(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
5
Amikor 1947-ben megnéztük az állattartást a magyarországi gazdaságokban, kiderült, hogy a 20 kat. holdon felüli gazdaságokban volt a lovak 18,5%-a, de a tenyészmének 36,4%-a, a 20 holdon felüli gazdaságokban volt a szarvasmarhaállomány 12,1%-a, de a tenyészbikáknak 64,8%-a. Ugyanezen birtokokon volt a sertésállomány 12,4%-a, a tenyészkanoknak 53,6%-a. Nem kell magyarázni, milyen hatalmat ad ez a kuláknak a dolgozó paraszttal szemben. Semmi kétség, hogy ez a fejlődés a kulákság javára és a dolgozó parasztság hátrányára még tovább folytatódott. Mindenünnen azt halljuk, hogy az eddigi korlátozás meg se kottyant a kulákoknak, hogy a kulák tovább gazdagszik, házakat vásárol, kocsmákba társul bele, magas kamatra pénzt ad és száz és száz módon tovább folytatja spekulációját, uzsoráskodását.
Ugyanazzal a törvényszerűséggel, amellyel a nagy krumpli felül kerül és a kicsi alul, ha a zsákot rázzuk, a dolgozó parasztság és kulákság közti szabadversenyben feltétlenül a kulák győz és a dolgozó paraszt marad alul. Nem hiába hirdette Lenin:
„A kulákok a legvadállatiasabb, legdurvább, legvadabb kizsákmányolók, kik a többi országokban a történelem során nem egyszer állították már vissza a földesurak, cárok, papok, kapitalisták hatalmát. A kulákok többen vannak, mint a földesurak és a kapitalisták. A népnek azonban a kulákság mégis csak kisebbsége … A háború alatt ezek a vérszopók a nép nyomorán nyerészkedtek, ezreket és százezreket harácsoltak össze a gabona és egyéb termékek árának emelése útján. Pókok a kulákok, melyek a háború tönkretette parasztok és éhező munkások vérén híztak kövérre. Piócák, melyek a dolgozók vérét szívták, annál jobban gazdagodva, minél jobban éhezett a munkás a városokban és a gyárakban. Vámpírok, melyek kezükbe ragadták és ragadják a földesúri földeket és újra meg újra igába görnyesztik a szegény parasztokat.”* Lenin. Válogatott művek, II. kötet. Id. kiad. 411. old.*
A kulákhoz taszítják nem egyszer a középparasztot elvtársaink a szövetkezeti kérdéssel. Középparasztoktól gyakran hallani: „Mi nem látjuk be a szövetkezetek helyességét, de tudjuk, hogy létre fognak jönni, mert a kommunisták akarják és amit a kommunisták eddig akartak, azt mind megvalósították.” Az ilyen kijelentésekben közvetve benne van annak az elismerése, hogy a kommunisták jól választják meg a megoldandó feladatokat, mert e feladatok megvalósítása azt igazolja, hogy a végrehajtáshoz szükséges előfeltételek megvoltak vagy létrejöttek.
De egész máskép hangzik az ilyen kijelentés egy kommunista funkcionárius szájából, aki ahelyett, hogy megmagyarázná a dolgozó parasztnak, hogy a szövetkezet az ő érdekében való, hogy a szövetkezet az egyetlen út, melyen keresztül a mostani elesett, kultúranélküli, elmaradt állapotából fel tud emelkedni, foghegyről azt veti oda: „A szövetkezet pedig meglesz, mert mi akarjuk.”
Az ilyen magatartás természetesen a kulákhoz löki a középparasztot. A kommunistának meg kell értenie a paraszt félelmét a szövetkezéstől. Sztálin maga tanított bennünket erre, amikor a kolhoz-parasztokhoz szólt. Megemlítette, hogy sokan vannak, akik kételkednek ennek az útnak helyességében és hozzátette:
„Ezen nincs is semmi csodálnivaló. Hiszen valóban évszázadokon át éltek az emberek régi módra, mentek a régi úton, hajtották meg derekukat a kulák és a földesúr előtt, az uzsorások és spekulánsok előtt. Nem mondhatjuk ugyan, hogy ezt a régi, kapitalista utat a parasztok helyeselték. De ez az út a régi út volt, a járt, a megszokott út, s a gyakorlatban mindeddig még senki sem bizonyította be, hogy lehet valahogy másként is, jobban is élni. Annál is inkább, mert az összes burzsoá országokban az emberek még mindig a régi módon élnek … S egyszerre csak ebbe a régi, mocsaras életbe berontanak a bolsevikok, berontanak mint a vihar és azt mondják: Itt az ideje szakítanod a régi úttal, itt az ideje új életet kezdened, kolhoz-életet, nem úgy kell élned, ahogyan a burzsoá országokban élnek az emberek, hanem újmódon, artelmódra. De hát mi fán terem ez az újfajta élet, ki tudná megmondani? Csak rosszabbra ne sikerüljön, mint a régi volt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az új út nem járt út, nem megszokott út, még nem is derítették fel teljesen. Nem jobb-e megmaradni a régi út mellett? Nem jobb-e egyelőre várni? … Érdemes-e kockáztatni?
Ilyen kételyek gyötrik ma a dolgozó parasztság egy részét.”* Sztálin. A leninizmus kérdései Id. kiad. 489—490 old.*
Mikor Sztálin ezeket a szavakat mondotta, a kolhoz csak új út volt. A mi dolgozó parasztságaink előtt a szövetkezés nemcsak új út, de ezenfelül majdnem két évtizede szörnyű színekkel festik le neki a (közös, társas, kollektív gazdálkodás állítólagos velejáróit: a közös csajkát, meg a közös vályút és tartozékait. A mi parasztságunknak kételyeit ennélfogva sokkal nagyobb gonddal, türelemmel, meggyőzéssel, politikai felvilágosítással és a meglévő szövetkezetek jó munkájának példaadásával lehet csak eloszlatni. Aki itten parancsolgat, nyomást vagy kényszert alkalmaz, az akarva, nem akarva a kulák kezére jár. Lenin a legélesebben kikelt e téren a kényszer ellen. Azt mondotta, hogy a szövetkezetek létrehozásánál „… a legkisebb kényszert sem szabad megtűrnünk. Csak az olyan egyesülések értékesek, melyeket a parasztok maguk létesítenek, szabad elhatározásukból s amelyeknek előnyös voltáról ők maguk a gyakorlatban meggyőződtek. A túl nagy sietség ezen a téren káros, mert csak erősítheti a középparasztság előítéleteit az újításokkal szemben.” Lenin még a közvetett kényszer alkalmazóival szemben is a legszigorúbb felelősségrevonást hangsúlyozta. Aki nálunk ezeket a szabályokat be nem tartja, az akarva, nem akarva, visszaveti a szocializmus ügyét és ahelyett, hogy megnyerné számunkra a középparasztságot, az ellenség, a kulákok, az imperialisták karjaiba kergeti.
Ismétlem, a kulákság korlátozására irányuló törekvéseink — saját szervezeteink rossz munkája következtében — sok helyen nemcsak papíron maradtak, hanem egyenesen a kulákság megerősödésére, a középparasztságnak a kulákok karjaiba kergetésére vezettek.
Ennek eredményeképpen helyenként valóságos kulák-ellentámadással találkoztunk. A DÉFOSz-választások folyamán százszámra voltak községek, ahol a kulák a Kisgazdapárt vagy a Parasztpárt zászlaja alatt benyomult a dolgozó parasztok szervezetébe.
Közelebbi szemügyrevételezésnél kiderült, hogy amely faluban a parasztpárti szervezet demokratikus politikát folytat, ott megszaporodtak a Kisgazdapárt szavazatai, mert a kulákok ott a kisgazdákra vették újra az irányt. Ahol a Kisgazdapárt volt demokratikus, ott ugyanebből az okból a Parasztpárt kapott látszólag hirtelen erőre.
A legtöbb helyen azonban a kulákok a „pártonkívüliek” zászlaja alatt juttatták be csatlósaikat a DÉFOSz-ba. Az elvtársak két választást láttak Magyarországon. Mind a kettőben a felnőtt lakosság 95%-a leszavazott. Aki nem ránk szavazott, az Pfeiffert vagy Barankovicsot választotta, de nem volt pártonkívüli. Aki tehát ma mint pártonkívüli bejut a DÉFOSz-ba, annak túlnyomó többsége a választáson a demokrácia ellen szavazott és feltehető róla, hogy a „pártonkívüliség” lényegében kulákbarátságot és demokráciaellenességét takarja. Ha ezeket a tényeket szem elől tévesztjük, akkor előfordulhat, hogy a DÉFOSz sok szervezete kulákbefolyás alá kerül és nem a demokrácia transzmissziós szíja lesz a dolgozó parasztság és a falu felé, hanem megfordítva, a kulákság rajta keresztül fogja továbbítani a városok felé demokráciaellenes munkáját.
Itt az ideje, hogy a kulákság korlátok közé szorítását végre komolyan vegyük. Minden pártszervezetünket és az állam végrehajtó szerveit rá kell szorítani arra, hogy a kulákság korlátozására hozott intézkedések valóban csak a kulákokat érjék és semmi körülmények között ne sújtsák a középparasztságot, vagy éppen a szegényparasztságot.
A kulákok elleni harcban soha egy pillanatig el nem szabad felejteni, hogy a középparaszt a kulákot is parasztnak tekinti és ha nem jól válogatjuk meg módszereinket, minden csapásunkat, amelyet a kulákra mérünk, a középparasztság is a maga elleni támadásnak tekinti. Ezért e rendszabályoknál mindig szem előtt kell tartani, hogy világosak legyenek és olyanok, amelyek a középparasztság rokonszenvét megnyerik. Száz és száz helyről halljuk például, hogy a kulák ma is valóságos rabszolgaságban tartja a béresét, aki az istállóban alszik, rongyos, nincs beíratva az OTI-ba, nem kapja meg a kollektív szerződésben előírt bért, lakást, pihenést stb. Egy sor tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen esetek leleplezése, a kulák kipellengérezése a középparasztságnál is helyeslésre talál.
Ezer és ezer eset van, amikor a kulák az igakölcsönnél, a bérletnél vagy egyebütt, titokban vagy nyíltan megkárosítja a középparasztot.
Ezeket az eseteket kell a pártszervezeteknek gondosan kivizsgálni és a középparaszt segítségére sietni. Az adókivetésnél, az előnyök juttatásánál, a termelési szerződéseknél mindenütt gondosan ügyelni kell arra, hogy a középparaszt előnyben részesüljön a kulákkal szemben.
Az elvtársaink tudják, hogy minden kuláknak, kivétel nélkül, van valami vaj a fején, van valami takargatni valója, van valami, ami őt ellenszenvessé teszi a középparaszt előtt. Ezeket kell kiteregetni és a középparaszt elé tárni.
Ahol pedig a kulák előremerészkedik vagy megszegi a demokrácia törvényeit, nem termel, nem szolgáltat be, feketézik, spekulál, uzsoráskodik, ott kíméletlenül le kell rá csapni.
A kulákra csak a kemény kéz hat, csak az tudja kordában tartani. Lenin mondotta: „A proletárforradalom tapasztalatai Oroszországban, ahol a kulák elleni harc egy sor különböző okból elhúzódott és különösen bonyolulttá alakult, azt mutatják, hogy ez a réteg, ha a legkisebb ellenállásnál megfelelő leckét kap, mindenesetre képes arra, hogy a feladatokat, melyeket a proletárállam szab számára, rendesen végrehajtsa, sőt — ha rendkívül lassan is, de — kezd tiszteletet érezni azzal a hatalommal szemben, amely minden dolgozót megvéd és kíméletlen a gazdag naplopóval szemben.”
Ugyanakkor minden erővel támogatni kell a szegényparasztságot, emelni öntudatát és önbizalmát. Néhol a mi falusi politikánk rossz végrehajtása következtében az a helyzet, amiről jelentéseink úgy számolnak be: „Nálunk a szegényparaszt ma is úgy néz a nagygazdára, mint régente.” Vagy: „A szegényember reszkető kézzel emel kalapot a kuláknak.” Az ilyen jelenségek mutatják, hogy helyenként rosszul dolgoztunk, elhanyagoltuk ezt a réteget, amely nemcsak a felszabadulás után, de azelőtt is vállvetve harcolt velünk, mely legmegbízhatóbb szövetségesünk a falun.
Gondoskodni kell róla, hogy a szegényparasztság, a földmunkásság lépten-nyomon, napról-napra érezze, hogy az ipari munkásság őt tartja legmegbízhatóbb harcostársának a falun és ennek megfelelően bánik vele. Gondoskodni kell, hogy a szegényparasztság kapja elsősorban mindazokat az előnyöket, melyeket a demokrácia a falu dolgozó rétegeinek nyújt és különösen a földmunkások lakásban, bérben, szociális juttatásban, szabadidőben megkapják mindazt, amit a kollektív szerződés számukra biztosít.
Mi a középparasztot nem azzal fogjuk megnyerni, ha udvarolunk neki és azzal még kevésbbé, ha a választóvonalat a szegényparasztság és a középparasztság között vonjuk meg. Udvarlás a középparasztnak nem imponál. Neki imponál az, ha látja, hogy a népi demokrácia állama vaskézzel sújt le a kulákra, következetesen erősíti a szegényparasztságot és nemcsak politikai felvilágosító munkával, de kézzelfogható tettekkel segít a középparasztoknak is.
Ha ezt a politikát végrehajtjuk, akkor hamarosan éles határ keletkezik a kulákok és a középparasztság között és a középparasztság egésze, amely már most is tiltakozik az ellen, hogy őt a kulákokhoz sorolják, az ipari munkásság szövetségesévé válik. A mi Központi Vezetőségünknek fő kérdése most, hogy ezt a politikát következetesen, szívósan végigvigyük.
(Beszéd és zárszó a MDP Központi Vezetőségének 1949 március 5—6-i ülésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!