„A vajdabanda JÖVŐBENI SIKEREINEK A ZÁLOGA: A REMÉNYTELENSÉG FOLYAMATOS TÁPLÁLÁSA!” bővebben

"/>

A vajdabanda JÖVŐBENI SIKEREINEK A ZÁLOGA: A REMÉNYTELENSÉG FOLYAMATOS TÁPLÁLÁSA!

Török Gábor szerint jelenleg a vajdabanda szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban

Török Gábor politológus vasárnap a jelenlegi ismeretek alapján mondott prognózist a 2026-os választást illetően, de hangsúlyozta, hogy a helyzet napról napra változhat.

Vasárnap délután egy Facebook-bejegyzésben vette végig Török Gábor politológus, jelen állás szerint és a mostani információk birtokában miként alakulhat a 2026-as országgyűlési választás végeredménye. A politológus hangsúlyozza, hogy ez csupán prognózis, így akár már holnapra változhat a helyzet, ha bejön egy olyan tényező, amiről jelen állás szerint még senkinek nincs ismerete.

„Bár július elején a kutatások meggyőzően mutatják, hogy egy most vasárnap tartott választáson a Tisza kapna több szavazatot, az erőforrásokban megmutatkozó brutális kormánypárt fölény, az ellenzéki párt jelentős kockázatokat rejtő, egyelőre halogatott jelöltállítása és a kormányoldal még nem ismert, de nagy valószínűséggel hatékony és erőteljes kampánya – anyagi ösztönzőkkel kiegészítve – miatt mindezeket mérlegelve nagyobb a valószínűsége annak, hogy jövő áprilisban a Fidesz szűk többséggel megnyeri a választást. Ahhoz, hogy ez a prognózis megváltozzon, a Tiszának vagy még egyértelműbb, behozhatatlannak látszó előnyre lenne szüksége, vagy arra, hogy a jelöltállításban, a napirendi küzdelemben és a kompetencia-versenyben a következő időszakban sikeresen teljesítsen”

– írta Facebook-oldalán a politológus.

Török szerint a jelenlegi információk alapján a Tisza mellett szól, hogy a közvéleménykutató cégek – így a Nézőpont is – szerint az elmúlt fél évben a Tisza számára alakult jobban a verseny, és a korábbinál több ember vár kormányváltást, a Fidesznek tapasztalt, kipróbált jelöltjei vannak, a Fidesz számára behozhatatlanul nagyobb erőforrás áll rendelkezésre a kampányhoz.

A Tisza számára jelen állás szerint komoly lehetőséget az jelentene, ha a bizonytalan szavazókat meg tudná szólítani, és a mostani gazdasági helyzetben olyan programmal lépjen fel, ami hihető és kívánatos ígéreteket tartalmaz.                                                                                                                                        (HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  „…A Tisza számára jelen állás szerint komoly lehetőséget az jelentene, ha a bizonytalan szavazókat meg tudná szólítani, és a mostani gazdasági helyzetben olyan programmal lépjen fel, ami hihető és kívánatos ígéreteket tartalmaz…”

-VAGY BÁRMELY MÁS POLITIKAI PÁRT SZÁMÁRA!

Sajnálattal KELL KÖZÖLNÜNK: ilyen HIHETŐ ÉS KÍVÁNATOS ÍGÉRETEKBEN MOST SINCS – ÉS A JÖVŐBEN SEM LESZ HIÁNY!

A PROBLÉMÁT MI INKÁBB A HIHETŐ ÉS A KÍVÁNATOS ÍGÉRETEK

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGÁBAN LÁTJUK!

Pontosabban: A MEG NEM VALÓSÍTHATÓSÁG ITT A LEGNAGYOBB PROBLÉMA!

Ez pedig a döbrögista horda EDDIGI – ÉS A MAGYARSÁG JÖVŐJÉT (értsd: JÖVŐTLENSÉGÉT!!!) – ÉS JÖVŐBENI TETTEINEK DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ CSELEKMÉNYEINEK AZ ÉRTELME!

Ergo: A REMÉNYTELENSÉG FOLYAMATOS TÁPLÁLÁSA! EZ PEDIG – LEGALÁBBIS EZIDÁIG – TOTÁLIS SIKER A vajdabanda SZÁMÁRA!

“A vajdabanda JÖVŐBENI SIKEREINEK A ZÁLOGA: A REMÉNYTELENSÉG FOLYAMATOS TÁPLÁLÁSA!” bejegyzéshez 27 hozzászólás

  1. A folyamatos fosztogatás után a közelgő választàsokkal most következik majd a nagy osztogatás, majd a teljes csődhelyzettel kell szembenéznie a magyar gazdaságnak.Akárki is nyeri meg a választásokat, irdatlanul hatalmas költségvetési hiányt és adóssághalmazt fog örökölni a regnáló hatalomtól, amit nem,… vagy nagyon nagy áldozatok árán fog tudni kezelni…sajnos velünk együtt.

  2. „Hihető és kívánatos ígéretek…”
    XXI.századot írunk, nem kellene elfelejteni!
    A kevésbé iskolázottak zsebében is okostelefon, tehát nehezebb palira venni az embereket.
    Nem ígéreteket várnak, hanem életszínvonalat!
    A Tisza nem ígér habostortát, tudatja, hogy üres a kassza.
    „Csak” az indokolatlan habzsolás megszüntetését ígéri, – ami magában is jelentős tétel.
    Valamint közös munkát az élhetőbb holnapért.

    Akik könnyen élve élvezték eddig a mindennapokat, és akik a környezetükben részesei voltak, természetesen, foggal-körömmel ragaszkodnak a megszokotthoz.
    Akik csak vegetálni tudnak, azok a jobb reményében változást akarnak.

    Azt gondolom, már Dárius kincse is kevés ahhoz, hogy a lecsúszottakat egyszeri dotálással vélemény változtatásra sarkallja.
    Az emberek élni akarnak, nem vegetálva csak túlélni!
    Ezt a reményt ígéri a Tisza, nem csak a szavazás idejére.

    1. „“Csak” az indokolatlan habzsolás megszüntetését ígéri…”

      Azé nyugtass meg, hogy az ingyen zsírleszívás TB-re (közpénzre) marad?! 😀 😀 😀

      1. Sőt a nem átalakító műtét is , viszont a rákos betegen segítő immunterápia 35 millió/kúra .

  3. Török Gábor néhány hete még a Tisza egyértelmű fölényét és győzelmét prognosztizálta 2026-ra, aztán rájött, nem mindegy mit /kit olvas/ hallgat az ember.
    Mindenesetre a Tisza óriási hibája, hogy nincsenek szakmai érvei.
    Elismerem, hogy nem könnyű, hiszen a stábja vagy Fideszből kirúgott másodhegedűsökből, vagy tejfeles szájú kezdőkből áll.
    És nem akarok általánosítani, de van egy érdekes tendencia a magyar társadalomban:
    A 40 alatti magyarok nem mernek felelősséget vállalni, nem mernek önállóan vállalkozni, és bár igénylik a sok-sok pénzt, az önálló döntéshozataltól rettegnek, pénzüket nem merik kockáztatni egy innovatív vállalkozásban, ezért ezek helyett: Olyan állást keresnek, ahol megmondják nekik, hogy mit csináljanak, lehetőség felelősségvállalás nélkül. A nyugdíj közeli vállalkozók hétvégén, éjjel is dolgoznak, döntéseket hoznak, vállalják döntéseik következményét, és bizony néha buknak is. (Saját 30-as fiam jegyezte meg néhány szombat este: Apa, nem bulizni/meccsre menni kéne munka helyett? )
    A 40 alattiak: Kiviszik a sört a vendégnek – abból nagy baj nem lehet -, kitakarítják a szobát, összeszerelik az autót egy szalag mellett, elfuvarozzák az árút, lekönyvelik, amit a főnök mond, de innovatív, felelősségteles, kockázatos munkát, ráadásul túlmunkát nem vállalnak. Ezért van gondban ma Magyarországon többszáz családi vállalkozás, ahol a kiöregedő szülőktől nem hajlandók átvenni a céget a gyerekek. Ők inkább kimennek Ausztriába sörpincérnek, vagy panzió- takarítónak.
    ——
    A Tisza támogatóinak jószándékát nem vitatom el, de mit hallottunk eddig kedvenceiktől? Hát azt, hogy majd lesz elszámoltatás, és Orbán börtönbe kerül.
    És attól a 40 alatti korosztály felelősségteljesebb vállalkozó lesz? (A társasági nyereségadó már most is a legalacsonyabb Európában, 9 %, miközben Németországban, Portugáliában 30 % !!! A több gyerekesek, a 25 év alattiak nem is fizetnek nálunk személyi jövedelemadót, mégsem vállalkoznak. )
    —–
    A nyugdíjas abban bízhat, hogy magasabb lesz a nyugdíja, de igazságos-e, hogy aki 50 ezres KATÁ-t fizet(ett) , majdnem ugyanannyi nyugdíjat kapjon, mint aki havi bruttó 500 ezer után fizet(ett) járulékot?
    Abszolút nem igazságos, ezért a nyugdíj-rendszer aránytalansága fent fog maradni. (Ha valaki meg akarná szüntetni a nyugdíj-rendszer aránytalanságát, az aktív korukban magas járulékot fizetőkkel b@szna ki. )

    Rohadtul nem könnyű kérdések ezek, és nem kapunk választ a Tiszától szinte semmire.

    1. A jelenlegitől milyen részletes válaszok vannak?!
      Abszurd, egy egy évestől azt várni, amit egy 15éve regnáló sem nyújt!
      Amúgy + sok részletes info volt már annak, aki figyelemmel kísérte.
      Aki ilyen elfogultan „kritikus”, az nem szeretne változást!,
      csak eljátsza, ha mégis megtörténik, ne legyen kirekesztett.
      Nem lesznek azok a mostanira szavazók sem, tehát, nyugodtan lehet vállalni, hogy ami van, arra van igénye a delikvensnek.

      1. „A jelenlegitől milyen részletes válaszok vannak?!”

        folytatjuk! 😀

        „Abszurd, egy egy évestől azt várni, amit egy 15 éve regnáló sem nyújt!”

        Ha ez abszurd, akkor minek is kéne rájuk szavazni? Ha abszurd egy program megírása 1 év alatt, akkor mi a szart csináltak eddig? Hogy szavazzunk rájuk, ha nincs mit számon kérni rajtuk, ha esetleg majd nyernek?
        Azt gondolom, hogy ami itt abszurd, az maga a tisza. És a fideszénél semmivel sem különb és jobb hívei…

        1. Ha tényleg figyelemmel kísérné valaki, és tud szöveget értelmezni, akkor tudná, hogy számtalan alkalommal volt már hallható, nem egy esetben részletesen is egy-egy téma.
          Ami valójában „hiányzik”, az egy nyomtatott dokumentum róla, amit lehetne plagizálni, vagy blamálni.
          Amúgy ma éppen gyermekvédelmi téma zajlik, a leg aktuálisabb, de csak néma csend róla.
          Mivel Péter újra nyakába veszi az országot, a józan paraszti érteni fogja, amit mond.
          Akik nem akarják, azoknak felesleges lenne bármennyi szó.

          1. Csak éppen a szó elszáll, az írás viszont megmarad(na).
            Az a szó, ami MP szájából jön ki pedig olyan, mintha ott sem lett volna soha. Az ürge bő egy év alatt többet hazudott, mint gyurcsány egész karrierje során.
            Gyermekvédelem?! Tőle(tek)? Röhögőgörcsöt ne kapjak… 😀 😀 😀

  4. Fertelmes ez a FIDESZ, csak az a problemátyiká, hogy a TÖBBIEK mééég fertelmesebbek…
    🙂

      1. Van! Persze!
        Válasszunk a fidesz helyére volt fideszeseket, hiszen ők majd másképp fogják csinálni, őket még nem rontotta meg és nem tudja zsarolni a (régi) fidesz. 🙂

        Ja! Nem ide! Bocs!

        1. Egy nem velünk szocializálódott tudja csak jobban, mi is jó a magyarnak, ugye?!

          1. Hát ha érteném, sem hiszem, hogy akarnék ekkora zagyvaságra válaszolni… 🙂

  5. Jó mi ?

    Olyan mint Schmidt Mária .

    Márpedig az nem Pruck Pál , hanem Dózsa László.

  6. Az összesre Hitetlennek: szerencsére az emberek értik, miről beszél nekik a Tisza.
    Hatalmas a felelősségük!
    Olyan szinten a társadalom, hogy egyre gyakrabban olvasni, ha becsapja őket, kő kövön nem marad.
    Részemről az lenne a leg eredményesebben demokratikus, ha menet közben is visszahívhatóak lennének a képviselők!
    Mert ugye, a puding próbája is az evés, munka közben válik el, méltó volt-e a bizalomra.
    Amennyiben nem azt képviseli, amire felhatalmazást kapott, amennyiben dafke nem jelenik meg, hogy elvégezze a munkáját, amennyiben mellébeszélve csak akadályozza az érdemi munkát, amennyiben a munkájához köthető témában nem tiszteli meg a munkaadóit, a társadalmat, érdemi válasszal, stb., sorolható még, abban az esetben szavazással, a megbízói által, azonnal visszavonható lenne, és új jelöltet kellene felhatalmazni.
    Amíg tét nélkül, uralkodásként viselik a képviseletét, nem pedig haza szolgálatként, addig nem várható érdemi változás a munka kultúrájukban.

  7. A Tisza ígérhet fűtfát miután eu és nátó párti hamvába holt ötlet mert nemigazán fogják engedni ezt a rendszert nagyon megváltoztatni . Vagy úgy jár mint a puhos , náne jové !

    1. A rugótörvény mindig működik.A hatás-ellenhatás következménye nem kerülhető ki…

  8. „A Tiszától nem kapunk részletes programot de szerintem ez nem is olyan nagy baj, a legtöbb választót nem érdekelné meg nem is értené meg.”

    De baj!!!
    Egyrészt ne nézzük már le ennyire a magyar választókat. Másrészt már fentebb megírtam. Ha nincs program, akkor nincs mit számon kérni választások után. Akkor ugyanott tartunk, ahol most. A győztes azt csinál, amit akar, és ezért nem lehet nekik szólni semmit. hisz nem ígértek semmit.
    Csak egy apró kérdés! Ha egy párt pontosan úgy megy neki a választásnak, mint a fidesz, akkor miért gondoljuk, hogy megválasztás és majd kormányra kerülés után más lesz?

  9. Maximálisan egyetértek!Ebből a 200 éves főispán, vármegye, királyság, úrhatnám, fél-feudális Magyarországából a többségi magyarságnak tökéletesen elege van.Sürgősen véget kell vetni ennek az abnormális középkori állapotnak!

  10. ” Az is szavaz aki nem megy el szavazni !”
    Ez igaz. De ha nincs választék, vagy nagyon gyenge a választék?

  11. Ez a hozzászólás is azt mutatja, hogy nincs figyelemmel kísérve, csak csípőből elutasítva!
    Nem pár ember fog a jelentős kérdésekben az emberek feje felett dönteni.
    Társadalmi véleménykérés lesz, ezt ígérték.
    Ergo: magunkon kell számonkérni, ha balul döntünk, remélhetőleg, ritkábban!
    De addig még el kell jutni!

  12. „Társadalmi véleménykérés lesz, ezt ígérték.
    Ergo: magunkon kell számonkérni, ha balul döntünk, remélhetőleg, ritkábban!”

    Kis haver! A fidesz pont ugyanezt csinálja!!! Minden kérdés, téma kapcsán szépen megmérik, hogy az népszerű e, vagy sem? Ha igen, akkor az élére állnak a dolognak, ha nem akkor ejtik még akkor is, ha az a saját ötletük volt (lásd kútadó, napelemesek szaldó elszámolásának eltörlése, stb.). És de ku..a jól megy most nekünk, nem igaz? 😀 Olyan ez, mint amikor nem a szülő dönti el, hogy mi a jó a gyereknek, hanem az utóbbi mondja meg, hogy mit csináljon az egész család. Nem is szokott működni.
    Elvek? Azok minek! Jövőkép? Lófaszt, még a végén számon kérné valaki. Ja bocs azt nem. Mert magamon kérjem majd számon azt is, amit ti elszabtok! Jó pofák vagytok, mondhatom. 😀 😀 😀 Elmehettek ám a tudod hova?
    Mond már meg kérlek! A fideszt egy másik fideszre lecserélni mi értelme?

  13. A fityisznek volt írott és íratlan programja ! ÉS? Tizenöt éve hazudnak , csalnak , lopnak (ha kihagytam valamit tessék hozzá gondolni) és mi történt elszámoltatta/felelőségre vonta valaki is bármelyiket !?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com