(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
A gazdasági élet további erősítésének alapfeltétele, hogy a termelés ezentúl tervszerűen menjen, hogy a termelt javak elsősorban oda irányíttassanak, ahol rájuk az újjáépítés további menete és a nemzetgazdaság érdekében szükség van. Pártunk, a Magyar Kommunista Párt ezt a helyzetet a stabilizáció második hónapjában előre látta. Mi már tavaly szeptember végén, III. Kongresszusunkon felvetettük a tervgazdálkodás szükségének kérdését. De nemcsak felvetettük, hanem azonnal munkába vettük. A Kommunista Párt gazdasági szakértői, Gerő Ernő elvtársunk vezetésével (éljen Gerő!) decemberre ki is dolgozták a hároméves terv főbb vonalait. Ebbe a munkába belevontuk az ország legjobb szakértőit, a Gazdasági Főtanács embereit, Vas Zoltán elvtársunkat (taps) és az idén januárban könyvalakban kihoztuk a hároméves tervet. Ennek a tervnek döntő része az, hogy három esztendőn belül a mostaninak kétszeresére kívánjuk emelni a magyar dolgozók életszínvonalát. (Nagy taps.) A terv szerint saját erőnkből is, minden külföldi segítség nélkül, három esztendő alatt be tudjuk gyógyítani a háborúütötte sebeket és a termelést a békebeli fölé tudjuk emelni.
A mi tervünk után elkészült a Szociáldemokrata Párt terve is. (Munkásegység!) Ezt a két tervet egyeztettük, majd belevettük a Baloldali Blokk harmadik pártjának, a Nemzeti Parasztpártnak szempontjait is. A terv gyors megvalósítását megnehezítette az a körülmény, hogy a Független Kisgazdapárt nem készített összefüggő, a kérdés minden oldalát felölelő tervet. Március 23-án megjelent ugyan a Kis Újságban egy közlemény arról, hogy elkészült a Kisgazdapárt hároméves terve, ez a terv azonban mind a mai napig sem nyomtatásban, sem egyébként nem jutott nyilvánosságra. (Zaj.) Azoknál a tárgyalásoknál, amelyeket a Baloldali Blokk egyeztetett terveiről folytattunk, megtudtuk a Kisgazdapárt kívánságlistáját különböző területeken, de magát az összefüggő tervet nem ismerjük. Fel kell tételeznünk, hogy ilyen nem is létezett.
Nagyon sajnálatos, hogy a Független Kisgazdapártban vannak befolyásos elemek, akik nem jó szemmel nézik a hároméves terv megvalósítását (zaj) és vele együtt hazánk gazdasági megerősödését. Ezért mi örömmel üdvözöljük a Kisgazdapárt felhívását, amelyben közli, hogy „teljes politikai és közéleti súlyával belekapcsolódik a hároméves terv közös munkájába”. Jobb későn, mint soha, mondjuk rá és reméljük, hogy ez a kívánságuk nemcsak papíron marad, hanem meg is valósul.
A hároméves terv megvalósításához igen jelentékeny összegek kellenek, amelyeket egyszerű, rendes adózással előterem leni nem tudunk. Ez a terv megköveteli, hogy mozgósítsuk hazánk olyan erőforrásait, amelyekhez eddig nem nyúltunk. (Helyeslés.) Az újjáépítés eddigi terheit szinte kivétel nélkül a város és falu dolgozói viselték. Ez az egyoldalú közteherviselés tovább nem tartható fenn, változtatni kell ezen a téren, mégpedig gyorsan és alaposan. A hároméves terv gazdasági előfeltétele, hogy megvalósuljon végre az a jelszó, amelyet gyakran hangoztattunk, de nem tudtunk az életbe átvinni, az, hogy fizessenek a gazdagok. (Viharos helyeslés.) Gondoskodni kell róla, hogy hazánk újjáépítésébe végre bevonjuk a gazdaságilag legerősebbeket, hogy a dolgozók gyenge válláról az ő vállukra hárítsuk át a terheket. Pártunk ezért javasolta, hogy vegyék számba mindazokat a háborús és inflációs nyereségeket, amelyek 1939 óta előállottak és ezeket a nyereségeket progresszíven, haladó arányban 75 százalékig az újjáépítés céljaira vegyék igénybe. (Éljeni Taps.) Az újjáépítés gazdasági megalapozására ezenkívül javasoljuk, hogy a gazdagok fizessenek vagyondézsmát. (Éljen! Taps.) Ezt a vagyondézsmát úgy gondoljuk, hogy érintetlenül hagyná a falu 15 holdnál kisebb birtokkal rendelkező gazdáit, a városban pedig ennek megfelelő rétegeket, kisiparosokat, kiskereskedőket, akiknek vagyona az ötvenezer forintot meg nem haladja. (Úgy van! Nagy taps.)
A háborús és inflációs nyereségek erőteljes megadóztatását minden dolgozó csak a legnagyobb helyesléssel fogadhatja. Hasonlóképpen nem lesz kifogása a gazdagok fokozott megadóztatása ellen sem. A háborút és annak pusztításait tudvalevőleg nem a szegény munkásemberek idézték elő, hanem a gazdagok és ezért méltányos és helyes, hogy fizessenek végre a gazdagok. Ugyanilyen méltányos és helyes az is, hogy aki a magyar nép végtelen szenvedéseiből a háború vagy infláció alatt vagyont gyűjtött, az lehetőleg most ennek a legnagyobb részét az újjáépítés céljaira adja le. (Fizessenek a gazdagok!)
Én nagyon jól tudom, kedves Elvtársaim, hogy ez a követelésünk nem fog mindenütt osztatlan örömet és helyeslést kiváltani. Amikor mi tavaly ilyenkor a stabilizációval kapcsolatban felvetettük ezt a kérdést, a Kis Újság kifogásolta azt, hogy az adóterheket azokra akarjuk hárítani, „akik jól élnek és elegánsan öltöznek”. Azt mondta: „ami pedig a jólélők megadóztatását illeti, ha teljes egészében fel lehetne kutatni és meg lehelne adóztatni (ami teljes képtelenség) ezek jövedelmét, ezzel az első 700 millió aranypengőnyi szükségletnek csak egy parányi töredékét fedezhetnék. Mihelyt azonban a pénzromlás megáll, ezek a konjunktúra-jövedelmek eltűnnek, mint a reggeli köd.” És hozzáteszi: „Majd ha az egyensúly helyreáll, megalkothatjuk a jó adórendszert.”
Én ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy az úgynevezett jólélők és konjunktúra-jövedelmeik a jó pénz terjedésével, sajnos, nem tűntek el úgy, mint a reggeli köd. Elég végigmenni a Belváros előkelő üzletein, meg az előkelő éjszakai lokálokon és a vak is láthatja, hogy éppen elegen vannak ma is az úgynevezett jólélők, akik jövedelmének jelentékeny része háborús és spekulációs eredetű. (Zaj.) A Kis Újság követelte egyensúly ma már megvan és megalkothatjuk azt az adórendszert, amely végre valóra váltja a dolgozóknak azt a követelését, hogy fizessenek a gazdagok. (Helyeslés. Taps.)
A tízedik hónapban levő stabilizáció tapasztalatai is azt mutatják, hogy nem lehet meggyorsítani gazdasági életünk talpraállítását, ha tűrjük a nagybankoknak azt a harácsolását, ami gyakran szinte lehetetlenné teszi a kisiparos, kiskereskedő, kisgazda számára, hogy bankkölcsönt igénybevegyen. (Zaj.) Vagy ha igénybevesz ilyet, olyan hallatlan kamatterheket kell magára vállalnia, melyek szorgalmának gyümölcsét lényegében a nagybank számára viszik el. A stabilizáció tapasztalatai ezen a téren két követelést állítanak fel. Az egyik, hogy feltétlenül szükség van egy állami központi bankra, ezért államosítani kell a Nemzeti Bankot. (Taps.) Ugyanakkor azonban elkerülhetetlenül szükséges, hogy a három legnagyobb bankot, mely iparunk és kereskedelmünk zömét tartja a kezében, ugyancsak államosítsuk. (Éljenzés, taps.) Az államosítás a bankok terén azonnal megszüntetné nemcsak azt a rendszertelenséget, amely ma abban nyilvánul meg, hogy a rendelkezésre álló tőke jelentékeny része nem oda kerül, ahol a magyar újjáépítés szempontjából arra a legnagyobb szükség volna, hanem oda, ahol a legnagyobb hasznot tudják vele megkeresni. A hároméves terv, a dolgozók életszínvonalának komoly és gyors emelése parancsolóan megköveteli, hogy hitelgazdálkodásunkban is létrejöjjön végre az elengedhetetlen tervszerűség, melynek előfeltétele a Nemzeti Bank államosítása és a három nagybank államosítása.
A tervszerű gazdálkodáshoz hozzátartozik a szövetkezetek fejlesztése is. A szövetkezeteket a régi rend nem látta szívesen és Horthyék mindent megtettek, hogy elsorvasszák őket. Amint felszabadultunk a fasiszta elnyomás alól, a szövetkezetek kérdése azonnal előtérbe nyomult. Sajnos, azoknak az erőknek, amelyek nem szívesen látják a szövetkezést, sikerült ennek a kérdésnek megoldását szinte a mai napig elodázni. Tulajdonképpen csak ezekben a hetekben kezdődik az egységes szövetkezeti mozgalom létrehozása, mely egyesíti a város és falu fogyasztószövetkezeteit. De hogy ezen a téren milyen veszélyek fenyegetnek és milyenek a nehézségek, arra nézve jellemző az a közlés, amit itt fel fogok olvasni. A közlés a Kisgazdapárttól származik és arra vonatkozik, hogy az egységes szövetkezet vezető állásait százalékosan osszuk fel a különböző pártok között. (Zaj.) A Kisgazdapárt ennek az elosztásnak gyakorlati végrehajtását a következőképpen képzeli el: „A százalékos megoszlást a Független Kisgazdapárt a kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztérium szövetkezeti tagozata személyzeti létszámának feltöltésénél a szövetkezeti felügyelő, valamint a szövetkezeti igazgatásban az államnál szolgálatot teljesítő minden új alkalmazott felvételénél és természetesen a revízió kijelölésénél is alkalmazni kívánja, éspedig úgy, hogy e százalékos megoszlás nemcsak a létszámnál, hanem az egyes alkalmazottak fizetési osztályba sorozásánál, az egyes személyekre jutó megbízásoknál is figyelembe vétessék.” (Zaj.)
Ez a javaslat, amennyiben megvalósulna, nem egységes szövetkezeti mozgalmat eredményezne, hanem egy hatalmas bürokratikus gépezetet, mely minden egyes lépésnél először százalékosan elosztaná nemcsak az egyes alkalmazottak fizetését, hanem még a megbízatásokat is. Egyszerűbb nyelven, ha a szövetkezeti központ be akar állítani egy új tisztviselőt, akit szaktudása és tapasztalata arra alkalmassá tesz, akkor előbb komplikált százalékszámításokat kell végeznie és ha ezek a százalékszámítások nem adják ki a 12:21:21:46 számarányt, akkor az illetőt nem lehet munkába állítani, bármenynyire is szüksége volna rá a szövetkezetnek. Ezt a tényt elrettentő példának hozom fel arra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni gazdasági téren. Nemcsak amiatt, mert hazánk a kétéves újjáépítés ellenére még szegény és gazdasági eszközei korlátozottak, hanem azért is, mert a pártrendszer túltengése helyenként már olyan arányokat mutat fel, melyek kezdenek gazdasági, sőt nemzeti veszedelemmé válni. Ezen a téren még sok tervszerűségre van szükség, a rögtönzések ideje itt is elmúlt. A demokratikus megbízhatóság mellett minden téren a szaktudásnak kell újra előtérbe lépnie. (Úgy van!) A demokratikus pártok akkor tesznek legjobb szolgálatot a magyar demokráciának, ha ezt megértik és a pártszempontjaik háttérbeszorításával rátérnek ebben a kérdésben is a stabilizációra és nem esnek olyan eltévelyedésbe, mint aminek elrettentő példáját a Kisgazdapárt előbb felolvasott javaslatában láthattuk.
A hároméves terv anyagi előfeltételeinek megteremtése mellett azonnal rá kell térni a dolgozók életszínvonalának megjavítására. A hároméves terv megkezdésével egyidejűleg meg kell teremteni az új kollektív szerződést, amely a városi dolgozóknak nemcsak pénzbeli többletet jelent, hanem a valóságban is több jövedelmet és több árut biztosít. A munkások részéről gyakran hallani azt, hogy nekik nem annyira a bér emelése a fontos, mint az, hogy az árak csökkenjenek. (Taps.) A pénzromlás tanulságai lassan feledésbe mennek, de arra még jól emlékeznek a dolgozók, hogy több bér nem mindig jelent több élelmet, több ruhát és több cipőt, ezért teljesen jogos a város és falu dolgozóinak az a követelése, hogy elsősorban az árak indokolatlan emelkedését akadályozzuk meg, mert enélkül könnyen megtörténhetik, hogy az augusztus 1-én felemelt bérekért szeptember vagy október elsején már megint csak ugyanannyit vagy még kevesebbet vásárolhatnak. Ez a követelés viszont magában foglalja, hogy újra hadjáratot indítsunk a spekuláció és árdrágítás ellen. (Zaj, taps.) Feltétlenül csökkentem kell a közvetítő kereskedelem jogosulatlan és árdrágító hasznát.
(1947 május 9-én az angyalföldi Láng-gyárban tartott nagygyűlésen elmondott beszéd.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!