenti, hogy „a Kárpát-medencében a magyarság központi vezetésével megalakítandó szövetséges államot kell létrehozni”. Az „Új Hungária” cikkírója erre így felel: „… hogy a szomszédaink ehhez mit szólnak, avval természetesen nem törődik, nem is törődhet. Elismerjük, hogy a szerzőt igen hazafias indokok vezetik, amikor Kárpát Uniót propagálja, a politikában azonban nem elég a hazafiság, mert ott a reális lehetőséget kell mérlegelni, főként pedig nem szabad egy hadtörténeti műben ilyen vitatott politikai programot kategorikus határozottsággal képviselni.”* Új Hungária, 1955 március 4. * A bírálat tehát nem veti el a vad imperialista tervet, csak felvetésének módját, főleg taktikai szempontból kifogásolja.

E vitában felmerül a katonai emigráció legfontosabb kérdése is: „Kinek a katonai becsülete makulátlanabb, azoké a tábornokoké, akik 1944 július 20-án a Hitler elleni összeesküvésben részt vettek, vagy pedig azoké, akik Hitler mellett végig kitartottak …” A cikkíró szerint a német katonai irodalom ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a két irányzat híveinek búcsúleveleit értékelés nélkül egymás mellett közölte. „Ugyanilyen szellemben vitéz Adonyi őrnagy is megemlékezhetett volna Kiss János tábornokról, Nagy Ernő ezredesről és másokról, ahelyett, hogy kizárólag azt az oldalt próbálta volna igazolni, amelyikhez ő tartozik.”

Nincs kidolgozott programjuk, nem írnak nagy elvi cikkeket, nem is mernek nyíltan kiállni az egész Horthy-rendszer mellett, csak kerülő úton jelzik, hogy lényegében ma is ennek a platformján állnak. Aki bírálni meri az 1945 előtti állapotokat, azt minden esetben megmarják. Nem mernek elvi cikkekben frontális támadást indítani a polgári demokratikus rendszer ellen, de állásfoglalásaikból mindig kiderül, hogy nem ez az ideáljuk. Hazánk 1945 utáni demokratikus fejlődését sem taglalják, csak egyes megjegyzéseikből derül ki, hogy semmit sem fogadnak el abból, ami nálunk 1945 után történt.

Az MHBK belső ellentéteinél természetesen erősebb az összetartó erő. Elsősorban az tartja össze ezt az irányzatot, hogy az 1945-ben letűnt világnak ők voltak a haszonélvezőt, s akár nagybirtokosok, akár kisebb beosztású tisztviselők voltak, visszasírják ezt a világot. Összetartja őket az, hogy ők taszították a hitleri Németország oldalán a második világháborúba az országot, és ők tartották meg Hitler utolsó csatlósának. 1945 után, amikor Magyarországon a demokratikus erők szembe fordultak a fasizmussal, ők kívül rekedtek a magyar társadalmon, szembe kerültek a haladással, és a német imperializmus után az amerikaiak szolgálatába léptek.

Az MHBK október előtt az emigráció második legbefolyásosabb áramlata volt. Fő erejét sajtója adta: a Münchenben megjelenő „Hungária” (ami azonban 1956 elején megszűnt), a „Hadak Útja”, a pittsburgi „Magyarság”, a Buenos Aires-i „Magyarok Útja” és a Sao Paolóban megjelenő „Délamerikai Magyar Híradó”. Közvetítő szerepet tölt be az emigránsok körében a tekintélyesnek számító müncheni „Új Magyarság” és a londoni „Angliai Új Magyarság”. Ez utóbbi újság a MHBK-hoz hasonló elveket valló Magyar Szabadság Mozgalom befolyása alatt áll, amelynek kisbarnaki Farkas Ferenc¹ Vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc — a háború alatt a Ludovika Akadémia parancsnoka volt. 1944 október 15 után Szálasi Ferenc vezérezredessé léptette elő. A Magyar Szabadság Mozgalom vezetője, szorosan együttműködik az MHBK-val. Az Antibolsevista Népek Blokkjában folytat vezető tevékenységet. Szoros kapcsolatot tart fenn magas egyházi körökkel. * nyilas tábornok a vezetője. Az MSZM szervezetei Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Kanadában vannak — az MHBK viszont elsősorban Németországban, Ausztriában és Dél-Amerikában működik. Az MHBK-t számos egyházi szervezet és személyiség támogatja, továbbá az Amerikai Magyarok Szövetsége* A szövetség az amerikai magyarok nemzeti-kulturális összefogására alakult. Valójában tevékenyen részt vesz az emigrációs politikai életben. Szoros kapcsolatai vannak mind az MHBK-val, mind az MNB-vel. Vezetői között ott találhatók: Varga Béla, Eckhardt Tibor², Hajdú Német Lajos, Homlok Sándor³, Kóréh Ferenc⁴. Az AMSZ az amerikai magyarok körében legszélesebben kiépített szervezet, közvetlen kapcsolatai vannak az amerikai politikai és gazdasági vezető körökkel.

² Eckhardt Tibor — Horthy Miklós „nemzeti hadseregének” vezérkarában a külpolitikai osztályt vezette, majd megszervezte a Külügyminisztérium sajtóosztályát. Részt vett a Gömbös-féle Fajvédő Párt megalakításában, a Revíziós Liga ügyvezető alelnöke volt.

Az MNB jobb szárnyának egyik vezetője, végrehajtó bizottsági tagja volt. Kapcsolatot tartott az MHBK-val és más szélsőjobboldali szervezetekkel (mint pl. a Leszerelt Légionáriusok Közössége). Még egy emigrációs hír Eckhardtról: Az MNB Végrehajtó Bizottságából kilépett, és a Szabad Európa magyar kötelékében folytatta munkáját.

³ Homlok Sándor — 1937-ben a HM VI/5-ös osztályának vezetője, vezérkari alezredes volt. (Ügyköre: a vezérkar főnökének hatáskörébe tartozó elvi katonai politikai ügyek ellátása.) A háború alatt berlini, berni, helsinki és stockholmi katonai attasé volt, vezérőrnagyi rangban. Az Amerikai Magyarok Szövetsége képviseletében részt vett az MNB 1955-ös ünnepségén.

⁴ Kóréh Ferenc — a második világháború alatt a magyar királyi Nemzetvédelmi Propaganda Minisztérium tájékoztatási osztályán dolgozott.

A Szabad Európa Rádió alkalmazottja, aki öt évvel ezelőtt vándorolt be az Egyesült Államokba, már mint amerikai állampolgár, és az Amerikai Magyarok Szövetsége jelentős keleti körzetének elnöke lett. *.

A disszidensek egyes kis csoportjai, amelyek szervezetileg ugyan nem tartoznak az MHBK-hoz — sőt gyakran bírálják is, mert szerintük túl nagy „engedményeket” tesz — szintén az MHBK-val tartanak, mert ők is szembe fordulnak az MNB-vel* Az MHBK vonalát erősítette, illetőleg esetenként jobbról bírálta a Délvidéki Szövetség, a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya, az Amerikai Erdélyi Szövetség (ez utóbbi vezetői között ott találjuk gróf Teleki Bélát, gróf Révay Istvánt¹, Séra Istvánt, Háromszék megye volt felsőházi küldöttét. Ezek nyíltan irredenta, revizionista szervezetek.), a LELEK (Leszerelt Légionáriusok Közössége — felső patrónusa Eckhardt Tibor), továbbá az olyan kisebb szervezetek, mint a Hász István² tábori püspök, Kóródi Katona János³, Liptay László⁴ által szervezett új felszabadító bizottságok és az Egyesült Államokban működő Magyar Felszabadítási Tanács (vezetője Kovács Gyula⁵ altábornagy).

¹ Gróf Révay István — földbirtokos, felsőházi tag, a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének társelnöke volt.

A Szabad Európa New-York-i magyar research osztályának, a Szabad Európa Bizottság sajtóosztályának vezetője.

² Hász István püspök —1945 előtt a honvédség római katolikus és görög-katolikus tagjainak lelki gondozásával kapcsolatos ügyek vezetője, mint tábori püspök. A Magyar Külügyi Társaság elnökségének volt tagja.

³ Kóródi Katona János — 1921-ben keresztény-nemzeti programmal lett képviselő. 1922-től a keresztényszocialista mozgalomban és a Szent Korona Szövetség keretében fejtett ki „érdemes” munkásságot. 1931-ben Egységes párti listával ismét megválasztják képviselőnek. Tagja az Ébredő Magyarok Egyesülete országos választmányának, több nemzeti és katolikus szervezetnek.

Jelenleg Németországban, Ausztriában tevékenykedik, az MHBK vonalán áll. A nándorfehérvári évforduló ünnepségének szervezője.

⁴ Liptay László — földbirtokos, számos gazdasági egyesület és érdekképviselet vezetőségének volt tagja. 1935-ben megválasztották Szabolcs vármegye egyik felsőházi tagjává. Földbirtoka 1158 hold volt.

Az emigráció szélsőjobboldalához tartozik. Hász Istvánnal együtt az MHBK-n túlmenően katonai szervezetet kívánnak létrehozni.

⁵ Kovács Gyula altábornagy — a második világháború folyamán kezdetben a HM 3/a. osztályának vezetője, később a Magyar Királyi Honvédelmi Hadiakadémia parancsnoka volt.

Az emigrációban a Magyar Felszabadítási Tanács vezetője, szoros kapcsolatban áll az AMSZ-szal, a CSMNB-vel. Az MHBK politikáját vallja sajátjának. *.

Az MHBK támadásainak fő iránya a Szovjetunió és a kommunista mozgalom ellen irányul. Ez érthető, ő ellenük állandóan szívből és minden kockázat nélkül támadhatnak, hiszen a hivatalos nyugati politika is ezeket tekinti fő ellenségének. Emellett állandóan élesen és dühödten támadják az MHBK lapjai a kommunista párt esetleges szövetségeseit és szimpatizánsait is.

Az 1945-ös emigráció szembe fordult az egész 1946—47-es emigrációval. Az 1945-ös választások tízedik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából a „Life” a következőket írta: „1945 november 4-én volt az első szabad választás Magyarországon.” Ezért a pittsburgi „Magyarság” megtámadja a „Life”-ot. „Tehát e dajkamese eljutott a »Life« szerkesztőségéhez is, ahol aligha lehet komoly történelmet ismerő, különben ez a balga megállapítás nem kerülhetett volna bele a lap vezércikkébe. És ez az a pont, ahol óvást kell emelnie minden tisztességes magyar embernek. Mert a napnál világosabb, hogy az orosz szuronyok árnyékában … Rákosiék jelenlétében szabad választásról 1945-ben szó sem lehetett.” A vérszemet kapott szolga tehát kioktatja gazdáit a demokráciáról és a szabadságról. Szabadság a Horthy-rendszerben volt, mert ott a kommunisták nem nem léphettek fel. Persze, amikor ők „Rákosiék jelenlétéről” beszélnek, ezen nemcsak az összes kommunistákat, nemcsak a szocialista perspektívát értik és ítélik el, hanem valamennyi akkori szövetségesünket is. A cikk ezután éles fordulattal nekiront még a Varga—Nagy Ferenc-klikknek is, mert 1945 után nem tudtak jobboldali irányt adni az eseményeknek, s elítélik őket a második világháború alatti „áruló” tevékenységükért. „Hiába ünnepelték egymást, a magyarság tudja, hogy annak a »földalatti mozgalomnak«, amely még a háború legvészesebb napjaiban sem a magyar becsületet védte, hanem az oroszokkal paktált — Varga Béla volt a feje.” (Ez persze nem igaz: a fasisztaellenes függetlenségi mozgalmat a Kommunista Párt vezette, s szövetségesei elsősorban a baloldali szociáldemokraták, továbbá Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai voltak.)

A pittsburgi „Magyarság” egyébként fejlécén büszkén vallja magáról: „Szellemében amerikai — nyelvében magyar.” De ugyanakkor Varga Béláékat azért kiáltja ki árulónak, mert a második világháború folyamán nem német, hanem nyugati orientációt szorgalmaztak* Nem egyszerű következetlenséggel állunk szemben, amikor az MHBK Varga Béláékat hol orosz, hol nyugati paktálással vádolja. Az MHBK mindkét esetben a Horthy-fasizmus platformjáról bírál, de különböző történeti helyzettel kapcsolatban. Míg az egyik esetben azért támadják Vargáékat, mert a második világháború során az angolszász orientációt követték, a másik esetben is azonos a vád tartalma: elfogadták 1945-öt kiindulási alapnak. (Lásd Magyarság, 1955 november 11.) * Hiába, a bőréből senki nem tud kibújni — a horthysták mindig igyekezni fognak igazolni múltjukat.

Az MHBK sajtófóruma propagandahadjáratot folytatott Imrédy és Bárdossy politikájának felmentésére, Oláh Györgynek¹, a rossz emlékű „Egyedül Vagyunk” főszerkesztőjének tollából. Eközben még Kállayt² is megtámadták, azért, mert elvi engedményeket tett az MNB-nek.

¹ Oláh György — az „Új Magyarság” című napilap és az „Egyedül Vagyunk” című politikai folyóirat főszerkesztője volt. Részt vett az Ébredő Magyarok mozgalmában. Tagja volt a Magyar Élet Pártjának. 1939 nyarán Hitlertől elnyerte a Német Birodalmi Sasrend középkeresztjét.

Az MHBK lapjainak („Hungária”, „Magyarság”) állandó cikkírója, az Imrédy—Bárdossy szerecsenmosdatás úttörője.

² Kállay Miklós — magyar kir. titkos tanácsos, földbirtokos, nyugalmazott földművelésügyi miniszter volt. Horthy 1937-ben a Felsőház örökös tagjává nevezte ki. 1942 márciusától 1944 márciusáig miniszterelnök. A Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének örökös elnöke, a Magyar Külügyi Társaság elnökségének tagja, 987 hold föld ura volt. Romániában körülbelül 2000 hold földdel rendelkezett. A Kállay-család 1938—45 között 57 bank- és iparvállalat igazgatói és felügyelő bizottságában szerepelt, valamint 3800 hold földet tartott kezében.

Jelenleg az MNB Végrehajtó Bizottságának tagja, az emigráció egyik legbefolyásosabb, legtevékenyebb alakja. Az amerikai propagandaszervek kommunistaellenes előadás-sorozatokat tartatnak vele. *

„Tudni való, hogy Kállayt Amerikába érkezésekor a szabad világ magyar emigránsai közül mindazok, akik nem szívelik az MNB ügyködését — bizonyos fenntartással bár, de meglehetős rokonszenvvel fogadták. Úgy indult, hogy rendet teremt az MNB portáján, és éppen ezért csalódást okozott, amikor hiába múltak a hónapok, misem történt. Kállayt látszat szerint Nagy Ferencék »zsebrevágták«.”* Magyarság, 1955 július 29. *

A két csoport közötti ellentétek 1955-ben meglehetősen elmérgesedtek. Az MHBK-hoz közelálló MSZM 1955 március 15-én nem volt hajlandó közösen ünnepelni az MNB-vel és a Szabad Európa Bizottsággal. A „Hungária” támadást intézett Bakach-Bessenyey¹ Báró Bakach-Bessenyey György — 1920-ban a Külügyminisztérium szolgálatába lépett, 1924-ben a Külügyminisztérium politikai osztályának helyettes vezetője, majd vezetője lett. A második világháború folyamán vichyi követnek nevezték ki. Évi bevallott összjövedelme 30 900 pengő volt.

Az MNB Végrehajtó Bizottságának tagja és külügyi bizottságának elnöke. *, az MNB külügyi bizottságának elnöke ellen, mert az együttműködött a Nemzeti Függetlenségi Fronttal, amely „bűnös” Bárdossy elítélésében. A „Hungária” felelős szerkesztője, Makra Zoltán követelte Kállaytól, hogy az MNB vezetését egészítsék ki, többek között az erdélyiek és a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottságának képviselőivel. Ebben az időben ez a sajtó az MNB-ről csak mint a Szabad Európa Bizottság bábjáról, sőt tévedéséről emlékezett meg.** Hungária, 1955 március—május. *

A helyzet 1956-ra megváltozott. A nemzetközi helyzet változása, a „genfi szellem” megkövetelte, hogy az emigráció is ennek megfelelően irányt váltson. Az Egyesült Államok felelős személyiségei 1955-ben fontos értekezleteken vetették fel a kelet-európai országok „problémáját. Ez már jelezte, hogy az amerikai politika milyen irányban jelölte meg a támadás irányát. 1955 karácsonyán Eisenhower elnök üzenete egy lépéssel még tovább ment és meghatározta a támadás módját is. Az új elképzelés, a „békés felszabadítás” halomra döntötte az emigráció háborúra épült terveit. Új programot kellett kidolgozniuk, át kellett rendezni az emigráció sorait, s ezzel megvetni az MNB politikai vezetésének alapjait. Még Eisenhower karácsonyi üzenete előtt hangzott el Dulles chicagói beszéde (december 9-én), amelyről Kállay Miklós (az „Új Hungária” 1956 január 6-i számában) megállapította, hogy fordulópontot jelent az amerikai politikában: „Ez a kijelentés azt jelenti, hogy feladva a külpolitika eddigi eszközeit, mint háború, hidegháború stb., egy teljesen új síkra helyezkedik át a küzdelem, a világ meggyőzésének síkjára.” Az új taktikát mások „lélektani háborúnak”, a „rendszer fellazításának” vagy „liberalizálásnak” nevezték, de a sokféle elnevezés ugyanazt jelenti: harcot a proletárdiktatúra megdöntéséért.

Nem véletlen, hogy az MHBK is észrevette — mint az „Új Hungáriá”-nak ugyanaz a száma beszámol erről — a szélirány megváltozását, és megtette a szükséges intézkedéseket: „Zákó tábornok még Bonnban és Düsseldorfban tett látogatása után Angliába utazott, majd Párizsban töltött december elején néhány napot. Nagy Ferenccel is kezdeményezett találkozást és kifejezte együttműködési készségét; azután főcsoport- és csoportvezetőivel folytatott Münchenben megbeszélést. A tulajdonképpeni irányítást kézben tartó belső kör előtt Radnóczy százados az úgynevezett realista taktika szükségességét hangsúlyozta minden vonalon.” A „realista taktika” azt jelentette, hogy az MHBK engedett elveiből, külön céljait a második vonalba helyezte, s a vezetést átengedte az MNB-nek, amely már eddig is az amerikai körök favoritja volt.

 

SaLa 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!