(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
5
A zárszóból
— Örömmel állapítom meg — jelentette ki Rákosi elvtárs záróbeszédének bevezető részében — hogy bár 20 hozzászólás volt, mindannyian teljesen egyetértettek mindazzal, amit itt elmondottam. A húsz hozzászóló az országnak területileg is, munkakör tekintetében is a legkülönbözőbb részéből való és ez az egység is mutatja, hogy Pártunk vonalvezetésében nincsen rés, ami egyébként természetes is.
Rákosi elvtárs ezután megállapította, hogy egy ilyen nagy győzelem, mint amelyet elértünk, az eddig végzett munka legjobb kritikája. Majd arra a közmondásra utalva, hogy „a győztest nem szokták elítélni”, hozzátette: a győzelem következtében mi azért a világért sem feledkezünk meg gyengéinkről. Ezután rátért a hozzászólásokban elhangzott legfontosabb kérdésekre.
Rákosi elvtárs mindenekelőtt a parasztkérdéssel foglalkozott.— Horváth elvtárs Hajdú megyéből felhívta figyelmünket arra az új jelenségre, hogy a parasztság a tavaszi mezőgazdasági munka idején szívesen otthagyta a mezei munkát a pártmunka kedvéért. Száz és száz falusi szervezetből kaptuk az értesítést, hogy a választást megelőző hetekben a párthelyiségben késő éjszakáig, hajnalig is dolgoztak a parasztok, ha szükség volt rá. Nem kímélték magukat azért, hogy a Pártot győzelemre vigyék.
— Felhívták a figyelmet arra a fontos tényre, hogy tisztázódott a hatalom kérdése a parasztok előtt. Megértették, hogy ez a rendszer tartós, ez a rendszer szilárd. Megszűnt már az a félelem, amely valaha gyötörte az újgazdát: hogy visszajönnek a régi urak és mi lesz azzal, aki földet kapott. Mindez a parasztság választási magatartását rendkívül erősen befolyásolta. Természetesen szerepet játszott az is, amit Dögei elvtárs húzott alá, hogy még soha olyan jó élete a dolgozó parasztságnak nem volt, mint a mai rendben. Ez a két dolog együttvéve adott nagy lökést abban az irányban, hogy ránk szavazzanak.
Dögei elvtársnak válaszolva, Rákosi elvtárs kitért a DÉFOSz kérdésére is:
— Sok helyről hangzik el a panasz, hogy a DÉFOSz nem támaszkodik eléggé a falusi proletariátusra. Most a megyei titkárok tették szóvá a DÉFOSz-nak ezt az egyik legnagyobb hibáját. Ha a régi földmunkásokat figyelmen kívül hagyják és helyettük csak a középparaszt felé fordulnak, az eredmény az, hogy a középparasztságot sem nyerjük meg és régi támaszaink is elidegenednek, vagy legalább is elégedetlenekké válnak.
Ezután Rákosi elvtárs rátért a szövetkezés kérdésére.
— Mindaddig, amíg a dolgozó parasztok nem látnak maguk előtt nagyon jó földműves termelőszövetkezeteket, meglesz bennük a társas termeléstől való félelem. Mi természetesen fel fogjuk őket világosítani, de nincs az a népnevelő, aki jó, kézzelfogható, tapasztalati példák nélkül eredményt érhet el. Ha majd falun azt látják, hogy a sarkadi vagy az etyeki szövetkezet jobban termel, mint az egyéni gazdálkodó, akkor ez — a jó politikai munkával együtt —, le fogja győzni a félelmet. Ezért nekünk nemcsak jó népnevelői munkát kell folytatnunk, hanem minden eszközzel gondoskodni kell arról is, hogy a földműves termelőszövetkezetek valóban példásak is legyenek.
— Nálunk az a helyzet, hogy a szövetkezés szükségességét sok újgazda nem érzi. Miért? Mert az újgazdák legtöbbje vagy béres, vagy cseléd, vagy, törpebirtokos volt; ez a Horthy-időkben olyan szörnyű, állati, kilátástalan, bizonytalansággal teljes sorsot jelentett, hogy akkor sem kellett volna többet szenvedniük a munkanélküliség félelmétől, az ispán botjától, a leányuk sorsától és egész jövendőjüktől, ha az őserdőben éltek volna. Ehhez képest az újgazda sorsa ma valóban paradicsom. És természetes, hogy ezek az emberek, akik alig néhány éve élnek jómódban, görcsösen ragaszkodnak a meglevőhöz.
— A mai újgazdák zömének azelőtt soha nem volt saját lova, saját tehene, saját háza, saját földje. Ezenfelül a népi demokrácia még meg is védi őket, úgyhogy a birtoklásnak csak a pozitív, előnyös oldalait látják. Most nem kell félni attól, hogy jön a végrehajtó és elárverezi a fejük felöl a házat, a fejük alól a párnát. Megváltozott társadalmi állásuk is, az állam is komolyan megbecsüli, előtérbe tolja őket. Újgazdának lenni a faluban ma sokkal különb dolog, mint kuláknak lenni — társadalmi megbecsülés szempontjából. Ezért is ragaszkodnak annyira a meglevőhöz.
— Ez természetesen fékezi a szövetkezési mozgalom fejlődését. Nekünk ezzel számolnunk kell és ezért hangsúlyozzuk annyira a gyakorlati példák fontosságát. Ha látják, hogy a sarkadi, az enyingi szövetkezet még többet ad nekik, akkor ez — jó népnevelő munkával együtt — döntő hatással lesz. Németh elvtárs említette, hogy a 60 főnyi sarkadi szövetkezetnél már kétszázan várják, hogy ősszel beléphessenek. Többé-kevésbbé hasonlóképpen áll a dolog más szövetkezetekkel is. Mennél jobb anyagi eredményt tud a szövetkezet felmutatni, annál több a várakozó. Ne tévesszen meg tehát bennünket az újgazdák bizonyos húzódozása, hanem folytassuk a felvilágosító munkát és a példaadást.
A falu kérdéseivel kapcsolatban foglalkozott Rákosi elvtárs az „osztálybéke” veszélyével is.
— Olyan falvakban (és ezeknek száma nem csekély), ahol 90—100 százalékot kaptunk a választásokon, elvtársaink nem ritkán mondják, hogy most már mindenki, kivétel nélkül Pártunk mögött áll, összetehetjük tehát a kezünket, nem kell többé dolgozni. És ez a hangulat elhatalmasodhatik, sőt még az üzemekbe is behatolhat, hiszen ott is eltölti az elvtársakat a győzelem tudata. Ha ez megtörténik, ez leszerel, hamis biztonságérzetet ad. Több sem kell az ellenségnek, hiszen maga is erre törekszik. Az a kulák például, aki elment nyíltan szavazni, a többi között azzal a mellékgondolattal tette ezt, hogy elaltassa osztályéberségünket.
Utalt Rákosi elvtárs arra, hogy a kulákok részéről igen ügyes húzás volt, amikor sokan elmentek a Népfrontra szavazni.
— Egy kicsit meg is tévesztették falusi szervezeteink éberségét. De nekünk nem szabad hagyni magunkat megtévesztetni ettől a „jó kulák” hangulattól. Hamarosan meg fog mutatkozni, hogy a kulák nem is olyan jó — és a dolgozó parasztság is meg fogja érteni, hogy nincsen jó kulák, hiszen a kulák funkciója: a kizsákmányolás. Egy-két hétig meg tudja téveszteni a falut, de mikor igakölcsönre s hasonlóra lesz szükség, kibújik a szög a zsákból.
— Természetes: igyekeznek éberségünket elaltatni. De nekünk egy pillanatig sem szabad engednünk ennek az osztálybéke-hangulatnak, nem szabad engednünk hipnotizálni önmagunkat. Az egyik jelentés a választások után azt mondotta, hogy nincs többé klerikális reakció Veszprémben. Tartok tőle, hogy az öröm korai. Az ilyen felfogás is jellemző a sikerek következtében jelentkező túlzott optimizmusra.
— Az éberség fokozása: a harc mai szakaszában az egyik legdöntőbb feladatunk. Olyan helyzetben, amikor jól felhasználható legális pártjai, legális szervezetei az osztályellenségnek alig vannak, arra veszi az irányt, hogy behatoljon a mi pártunkba. Ez régi tapasztalat. Az ilyen veszély rendkívül komoly: hiszen Pártunk tapasztalatai még nagyon fiatalok a vezetésben, az állam irányításában.
— Az Elvtársak itt hoztak egy sor példát. Szóltak például az ondi kulákról, aki azt követelte, hogy nyíltan szavazhasson, miközben követőit titokban arra beszélte rá, hogy üres borítékkal szavazzanak. Száz és száz ilyen helyileg született eset van. Erre nem valami külföldi imperialista tanította őket, a reakció találékony.
— De képzeljék, mi történik ott, ahol az ellenség meg van szervezve. Egyik rendkívül fontos vállalatnál felfigyeltünk egy mérnökre, aki állandóan veszekedett a munkásigazgatóval. Gyanakodtak, hogy ez a mérnök az ellenség ügynöke lehet. Azóta az illetőt le is tartóztatták mint kémet. A nyomozás során kiderült, hogy miután kidobták a vállalattól, az, aki a kémkedési vonalon felettese volt, lehordta a sárga földig. Azért tették oda — mondta neki — hogy bevágódjék a vállalatnál, hogy a legszorgalmasabb mérnök legyen, akit mindenki szeret, akire mindent rábíznak. Ehelyett összeveszett a munkásigazgatóval! …
— Jól mutatja ez az eset, mivel is állunk szemben. Olyan dolgok ezek, amelyeket elméletben ismerhetünk, de a gyakorlatban még nem tudjuk eléggé kivédeni. Pedig hosszú esztendőkre ez lesz az ellenség politikája és mi nem azért tanultunk a Bolsevik Párt példájából, hogy feltétlenül mindent a saját hibánkból tanuljunk meg újra. Sokkal komolyabb, sokkal nagyobb éberségre van tehát szükség!
Ezzel kapcsolatban Rákosi elvtárs megemlékezett még a munkáskáderek elpuhulásának veszélyéről.
— Ez része annak, amit beszámolómban úgy jellemeztem, hogy a mai sztratégiai helyzetben komoly a jobboldali elhajlás veszélye. Az említett elpuhulás abból keletkezik, hogy egy munkás, aki tavaly még 600 forintot keresett havonta, most, amikor egy nagy vállalat vezetője lett, havi 3000 forintot is kap, jobb lakást stb. A régi reakciós tisztviselők udvarolnak neki, körülfogják, benyálazzák, mint kígyó az áldozatát — és néhány hónap múlva, miközben maga sem veszi észre, hozzáidomul új környezetéhez. Így vész el az ébersége, így puhul el, megfeledkezve proletár voltáról. És egy szép napon a legnagyobb bajba keveredik.
Rákosi elvtárs foglalkozott néhány ideológiai vonatkozású kérdéssel is.
— Az amerikai imperialisták ügynökei a jehovisták és más hasonló szekták is. Amit végeznek, politikai tevékenység. Ha mi azt mondjuk, hogy a Népfrontra kell szavazni, ők azt felelik, hogy már leszavaztak az úristenre. Amikor új demokratikus honvédséget kell szervezni, kiderül, hogy ők nem fognak fegyvert. Fokozott figyelmet fogunk ezekre a kérdésekre fordítani. Tudjuk, hogy ezeknek az irányzatoknak a gyökere Amerikába nyúlik vissza és kétségkívül azokból a százmilliókból táplálkozik, amelyet a „vasfüggöny” mögötti propagandára szavazott meg az amerikai szenátus.
— Szó volt itt a kozmopolitizmus veszélyéről és felvetődött a kérdés, melyik megyebizottságunk foglalkozik vajon megyéje kulturális problémáival, a megye székhelyén levő irodalmi társaság kérdésével? Valóban nekünk ezen a helyzeten változtatnunk kell, megértek hozzá a feltételek. Maga az írói, művészi és tudós társadalom várja tőlünk az útmutatást. Amikor itt voltak a szovjet művészek és tudósok, láttuk, milyen eleven, értékes kérdészápor zuhogott rájuk egy-egy előadás után. Komoly tartozásokat kell tehát lerónunk. Minél rövidebb idő, legfeljebb néhány hónap alatt, meg kell tudnunk adni íróinknak, művészeinknek azt a fokozott támogatást, amely helyes irányba vezeti őket.
— Bodor elvtárs felhívta a figyelmünket egy rendkívül érdekes jelenségre: arra, hogy a parasztságnál az egykori sovinizmus helyett egészséges, demokratikus patriotizmus kezd kifejlődni. Tudni kell, hogy egészen más volt a nacionalizmus, a régi „hurrá-hazafiság”, amelyet Horthy iskolakönyveiből tanítottak és amelynek semmi köze nem volt a nép nyomorúságos, kilátástalan életéhez — és egészen más a mostani hazafiság, amikor a dolgozók maguktól jöttek rá, hogy ez a haza végre az ő hazájuk, büszkék lehetnek teljesítményükre, amely az ő munkájuk, erőfeszítésük, áldozatkészségük eredménye. Ezt az egészséges patriotizmust, amely nem ellentéte, hanem szerves része a proletár nemzetköziségnek, mi nemcsak a parasztságnál, hanem az egész dolgozó magyar népnél tudatosan ápolni, fejleszteni fogjuk. Egyik legnagyobb eredményünk ez, ha tekintetbe vesszük, milyen soviniszta uszítások, hamis elképzelések közepette, milyen helytelen nacionalizmusban nevelték a régi nemzedéket. Ez tehát rendkívül figyelemreméltó tünet és rajta leszünk, hogy ez az egészséges patriotizmus eredményesen továbbfejlődjék.
A pártszervezés kérdéseivel kapcsolatban Rákosi elvtárs igazat adott Lakatos elvtársnak, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad a népnevelők kedvéért a pártbizalmiakat elhanyagolni. Rákosi elvtárs rámutatott, hogy pártéletünk, habár nagyot fejlődött, némileg még mindig szélsőségekben mozog. Most, hogy a választásokon a népnevelők igen jól beváltak, ez azt a veszélyt hozta magával, hogy a pártbizalmiakat elhanyagolják. Holott a kétféle funkció nem azonos és a pártbizalmiak pártbizalmiak maradnak még akkor is — és különösen akkor — ha nagyon jók a népnevelők.
— Non elvtárs felhívta a figyelmünket arra, hogy az ifjúsági szervezetek felé százezrével áramlanak a fiatalok. Itt a Pártnak valóban teljes erejével segítenie kell, hogy ezeket a fiatalokat jól megszervezzük. Igyekezni kell ezeket a százezreket elsősorban új ifjúsági káderekkel megszervezni: az ifjúság a saját megszervezése közben fog tanulni. Pártszervezeteink azonban figyeljenek fel erre az áramlásra, csakúgy mint az asszonyok körében is. Nehogy az történjék, hogy miután négy évig hozzászoktunk az MNDSz és az ifjúság gyengeségéhez, most, amikor fordul a kocka, ne ragadjuk meg két kézzel a lehetőséget és ne adjunk meg minden segítséget az MNDSz-nek és a MINSz-nek arra, hogy lerögzítsék ezt az eredményt.
— Jóború elvtársnő rámutatott arra, hogy az asszonyok között fellángolt a tanulási kedv. Mindenütt fellángolt — és ez rendkívül kedvező tünet. A mi oktatási osztályunknak minden erejét meg kell feszítenie, hogy ezt a tudásszomjat kielégítse.
Titkáraink szerepével kapcsolatban Rákosi elvtárs a következőket mondotta:
— Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a megyei titkár mindenért felelős, ami megyéjében történik. Azért áll mögötte egész súlyával a Párt, hogy ő ott első ember legyen. Ha mi megállapítjuk, hogy eldőlt, tisztázódott a hatalom kérdése, ennek egyik következménye az is, hogy tisztázódott megyei titkáraink szerepe is. Néhol azt tapasztalom, hogy városi titkárunkra sok helyen úgy néznek, mint 1910-ben a Szociáldemokrata Párt titkáraira. Tartanak is tőle egy kicsit, de egyébként nem tisztelik. Ma azonban 1949-et írunk és a mi párttitkárainknak városban, járásban és falun egyaránt tekintéllyel kell rendelkezniük és tudniok kell tekintélyt tartani. Annál fontosabb ez, mert Pártunk nemcsak országos méretekben vívott ki magának tekintélyt, hanem — ami nem kevésbbé fontos — falun is.
— Sem a Párt, sem a dolgozó nép felett nem múlt el nyomtalanul az eltelt négy és fél esztendő Az egész dolgozó nép politikai színvonala emelkedett. Négy és fél esztendő természetesen nem hosszú idő a nemzet életében, de mégis elég idő ahhoz, hogy mindenütt megmutatkozzék a fejlődés. Aki ismeri a magyar történelmet, az tudja, hogy soha még a magyar nép ennyi ideig nem élt demokratikus rendszerben, különösen nem olyan rendben, amelynek élén munkások és parasztok állottak. Érthető tehát, hogy ennek már komoly eredményei mutatkoznak a Párton belül és kívül. Nagy erőnk, hogy népünknek már alkalma volt saját tapasztalataiból tanulni.
— Nekünk történelmi adósságokat kell törlesztenünk. Elsősorban a Szovjetunióval szemben a Horthy-rezsim alatt elkövetett bűnöket kell jó munkával letörlesztenünk és megmutatnunk, hogy ez a dolgozó magyar nép, amelynek régi forradalmi hagyományai vannak, megfelelő történelmi helyzetben komoly teljesítményeket tud elérni. Erre minden lehetőség megvan.
— Egyes vereségek és hibák után nagyban és egészben beletanultunk a vezetésbe. Látjuk azt is, hogy a munkásság egy évvel ezelőtt létrejött egysége milyen hatalmas, új lendületet adott nemcsak a magyar népnek, hanem általában a fejlődésnek Európának ezen a részén. És ha nem veszítjük el a sikerektől a fejünket, ha tántoríthatatlanul kitartunk a Szovjetunió és a béke, a nemzetközi proletárszolidaritás frontján, akkor nyugodtan és egyre gyorsuló ütemben haladhatunk tovább a végső győzelem felé.
(A MDP Központi Vezetőségének 1949 május 31-i ülésén elhangzott beszéd és kivonat a zárszóból.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!