5
(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)
MENTENI, AMI MENTHETŐ!”
Az ellenforradalom leverése után az imperialisták mit tehettek egyebet — mentették, ami menthető. Igyekeztek kivinni az országból a kompromittált „forradalmárokat”, a drága pénzen kiképzett ügynököket, hogy segítségükkel rendezetté tegyék a visszavonulást, s megőrizzék erejüket — hátha sikerül rövidesen visszavágni. S hogy minél nagyobb kárt okozzanak: a SZER, az Amerika Hangja együttműködésével pánikot keltett, tömeges kivándorlásra, „menekülésre” késztette a lakosságot. Sokan ültek fel ennek a hangulatkeltésnek, s vándoroltak ki az országból. Persze, közülük sokért nem nagy kár, akiknek gyilkosság, rablás, ellenforradalmi bűnök terhelik a lelkiismeretét, s féltek a megérdemelt felelősségrevonástól. Sok munkakerülő is elment, abban a hiszemben, hogy Nyugaton majd ingyen tartják el. De sokan félrevezetve, pillanatnyi megzavarodottságukban vagy éppen az ellenforradalomtól való félelmükben hagyták itt hazájukat.
Az imperialisták természetesen igyekeznek, hogy a tömeges kivándorlást, amennyire lehet, politikai és hírszerző szempontból kihasználják. A Magyarországgal foglalkozó kémszervezetek munkatársai már október utolsó napjaiban a magyar határra utaztak, hogy minden lehetőségre készen álljanak, s hogy a határt átlépő menekülteket alaposan kihallgathassák. Eleinte trükkel dolgoztak. Kolényi ezredes pl. német újságírónak mondta magát, Visnyei pedig a tolmácsa volt. A menekülteket aprólékosan hallgatták ki, hogy elhihető anyag álljon az ellenséges rádiók rendelkezésére, s hogy pontosan megismerjék, milyen magyar és szovjet erők vesznek részt az ellenforradalom leverésében. Az ellenforradalom leveréséig a következők voltak a fő kérdések: mit tud az októberi eseményekről és azok kezdetéről, milyen pártok alakultak, tud-e a börtönök megnyitásáról, kiket szabadítottak ki, mi a lakosság véleménye az eseményekről, hol állomásoznak a szovjet erők, milyen mozgást tapasztalni náluk, milyen hatalmi szervek működnek, dolgoznak-e a gyárak stb.
Az ellenforradalom bukása után — amit ők november 10-től számítanak — annyiban változtak meg a kérdések, hogy múlt időben tették fel őket. Ekkor megkezdték az alkalmi feladatokkal megbízott ügynökök visszaküldését, hogy kiegészítsék és ellenőrizzék a híreket. Erre nagy szükség volt, mert a nyugati adó-vevő kocsik hazamenekültek, megszüntette működését az amerikai követség adója, s nem kaptak híreket a „szabad Kossuth”, a „szabad Győr”, a „Csokonai” és a többi „szabad” rádiótól sem. Ezeket az ad hoc ügynököket főleg a szovjet csapatok elleni kémkedésre használták fel.
Az imperialista kémszervezetek egyik fő feladata ebben az időben az embercsempészés volt. Autókkal, csónakokkal felszerelve szállták meg esténként (az első napokban nappal is) a magyar határt, és szöktettek ki magyar állampolgárokat. Segédkeztek családok szétszakításában, gyermekeket raboltak el szüleiktől. Richard Mayer Rorbach így számolt be az embercsempészek tevékenységéről (rajta kívül még százak dolgoztak így): „1956 december 31-én érkeztem Ausztriába Franciaországból. Ezt követően 10 napon át foglalkoztam emberek átmentésével. A menekültek átszöktetését éjszakánként végeztem több társammal, a Hanság-mocsárnak Andautól kb. 8—10 km-re fekvő egyik csatornáján. Csónakkal szállítottuk át a menekülteket osztrák területre. Csoportunk létszáma esetenként 10—20 személy volt, a szükséges felfújható gumicsónakokat az angol hatóságok biztosították részünkre. A csónakokat a munka befejeztével minden reggel visszavittük Andauba, és este újra elvittük a csatornáig. Éjszakánként kb. 30—40 személyt szöktettünk át, de volt, amikor többet. Az áthozottakat a határon amerikai és angol gépkocsik várták és azon szállították őket Andauba.”
Kik voltak Richárd Mayer Rorbach társai? Einar Roos norvég, D. Williamson, Mike Austin, Mr. és Mrs. Dickson angol állampolgárok, James McCoy, John Ritchey amerikai állampolgárok, de persze voltak ott osztrákok is. Nem különös, hogy a világ ennyi tájáról származó „mentők” hogyan találkozhattak így össze?
De ennek az időszaknak is vége lett, a „munkának” ez a szakasza is lezárult. Az imperialista hírszerző szervek és magyarországi szövetségeseik, anélkül hogy megpihentek volna, újfajta tevékenységbe fogtak.
AZ ELLENFORRADALMÁROK ÚJRASZERVEZÉSE
Az imperialista kémszervezetek hozzáfogtak, hogy itthon és Nyugaton egyaránt összeszedjék a szétzilált és megfutamodott ellenforradalmi fegyveres csoportokat, kiegészítsék személyi állományukat és lehetőleg kiképezzék őket. Nagy körültekintéssel fogtak munkához. Elsősorban igyekeztek összeszedni a nagy kavarodásban szétszóródott ügynökeiket. Ebben nagy aktivitást fejtettek ki. Gerley József kém, akit október 31-én szabadítottak ki az ellenforradalmárok a Gyűjtőfogházból, elmondta, mit tapasztalt 1956 december 9-től 1957 január 2-ig Ausztriában. Íme:
„Lakásom közelében levő lágerben beszéltem egy menekült magyarral, aki egy szociáldemokrata szervezethez tartozott. Előadta, hogy két barátjával együtt elvállalták, hogy rendszeresen átjárnak Magyarországra, és az illegálisan működő szociáldemokrata pártcsoportok részére pénzt és utasításokat hoznak. Ez a szociáldemokrata szervezet velem is fel akarta venni a kapcsolatot, hogy dolgozzam nekik.
A Semmeringen levő magyar barakktáborban jártam egy alkalommal. Ott egy magyarul beszélő úr — aki négy Brennbergbányáról kiszökött fiatalemberrel volt — érdeklődött, hajlandó lennék-e egy utat elvállalni Magyarországra. A négy fiatalember közölte, hogy ők állandóan járnak át. Hetenként egyszer-kétszer fordulnak. Karácsony másnapján a Weidlingben levő táborban jártam ismerőseimet meglátogatni. Ott egy teljesen ismeretlen férfi megszólított, és beszélgetni kezdtünk. Kifejtette a beszélgetés során, hogy az amerikai kémszervezet részére dolgozik társaival együtt. Tudomása van róla, hogy én börtönben ültem a forradalomig ilyesmiért, s ezért szólított meg. Tudta a nevem, s azt is tudta, milyen szervezettel vagyok kapcsolatban, s hogy Magyarországra készülök. Azt válaszoltam neki, hogy egyelőre pihenni akarok. A címét mindenesetre megadta.
December 31-én a Burg-kert előtt álltam, amikor egy gépkocsi állt mellém. Egy volt rabtársam ült a vezető mellett, kinyitotta az ajtót és beültetett. A kocsit vezető urat mint nagybátyját mutatta be, aki az FSS ügynöke. Azonnal hírszerző munkát ajánlottak fel az 1957. esztendőre. Végleges választ nem kért, csak felíratta velem mind a bécsi mind a salzburgi címét.
A Bécsi Caritas-hivatalban jártam egy alkalommal, ott összetalálkoztam Lakos András Gyűjtőfogházból szabadult pappal. Kijelentette, hogy több papi személyt szeretne kihozni a zirci és pannonhalmi apátságból, illetve plébániáról. Kérdezte, vállalom-e, vagy tudok-e olyan személyeket, akik vállalják.
A Rothschild Spital lágerben ismerek két személyt, akik a Joint nevű amerikai segélyszervezet megbízásából rendszeresen járnak át, személyenként 200—200 dollárért embereket csempésznek ki Magyarországról. Január 2-án Locsmándnál találkoztam velük, amikor a határt készültek átlépni. Ekkor ketten hat felnőttet és gyermeket hoztak Bük községből. Beszéltem Bécsben, a Belügyminisztériumban, egy Ausztriába szökött volt rendőrszázadossal. Elmesélte, hogy illetékesek felkérték rá, segítsen megtisztítani Ausztriát a nem-kívánatos, baloldali magyar elemektől, mert feltehető, hogy ilyenek is jöttek át. Ideadta a címét, s engem felkért, ha találok ilyen embert, közöljem vele.
Találkoztam Cserepi István volt rabtársammal, aki szintén kémkedésért volt börtönben. Már kapcsolatban volt egy hírszerző szervvel. Engem is hívott oda dolgozni.”
Ezek csak részletek Gerley József visszaemlékezéseiből. Az imperialista kémszervezetek hihetetlen aktivitást fejtenek ki, hogy az új emigrációt jól felhasználják és kihasználják.
A kém-, hírszerző és diverzáns egységek újjászervezésével egyidőben megkezdték a magyar emigráció politikai platformjának kidolgozását, meg az új és régi emigráció összeolvasztását is. Ezt szolgálta a strassburgi konferencia, amelyen az új emigráció megszervezte a vezetést. Az ő politikai „platformjuk” vált uralkodóvá, vagyis a „demokratikus és szocialista” frázisokkal leplezett fasiszta ellenforradalom.
A strassburgi konferencia szervezői a jobboldali szociáldemokraták voltak Kéthly Anna vezetésével, de meghívtak 3—3 „képviselőt” a többi politikai pártoktól, a „fegyveres erőktől”, a MEFESZ-től, és a megboldogult Petőfi-körtől is.
Az értekezleten Király Béla elnökölt, mint tárgyilagos pártonkívüli személy. Az értekezletnek volt egy nyilvános része, amelyen a sajtó, a rádió, a film és a televízió nagy apparátussal vett részt, s ahol gyönyörű szónoklatok hangzottak el egységről, harcról, népszabadságról és egyebekről. De a két és fél napos zárt ülésen prózaibb dolgokról volt szó: kik vezessenek, kik szerepeljenek a nyilvánosság előtt, milyen funkciót kaphat a régi emigráció, kik kapjanak fix fizetést az amerikaiaktól és más imperialistáktól stb.
A jobboldali szociáldemokraták részéről nagy harcot folytattak, s hogy keresztülvigyék álláspontjukat, a „kifárasztás” (obstrukció) taktikájához folyamodtak: reggeltől másnap hajnalig húzták az üléseket. Sokáig folyt a vita azon, hogy a háromtagú csúcsbizottság (a három „K”: Kéthly Anna, Király Béla, Kővágó József) fölött legyen-e valamilyen ellenőrző szerv. Kéthlyék ellenezték ezt. Végül is 30 tagú Forradalmi Tanácsot választottak: ebbe 22 tagot mindjárt megválasztottak, 8 helyet pedig meghagytak a régi emigráció számára. A fizetési státust illetően is megállapodtak. A csúcsbizottság tagjai, továbbá a főtitkár és a titkár (mert ilyen is lesz) jutott abba az „előnyös” helyzetbe, hogy fix fizetésért árulja hazánkat.
A régi emigráció számított arra, hogy az amerikaiak többet várnak az új emigrációtól és a Forradalmi Tanácstól mint az ő Nemzeti Bizottmányuktól. Nosza hát, elmentek Canossát járni. Megjelent Strassburgban Pfeiffer Zoltán, mint a Nemzeti Bizottmány nem hivatalos megfigyelője. Kijelentette (nem hivatalosan, csak alázatosan és alattomosan), hogy véleménye szerint a Nemzeti Bizottmány ezentúl nem képviselheti a magyar nemzetet (mintha addig képviselte volna!), ezt a szerepet át kell adni a Forradalmi Tanácsnak. Sunyin hozzátette, hogy ő egyénileg azonnal magáévá tenné a Forradalmi Tanács célkitűzéseit és kilépne a Nemzeti Bizottmányból, de ezt most nem teheti meg, mert úgy festene a dolog, mintha ő elárulná a bizottmányt, amely Strasbourgba küldte.
Megjelent a konferencián Nagy Ferenc és Auer Pál is. A Nemzeti Bizottmánynak ez a két vezetője mint magánember vett részt a konferencián, de ők is magukévá tettek ott mindent. S hogy a fényt emelje, Nagy Ferenc már nem mint az „utolsó törvényes miniszterelnök” üdvözölte a konferenciát, hanem mint volt miniszterelnök. Mert most már ők Nagy Imrét tekintik az „utolsó törvényes miniszterelnöknek”. Mindenesetre nehéz eldönteni, hogy kettőjük közül melyik volt utolsóbb.
Az igazi „munka” a konferencia után kezdődött. Király Béla megbízást adott egy erős kém- és összeesküvő szervezet létrehozására, mégpedig több vonalon, s a feladatokat a következőkben jelölték meg:
1. Megszervezni, összeszedni a Nyugatra szökött fegyveres ellenforradalmárokat, bűnözőket és régi ügynököket. Kiképezni, illetve továbbképezni őket, hogy jól felhasználhatók legyenek futárnak, összekötőnek, s ha a fegyveres harc újra kezdődik, parancsnoknak is. Meg is kezdték ezt a munkát. Innsbruckban újra működésbe lépett a Zsidók Szakmai Képzésének Világszervezete; ennek égisze alatt három turnust indítottak, amelyben a kiszökött magyar ellenforradalmárokat képezik ki, persze felekezetre való tekintet nélkül.
Király Béla embereinél, Renner Péternél és Pongrácz Gergelynél megjelent Kurt Schneider imperialista ügynök (civilben a Nyugatnémet Egyetemi Szövetség és a Nyugatnémet—Magyar Baráti Társaság megbízottja), s felajánlotta, hogy 5000 embert kiképeztet modern páncélelhárító fegyverek használatára. Vállalta még 500 pilóta kiképzését is. Felajánlott továbbá 200 hangtompítós pisztolyt magyarországi gyilkosságokhoz.
2. Meg akarják szervezni, hogy Nyugaton fegyvereket, kötszereket és egyéb harci felszereléseket gyűjtsenek, továbbá írógépeket, sokszorosító gépeket, stencilt és lehúzó papírt szerezzenek be. Mindezt Magyarországra szeretnék juttatni, hogy ezzel segítsék ébren tartani, sőt fejleszteni az itthoni ellenforradalmi mozgalmat. Különösen fontosnak tartotta Király a hangtompítós pisztolyok gyors beszerzését és becsempészését, mert ezzel ébren lehetne tartani a terrort. Végezni lehetne egyes kommunistákkal, a karhatalom, a rendőrség, a hadsereg, a munkásmilícia tagjaival, ily módon pedig újabb fegyvereket is szerezhetnének.
3. Össze akarják gyűjteni a Magyarországon maradt fegyveres és nem fegyveres ellenforradalmárokat, s illegális politikai és katonai, illetve terrorista csoportokat akarnak szervezni belőlük. Ezek folytatnák a röpcédulázást, a szóbeli ellenforradalmi agitációt, a nyugati rádiók híreinek és mindenfajta rémhírnek a terjesztését. Terrorcselekményeket hajtanának végre, s nyugtalanítanák a közvéleményt. Felkészülnének „az igazi nagy harcra”, az ő terminológiájuk szerint a „harmadik felvonásra”. Tehát: töltsék fel emberállományukat, óvják és gyűjtsék a fegyvereket, egészítsék ki ezt nyugati szállítmányokkal is, s végezzenek menetgyakorlatokat és harci játékokat a hegyekben stb.
Hogy mindez sikeresen menjen, meg kell szervezni a központi parancsnokságot. Ez alá tartozna minden helyi felkelő parancsnokság és minden felkelő.
Körülbelül így foglalták össze Király és Kéthly tervét. Az összeesküvések és fegyveres ügyek legfőbb emberének Király Bélát tartották. A politikai nyilatkozatok adása, az ellenforradalom tisztára mosása Kéthly Anna dolga lett volna. Király Béla utasítására több vonalon kezdték meg a szervezkedést. De az imperialisták csakhamar észrevették, hogy a Forradalmi Tanács még a kiszökött magyarokra sem tud befolyást gyakorolni: Királyék és Kéthlyék árfolyama nagyon hamar zuhanni kezdett.
ÚJABB KÉSZÜLŐDÉS
Jankovics István adjunktus jól ismeri a dörgést Nyugaton, részt vett a strassburgi konferencián is. Vezetésével felállítottak egy diplomáciai osztályt; ennek feladata olyan diplomatikus, hogy még a beavatottak sem igen ismerik. De Jankovics, aki a vezetője, s ezért pénzt kap (mégpedig jócskán), biztosan tudja. Egy gazdasági osztályt is alakítottak, ennek a feladata világos: felveszi a pénzt és szétosztja a vezetők között. A katonai osztály vezetője Pongrácz Gergely, aki igen alkalmas ember, mert parancsnok volt a Corvin-közben. A katonai osztály nagyon fontos részleg, ennek körül is írták a feladatát:
1. Futár és rádió útján kapcsolatot tart Magyarországgal.
2. Fegyvereket és más anyagot juttat Nyugat-Németországba, onnan pedig Magyarországra csempészi.
3. Futárokat indító és fogadó állomásokat szervez Ausztria területén.
Ez az utolsó részleg azért kell, mert a szervezetet átköltöztették Nyugat-Németországba, tudniillik az osztrák hatóságok egyre több nehézséget támasztottak.
A futárok parancsnoka Renner Péter lett, szintén „alkalmas ember”; október 29-től november 4-ig a Corvin-közben volt szakaszparancsnok, majd felderítő tiszt. (Renner illegálisan hazajött, és itthon letartóztatták.)
Nagyon gondosan kidolgozták a konspirációt. Meghatározták, hogy ki kit ismerhet. Egyéb szigorú rendszabályokat is kidolgoztak, pl. azt, hogy „a Magyarországra bejuttatott fegyvereket (kivéve a hangtompítós pisztolyt) tárolni kell, és egy új »forradalom« kirobbantásáig hozzányúlni tilos. Ausztriába csak annyi anyagot lehet vinni, amennyit még aznap éjjel át lehet juttatni Magyarországra.” „A futárparancsnokokat (jelen esetben Rennert) néhány hónaponként váltani kell.”
Pontos költségvetést is készítettek. Szerényen számoltak, mégis szép kis summa jött ki: egy hónapra 4600 dollár, évente tehát kereken 55 000 dollár.
| 11 | fő megélhetése | 1100 | dollár |
| 11 | fő lakása, telefonja | 600 | dollár |
| 2 | kocsi üzemeltetése | 500 | dollár |
| küldönc-utak és egyéb kiadás | dollár | ||
| 3 | futár-út és egy tartalék-út fenntartása | 2200 | dollár |
De mi ez a 125 millióból?
De mit csináltak ennyi pénzért? Megkezdték a munkát, kint is, bent is. Kint pl. kapcsolatot találtak a svájci diákszövetség néhány exponensével, akik megígérték, hogy adó-vevő készülékkel és sokszorosító géppel lepik meg „forradalmi” magyar diáktársaikat. Az adó-vevőre főleg azért volt szükségük, hogy adni tudjanak a SZER-nek. Mert a SZER vállalta, hogy az így kapott anyagot a „Magyar szabadságharcosok hangja” című új rovatában vagy külön adásban visszasugározza az országba. De addig is, míg ez megtörténik és az „ajándékokat” becsempészik, a diákszövetség egyik képviselője vállalta, hogy legális magyarországi útjai alkalmával egyszer-kétszer kb. 10 kg súlyú röpcédulát hoz be az országba. A szövetség nevében többek között Széll Kálmán magyar származású svájci diák és Reinsler Walter svájci diák tárgyalt. Később egy másik svájci diák, Walter Menzel jelentkezett a csomagért, mert éppen Magyarországra jött. Később Menzelt kiutasították Magyarországról. Ezt a tényt „csodálkozással vegyes felháborodással” vette tudomásul és mesélte barátai körében.
Itthon több ellenforradalmi csoporttal, illetve ellenforradalmárral vették fel a kapcsolatot. A futárok kész listákkal jöttek. A neveket és címeket részben maguk tudták, részben kiszökött ellenforradalmároktól szedték össze. Nagy gondot fordítottak rá, hogy nagyobb üzemek ismert, nagy befolyású munkástanács-elnökeit beszervezzék. Többek között beszervezték Bali Sándort, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár munkástanácsának elnökét.
Az egyik futár, nevezetesen a már „nyugalomba vonult” Renner, konkrét feladatul azt kapta, hogy szervezze be hat igen fontos üzemnek az akkori időkben hírhedtté vált munkástanács-elnökét. A munkástanácsokat fel akarták használni ellenforradalmi röplapok terjesztésére, sőt fegyverekkel is el akarták látni őket, hogy az adott pillanatban kéznél legyenek. A munkástanácsokkal külön futár tartotta volna továbbra is a kapcsolatot. Ez a szervezkedés kapcsolatba került és tárgyalásokat folytatott az írószövetség és a volt Petőfi-kör néhány exponensével is. Őket a „Nemzetőr”, a Magyar Szabadságharcos írók Külföldi Csoportjának lapja számára akarták beszervezni. Érdekes, hogy ezek az emberek is „csodálkozással vegyes felháborodással” tárgyalták később az Írószövetség feloszlatását.
A szervezkedésnek szüksége volt hamis papírokra és bélyegzőkre. Erre beszervezték Dulácska Pál grafikus és festőművészt. Dulácska el is készített egy II. számú határsávi bélyegzőt, egy soproni bejelentkezési bélyegzőt, egy budapesti kijelentkező bélyegzőt és két „Forradalmi Tanács Katonai Bizottsága” feliratú bélyegzőt. Ez az utolsó bélyegző odakint kellett volna. Mert a nyugati kémszervezetekben is van bürokrácia, s ha a pénzt vagy más eszközt kérő beadványon ilyen bélyegző díszeleg, nagyobb a hatása. Király Béláék minden hazaküldött futárt megbíztak, hogy kutassák fel fegyveres csoportjaik régi bélyegzőit. Már egész szépen munkába lendültek, de — gazdáik bosszúságára — nem tudták befejezni művüket.
Király Béla emberei támasztották fel Balogh József fegyveres csoportját is. Balogh a Rákosszentmihályon garázdálkodó fegyveres csoport parancsnoka volt; a Danubia Gyárnál és az Elnök utcában vettek részt a fegyveres harcban. November 6-án orvul lelőttek két szovjet tisztet, január 13-án kézigránátot hajítottak egy rákosszentmihályi kommunista tömbmegbízott lakásába, s más kisebb-nagyobb „hőstettet” is elkövettek.
Aztán elrejtették fegyvereiket, de megfogadták, hogy hívek maradnak „eszméikhez”. S mikor megérkezett a bécsi futár Markovics Kálmánnak, a csoport kiszökött volt parancsnokának híradásával — újra illegális tevékenységbe kezdtek. Gondozni kezdték az elrejtett fegyvereket, és felvették a kapcsolatot az Árpádföldön tevékenykedett fegyveres ellenforradalmárokkal, hogy munkájukat összehangolják. Felkészültek, hogy adott jelre újra nyíltan a színre lépjenek. Biztonsági szerveink közbelépésére azonban kénytelenek voltak lemondani erről.
Gerley József és Békési Béla szervezkedése már sokkal szétágazóbb és veszélyesebb. Gerleyről már volt szó. Legutóbb 1956 júliusában ítélte el őt a Budapesti Katonai Bíróság kémkedésért, de három éves büntetéséből nem sokat töltött le, mert október 31-én dicsőséggel övezve szabadult. November 4-e után, hogy ne kelljen büntetését letöltenie, Nyugatra szökött.
Társa, Balogh László, a Baross téri harcok „hőse” volt. November 4-én több üteget állíttatott fel a Baross téri utcatorkolatokban és golyószórókat a kapuk alatt. Maga mondta el: a Kerepesi út Baross téri torkolatánál álló szovjet erők látták ugyan, hogy ágyúkat, golyószórókat szegeztek rájuk, s hogy ablakokból géppisztolyok merednek ki, de mégsem lőttek. Baloghék nyitották meg a tüzet ágyúból, erre egy szovjet tank egyetlen lövéssel szétlőtte a tüzetnyitó ágyút. Újra csend lett. De ezután Balogh és harcosai az összes fegyverekből tűz alá vették a szovjet egységeket. Gyalázatos tettüknek több ház áldozatul esett. Balogh azután Nyugatra menekült; ott beszervezték és visszaküldték őt.
Békési Béla orvostanhallgató a Péterfy Sándor utcai kórházban működött, majd — hogy lebukását elkerülje — a II. sz. Női Klinikára tette át székhelyét. Meghúzódott a medikus-szobában és nagyszabású szervezkedésbe kezdett. Társai közül Szy Zoltán Dudás legényei közt „állt helyt a forradalomért”, Rácz József orvostanhallgató a Köztelek utcai pártházba fészkelte be magát, s fegyveres ellenforradalmár csoport tagja volt, majd átköltözött a klinikára, s Békési jobbkeze lett; Atzél Endre, a kis váci bárófióka anyja segítségével már elő is kotorta a családfáját ábrázoló igazoló iratokat.
Gerley röviddel kiszökése után kapcsolatba került egy kémszervezettel, amelynek magyar tagjai közül többen börtöntársai voltak egykor. A kémszervezet még decemberben megbízta Gerleyt, hogy jöjjön vissza Magyarországra. „Feladatom volt — mondja Gerley — a Bakony, a Vértes és a Mecsek hegységben felvenni a kapcsolatot az ott levő fegyveresekkel. Kapcsolatot teremteni a Bakonyban levő Maléter Pállal és Marián alezredessel. Fel kellett vennem a kapcsolatot a Budapesti Egyetemi Forradalmi Bizottsággal és a Csepeli Munkástanáccsal. Ezekkel közölnöm kellett, hogy a nyugatiak segítséget kívánnak nyújtani a további fegyveres harchoz. El kívánják látni őket fegyverekkel, rádió adó-vevő készülékekkel, sajtótermékekkel, gyógyszerekkel és pénzzel. Közölnöm kellett a megbízás szerint, hogy egy-két terep- és helyzetismerettel rendelkező személy minden egységtől menjen ki Bécsbe eligazításra. Feladat volt az is, hogy a fegyveres és egyéb nagyobb forradalmi csoportoktól egy hivatalos megbízólevelet szerezzek kiszökött ellenforradalmárok nevére kiállítva, hogy az itthoni csoportok megbízzák őket, folytassanak nevükben tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal a „magyar forradalom” egységesítéséről.”
Gerley meg is próbált mindent, de hiába járta a Bakonyt, a Vértest, a Mecseket, ezek a hegyek is meg voltak már tisztítva. Malétert is hiába kereste a Bakonyban, csak később, egészen más körülmények között találkozhatott vele. Amit tudott, elintézett, és visszament Bécsbe. Januárban újra hazajött, most azzal a megbízással, hogy találjon kapcsolatot a Péterfy Sándor utcai kórház mentősofőrjével, majd rajta keresztül lépjen kapcsolatba a forradalmi csoportokkal, és közölje velük, hogy a nyugati országok által nyújtandó bárminemű segítség (fegyver, lőszer, anyagiak, sajtótermék, rádió adó-vevő) részletes megbeszélése végett egy vagy két személy menjen ki Bécsbe. Olyan ember menjen ki — üzenték Bécsből —, aki részletesen be tud számolni a magyarországi helyzetről és ismeri az 1956 október 23-i eseményeket.
Január 5-én már kapcsolatba került Békési („Bagoly”) Bélával és néhány társával, s közölte velük a feladatot. Mindjárt meg is bízták Péch Gézát és egy társát, hogy menjenek ki Bécsbe. Péch jól ismerte az ellenforradalmi eseményeket, a harcokat, mert mentőautójával nem annyira betegeket, mint inkább fegyvereket és ellenforradalmárokat szállított, meg futármunkát végzett. Azután Gerley vissza akart térni Bécsbe, de most már jobban őrizték a határt. Ötször állították meg a határőrizeti szervek, de mindig szabadon engedték. Hatodszor azonban olyanok fogták el, akik ismerték a múltját. Telt, múlt az idő, Gerley nem jelentkezett, utána küldték hát külföldről Balogh Lászlót. Baloghnak arról kellett tárgyalnia, hogyan tudják átvenni a nyugati segítséget és milyen további segítségre van szükségük. Többször találkozott Békési „Bagollyal” és megbízottaival. Együtt végzett munkájuk „eredményes és gyümölcsöző” volt. Szy Zoltán stratéga és barlangász segítségével felkutatták a budai, a pilisi és a börzsönyi hegyek barlangjait és elhagyott vadászházait. Közülük többet búvóhelynek, raktárnak, szükség-kötözőhelynek rendeztek be. A barlangokról készített térképek fényképmásolatát ki akarták küldeni a bécsieknek.
Hozzáfogtak a létező csoportok összefogásához is. Majdnem mindegyikük harcolt valamelyik fegyveres ellenforradalmi csoport kötelékében. Ismerték cinkosaik nevét és címét, s akiket felkerestek, azok új neveket és címeket adtak. Lassan, de biztosan nőtt a beszervezettek száma. Csoportjaik működtek Angyalföldön, Zugligetben, Jánoshegyen, Pilisben, Debrecenben, Székesfehérvárott. Voltak kapcsolataik váci és pécsi ellenforradalmárokkal is. Propagandacsoportjaikat fiatal írók, újságírók vezették vagy patronálták. Ők is a „Nemzetőr” munkatársai lettek. S voltak fegyvereik is, ezeket Ráczék egy Ráday utcai szerelőműhely pincéjében, Baloghék a II. sz. Női Klinika kertjében, kazánházában és a Kórbonctani Intézet halottaskamrájának szellőztetőaknájában rejtették el. De a szervezéskor az is kiderült, hogy az ellenforradalmárok közül sokan megőrizték „kedvenc” kézifegyvereiket.
Így készültek rá, hogy ha nem is márciusban, de később mégiscsak megkezdjék a „harmadik felvonást”. Mert Király Béla képzett katona, s tudta, hogy márciusig már nem tudják rendezni a sorokat, s nem tudnak elegendő fegyvert szállítani az országba. A nagy háborús propaganda is alábbhagyott, sőt Nyugaton egyesek békevágyról kezdtek szónokolni. Kudarcba fulladt a Magyar Népköztársaság elleni gondosan előkészített provokációjuk.
*
Újra hangsúlyozzuk, hogy mindaz az összeesküvés, amelyet itt példaként felsoroltunk, csak egy része a ténylegesen folyó aknamunkának, diverziónak és ellenforradalmi szervezkedésnek. Így, csokorba gyűjtve, mégis képet nyújt arról, hogy milyen erővel folyt a nyugati imperialisták kém- és romboló tevékenysége, s annak milyen hatása és közvetlen szerepe volt 1956 októberében az ellenforradalom kirobbantásában.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!