(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
7
Válasz a felszólalásokra
Kedves Elvtársak!
A hozzászólásokból kitűnik, hogy az Egyesülési Kongresszus szellemében is kétségkívül már egyesült. Aki nem tudta, hogy az egyes felszólalók azelőtt különböző párthoz tartoztak, nehezen állapíthatta meg a felszólalások szellemének alapján, hogy itt tulajdonképpen két párt felszólalóiról volt szó. Ebben a tekintetben a Kongresszus teljes marxista-leninista egységet tükrözött vissza. És visszatükrözte a politikai érettségnek azt a vonalát, amely a három és fél esztendős felszabadulásnak egészséges eredménye.
Ezért nekem nem kell hosszan vitatkozni az elhangzottakkal, csak röviden egyik-másik felszólalásra térek ki, amely rendkívül fontos anyagot szolgáltatott nemcsak a magyar demokrácia és a magyar munkásmozgalom számára, de azt hiszem, az egész világ munkásmozgalmának és demokráciájának, amikor megmutatta, leleplezte a nyugati jobboldali szociáldemokraták nemzetközi intrikáit.
Ezek az urak nyílt színen még most is csak úgy foghegyről oktatják ki különösen Kelet-Európa népi demokráciáit és magyarázzák nekünk a demokrácia kezdő alapelemeit. Ugyanakkor pedig a színfalak mögött leplezetlenül, mint a nemzetközi imperializmus ügynökei lépnek fel. A magyar szociáldemokrata elvtársaktól például azt követelték, hogy a kommunistákkal szemben lépjenek szövetségbe a magyar reakcióval, szükség esetén Mindszentyvel személyesen is. Azt hiszem, hogy az ilyen leleplezések Angliában és az egész világon is megfelelő visszhangra fognak találni.
Ezzel kapcsolatban legyen szabad rámutatnom arra, hogy mi, különösen a régi évjárathoz tartozók, akik a reformizmus és a munkásárulás elleni harcot még Bernsteinék példáján tanultuk meg, néha abba a hibába esünk, hogy Bernsteinéket a mostani Attlee-vel, Blummal meg Bevinnel azonosítjuk, holott az az érzésem, hogy túlságos nagy tisztesség Attlee, Bevin meg Blum számára, ha Bernsteinnel egy napon emlegetjük. (Derültség, nagy taps.) Bernstein egy reformista szocialista volt, aki még marxista érveket használt, miközben rossz útra kezdte terelni a német és nemzetközi munkásmozgalmat. Éppen Sztálin mutatott rá, hogy ez a formája a reformista szociáldemokráciának megszűnt 1917-tel, amikor az út kérdése az orosz proletariátus győzelmével, a Szovjetunió megvalósulásával olyan élessé vált, hogy ezt semmiféle marxista frazeológiával többé elkenni nem lehetett. A mostani árulók, Attlee és Bevin már nem is fektetnek súlyt arra, hogy őket szocialistáknak, marxistáknak tekintsük, sőt újabban büszkén verik a mellüket és hangsúlyozzák, hogy semmi közük sincs a szocializmushoz, ők most az imperializmusnak egyszerű, minden kendőzés nélküli ügynökei és így is kell velük bánni. (Taps.)
Az elvtársak felvázolták azokat a veszélyeket, amelyek az egész magyar munkásmozgalmat, de az egész magyar demokráciát fenyegették, ha nem sikerült volna idejekorán leleplezni és kiküszöbölni a jobboldali veszélyt. Miközben beszéltek, néha magam is arra gondoltam, hogy milyen óriási veszteség lett volna, ha ezen a téren nem végzünk alapos munkát. Ezért mégegyszer megköszönöm a baloldali szociáldemokrata elvtársaiknak azt a nagy segítséget, amelyet ennek a fontos munkának elvégzése közben nekünk, a magyar demokráciának és az egész magyar jövőnek nyújtottak. (Nagy taps.)
Teljesen egyetértek Révai elvtárssal abban, hogyha csak tőlünk függne, mi az újjáépítést úgy végeznők, hogy mind a két kezünkben kalapács vagy szerszám volna. Sajnos, a magyar reakció rákényszerít bennünket arra, hogy csak az egyik kezünkben legyen építő szerszám és a másik kezünkben kardot, vagy egyéb védő — és ha szükséges — támadó fegyvert tartsunk a magyar reakció ellen. (Taps.) Ebből a tekintetből nagyon helyes, hogy annyian aláhúzták a demokratikus rendőrség jelentőségét a demokrácia építésében. (Nagy taps.)
Most, amikor az iskola kérdésével kapcsolatban látjuk, hogy a reakció a demokrácia legelemibb követelésével szemben milyen ellenállást igyekszik szervezni, akkor az az érzésünk, hogy mi ezeket az urakat egy kicsit elkapattuk. Elkényeztette őket a demokrácia és elfelejttettük velük, hogy a magyar demokráciának van foga, van ökle és ha kell, gépfegyvere is van. (Nagy taps.)
Gerő elvtárs felszólalása rendkívül fontos volt abból a szempontból, hogy konkrét anyag alapján megmutatta, hogy milyen óriási tartalékai vannak még gazdasági téren a magyar demokráciának. Rajta leszünk, hogy nemzetünk felvirágoztatására ezeket a tartalékokat maradék nélkül mozgósítsuk. Ugyanakkor azzal a tárgyilagossággal, amit a kommunistáktól el kell várni, megmutatta a gyengeségeinket is. Itt is rajta kell lennünk, hogy ezeket a gyengeségeket, amilyen gyorsan csak lehet, levetkezzük.
Az a tétele, hogy a kapitalista elemek nem nőhetnek bele békésen a szocializmusba, különösen fontos. Ezt nekünk szakadatlanul szem elölt kell tartanunk, különben az emberek elfelejtik, hogy a kutyából nem lesz szalonna. (Derültség.) Ha pedig ezt elfelejtjük, ebből óriási károk származhatnak, ha nem vigyázunk, mert az ellenség szakadatlanul ugrásra kész és ki fogja használni a mi éberségünk hiányát. Az államrendőrség mellett természetesen fejleszteni kell a hadsereget is.
Rendkívül értékesnek tartom azokat a felszólalásokat, amelyekben az elvtársak, mint Benkovich elvtárs a Ganz-gyárból, Dusek elvtárs Diósgyőrből megmutatták, hogy hogyan viszik keresztül a demokrácia és a Párt vonalát az üzemekben. Nagyon örülök, amikor olyan eredeti ötleteket és javaslatokat hallok, hogy a selejtből mintacsomagot készítenek, amit az illető gyárnak „szerelmes levél” kíséretében visszaküldenek, hogy hadd lássák, mit jelent a termelés szempontjából a selejt. Az ilyen levelezés és csomagküldés kétségtelenül emelni fogja az egyes üzemek felelősségérzetét az ország gazdaságával szemben. Megmutatja az összefüggést az egyes üzemek munkája és az országos termelési kérdések között; kétségtelenül serkentőleg fog hatni a termelésre.
Több elvtárs, így Balogné Nógrád megyéből, Molnár Somogy megyéből rámutattak arra, hogy a paraszttömegek között, a falu egyszerű népe között erősödik a hangulat — ahogy ők mondják — a pártoskodás ellen, a pártok civakodásával szemben. Egyben nő a követelés, hogy alakuljon végre egy egységes, összeforrott, hatalmas összdemokratikus népi szervezet. Ezzel kapcsolatban önként elismerik és hangoztatják, hogy az ilyen szervezetet Pártunk tudja legjobban vezetni. Mi tucatszámra kaptunk már ilyen értesítést a vidékről, ami mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megteremtésének előfeltételei lent a nép méhében egyre jobban érnek. Az őszre kétségtelenül az lesz egyik legfontosabb feladatunk, hogy megteremtsük, létrehozzuk az új, széles népi tömegekre támaszkodó Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot.
Amit Dusek elvtárs elmondott a jobboldali szociáldemokraták kiküszöböléséről, hogy „valóságos felszabadulás érzetével fogadtuk a testvérharc megszűnését”, ezt számtalanszor hallottuk a különböző üzemekből. Hasonlóképpen azt a megállapítást is, hogy „megerősödött a dolgozók hite a demokráciában”. Való, hogy e tekintetben 3—4 hónap alatt óriási változás történt. A munkás most kezdi végre magáénak tudni a gyárat és a munkáját a közösség számára végzett munkának tekinti. Az öntudatos munkás egyre inkább a közösség képviselőjének tartja magát. Ezzel kapcsolatban megváltozik a munkájához való viszonya, amit mutat az élmunkásokkal kapcsolatban említett eset. Néhány héttel ezelőtt, amikor kint voltam Diósgyőrön, az élmunkások valóban panaszkodtak, hogy őket afféle törtetőknek, hajcsároknak nézik és egyáltalában nem népszerűek. Négy hónap elég volt arra, hogy a munkásságon belül gyökeresen megváltozzon a hangulat, hogy most maguk a munkások önkéntes gyűjtéssel jutalmazzák meg a legjobb élmunkásokat. Azt hiszem, hogy ez a kép a maga egyszerűségében mutatja, hogy milyen óriási a változás a munkásság szellemében.
És nem kevésbbé örvendetes, hogy a munkaverseny nemcsak a gyárakban, üzemekben folyik, hanem kikerült a falvakba, hogy Borsodban 2500 gazda versenyez, sőt a parasztasszonyok is beszálltak, azon versenyeznek, ki nevel jobb baromfit, ki hizlal jobb disznót.
A parasztasszonyokkal kapcsolatban legyen szabad mégegyszer visszatérnem a nők foglalkoztatásának kérdésére. Én elmondottam beszámolómban, hogy általános tapasztalat, hogy a mi pártmunkánkban résztvevő nőelvtársaink átlag felülmúlják a férfi elvtársakat. Azt hiszem, hogy ezt az itt elhangzott női felszólalások is igazolják. Mindazok alapján, amit itt Berki Mihályné és a többiek elmondottak, újra aláhúzom, az a véleményem: adjunk több helyet a nőknek a pártban, a politikai életben és hozzátehetem, a gazdasági életben is! (Nagy taps.)
A magyar demokrácia egyik legbiztatóbb tünete, hogy a demokrácia be tudott hatolni a parasztasszonyok közé. Nekünk ezt a behatolást, ezt a fejlődést minden erővel támogatni és növelni kell.
Összefoglalva: minden téren megváltozott a közhangulat. A dolgozó nép sajátjának tekinti, megbecsüli és egyre jobban megvédi demokráciáját. Helyesli ennek a demokráciának munkáját a belpolitikai kérdésekben és helyesli külpolitikai kérdésekben is. Ez utóbbit igazolja az a mély és őszinte szeretet, amely minden esetben megnyilvánul a felszabadító nagy Szovjetunió és annak bölcs vezére, Sztálin elvtárs felé. (Ütemes, óriási taps.) A magyar dolgozó nép csak most kezdi méltányolni azt a felmérhetetlen segítséget, amelyet a Szovjetunió a magyar demokráciának nyújtott.
Hogy mennyire megváltoztak a viszonyok, azt néha az ember, mint egy cseppben a tengert, apró eseményekben látja. Nemrég a Gazdasági Főtanácsban — amelyről, mellékesen szólva, szintén alaposan megváltozott a demokrácia véleménye és most már elismerik, hogy a Gazdasági Főtanács rendkívül fontos, szinte nélkülözhetetlen szerve a magyar demokráciának — a gabonabeszolgáltatásról vitatkoztunk. A vita a régi főrendiház termében folyt. Az elnöklés közben arra lettem figyelmes, hogy hirtelen parázs vita keletkezett: négyen-öten vitatkoztak egyszerre. A vitában ilyen érvek hangzottak el: „nekem mondja, aki annyiszor voltam részesarató?” A másik azzal vágott vissza: „mikor én etető voltam a cséplőgépnél …” (Derültség.) Én arra gondoltam: ha öt vagy tíz évvel ezelőtt hangzott volna el a vita ebben a teremben, akkor az érvek úgy hangzottak volna: „nekem mondja, akinek 26 000 holdja van?” (Óriási taps.) És a másik azt felelte volna: „én, akinek egyetlen majoromban 300 cselédem van …”
A vitát hallgatva arra is gondoltam, hogy nem üres szó a munkás-paraszt szövetség, mert most a munkások és parasztok együttesen vitatják meg, együtt munkálják ki, hogyan tudják legjobban megoldani a magyar nép, a magyar demokrácia erősödésére és alátámasztására a felmerülő kérdéseket.
A népi demokrácia három és fél esztendő alatt nagy munkát végzett, de persze munka van még előttünk éppen elég. Amire most szükség van, az elsősorban az, hogy a magyar demokrácia és a magyar fejlődés motorját, a Magyar Dolgozók Pártját, minden erővel erősítsük, szilárdítsuk, összeforrasszuk a diadalra vezető marxi-lenini elvek alapján. Utána gyorsan, erélyesen megoldjuk az iskolák államosítását és rendezzük a demokrácia és az egyház viszonyát. Azután a Magyar Függetlenségi Frontot új, népi alapokra fektetve, beleillesztjük a fiatal magyar demokrácia oszlopai közé és rámegyünk az ország gazdasági átszervezésére, úgy, ahogy a dolgozók érdeke azt megköveteli. Kidolgozzuk az ötéves tervet, a tízéves öntözési és a tízéves villamosítási tervet és mindazokat a terveket, amelyekkel hazánk boldogulását, talpraállását meg akarjuk valósítani.
A magyar nép most aratás előtt optimista, jó termést vár. Három esztendő nehézségei után végre úgy érzi, hogy kivilágosodik előtte a jövendő. Ezért ne engedjük, hogy a reakció megzavarja azt az egészséges fejlődést, és optimizmust, azt a nyugalmat és azt a demokratikus rendet, ami a teremtő munka előfeltétele.
És itt idézem Révai elvtársnak azt a megállapítását, hogy nekünk nemcsak igazunk van, de erőnk is van ennek az igazságnak valóra váltásához. (Nagy taps.) Igazunk és erőnk tudatában, az egyesülés adta új energiával és lendülettel folytatjuk harcunkat, hogy a magyar nemzet ne csak erős legyen, ne csak szabad és független, de boldog is, s hogy kemény, biztos léptekkel haladhassunk tovább az eddigi jó úton: a népi demokrácia és a szocializmus győzelme útján! (A küldöttek helyükről felállva, percekig ütemesen tapsolva ünneplik Rákosi elvtársat.)
(Beszámoló az Egyesülési Kongresszuson és válasz a felszólalásokra, 1948 június 13—14-én.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!