4
(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)
FÉLIG MEGVALÓSÍTOTT ELLENFORRADALMI TERVEK
Az imperialisták és hazai szövetségeseik tudták, hogy imádsággal és agitációval nem lehet megdönteni a népi demokratikus rendszert. Fegyveres harcra és terrorakciókra készültek. Terveik világosan mutatják, hogy az október—novemberi ellenforradalom és a fehérterror egyáltalán nem véletlen, hanem nagyon is tudatos volt.
A budapesti Nemzeti Ellenállási Mozgalom pl. nem elégedett meg ellenséges tartalmú versek terjesztésével. Kidolgozták a tervét annak, hogy többedmagukkal megtámadnak egyedül cirkáló rendőröket, államvédelmi beosztottakat és így szereznek fegyvert, amelyet aztán terrorcselekményekre (párt- és állami funkcionáriusok megölésére) használnak. „Végrehajtó csoportot” szerveztek a nyilas „számonkérő szék” mintájára: ennek vezetője Totik Ferenc, a „költő” volt. El is készítette két-három angyalföldi üzem, köztük a Magyar Acélárugyár „fekete listáját”: vagyis azoknak a listáját, akiket a „végrehajtó csoportnak” ki kell majd végeznie. Kidolgozták továbbá néhány szovjet emlékmű felrobbantásának a tervét (köztük az angyalföldiét). Beszélgettek a politikai foglyok kiszabadításáról is, de erre nem tudtak tervet készíteni.
A Jenei-féle székesfehérvári szervezkedés tagjai a következő tervet dolgozták ki: a szovjet csapatok kivonulása után azonnal létrehozzák az Ideiglenes Bizottságot; ez rendelje maga mellé a megbízható fegyveres erőket, a többit fegyverezze le. Átveszi a közigazgatást, a hivatalokban és intézményekben dolgozó kommunistákat lefegyverezi. Kiírja és megtartja a „szabad” választásokat. Mint látható — ennek az Ideiglenes Bizottságnak a programját az októberi ellenforradalom akármelyik szerve elfogadta volna.
A viharsarki Nemzeti Ellenállási Mozgalom a MÖHOSZ-t használta fel. Békéssámsonban a szervezkedés tagjai MÖHOSZ-tagok is voltak; MÖHOSZ-elnöknek a maguk emberét tették meg. Így azután legálisan tarthattak katonai kiképzést. A magukénak tekintették a MÖHOSZ fegyverét, és robbanóanyagot is szereztek, mert tervbe vették a tótkomlósi szovjet emlékmű felrobbantását. Betörtek a békéssámsoni MDP-székházba, ellopták a pártszervezet világvevő rádióját, meg terepszemlét tartottak, gyakorlatoztak.
A legtanulságosabb azonban — a hadapródok szervezete, mert azt igazán „hozzáértő” emberek szervezték, továbbá, mert viszonylag hosszú ideig, 1949-től 1955 decemberéig működött. Vezetőjük: Sulyánszki Jenő horthysta hadapród volt. Külföldi kapcsolatuk: Désaknai György SZER-ügynök. A tagság egytől egyig volt hadapródiskolás Horthy-tiszt. Taktikájukat a politikai helyzetnek megfelelően többször átdolgozták, végül is 1955 márciusában két taktikai tervet fogadtak el. Mindkét terv közeli időpontban bekövetkezett amerikai támadással számolt. Az egyik terv (az „A” terv) szerint fegyveresen készültek áttörni a nyugati határ felől közeledő (!) amerikai hadsereghez, s egyesülnek velük. Ha nem sikerül áttörniük az amerikaiakhoz — a „B” terv szerint — a dunántúli hegyekbe vették volna be magukat, s ott meghúzódva akarták megvárni az amerikaiakat.
A harcra fel is készültek. Kiosztották a feladatokat. Létrehoztak egy fegyverszerző, egy autószerző, egy igazolvány-készítő és egy búvóhely-kijelölő csoportot. Mit csináltak ezek a csoportok? A fegyverszerző csoport vezetője, Mikófalvy Ferenc először feladatul adta a szervezkedés minden részvevőjének, hogy gondoskodjék magának pisztolyról. Megszervezték a gyorstüzelő és nehéz gyalogsági fegyverek beszerzését. Kijelöltek néhány fegyverraktárt (köztük a budaörsit) és egyéb katonai objektumokat, ahol fegyvereket tárolhatnak; ezeket ott dolgozó embereik segítségével felderítették. 1955 nyarán helyszíni szemlét is tartottak ezeken a helyeken, s már úgy könyvelték el maguknak, hogy a fegyverek beszerzésének előkészületeit sikeresen befejezték. 1955 nyarán a búvóhely-szerző csoport is befejezte a búvóhelyek felderítését, s a pilisi hegyeket jelölte ki arra az esetre, ha a „B” tervet kellene végrehajtaniuk. Az autószerző csoport felderített több TEFU-telepet, terepszemlét is tartottak, és a megfelelő előkészületeket itt is elvégezték.
Ezután újabb két fontos tervet dolgoztak ki, szintén alapos és viszonylag pontos felderítés és terepszemle után. Az egyik a katonai ügyészség Fő utcai épületének elfoglalására és a foglyok kiszabadítására vonatkozott. Az „A” terv végrehajtásához ugyanis igen fontos lett volna növelni csapatukat. A másik terv a Magyar Rádió épületének elfoglalását és az adóberendezések birtokba vételét tartalmazta. Úgy döntöttek: ha kitör a háború (mármint a harmadik világháború), ez lesz az első fegyveres akciójuk: így mindjárt a közvéleményhez fordulhatnak, s zavart kelthetnek a tömegekben.
Mivel terveik készen voltak, de a világháború még nem tört ki, volt idejük arra, hogy gyakorlatokat hajtsanak végre. Készültséget rendeltek el, s a vezetők ellenőrizték, megjelenik-e mindenki azon a helyen, amelyet a terv számára kijelölt, s fel van-e szerelve előre meghatározott pénzösszeggel és eszközökkel.
1956 október 23-án, amikor a megtévesztett fiatalság kiment az utcára, jelentkeztek az ellenforradalmárok is, mégpedig azonnal és érezhető módon. Elkezdték régen kidolgozott terveik megvalósítását. Mintha csak a hadapródiskolások tervei keltek volna életre! Akcióba léptek a különféle feladatokkal megbízott csoportok. Az autószerzők leállították és birtokukba vették a teherautókat. Beszáguldozták velük a várost, hogy mindenütt nyugtalanságot keltsenek, felizgassák a tömegeket és minél több embert szállítsanak be a város központjába. A megszerzett teherautókon hurcolták szét a fegyvereket és szállítottak a vidékre is ellenforradalmárokat. Az autószerző csoportnak segítségére voltak a TEFU-nál meghúzódó osztályidegen ellenforradalmi elemek.
Már a délutáni órákban akcióba léptek a fegyverszerző csoportok. Megrohanták a fegyverraktárakat, elszedték a fegyvert az egyedül vagy kettesével cirkáló rendőröktől és katonáktól, s rögtön az első zsákmányolt fegyverekkel a Rádiót támadták meg.
A tervek megvalósultak: égették a vörös zászlókat, zúzták a vörös csillagokat, meggyalázták a szovjet emlékműveket, ledöntötték a Sztálin-szobrot. Törtek, zúztak, gyaláztak mindent, ami haladó, szocialista, ami a munkásmozgalomra, a proletár internacionalizmusra, a proletárszolidaritásra emlékeztet.
Hamarosan előkerültek a már elkészített feketelisták is. Majdnem minden gyárban és intézménynél megkezdték a kommunisták és a párthoz hű dolgozók üldözését. Ülésezni kezdtek a „számonkérő székek”. Valóságos pogromokat szerveztek az ÁVH-sok és a kommunista funkcionáriusok ellen. Hogy megakadályozzák a kommunisták gyülekezését, körülkerítették és megtámadták vagy szétlőtték a pártházakat.
Október végén megkezdődött a fasiszta, ellenforradalmi fehérterror, s egészen november 4-ig fokozódott. A szovjet csapatok beavatkozása vetett véget az ellenforradalmi tivornyának. Az összeesküvők tervei másodszor is meghiúsultak — ezúttal megvalósulásuk közben.
NYUGATI ELŐKÉSZÍTÉS, NYUGATI SEGÍTSÉG
Október előtt Nyugaton talpon voltak a kémszervezetek és az emigráció. Szervezkedtek, terveket dolgoztak ki. Csak úgy égett a munka a SZER riporterei és ügynökei kezében. Nem kullogtak az események uszályában, jól látták, hogy most ki kell használniuk a helyzetet. Nyugati emigráns körökben dolgozták ki azt a taktikát, hogy csatlakozni kell a Nagy Imre-féle „pártellenzékhez”, s velük kell az utat kitapostatni. Készültek a fegyveres harc kirobbantására. Fő reményük az volt, hogy győzelemre viszik az ellenforradalmat, s esetleg háborút provokálnak a Szovjetunió ellen. De ha ez nem sikerül, egy fegyveres felkelést is kiválóan fel tudnak használni agitációjukban.
Az imperialisták ügynökei előre elfecsegtek egyet-mást abból, amit tudtak. 1956 nyarán Linzben egy monarchista gyűlés szónoka kijelentette: „Magyarországon hat hónapon belül felkelésre kerül sor a kommunisták ellen.” A SZER bécsi szerkesztőségében is akadt fecsegő, aki Molnár Imrének, a már említett áruló határőrnek és kémnek már szeptemberben kijelentette, hogy Magyarországon rövidesen második Poznan lesz. De az ilyen kijelentéseknél is fontosabb az imperialisták készülődése. Pl. a „zsidók szakmai képzésének” keretében folyó tanfolyamot nem fejezték be, hanem amerikai utasításra szeptemberben megszakították, s a félig-meddig kiképzett ügynököket Innsbruckból Magyarországra rendelték.
Takács Sándort, a régi amerikai kémet speciális feladattal, mint autókereskedelmi ügynököt küldték Magyarországra. Természetesen autón jött, amely — ez is természetes — rádió adó- és vevőkészülékkel volt felszerelve. Október 16-án üzenetet küldött megbízóinak, hogy minden jól megy. Október 30-án érkezett vissza Innsbruckba, de nem véglegesen, csak — mint mondta — azért, hogy a magyarországi harcokban elpusztult kocsija és adóberendezése helyett másikat szerezzen. Újra Magyarországra akart jönni, azonban rajta kívül álló okok miatt erre már nem volt módja.
Igen jellemző, hogy Linzben október közepén — egy héttel az ellenforradalom kirobbanása előtt! — reakciós és emigráns körök nyíltan követeltek lapos tehervagonokat, amelyeken Hörschingből a burgenlandi határra páncélosokat szállíthatnak.
Az egyik salzburgi városi hivatal jelentése beszámol arról, hogy szeptemberben a Magyarországról kikerült „hontalanok” több segélyigazolványát azzal a megjegyzéssel kapták vissza, hogy ezek az emberek már elutaztak Bécsbe. Hozzá kell tenni, hogy főleg olyan személyekről volt szó, akik az ottani köztudomás szerint régebben az amerikai hírszerzésnek dolgoztak és ki vannak képezve. Már akkor a határra küldték őket, és megkezdték a Magyarországra való becsempészésüket.
A menekült-táborokban és az emigránsok körében nagy mozgolódás támadt. Hazamenni, siettetni, lökni az eseményeket, részt venni a harcban — ez a vágy fűtötte az emigráció horthysta, arisztokrata, tőkés vezetőit.
S megindultak, hogy végleg elárulják hazájukat, újra rabszíjra fűzzék a dolgozó népet. „Burgenland”, „Burgenlandi rohammunka” fedőnévvel folyt az agitációs és szervező munka. Régi emigránsok, volt nyilasok és SS-ek agitáltak. Az „eredmény” nem maradt el. Megindultak a nyugati „felmentők” és „felszabadítók”. Mint kiderült, az osztrák bűnügyi rendőrség az első időben megpróbálta, hogy néhány esetben legalább lefegyverezze a Keletre tartó csoportokat (megállítani nem tudták őket). De ez nem sikerült, mert a csoportok vezetői megfelelő igazolványokkal rendelkeztek.
Miért akarták lefegyverezni őket? — Mint egy bizalmas jelentés írja — „a rendőrségi tisztviselőknek igen rossz véleményük van ezekről az emberekről, mert többnyire bűnöző típusokról van szó, akik ellen, minthogy az amerikaiak állandóan védték őket, évek óta semmit sem tehettek”.
Igen élénk tevékenység folyt a salzburgi magyar Caritas helyiségében. Egymást érték az amerikai és a nyugatnémet rendszámú autók. Nagy megbeszélések voltak, s az eredmény: több magyar csoportot útnak indítottak „burgenlandi rohammunkára”. A csoportok mindig külön vagont kaptak, amelyet csak Salzburgban kapcsoltak a bécsi szerelvényhez. Sokan jöttek ide Nyugat-Németországból is. Vasúti jegyük nem volt, s emiatt is bonyodalmak voltak, de aztán akadt egy salzburgi hivatal, amelyik pénzzel látta el a „rohammunkásokat”. A vagonokba újabb csoportok szálltak fel Atnang-Puchheimben és Welsben. (Ezeknek a helységeknek nem az a hírük, hogy függetlenek az amerikai hírszerző szervektől.)
Ezekben a napokban Nyugat-Németország passaui határállomásán állandóan nagyszámú magyar akart Ausztria területére menni. Kezdetben nem engedték át őket, mert nem voltak papírjaik. De hamarosan „áthidalták a nehézségeket”. Átengedték őket, ha nyilatkozatot adtak, hogy Magyarországra jönnek harcolni. Persze, hogy adtak ilyen nyilatkozatot! Egyébként külsejükön is látszott, hogy harcba, nem pedig istentiszteletre vagy rokoni látogatásra igyekeznek. Karszalagokkal, zászlókkal, fegyverekkel voltak felszerelve, és igen harcias hangulat uralkodott.
Hogyan jöttek haza például Kohut Béláék? Egyszerűen hírét vették a magyarországi eseményeknek, s úgy gondolták, eljött a hazatérésük ideje. Csak annyi pénzük volt, hogy Grazig menjenek vonaton. Október 27-én érkeztek oda. Szerencséjükre másnap a temetőben és a templomokban ünnepség volt a magyar „hősök” tiszteletére. Az ünneplő közönség később a Park Étterembe ment át, ahol dr. Balla ezredes úr ismertette a magyar helyzetet, s az idősebbeket adakozásra, a fiatalokat harcra szólította fel. De felhívta a fiatalok figyelmét arra is, hogy ne egyenként szállingózzanak át a határon, hanem szervezetten, vezetővel, fegyveresen. Így tudnak igazán hasznos munkát végezni. Kohuték felszólaltak, hogy ők mennének, de nincs pénzük. Azonnal akadtak adakozók, akik összeadták a szükséges pénzt. Kohuték tehát elindulhattak. Kohut Béla felindultságában mindjárt megírta „Emlék Ausztriából” című kis művét. „Isten veled, Ausztria — írta. — Itt éltem legszebb napjaim, de most megyünk Magyarországra harcolni a kommunisták és a szovjetek ellen.” Nem hiába gyűjtötték nekik a pénzt. Október 30-án értek Pestre és 31-én már Dudás fejvadászai közé léptek. Egy-két gyilkossággal, néhány véresre veréssel és még több rablással ők is öregbítették az ellenforradalmi bandita társaság hírnevét.
Az MHBK kiválóan képzett ügynöke, Tóth Károly is október 25-től foglalkozott azzal a gondolattal, hogy hazajön. Útlevelet kért, s ettől kezdve csupa kellemes meglepetés érte: a francia hatóságok nagyon előzékenyek voltak, egy-két nap alatt mindent megkapott, 29-én már Bécsben tízóraizott. Ott találkozott ismerősökkel, rögtön kapott osztrák újságírói igazolványt, s mindjárt indult is Magyarországra, egy vöröskeresztes autón. Október 28-án hajnalban indult Párizsból, és 29-én este 11 órakor Győrött, a főtéren szállt ki a vöröskeresztes kocsiból. Pedig útközben Salzburgban is megállt, hogy a számunkra már ismerős Martsa Sándor ezredessel, volt kémkiképzőjével beszélgessen. Fontos kérdést kellett megbeszélniük. Ugyanis rendes megbízásán, a fegyvert fogott kémrezidentúrák és ellenforradalmi csoportok instruálásán kívül más megbízatást is kapott: ellenforradalmi orosz emigráns csoportok felkérték, hogy terjesszen röpcédulát a szovjet csapatok között. Tanácsot kért tehát a tapasztaltabb kémtől.
Mit csinált ezekben a napokban Gyulai Lajos, egy másik kiképzett ügynök? Október 28-án indult el Magyarországra a nyugat-németországi zindorfi lágerből. Ausztrián keresztül jött és 30-án ért Budapestre. Ő is rögtön jelentkezett nemzetőrnek, s igen gyors karriert futott be. Könnyű volt neki, a kémszervek voltak a protektorai. Az amerikaiak itthoni fő embere, Király Béla hamarosan rátalált. A budapesti „forradalmi tanács” ötös bizottsága (tagjai: Kopácsi Sándor a rendőrség, Maléter Pál, Király Béla a hadsereg, Steiner Lajos a nemzetőrök és Ónodi az egyetemisták részéről) több kerület nemzetőrségének operatív vezetőjévé nevezte ki. Egyúttal ő lett ezekben a kerületekben a munkástanácsok összekötője is. November 4-én új helyzet állt elő. Király Béla utasítására katonai tanács néven megalakult a nemzetőrségek központi parancsnoksága. Ennek helyettes parancsnoka Gyulai lett. A tanács, illetve a parancsnokság feladata Gyulai szerint az volt, „hogy központilag irányítsa a harcot több kerületben a szovjet csapatok ellen”. Telefonon tartotta az összeköttetést Király Bélával, aki akkor „Budapest védelmének parancsnoka” volt.
Gyulai Lajosról már tudjuk, hogy nem értett egyet az 1949-es alkotmánynak a hadseregre vonatkozó pontjával s az akkori kormány politikájával, úgy vélte, hogy a nyugati társadalmi forma alkalmazhatóbb Magyarországra. Nos, 1956 októberében Gyulai visszajött, hogy fegyveresen segítse a „nyugati társadalmi forma” alkalmazását. S november 4-e után, mikor ez akadályokba ütközött, még kétszer járta meg Nyugatot, hogy összeköttetéseit kihasználva, fegyveres segítséget kérjen ehhez. Először november 12-től 28-ig volt kint. Ekkor még nagyon bizakodó volt. Nürnbergben az amerikai hírszerzés megbízottja, Mr. Schlatt is megnyugtatta őt. Amerika csak arra vár — mondta Mr. Schlatt —, hogy az ENSZ határozatot hozzon; abban a pillanatban megindul Magyarországra. Amikor hazajött, tájékoztatta erről a reménységéről a „forradalmi bizottság” még itthon levő tagjait. „Világos előttem — mondta nekik Gyulai —, hogy kitör a harmadik világháború.” Örült is neki. Aztán december elsején újra elindult Nyugat felé, de amikor december közepén visszajött, már borúlátóbb volt. Amerikai és angol feljebbvalói ugyanis akkor már szidták a SZER „hisztériás, tűzokádó” háborús propagandáját, amely teljesen elszakadt a realitásoktól. Ebből megértették, hogy megint csak nem lesz háború. Ezt is elmondta itthon maradt híveinek, s kidolgozták új taktikájukat. Ütni kell a vasat, kihasználni az ENSZ-határozatokat, távozásra bírni a szovjet csapatokat, „helyes irányban” nyomást gyakorolni a kormányra, felhasználni a munkástanácsok és más „forradalmi” szervek küldöttségeit stb. December 18-án futárt küldtek ezzel a tervvel Király Bélához, aki ezt jóvá is hagyta. De megvalósítani már nem tudták. „Behoztak” — mondta lemondóan Gyulai a börtönben.
Molnár Imre, az áruló határőrtiszt is elmondott egyet-mást ezekről a napokról. Például azt, hogy október 27-én az egyik salzburgi tábor magyar férfi lakói, mintegy 50—60-an, a bécsi magyar klubban tettek szent fogadalmat, hogy hazajönnek és harcolnak. A magyar klub titkára azonnal gyűjtést indított számukra. El is indultak, és Hegyeshalomnál lépték át a határt. Molnár Imrének nagy szerepet szántak. Ki kellett volna használnia a magyar határőrökkel való ismeretségét, s megtudni tőlük, hogy milyen állapotban vannak a műszaki zárak, nehogy baj érje az átözönlő csoportokat. Fontos megbízást akart neki adni az MHBK ausztriai szervezete is: létesítsen kapcsolatot magyar ellenforradalmár felkelőkkel, akiknek nagyobb mennyiségű fegyvert szedtek össze. Gondosan válogatott fegyverek voltak ezek, olyanok, amelyekkel jól lehet harcolni páncélosok ellen; köztük sok páncélököl. Emberi erővel is segíteni akart az ausztriai MHBK.
Molnár ezt a feladatot nem tudta vállalni, mert fontos politikai megbízást kapott, de az ügy azért szerencsésen lebonyolódott. Molnár dolga az volt, hogy találkozót hozzon létre Nagy Ferenc és a győri „forradalmi bizottság” vezetői között, akik addigra már „dunántúli kormánynak” nevezték ki magukat. Ezt a megbízást Szabó Miklós volt kisgazdapárti országgyűlési képviselőtől kapta. Szabó figyelmeztette Molnárt, mondja meg, hogy nem akárkik akarnak tárgyalni a bizottsággal, hanem Nagy Ferencék, akik maguk is azt akarják, amit a „forradalmárok”. (Később Szabó Miklós is hazajött, sajtónyilatkozatban leplezte le az imperialista aknamunkát, s beszélt a maga szerepéről is.) Molnár megteremtette az összeköttetést, de a találkozó nem jöhetett létre — részint személyi torzsalkodások miatt, részint a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása és a szovjet csapatok segítségnyújtása miatt.
Nyugati imperialista körök és az ellenforradalmi felkelés kapcsolatait bizonyítja a „Die Tat” című, Frankfurtban megjelenő lap 1956 november 17-i, a magyar eseményekről szóló összeállítása. Ez a következőkből áll: egy bonni tudósító leveléből, a „Deutsche Woche” című, Münchenben megjelenő lapnak a levélhez fűzött hírkommentárjából (mindkettő a „Deutsche Woche” 1956 november 14-i számában jelent meg) és a „Welt am Sonntag” november 4-i számában megjelent cikk fakszimiléjéből, amely egy magyar nő elbeszéléséről számol be, végül a „Die Tat” kommentárjából. Íme az összeállítása:
A bonni levél:
Royal Air Force — gyógyszerek
„A rajnai angol hadsereg sajtóirodája már október 29-én nyilvánosságra hozott egy hírt »Angol csapatok látják el Magyarországot a levegőn át« címmel, amelyben az állt, hogy a Royal Air Force szállítási parancsnokságának első 21 Hastings és Valette gépe a wildenrothi RAF repülőtérről gyógyszerrel Magyarországra repült. Az intézkedéseket a rajnai brit hadsereg főhadiszállása és a II. szövetséges taktikai légierő főhadiszállása tette meg, miután röviddel azelőtt »megérkezett a brit kormány döntése« … »a Royal Army Services Forces katonái és a wildenrothi RAF repülőtér személyzete további 20 gépet rak meg a legnagyobb sietséggel«.”
„bonni tudósító”
A „Deutsche Woche” híre:
A reménység: USA-fegyverek
Ugyanebben az időben (október 29-én. — A „Die Tat” szerkesztősége.) a United Press szerint a magyar nacionalisták egy küldöttsége jelent meg a bécsi amerikai követségen, hogy Lewellyn Thompson USA-követtől fegyvereket kérjen.
Az illetékes NATO-parancsnokság parancsára október 30. óta másfél — Délkelet-Németországban állomásozó — USA-hadosztályt indítottak el az osztrák határra. A parancsot akkor adták ki, miután szovjet részről figyelmeztettek a magyar-osztrák határforgalom illegális voltára. Amennyiben e rendellenességek megszüntetésénél a szovjet csapatok részéről határsértésre került volna sor, USA-kötelékek vették volna át az osztrák semlegesség védelmét. A nyugatnémet összekötő-hivatalok nézete szerint és a felkelők vágyálmaiban ugyanúgy, mint a szovjet hivatalos helyeken az a benyomás keletkezett, hogy az amerikai csapatmozdulatok magyarországi intervenciót vezetnek be. A visszahatás ennek megfelelő volt: a felkelőknél ugyanúgy, mint a szovjetnél.”
A „Welt am Sonntag” fakszimiléje
„A német szövetségi »keréken járó műtő« tonnaszámra szállított élelmiszert és gyógyszereket …
Mi csak szombaton kaptuk meg az első élelmiszereket. Egy külföldi, aki folyékonyan beszélt magyarul, átadott nekünk négy kocsirakományt bádogdobozokkal, és azt mondta, hogy legyünk nagyon elővigyázatosak, amikor a dobozokat felnyitjuk. Csak később értettük meg a szavak értelmét; a bádogdobozok közül 200 kézigránáttal volt megtöltve.”
A „Die Tat” kommentárja
„Aki olvasni tud, olvassa!
Ez állt a »Welt am Sonntag« november 4-i eredeti kiadásában. Csak a kiadás egy részében. Miután észrevették a szerkesztőségi hibát, a terjesztést beszüntették, a nyomást leállították és új kiadást nyomattak, amelyben a fenti szöveg már nem volt olvasható.”
Ez a cikk-összeállítás eléggé leleplezi a nyugati imperialisták tetteit.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!