2
(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)
A KIHALLGATÁS
Az első lépés a tényleges hírszerzés útján a kihallgatás. Miután az ügynökök felhajtották a megfelelő alanyt, kiszednek belőle mindent, amit csak lehet. Az első időben megkülönböztetett bánásmódban részesítik. Ha akarja, erre az időre elhagyhatja a lágert és szállodába mehet lakni, a kihallgatás is ott történhet. Egyébként a már említett fedőhelyek egyikén folyik a kihallgatás. A kihallgatás időszakában Ausztriában kb. napi 60 schilling ellátási díjat és 20 db cigarettát kap, a kihallgatás végén pedig — az adatok érdekességétől függően — 100—500 schillinget. Most, hogy sok a disszidens és nehéz körülmények között élnek, olcsóbban is hozzájutnak hírekhez, sőt ügynököket is olcsóbban szerveznek be. Az előbb említett Kispál Józsefet pl. azzal az ígérettel szervezték be, hogy gyerekeit a grazi lágerben(!), jó körülmények között helyezik el, őt pedig, ha visszatér, állásba helyezik. Ilyen eset most sok van. A disszidáltak súlyos helyzetét, demoralizáltságát, csökkent erkölcsi ellenállóképességét a lelkiismeretlen lélekkufárok gondolkodás nélkül kihasználják arra, hogy árulásra bírják őket.
Persze, nemcsak a lágerekből szerzik be informátoraikat és információikat. Ügynökeik felkeresik az átutazó vagy hivatalos küldetésben levő magyarokat is, s beszélgetés közben, az „otthon” iránti érdeklődés címén igyekeznek minél több hazai hírt megtudni tőlük. Túrára utazó sportolóinkat is siserehadként veszik körül volt sporttársaik, meg a Szabad Európa Rádió riporterei, hogy legalább híreket, nyilatkozatokat szerezzenek tőlük. Gyulai Lajost az amerikai hírszerzés egyenesen azzal bízta meg, hogy ismerkedjék meg a Németországot érintő magyar hajók legénységével, szerezzen tőlük információkat, s akit lehet, nyerjen meg közülük futárnak, levélkézbesítőnek stb.
Milyen adatokat tudnak meg ilyenformán az ügynökségek? Gondoljuk csak meg: a közelmúltban a társadalmi és gazdasági élet legkülönbözőbb területein dolgozó, s a legkülönbözőbb funkciókban levő emberek disszidáltak. Ezek közül ha csak 2—3000 embert hallgattak is ki (bizonyos, hogy ennél sokkal, de sokkal többet), milyen sokoldalú információt szerezhettek hazánk életéről. De ezelőtt is fontos adatokat szereztek a disszidensektől. Pl. Visnyei Sándortól — amikor még kezdő volt, és nem ő hallgatott ki másokat, hanem őt hallgatták ki — megtudták a néphadsereg kétéves hadbiztosi tanfolyamának egész tananyagát. (Erről a tanfolyamról szökött meg egy másik horthysta tiszttársával.) Mint hadbiztosnak tudomása volt a csapattestek, fontos katonai raktárak elhelyezéséről — ezt is elmondotta. Beszámolt a volt horthysta tisztek helyzetéről, a néphadsereg demokratizálásáról stb. Molnár Imrétől (aki szintén ügynök lett) az első kihallgatáson az angol hírszerző szolgálat megtudta a határőrség egyes egységeinek szervezeti felépítését, több felderítő tiszt nevét és személyleírását. Továbbá megadta néhány itthon maradt és az imperialisták szempontjából megbízható ismerősének nevét.
Polgári vonatkozású ügyekben is folytatnak kihallgatást. A volt tervezőirodai alkalmazottakból kiszedik: milyen objektumokat tervezünk, az új ipartelepek milyen kapacitásúak lesznek és hol épülnek. A kutató intézetek munkatársaitól igyekeznek megtudni, hogy milyen tudományos eredményeink vannak és milyenek várhatók, milyen eljárásokat dolgozunk ki. Akik gyárakban, bányákban dolgoztak, azokat a kapacitásra, a termelésre, a hangulatra vonatkozó adatokon kívül kifaggatják az üzem fekvéséről, földrajzi helyzetéről, még vázlatot is készíttetnek velük. Az így nyert adatokat ellenőrzik, összevetik régebbi értesüléseikkel, s másokat is kihallgatnak ezekre az adatokra vonatkozóan. A legfontosabb anyagot pedig az ügynökhálózatnak is kiadják ellenőrzésre vagy alaposabb felderítésre.
Az imperialisták egyik legfőbb törekvése, hogy minél nagyobb politikai kárt okozzanak hazánknak, rendszerünknek, s ha lehet, az egész szocialista tábornak. Ezért a kihallgatásoknál nagy jelentőségűek a politikai kérdések. Ebben a vonatkozásban a főszerepet a SZER játssza. A SZER egyik fő feladata, hogy hazug, rosszindulatú, bomlasztó, lázító adásokat sugározzon a népi demokratikus országokba, s köztük hazánkba. E feladat elvégzéséhez nagyarányú „kihallgató munkát” végez. Ehhez segítséget kap szinte valamennyi hírszerző szervtől: egyrészt híreket adnak át, másrészt pedig az érdekes „forrásokat” (kihallgatandókat) átadják a SZER-nek. Természetesen ezenkívül a SZER maga is kutat informátorok után.
A SZER emberei alapos munkát végeznek, hogy fenntarthassák a jól informáltság látszatát. Kidolgozták a tudósítók kérdőívét; ezen kb. 200 kérdés van. Kérdéseket adnak fel a kihallgatandó itthoni életviszonyairól, de arról is, hogyan élnek az ügyvédek, orvosok, a tsz-tagok, egyszóval a legkülönbözőbb rétegek. A válaszok arra is jók, hogy kiderítsék belőlük a kihallgatott politikai arculatát, megbízhatóságát.
Ilyen kérdések is vannak: „Mi volt az, amit Magyarországon a legjobban és a legkevésbé szeretett?” „Mi az, amit véleménye szerint meg kellene tartani, ha már nem lesznek uralmon a kommunisták?” „Véleménye szerint melyek azok a leghathatósabb érvek, amelyekkel a kommunista kormány államformája mellett érvelnek?” „Hogyan kellene Magyarországot megszervezni, hogy tényleg szabadnak lehessen nevezni?”
Nemcsak a tudósítók kérdőívét állították össze a SZER gondos vezetői; megszerkesztették a kikérdezők kézikönyvét is. Ezt a kihallgatók forgatják elmélyülten, hogy minél tökéletesebb „szakemberekké” váljanak és állásukat megtarthassák. Mert a bizonytalan menekült-sorsnál, a belga bányáknál, a brazil őserdőknél sokkal kényelmesebb, „kulturáltabb” és főleg kifizetődőbb dolog a SZER-nél dolgozni. Arra törekszenek tehát, hogy mielőbb megkapják árulásuk fő jutalmát, az idegen, de lehetőleg az amerikai állampolgárságot. A főszerkesztő urak fizetésüket dollárban kapják; a SZER minden alkalmazottja az amerikai raktárakból, külön magazinokból vásárolhat, ahol jobb és többféle cikket vehet, külön az ő számára épített házban lakik. Külön rendőrséget tartanak fenn a védelmükre. A SZER-épület előcsarnokában és minden emeletén revolveres házirendőrök lebzselnek, s a belépőket igazoltatják.
De térjünk vissza a kikérdezők kézikönyvéhez. Ez rengeteg „jó tanácsot” ad. Figyelmezteti a kikérdezőt, hogy ne elégedjen meg frázisokkal, felszínes válaszokkal, hanem a „lényegre” törekedjék. Mindjárt példákat is mond: „Lehetséges, hogyha a kikérdezési alannyal a borotválkozásról beszélünk, nagyon érdekes adatokat mond a borotválkozás jelenlegi állapotáról.” „Vegyünk egy másik témát: hajvágás. Mit tud a mi 20 éves szovhoz-sofőrünk a saját hajvágási tapasztalatairól? …” Legyünk alaposak — tanácsolja a kézikönyvecske. — „Mit mondhat a fehérneműről, van-e ebből megfelelő készlete egy traktorvezetőnek, vagy talán már régi és foltozott a fehérneműje? Mennyibe kerül az új fehérnemű?” Tovább fűzik a mesét: „Traktorvezetőnk nős volt és volt egy csecsemője. Milyen problémák vannak mostanában a csecsemők táplálását illetően — léteznek-e megfelelő pelenkák, gyapjútakarók, hálóingek, guminadrágok, tejesüvegek. Van-e elegendő mennyiségben friss fej, tejpor …, mi történik, ha az anyának két hónap múlva elapad a teje?”
A kérdésekből nyilvánvaló a szándék. Kikutatni a kisebb-nagyobb, de tagadhatatlanul érzékenyen ható hibákat, s felhasználni arra, hogy a lakosságot ingereljék, a rendszert gyalázzák.
Persze, feltesznek fontosabb kérdéseket is. Gyulai Lajosné a következő fontosabb kérdésekre adott részletes választ 1955 januári kihallgatásán: „Mi a véleménye a Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NEM) 12 pontjáról? Mivel kellene a programpontokat kibővíteni, vagy mit kell közülük elhagyni? Hova jutnak el a ballon-akció során a Magyarország fölé került röpcédulák? Milyen hatásuk van, beszélnek-e róla az emberek? Mi a véleménye a néphadseregről, a magyar—szovjet fegyverbarátságról? Mi tetszik neki Nyugaton?” stb. Gyulainé nagyon lelkiismeretesen kifejtette ellenforradalmár nézeteit. Meg is tetszett az amerikaiaknak, és beszervezték ügynökeik közé.
AZ ÜGYNÖKÖK KIKÉPZÉSE ÉS TEVÉKENYSÉGE
A beszervezett ügynökök, a kémek (amíg el nem fogják őket) rendszeresen dolgoznak a hírszerző szervek számára. Átszöknek az országba, vagy hivatalos utakat és kapcsolatokat használnak fel arra, hogy híranyagukat kijuttassák. Igyekeznek új ügynököket beszervezni, kapcsolatot tartanak az ellenforradalmi szervezetekkel és informálják őket.
Az ügynöki hálózatnak több forrása van. Szerveznek ügynököket az emigránsok soraiból, a menekült-táborokban és az emigráns szervezetekben. Tóth Károly pl. 1948-ban emigrált. Tagja lett az MHBK-nak, itt beszervezték, kiképezték, majd hazaküldték. Idehaza több ügynököt szervezett be és több objektumot felderített; legutóbb 1956 október 29-én lépte át újságíró igazolvánnyal a magyar határt, s Győrben instrukciókat adott át „a dunántúli kormánynak”.
Igyekeznek ügynököket nyerni a hivatalos kiküldetésben levő magyar sportolók, tisztviselők stb. közül is, ha viselkedésükből úgy látják, hogy ez lehetséges. Így szervezték be N. Tóth Ferencet, aki a Pénzügyminisztérium deviza-főosztályán a kapitalista viszonylatok osztályának vezetője volt. N. Tóth külföldi tárgyalásai során népi demokrácia-ellenes kijelentéseket tett egyes szakemberek előtt. Valami pénzügyi szabálytalanságot is elkövetett a maga hasznára. Ezeket használták ki 1951-ben, hogy beszervezzék. Gazdasági kémtevékenységét 1956-ig folytatta.
Hasonló alapon a magyarországi követségeken dolgozó hírszerzők is foglalkoznak szervezéssel. Pl. az angol követség beosztottjai nyerték meg Hammersberg Viktort, a Ganz-gyár igazgatóját és Bíró Györgyöt, a MÁV jogtanácsosát, ismerve ezek népi demokráciaellenes beállítottságát.
A nehéz, úgyszólván életveszéllyel járó ügynöki munkának magasabb a díjazása is. Egy-egy útért 1000—5000 schillinget fizettek ki, attól függően, hogy milyen „értékes” munkát végzett itthon az ügynök. A jutalmat ezért utólag, visszatérése után kb. 2—3 héttel fizetik ki, hogy legyen idő ellenőrizni jelentésének valódiságát. Aztán — minek is előre fizetni? Az imperialisták egyetlen ügynöküket sem tudják lebukás ellen biztosítani. Az ügynökök pedig előbb-utóbb börtönbe jutnak. Visnyei Sándor pl. így kesereg jóbarátja, Martinovics volt horthysta hadnagy sorsán. „Pár szóban meg kell emlékeznem Martinovicsról, egy volt horthysta ezredes fiáról, aki hadnagy volt a néphadseregben is. 1948-ban disszidált Magyarországról. Még ebben az évben beszerveztem és december havában illegálisan átjött Magyarországra. Martinovics önként vállalkozott, hogy egyik katonabarátját be fogja szervezni a kémszervezetbe. E feladaton kívül egy város katonai felderítését is vállalta. Azonban Martinovics is a többi ügynököm sorsára jutott: elfogták, majd kivégezték.” Hát nem lett volna kár előre kifizetni akár csak egy részét is a jutalomnak? Emberéletért nem fizetnek az imperialisták, csak hírekért, felderítésért, új ügynökökért és ellenforradalmi szervezkedésért.
Az ügynöki „munka” nagy szakértelmet kíván. S a hírszerző szervek ki is képezik kémeiket, hogy minél alaposabb munkát tudjanak végezni. A kiképzés két irányú: elméleti és gyakorlati. Az ügynököket megismertetik azokkal a fontosabb adatokkal, amelyeket a magyar és a szovjet csapatokról tudnak (fegyvernemi jelzések, rangjelzések, egyezményes jelek, gépkocsi rendszámok rendszere stb.). Megtanítják őket titkos írásra, térképolvasásra, térkép és térképvázlat elkészítésére, a terepen nappal és éjjel való tájékozódásra és vázlat készítésére, hogy le tudjanak rajzolni épületeket, laktanyákat, vasútállomásokat, repülőtereket. Megtanítják a felderítést: hogyan kell megközelíteni egyes objektumokat, hogyan lehet kikérdezni gyanútlan embereket, s hogyan kell beszervezni az arra alkalmasakat. Az ügynökök megtanulják, melyek egy üzem, város vagy katonai alakulat legfontosabb adatai. Az elméleti képzést kiegészíti a titoktartásról szóló oktatás: fecsegni nem szabad, sokat inni sem, nőtársaságban pedig nagyon vigyázzanak a nyelvükre stb. Alapos kiképzést kapnak a titkos határátlépésre vonatkozóan, de felhasználják a legális lehetőségeket is, főleg olyanok, akik először szöknek át, s akiket még nem ismernek a magyar hatóságok. Ezek mint hazatérni vágyók, rokoni látogatók vagy mint turisták jönnek.
Igyekeznek elmés, újszerű módszereket alkalmazni, s meg kell hagyni, e tekintetben nem tehetségtelenek. De mindjárt hozzá tehetjük: legtöbbjük mégis arra a sorsra jut, amelyről Visnyei olyan szomorúan beszélt — elfogják őket!
A kiképző erre is gondol, s ezért már jó előre „legendákat” tanít az ügynököknek, hogy lebukásuk esetén mit meséljenek, mivel vezessék félre a hatóságokat. Soltis István amerikai hírszerző azt az utasítást kapta, hogy munkaruhában, ócska overálban és általában rossz holmiban jöjjön át. Ellenőrizték, hogy minden jó holmiját kint hagyja-e. Megmondták neki, ha elfogják, hivatkozzék arra, hogy nyomora miatt jött vissza. Kovács István amerikai kémnek hasonló „legendát” dolgoztak ki. Arra az időre, amíg hazatérési kérvénye el nem intéződött, mezőgazdasági munkát kellett vállalnia és népkonyhán kellett étkeznie. Közben azonban a hírszerző szervtől heti 500 schilling fizetést kapott. Ezek a „legendák” azonban eddig nem sok kémet mentettek meg megérdemelt sorsától.
Az elméleti képzés után gyakorlati oktatásban részesítik az ügynököket. Próbafeladatot adnak nekik. Pl. Gyulai Istvánnak meg kellett figyelnie a leobeni pályaudvart, fel kellett derítenie a hörsingi repülőteret, s a látottakat le kellett írnia, illetve rajzolnia. Részt kellett vennie egy 20 km-es menetgyakorlaton, erdőben, hegyek között, térkép és iránytű segítségével magának kellett tájékozódnia és a menetirányt meghatároznia. A jó kém lebukásáig tanul. Tóth Károly három év alatt a következő kémtanfolyamokon vett részt: 1950-ben Friedrichshafenben tanult térképészetet, határátlépést, pisztolykezelést és sejt-beszervezést, 1952-ben Weingartenben megismételte a már tanultakat és gyakorlati kiképzést kapott. 1953-ban két tanfolyamot is végzett: egyet Klagenfurtban, ahol egy Acél Zsigmond nevű elektromérnöktől rádiós kiképzést kapott, a másikat pedig Villachban, ahol Martsa Sándor volt ezredes vezetésével harcászati és sejt-beszervező gyakorlatokat végzett. Mennyit áldoztak rá, hogy tanították, s ő hogy igyekezett! Nem is volt ügyetlen ügynök: 1952-ben két ellenforradalmi szervezkedés sejtjét szervezte meg Magyarországon, 1953-ban is ért el eredményt. Micsoda érték szállt vele a börtönbe, amikor kézre került!
Bevetés előtt minden ügynök konkrét feladatot kap: egy-egy meghatározott város vagy terület katonai, politikai felderítését, pontos adatok beszerzését egy-egy fontos üzemről, bizonyos gazdasági adatok megszerzését, kémrezidentúra vagy ellenforradalmi csoportosulás szervezését stb. Íme, néhány olyan feladat, amelyet az ügynökök kisebb vagy nagyobb mértékben végrehajtottak. Katonka Béla kémrezidentúrájának az volt a feladata, hogy figyelje meg a nyugati megyékben levő szovjet alakulatokat, majd pedig az Ausztriából kivonuló szovjet csapatok mozgását és útirányát. Mikor ez befejeződött, utasítást kaptak, hogy derítsék fel a debreceni szovjet katonai parancsnokságot és egyes szovjet katonai alakulatokat. Ugyanilyen feladatokat kapott Molnár István és Szekeres Imre kémrezidentúrája is. Molnárék magyar vonatkozású katonai és gazdasági kémfeladatokat is kaptak, pl. a Budapest—Bécs közötti katonai objektumok megfigyelését, a kunmadarasi repülőtér felderítését. Nem véletlen tehát, hogy az ellenforradalom idején, 1956 október végén, szökött rabok pontos terv szerint, szervezetten rohanták meg a kunmadarasi repülőteret, lefegyverezték az őrséget, egy részük megkezdte a repülőtér biztosítását, más részük pedig terror-körútra indult. Ugyanez a kémrezidentúra feladatul kapta a Budapest körüli radarállomások feltérképezését és a budapesti ÁVH-laktanyák pontos felderítését. (Vajon ez nem függ össze az októberi ellenforradalom egyik-másik eseményével?) Egy másik kémrezidentúrát a tatabányai páncélos egységek és a sztálinvárosi helyőrség felderítésével bíztak meg. N. Tóth Ferenctől, a Pénzügyminisztérium áruló főtisztviselőjétől adatokat kértek és kaptak az aktuális pénzügyi intézkedésekről, Magyarország bank- és hitel-kapcsolatairól, az ország deviza- és aranykészletéről. Pontos jelentést küldött a svéd—magyar és az angol—magyar pénzügyi tárgyalások bizalmas terveiről, úgyhogy a tárgyaló felek előre tudhatták a magyar álláspontot és a végső feltételeket. Legutóbb a MIG 17-es lökhajtásos gép tervrajzának megszerzésére kapott utasítást. Ezt már nem sikerült végrehajtania — utolérte a nemezis. N. Tóth valahányszor hivatalos útra külföldre utazott, előbb konspirált, találkozót kért táviratilag megbízóitól: a táviratot „Buxom, London” címre küldte.
Hammersberg Viktor és Bíró György feladata az volt, hogy adatokat szerezzen be a Kohó- és Gépipari Minisztérium területéről, főleg az uránérc- és villamosenergia-termelésről. Kiterjedt kémrezidentúrával rendelkezett Attkáry Arisztid, és több mint két éven át folytatta üzelmeit. Attkáry a Szabad Európa Rádió ügynöke volt. Megbízóit hírekkel látta el, és levelezőket szervezett. Sűrűn küldözgette titkos írással írt leveleit. 1954 óta titkosan, hamis papírokkal élt Magyarországon. A híranyag gyűjtésen kívül ipari és katonai kémkedéssel is foglalkozott. Beszervezte Darvas Attilát, a Kohóipari Tervező Intézet mérnökét, s a többi között az alábbi adatokat szerezte meg és küldte ki imperialista gazdáinak: Egy kb. 20 oldalas átfogó jelentést a Sztálinvárosi Vasmű termeléséről, „A Dunai Vasművek tervfeladatai” című, kb. 170 oldalas „szigorúan titkos” tervdokumentációt (ez részletes adatokat tartalmazott a Vasmű építésének feltételeiről, gépi berendezéséről, gyártási technológiájáról stb.), egy 30 oldalas tanulmányt a Kokszolómű előre látható évi nyersanyag szükségletéről, a Komlói Tröszt termeléséről, a komlói szén kokszolhatósági fokáról. Kijuttatták a Vasmű 1:1000 léptékű térképét. Attkáry egyébként arra is felhasználta kapcsolatait, hogy több százezer forint értékben becsempésszen az országba Nyugaton vásárolt forintot, órát, nylon-árut, valutát, aranyat stb. Lefülelésükkor több száz svájci órát és összesen fél kilogramm rudakba öntött színaranyat találtak a kémrezidentúra tagjainál. Ebből fedezték a kém- és hírszerző kapcsolatok költségeit, ebből fizették az ügynököket, a hírszerzőket.
Szilárd Sándor az USA légierők hírszerző szervének ügynöke volt. Őt főleg a légierőkre vonatkozó adatok érdekelték, és a Haditechnikai Intézet körül egy külön kémcsoportot kezdett szervezni. Bán Ferenc kémrezidentúrája politikai hírszerzésre specializálta magát. Lada István és emberei a Sztálin Vasmű ellen dolgoztak ki veszedelmes diverziós tervet. Molnár István FSS ügynök 1950 őszétől többször volt Magyarországon.
Nem elég megszerezni a kémanyagot, el is kell azt juttatni rendeltetési helyére. Hogyan történik ez? Egyrészt futárok útján. A kémszervezetek itthoni rezidensei a megadott címen várják a megbeszélt jelszóval jelentkező futárt. Olykor fél évig is eljár az ügynök — mondjuk — szerdán délelőtt 10 és 11 óra között valamelyik pesti eszpresszóba, s várja az egyezményes jellel megjelölt futárt. Merza Imre minden évben egy hónapot Magyarországon töltött, s ezalatt minden kapcsolatával személyesen beszélt, kioktatta őket a titkos írás új kulcsára és az új feladatokra. (Felhasználják a rádió adó-vevő készülékeket is.)
Egy harmadik és igen elterjedt módszer — a titkos írás. Az ügynököt ellátják vegytintával, vegyindigóval és a titkos írás előhívásához szükséges vegyszerekkel vagy ezek receptjeivel. Fedőcímeket is kapnak, ahová leveleiket címezhetik. Egy-egy jelentést több helyre is megküldenek, hogy a dolog biztos legyen. Felhasználják a kém utasítások közvetítésére a Szabad Európa Rádió adásait is. Szekeres Imre például 1953-tól 1956-ig küldött utasításokat itthoni rezidentúrájának. Minden hó utolsó vasárnapján „Ilus üzeni Jolánnak” jelige alatt tájékoztatta embereit a Szabad Európa útján, hogy megkapta-e jelentésüket. Jelencsics Géza CIC ügynök is a SZER révén értesítette kémkapcsolatait, ha magyarországi útjáról visszaérkezett Nyugatra, s így küldött értesítést legközelebbi útjáról is. Egyik kémtársa, Nédes Béláné, erről így beszél: „A Szabad Európa Rádión keresztül tartottam kapcsolatot Jelencsics Gézával. Különböző jeligékre kaptam üzeneteket. Pl. »Motoros trubadúr«, »Tavaszi zsongás«, »Hacsek üzen Sajónak«. Ilyenformán kb. 20—25 üzenetet kaptam.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!