„TERVEINK SZERINT A MI JÖVŐBENI ÉLETÜNK IS NYUGODT ÉS KIEGYENSÚLYOZOTT LEHET MAJD!” bővebben

"/>

TERVEINK SZERINT A MI JÖVŐBENI ÉLETÜNK IS NYUGODT ÉS KIEGYENSÚLYOZOTT LEHET MAJD!

RTL: Háromszorosára nőtt a vajda fizetése öt év alatt, tavaly már 74,5 millió forint volt a bruttója

De még így sem ő a legjobban kereső qrmánytag: a „honvédelmi” minisztere például „egyéb forrásból” másfél milliárdot keresett.

„Van egy mondjuk úgy, hogy „rendes állásom”. És kapok egy elég tisztességes fizetést a magyar adófizető polgároktól. És köszönöm szépen, én jól vagyok” – ezzel még 2020 – ban hencegett a  Mi Bölcsés Előrelátó vajdánk, akinek a vagyonnyilatkozatai szerint nincs jelentősebb megtakarítása, ám az ő kiccsálággyának több tagja viszont milliárdokra tett szert.

Ezzel kapcsolatban rendszeresen kérdezik, de ezeket a kérdéseket mindig azzal hárítja el, hogy „ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.

A tavalyi adóbevallása szerint Döbröginknek egy év alatt nagyjából négymillió forinttal lett több a fizetése, ami majdnem 74,5 millió forint volt 2024-ben.

Az SZJA bevallások bizonyos részeit 2019 óta köteles nyilvánosságra hozni. Akkoriban a vajdánk évi 26,5 milliót „keresett”, két évvel később már több mint 31,5 milliót, 22-ben 47, 23-ban 70,5 milliót.

Öt év alatt tehát majdnem háromszorosára nőtt a vajda fizetése.
Hijába no! A HATALOM LEGÁLIS BITORLÁSÁNAK ILYEN MESTERI KIMÓDOLÁSÁT – AMELY MINDEN KÉTSÉGET KIZÁRÓAN AZ ő TEHETSÉGÉT ÉS KÉPESSÉGEIT DÍCSÉRI! – Döbrögisztán vajdaság népsége ILYENFORMÁN IS ELISMERI! MERTHOGY SZERINTÜNK RÁSZOLGÁLT! MEGÉRDEMLI!

De nem ő volt ám tavaly a legjobban kereső qrmánytag! Bár miniszteri kinevezésekor számos céges érdekeltségétől megvált, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, CSAK tavaly másfél milliárdhoz jutott a bevallása szerint „egyéb forrásból”.

A MI nemmzetthy elythünk tehát felkészíti önmagát egy nyugodt, kiegyensúlyozott, anyagi biztonságban eltöltendő NYUGDÍJAS – jövőbeni – LÉTRE! KÖZPÉNZBŐL TERMÉSZETESEN!

MI – PÓRMAGYAROK! – PEDIG ABBAN REMÉNYKEDÜNK, HOGY A MI JÖVŐBENI ÉLETÜNK IS NYUGODT ÉS KIEGYENSÚLYOZOTT LEHET MAJD!

Bár ahhoz TÖBBEK KÖZÖTT ARRA LESZ SZÜKSÉGÜNK, HOGY KIMUTASSUK VÉGRE A RÁNK JELLEMZŐ ÁLLATBARÁTSÁGUNKAT!

MONDJUK ÚGY, HOGY „EZEKET” KIFUVAROZZUK CSUKOTKÁRA, AZ OTTANI ÉHEZŐ JEGESMEDVÉK SZÁMÁRA! MINT ELEVEN JEGESMEDVEELEDELEKET!

Bár az IS CSAK KÖZPÉNZBŐL VALÓSULHATNA MEG! 

VISZONT EZ AZ AKCIÓ MEGÉRNÉ A RÁFORDÍTÁST!

Jah! És el ne felejtsük:

EZ IS CSAK RAJTUNK FOG MÚLNI!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com