(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
Tisztelt Értekezlet! Kedves Elvtársak!
A termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások dolgozóinak ez az első országos tanácskozása, amely lényegében beszámoló jellegű. Az elvtársak sorban elmondják az elért eredményeket és rámutatnak a hibákra. Ezek a beszámolók azt igazolják, hogy a földműves termelőszövetkezeti mozgalom Magyarországon letette a vizsgát, megállta a helyét és mély gyökereket eresztett. A felszólalók zöme azzal kezdte, hogy rámutatott arra a rengeteg nehézségre, amelyet az első időben le kellett küzdeniök. Elmondták, hogy milyen bizonytalanul, tétovázva és kétkedve léptek erre az útra, a szövetkezés útjára. És kivétel nélkül azzal fejezték be: az elmúlt esztendő eredményei minden téren meggyőzték őket arról, hogy helyes útra léptek, hogy ez az egyetlen út, amely kivezeti őket a régi nyomorúságból. Azt is egymásután aláhúzták a felszólalók, hogy szó sem lehet róla, hogy visszaforduljanak a megkezdett útról. Az előttem felszólalt Nagy Józsefné mondotta, hogy csak iszonyodva tud visszatekinteni arra az állapotra, amelyben élt, mielőtt a termelőcsoportba belépett volna. Egy másik elvtársunk azt mondotta, hogy semmi pénzért nem térne vissza a régi egyéni termelési módhoz. És ez a meggyőződés e tanácskozáson a legkülönbözőbb formában kapott hangot.
Egyszóval ez a tanácskozás azt mutatja: a termelőcsoportok tagjai meggyőződtek róla, hogy helyes volt az út, amelyre Pártunk vezette őket, mint ahogy helyes volt az az út, amelyre előttünk felszabadítónk, a nagy Szovjetunió parasztsága rálépett.
A termelőszövetkezeti csoportok eredménye annál figyelemreméltóbb, mert az elmúlt esztendő termése csak közepes volt, sőt kukoricából és szálastakarmányból a közepesnél is gyengébb. Ennek ellenére a termelőszövetkezetek egy esztendő alatt be tudták bizonyítani nemcsak életképességüket, hanem fölényüket is. Ma már az ország minden harmadik községében van termelőszövetkezet és a kétkedők most már az elért eredmények alapján saját szemükkel győződhetnek meg a szövetkezeti termelés fölényéről. A szövetkezetbe tömörült parasztság pedig — mint ahogy az itt elhangzott beszámolók mutatják — már nemcsak az eredmények gazdasági részét látja, hanem fellobog benne a kezdeményezőnek, az úttörőnek büszke öntudata, az a tudat, hogy utat mutat a többiek számára.
Mindnyájan, akik e tanácskozáson résztveszünk, érezzük, hogy a dolgozó parasztság is az ipari munkásság után kezd rátérni a szocializmus építésének útjára. Ezzel a falun is feltárulnak azok az új erőforrások, amelyek az iparban, különösen az utolsó fél esztendőben a szocializmus építését annyira meggyorsították.
A szocializmus az iparban felszabadította a munkásság teremtő erőit. Amióta a munka a gyárban nem tőkés kizsákmányolás, nem kényszerű robot, hanem becsület és dicsőség dolga, amióta a munkás tudja, hogy övé az ország, magának dolgozik: olyan teljesítményeket szül, amilyenekre a régi tőkés világban egyáltalán gondolni sem lehetett. Az élmunkások, a munkásújítók lendülete magával ragadta a haladó értelmiséget is és együttes munkájuk teremtette meg azokat a hatalmas eredményeket, amelyeket éppen Sztálin elvtársunk születésnapja alkalmából és azóta is látunk.
A szocializmus építése a falun, kétségkívül hasonló jelenségeket szül. A szövetkezetekben dolgozó parasztot most hatja át először az a tudat, hogy végre fedél alá jutott, hogy biztonságban dolgozhat, hogy számára végre lezárult az a régi világ, amikor sorsa állandó bizonytalanság, örökös rettegés volt. Megszűnt az a szörnyű idő, amelynek jelszava: aki bírja, marja.
A termelőszövetkezeti csoportokban — mint ahogy a felszólalók sorban rámutattak — a szó szoros értelmében kivirult, új életre kelt a régi, elnyomott parasztság. A szövetkezeti tag érzi, hogy minden oldalról segítő kezek támogatják, minden oldalról a hóna alá nyúlnak. Segítik társai, segíti az állam, segíti mindenekelőtt nagy Pártunk és mind e segítség mögött ott áll a hatalmas Szovjetunió támogatása.
Ebben a légkörben a parasztság teremtő erői is felszabadulnak. Két vagy három éve mindenki csak magával törődött, az volt az elve: kaparj kurta, neked is lesz. A termelőcsoportban dolgozó parasztságnak a beállítottsága egészen más. Kiszélesedik előtte a látóhatár és ugyanúgy, mint az ipari munkás, felismeri a saját sorsa és az ország építése közt az összefüggést és a kölcsönhatást. Új emberré alakul. Megtanulja a termelésben a nagyvonalúságot. Ahogy az ipari munkás most a gépe mellett töri a fejét, hogy lehet észszerűbben, jobban, gyorsabban többet termelni, ugyanúgy a legtöbb termelőcsoportban a szocialista paraszt is azon gondolkozik, hogyan javíthatja a termelést, hogyan emelheti a mennyiséget és a minőséget, új növényekkel, új termelési módokkal kísérletezik.
Az Elvtársak hallották Deák Mátyás elvtársunknak, a szentesi termelőcsoport tagjának beszámolóját, aki elmondotta, hogy hogyan kísérleteztek a napraforgó tányérjával, hogyan jöttek rá e kísérletek folyamán, hogy a napraforgó tányérja, vagy a lenmag gubója megőrölve nagyszerű tehéntáplálék. Hogyan kísérletezték ki az egyes teheneknél ezt az új takarmányt és hogy kísérletüknek eredményeként megduplázódott a tejhozam. Bolgár Sándor elvtárs az eleki termelőcsoportból elmondotta, hogy nemcsak 18 hold gyapotot vetnek, hanem kikísérletezik a gyapot védőnövényét is, amely megvédi az északi szelektől. Azt is elmondotta, hogy az eddigi 12 féle növény helyett az idén 30 félét akarnak termelni, egy részét kísérletképpen.
Hasonló újítás és kísérlet folyik száz meg száz más termelőcsoportban is, párhuzamosan azokkal az újításokkal és kísérletekkel, amelyeket a szocializmust építő munkásság a gyárakban folytat.
A termelőcsoportok tagjai nemcsak a közvetlen egyéni hasznukat tartják szem előtt, hanem egyre inkább utat tör náluk az a felismerés, hogy az egyéni gazdagodás legbiztosabb útja a szövetkezeti vagyon növelése. Losonczi elvtárs beszámolt arról, hogy a barcsi Vörös Csillag termelőcsoportnak milyen jó tapasztalatai voltak a szövetkezeti vagyon növelésével. Kónyi József elvtárs elmondotta, hogy termelőszövetkezeti csoportjának tagjai (inkább rongyosan járnak, de százezer forintot a szövetkezet közös vagyonának növekedésére fordítottak, mert megértették, hogy ez a befektetés nemsokára nagyon gyümölcsöző lesz számukra.
Összefoglalva: ennek a tanácskozásnak jelentősége abban áll, hogy az egész ország előtt ismerteti a termelőszövetkezetek sikereit. Semmi kétség, hogy előbb vagy utóbb az egész magyar dolgozó parasztság meggyőződik ennek a termelési módnak helyességéről és követni fogja az úttörők, az első 40—50 ezer paraszt-család példáját.
Az eredmények mellett, természetesen hibák is akadtak. Legtöbb helyen az elszámolás körül volt a hiba, mert a termelőszövetkezetekben eleinte nem a munkaegységet, hanem a munkanapot vették alapul és ennek az volt a következménye, hogy aki többet dolgozott, az nem keresett többet. Amikor ezt a kérdést az iparban tárgyaltuk, azt mondottuk, a gépnek is vannak művészei. Most hozzátesszük, nemcsak a gépnek, a földnek is vannak művészei, akik ugyanabból a darabból sokkal többet tudnak elővarázsolni, mint mások. A mi termésátlagaink még rendkívül alacsonyak és minden eszközzel serkenteni kell a többtermelést. A Szovjetunióban százszámra vannak olyan cukorrépatermelők, akik hektáronkint 500 mázsát termelnek, ami holdankint 290 mázsát jelent, vagy olyan kukoricatermelők, akik egy holdon több mint 130 mázsa kukoricát aratnak. Ilyen eredményeket mi is el tudunk érni, ha az egyéni teljesítményt, mint az iparban, a termelőszövetkezetekben is megfelelően támogatjuk.
A másik hibánk, hogy a termelőcsoportokba még nem vontuk be eléggé a nőket. Ennek a tanácskozásnak az összetétele is mutatja ezt, mert hisz kevés benne a nő. Pedig minden hozzászóló, aki ezt a kérdést felvetette, mint Losonczi elvtárs, aki a barcsiak példáját hozta fel, vagy Varga elvtárs, aki a reményi termelőszövetkezet tapasztalatairól beszélt — aláhúzta, hogy a nők bevonása a termelőszövetkezetbe, nagyszerű eredményekkel járt. Ugyanezt mutatja a Szovjetunió és a népi demokráciák tapasztalata is.
Ha arra gondolunk, hogy az ötéves terv végrehajtásához félmillió új munkásra van szükség, előre kell látnunk, hogy nemcsak az iparban, hanem a termelőcsoportokban is hamarosan hiány lesz munkásokban. Ezt a hiányt elsősorban a nők bevonásával fogjuk pótolni. Mi már az alkotmányba beiktattuk a nők egyenjogúságát, de a gyakorlat azt mutatja, hogy még hiba van a végrehajtás körül. Külön szólok a jelenlévő nőkhöz, hogy ne engedjenek jogaikból és küzdjék ki a termelőcsoportokban is azt a helyet, amely joggal kijár nekik. Örömmel látjuk, hogy a nők napról-napra újabb munkaterületre nyomulnak be. A napokban olvastam, hogy munkába állt az első női mozdonyvezető jelölt. Nos, gondoltam, megint egy erődítmény, amelyet a nők a férfiakkal szemben megostromolnak. Előre el lehet mondani, minél több lesz a nő a termelőcsoportokban, minél nagyobb lesz a szerepük, annál erőteljesebbek lesznek e csoportok és velük együtt erősödik a demokrácia.
Az ifjúságnak sincs még megfelelő szerepe a termelőcsoportokban. Ezen is gyorsan változtatni kell. Az elvtársaink a saját érdekükben cselekszenek, ha a falu szocialista építésében a lehető legnagyobb teret juttatják az ifjúságnak.
A termelőcsoportok sikerei annyira átütőek, hogy az ott dolgozó elvtársak már teljesen nyeregben érzik magukat és emiatt lebecsülik az ellenséget és az előttük álló nehézségeket. A sikerek kétségkívül nagyok, de amit elértünk, az még csak a kezdet kezdete. Előre meg lehet mondani, ha elbízzuk magunkat, ha pihenni akarunk az eddigi babérainkon, akkor az ellenség újra összeszedi magát és a torkunknak ugrik.
Sok szó esett itt a kulákszabotázsról. Egyik-másik elvtárs helyesen mutatott rá, hogy a kulák furfangosan és alattomban igyekszik a termelőcsoport munkáját aláásni vagy hátráltatni, de a legélesebb nyílt harctól: például a gyújtogatástól sem riad vissza.
Az ellenség keze a falun legtöbbször a kulákok útján érvényesül. Ezek a kulákok és kupecek be tudnak jutni az állatokat felvásárló nemzeti vállalatokba, előnyben részesítik a vásárlásnál a kulákot, a legkülönbözőbb módon zaklatják a dolgozó parasztot. A magtermesztésnél mindent megtesznek, hogy rossz hírbe hozzák a szerződéses magtermelést; a kulákok terjesztik a nyugtalanító álhíreket, ők ássák alá a termelőcsoportokat és mint legutóbb, a Szeged-alsótanyai példa mutatja, a nyílt gyilkosságoktól sem riadnak vissza.
Ezért bármily nagyok is a sikereink és bármennyire kézzelfogható is az eredmény, ne bízzuk el magunkat, ne ernyedjünk el, hanem fejlesszük tovább a szövetkezeteket. Az első esztendő mindenki számára bebizonyította, hogy a szövetkezeti termelés fölényben van az egyéni, kisüzemi termelés fölött, hogy a szövetkezet terméseredményei minden téren magasabbak. Minél jobbak lesznek a jövőben a szövetkezeti eredmények, annál kevesebb lesz az ellenállás, a kételkedők annál jobban fognak csatlakozni hozzá. A termelőszövetkezet működését még hosszú ideig árgusszemekkel fogják nézni a kívülállók és igyekeznek a kákán is csomót keresni. Elég egy hold kukoricaföld, amelyet a szövetkezet nem kapált meg elég jól és emiatt felveri a gaz, hogy a kulákok az egész megyében hírét vigyék. Egy szövetkezeti elnök, aki hűtlenül kezeli a szövetkezet javait és mellékesen a saját zsebére is dolgozik, egy egész járásban rossz hírbe hozza a szövetkezés gondolatát. Minden egyes szövetkezeti tagunk tekintse magát a jobb jövő előőrsének, úttörőjének, aki az egész magyar dolgozó parasztság számára mutatja a példát és a jobb jövőt.
Ne sajnáljuk a jó termelőszövetkezeti tagok iskoláztatását, mert busásan megtérül az a fáradság és kiadás, amelyet az iskolákra költünk. Már most meg lehet állapítani, hogy egy-két esztendőn belül a termelőszövetkezetek fejlődésének egyik gátlója a jó vezető hiánya lehet. Mint már szóvátette az eleki szövetkezet képviselője, az ő területük már elérte az 1200 holdat és el is határozták, hogy nem mennek az 1500 hold fölé, mert nincs biztosítva a jó vezetés. Ilyen kérdés hamarosan másutt is fel fog vetődni, mert hiszen már vannak olyan községeink, ahol a földterület zöme már a termelőszövetkezet kezében van. Ne sajnálják tehát az iskoláztatást és a káderek kinevelésére fordított áldozatot.
Ezen a tanácskozáson jelen vannak a gépállomások dolgozóinak képviselői is. Ők is, mint a termelőcsoportok, sorozatos sikerekről számolnak be. A falu dolgozó népe, munkájuk nyomán, egyre jobban megérti, hogy a gép alaposabban és eredményesebben készíti elő a földet, mint a nem gépi munka. A gépállomásokon is megvannak azok a hibák, amelyeket a termelőcsoportoknál megállapítottunk. Náluk is kevés a nő. A statisztika azt mutatja, hogy a gépállomások dolgozóinak csak 5 százaléka a nő, ami persze édeskevés. Ezen annál is inkább gyorsan változtatni kell, mert a nők, akár mint traktorvezetők, akár mint a gépállomások egyéb munkásai, a tapasztalat szerint nagyszerűen megállják a helyüket.
Hozzátehetem, hogy ez a Szovjetunióban is így van. A gépállomásokon valamivel több az ifjúmunkás, mint a termelőcsoportokban, de azért még mindig nincs meg az a szerepük, amely nekik kijár. Több nőt és több ifjúmunkást kell a gépállomásokba bevonni. A gépállomásoknak még fokozottabban kell vigyázniok a munka minőségére. Az egyik megyében, ahol el volt terjedve, hogy a gépállomások rosszul szántanak, megvizsgáltuk az esetet. Kiderült, hogy az egész hír egyetlen hold rossz szántáson alapult, de a kulákoknak sikerült az egész megyében a hírt elterjeszteniük.
Rendkívül biztató jelenség a szövetkezeteknél, hogy igyekeznek minél hamarabb a saját lábukra állni és minél kevesebbet igénybevenni az állami támogatást. Az egyik felszólaló azt mondta: nem akarunk örökké a kormányra támaszkodni. A kormány természetesen szívesen támogatja a termelőszövetkezeti csoportokat, de helyes az a gondolat, hogy az a csoport lesz az erős, amely elsősorban a saját erejére akar támaszkodni. Mi örömmel láttuk az ősszel, amikor az elszámolásokra került a sor a termelőcsoportokban, hogy első dolguk volt a lehető legnagyobb mértékben visszafizetni az államnak azokat a kölcsönöket, amelyeket kaptak. Ez azt mutatja, hogy ezen a téren is helyes útra léptek.
Mit hoz a jövő? Nem szükséges külön aláhúzni, hogy mi teljes erővel a jövőben is támogatni fogjuk ezt az egészséges és fejlődő mozgalmat. Támogatni fogjuk minden módon, elsősorban gépekkel. Az Elvtársak tudják, hogy tavaly decemberben már 330 traktort gyártottunk és az ötéves terv utolsó esztendejében 6600 traktort kívánunk a falu szocialista építésének rendelkezésére bocsátani.
Hogy tapasztalatainkat öregbíthessük, az idén újra megkérjük a szovjet kormányt: engedjen tanulmányútra egy új parasztdelegációt, amely legalább 200 dolgozó parasztból álljon, hogy a szovjet szocialista földművelés legújabb vívmányaival közvetlenül is megismerkedhessünk.
Az idén meg fogjuk kezdeni a szomszéd népi demokráciákba való látogatást, mert ott is rengeteget lehet tanulni. Nagy gondot fogunk fordítani a tapasztalatcserére bent az országban is. Egyszóval, az Elvtársak legyenek meggyőződve, hogy teljes erővel tovább támogatjuk a szövetkezeti mozgalmat. Az első esztendő eredményei napnál világosabban bebizonyították, hogy jó utat mutatott Pártunk, amikor a dolgozó parasztságnak a szövetkezeti termelést ajánlotta. Ezt nemcsak a szegényparasztság ismeri fel, hanem egyre inkább felismeri a középparasztság is és ennek a felismerésnek a hatása alatt egyre növekvő számban lép be a termelőszövetkezetekbe. Semmi kétség, ha jól dolgozunk, ha nem bízzuk el magunkat, ha babérainkon nem pihenünk meg, akkor fokozatosan, saját meggyőződésétől vezettetve, saját tapasztalatai alapján, az egész dolgozó parasztság erre az útra tér.
(Beszéd a termelőcsoportok és gépállomások küldötteinek 1950 január 25-i országos tanácskozásán.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!