(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
5
5. Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!
A reakciós jobboldal a nemzeti egység, a koalíció felbomlasztására vesz irányt. Ezért állandósulnak a koalíció válságai, melyekből a kivezető utat a jobboldal abban véli megtalálni, hogy biztosítani akarja döntő befolyását a kormányzatra és államszervezetre, igyekszik rákényszeríteni a formális többséggel rendelkező, de csak a demokrácia kisebbségét képviselő Független Kisgazdapárt akaratát a demokrácia tényleges többségét és derékhadát alkotó Baloldali Blokkra.
Az nem kétséges. Elvtársaim, hogy a magyar demokraták többsége a Baloldali Blokkban, elsősorban a munkáspártokban van. (Taps.) Viszont a Kisgazdapártban ma már többségben vannak azok, akik ellenzik egy erőteljes demokrácia kiépítését. Ez a Kisgazdapárton uralkodó többség az országnak kétségkívül kisebbsége. De mert uralkodik a legnagyobb pártban, megkísérli, hogy uralmát az egész országra kiterjessze.
Mi nem a formális, de a tényleges demokrácia hívei vagyunk és mert a magyar demokraták többsége nem a Kisgazdapártban, hanem nálunk, elsősorban a munkáspártokban van, minden erőnkkel küzdünk az ellen, hogy a Kisgazdapártban előretörő reakció országosan is uralkodóvá váljék. Ezzel a helyzettel mindannyiunknak tisztában kell lenni és nem szabad megengedni, hogy a Kisgazdapárt reakciósai kisebbségi diktatúráról fecsegve, megtévesszék a magyar népet. A kisebbség, méghozzá a reakciós kisebbség uralma az, amire ők törekszenek. Ezzel szegezzük mi szembe a magyar nép demokratikus többségének akaratát. (Taps.)
Ezzel kapcsolatban el kell oszlatnunk azt a tévhitet is, hogy valaki azért, mert demokratikus választással küldötték a parlamentbe, már a demokrácia félelem- és gáncsnélküli lovagja. Mi nagyon jól emlékszünk arra, hogy a weimari Németországban a fasiszták a demokrácia összes vívmányainak igénybevételével jutottak hatalomra. Nálunk is 1939-ben tapasztalhattuk, hogy a fasizmus hívei és a demokrácia ellenségei, akiknek 1944 októberében olyan gyászos és bűnös szerepük volt hazánk szerencsétlenségében, ugyancsak demokratikus úton szereztek jelentékeny parlamenti képviseletet. Bennünket tehát ez a körülmény nem téveszt meg s nem tekintjük demokratának azt a reakcióst, aki az egyébként általunk is jóváhagyott választási módszerrel bekerült a parlamentbe. A demokratikus módon választott reakciósokat, fél- vagy egész fasisztákat mi változatlanul annak tekintjük, amik és ennek megfelelően harcolunk ellenük. (Taps.)
S itt volna néhány szavunk a Kisgazdapárthoz. A Kisgazdapárt demokratikus elemei, akik nem egyszer maguk is megdöbbenve nézik ezt a fejlődést, szívleljék meg az első Független Kisgazdapárt történetét. Ez a történet nem sokkal különbözik attól a sorstól, amire hasonló összetételű pártok más országokban az első világháború után jutottak. Mi emlékszünk Vitos lengyelországi parasztpártjára, Stambulinszki bulgáriai parasztpártjára, vagy Radics jugoszláviai parasztpártjára. Mindezek a pártok azon mentek tönkre, hogy nem tudtak összefogni a munkássággal, de ugyanakkor szabadon engedték a reakciós nagytőkés elemek garázdálkodását pártjukon belül. Az eredmény az volt, hogy a reakció a parasztpártok segítségével először leverte ezekben az országokban a baloldali munkáspártokat, s azután magát a parasztpártot is lejáratta vagy megsemmisítette. És végül, mint fasiszta vagy félfasiszta rendszer, a munkásokat és a parasztokat egyaránt elnyomva, maradt a porondon.
Ha ezeknek a történelmi tapasztalatoknak a fényénél a mostani Kisgazdapárt demokratái megvizsgálják az eddig megtett utat, meg kell állapítaniok, hogy pártjuk helyzete kezd kísértetiesen hasonlítani Nagyatádinak az első világháború után elpusztult Független Kisgazdapártjához. A Kisgazdapártban ma szabadon garázdálkodó reakciósok működése következtében a párt többsége élesen ellentétben áll a szocialista munkáspártokkal és ugyanakkor egyre nyilvánvalóbban a kartellek, bankok és a nagytőke befolyása alá került. Elég ezzel kapcsolatban rámutatni arra, hogy a Kisgazdapárt nemcsak eltűrte a szanálással kapcsolatban az indokolatlanul magas ipari árakat és az agrárolló szinte elviselhetetlen kinyílását, de lényegében a nagytőke oldalára állott, mikor ezt a kérdést mi, magyar kommunisták felvetettük. Még világosabban mutatkozott ez a malomuzsora leküzdésének kérdésében, ahol a Kisgazdapárt hivatalosan is a szenvedő parasztokkal szemben a népnyúzó malmosok mellé állott.
Ez a pálfordulás minden kérdésben kiütközik. Újabban pl. a népi Demokráciával szemben egyre többen emlegetik az ú. u. polgári demokráciát. Ha az ember közelebbről és részleteiben megnézi ezt a polgári demokráciát, akkor kiderül, hogy kevés köze van ahhoz, amit a polgári országokban, az Egyesült Államokban, Angliában vagy Franciaországban értenek alatta.
Felmerült például az állam és az egyház viszonya. A mi ú. n. polgári demokratáink az állam és az egyház elválasztását, amely tudvalevőleg a nyugati demokráciákban már régesrégen megtörtént, mint valami speciális, éles kommunista követelést kezelik és ennek megfelelően küzdenek ellene. Az államosítást, melyben mi messze elmaradtunk nemcsak a szomszéd országoktól, de az őskapitalista Angliától is, egyre élesebben ítélik el s olyan dicshimnuszokat hallunk a kapitalista üzemekre, melyeket a közüzemekkel állítnak szembe, amilyeneket Horthy idejében szoktunk meg. A magyar nép zöme ugyanakkor csak a legnagyobb elismeréssel illetheti a közüzemek, a vasút, a posta gyors újjáépítését, a hidak újjászületését (nagy taps, a hallgatóság Gerő Ernőt élteti) és sok egyebet, amelyek mind a közüzemek fölényét bizonyítják és amelyekkel kapcsolatban tudjuk, hogy a tőkések semmi körülmények között sem tudták volna ezt a teljesítményt felmutatni. Ugyanakkor általános támadás folyik a szövetkezetek, a városi közüzemek ellen is. Néhány nappal ezelőtt például a Kisgazdapárt reggeli, „kapitalistaszárnyú” lapja azzal kapcsolatban, hogy a főváros nyolc új üzem létesítését javasolta, „Szaporítsuk-e a városi üzemeket?” címen cikket írt, mely így kezdődőit: „Az ember józan ésszel azt hinné, hogy erre a kérdésre csak tagadó választ lehet adni.” Ilyen hangon ír erről a mi ú. n. polgári demokráciánk, olyan hangon, ahogy a Horthy-rendszer idejében is írtak erről a kérdésről, de nem a demokrácia nevében hanem a Gyáriparosok Országos Szövetségének a közleményeiben.
Ez a fejlődés, amelyet mi történelmi hasonlattal élve, Nagyatádi-útnak nevezünk, ha kisebb mértékben is, de a Nemzeti Parasztpártot is veszélyezteti. Ezzel a veszéllyel szemben csak az lehet eredményes védekezés: idejekorán felvenni ellene a harcot.
Hogy gyakorlatban mit jelent a Nagyatádi-út, erre nézve néhány nappal ezelőtt hallottam egy jellemző esetet. Pártvezetők tanácskozásán a Kisgazdapárt képviselője pártjának követelt egy csomó polgármesterséget azzal az indokolással, hogy túlsok a szociáldemokrata polgármester. A polgármesterek legtöbbjét úgy választották, hogy a Kisgazdapárt a kommunista jelöltek kiszorítására szociáldemokratákra szavazott. Szóval előbb a kommunistákat szorították ki ezekből a funkciókból és most, miután azt hiszik, hogy a mór megtette kötelességét, a szociáldemokrata testvérpártot is ki akarják szorítani. Dióhéjban ez a példa mutatja a reakció egész politikai tervét.
Ezzel kapcsolatban szabadjon néhány szót szólanom a Kisgazdapárt úgynevezett sérelmeiről is. Ez a párt — mint mondottuk — nem látta előre az eseményeket és nem készült fel rájuk. Emiatt a felszabadulás után utolsónak állott ki a politikai porondra. Emiatt az államapparátus újjáépítésénél a Kisgazdapárt elmaradt. Mikor pedig a választások után ennek a helyzetnek a korrigálására sor került volna, akkor a demokrácia balszárnya találta aggályosnak, hogy az államgépezetbe a Kisgazdapárt olyan képviselőit építsék be, akiknek demokratikus beállítottságához joggal szó fér. Márpedig a Független Kisgazdapárt a valóban demokratikus elemek hátrányára elsősorban ilyeneket akart beépíteni az államapparátusba. Rendkívül jellemző erre az a körülmény, hogy a tisztviselői leépítéseket végző bizottságok kérdésénél a Kisgazdapárt először harcolt azért, hogy szükség esetén 100 százalékig is a Parasztszövetség tagjait küldhesse be a bizottságokba. A kijelölések után aztán kiderült, hogy a Kisgazdapárt küldötteinek csak 3 százaléka volt paraszt. A többi mindenféle másfoglalkozású, főleg a régi rendszert kiszolgáló egyénekből állott. Ilyen példát még sokat lehetne felhozni.
Ezek a tapasztalatok arra kényszerítették a baloldali demokratikus pártokat, hogy a Kisgazdapártnak azt javasolják, fordítsa meg a sorrendet. Ha valóban demokratikus államapparátust akar építeni, akkor ezt ne úgy kezdje, hogy reakciós, vagy a demokrácia szempontjából megbízhatatlan elemeket küld az államgépezetbe, mert ezek nem erősítik, hanem gyengítik a demokráciát. Számoljon le komolyan úgy, ahogy azt ismételten, ünnepélyes nyilatkozatokban kinyilatkoztatta, a pártban levő reakciósokkal és utána meg fogja látni, hogy az így demokratizálódott Kisgazdapárt igényeit a demokrácia többi pártjai, elsősorban a munkáspártok, azonnal és örömmel teljesíteni fogják. Mi tanultunk a rossz sorsra jutott demokráciák hibáiból. A weimari köztársaság egyik baja az volt, hogy a reakciót úgy akarta „megbékíteni”, hogy a reakciósokat fontos állami helyekre állította. Az így „megbékített” reakciósok minden új pozíciót a demokrácia gyengítésére használták fel és végül meg döntötték az egész weimari köztársaságot.
A Kisgazdapárt demokratikus vezetői előtt az a gondoltat, hogy pártjukat gyökeresen megszabadítsák a reakciós elemektől, se nem új, se nem idegen. Nyolc hónappal ezelőtt, amikor a köztársaság létrehozása került szőnyegre, a Kisgazdapártnak ma is elsőrangú vezetőhelyen levő egyik tagja felvetette előttem azt a kérdést: nem lenne-e mind a Kisgazdapárt, mind a demokrácia szempontjából előnyösebb és egészségesebb, ha összegyűjtené demokratáit, kilépne velük a pártból és harcot kezdene a reakciós és nagytőkés befolyástól mentes új Kisgazdapártért.
Tudjuk, hogy a Kisgazdapárt más vezetői azóta nem is egyszer, hasonló terveket vetettek fel maguk között, mert belátták, hogy pártjuk jelenlegi összetételében nemcsak hogy nem alkalmas a demokrácia továbbfejlesztésére, hanem ellenkezőleg, kül- és belpolitikailag egyre több kárt okoz.
Ezeket a kisgazda demokratákat visszatartja az a félelem, hogy demokratikus tömörségben megnőtt, de számban megcsökkent pártjuknak a befolyása is csökkenni fog. Pedig ennek az ellenkezője áll. A reakciós szárnyától megtisztult Kisgazdapártnak nemcsak belpolitikai súlya nőne meg, de egyben hatalmasan emelné az egész magyar demokrácia nemzetközi súlyát. (Taps.) Viszont így, ahogy a Kisgazdapárt ma van, a koalíció állandó válságának okozója. Ezen változtatni kell, mégpedig sürgősen. A demokrácia érdeke halaszthatatlanul megköveteli, hogy munkaképes kormányzatot biztosítsunk számára.
A reakció meg akarja bontani a munkásegységet és a Baloldali Blokk sorait. Előbb a Kommunista Pártot szeretné elszigetelni, hogy gyengítse az egész munkásosztály befolyását a kormányra és azután megkísérelje kiszorítani a munkásság és a dolgozó parasztság képviseletét a kormányból és a hatalomból. Nem törődve az ország érdekeivel és veszélyeztetve a nemzet belső békéjét, a reakciós jobboldal demagóg módon kihasználja a fasiszta ideológia maradványait, az antiszemitizmust, a súlyos béke következtében fellángoló soviniszta hangulatot, a gazdasági nehézségek következtében a nép egyes elmaradt rétegeiben fellépő elégedetlenséget. A küszöbönálló községi választásokon újra egységfrontba akarja tömöríteni a reakció erőit, hálójába akarja keríteni nemcsak a Független Kisgazdapárt paraszti tömegeit, de demokratikus vezetőit is, hogy az ő felhasználásukkal próbálja elérni sötét, népellenes céljait.
A demokrácia ellenségei a koalíción belül a Kisgazdapártban levő reakciósokkal szorosan együtt dolgoznak. És együtt dolgoznak a Sulyok-pártba tömörült, koalíciós fegyelem által nem korlátozott reakciósokkal is. Ennek következménye, hogy a politikai életben csakúgy, mint a gazdasági életben kezd elviselhetetlen feszültség keletkezni, mely megbénítással fenyegeti az egész állami életet. Ha ez így folytatódik, nemcsak a demokrácia eddigi vívmányait kockáztatjuk, hanem az a veszély is fenyeget bennünket, hogy annyi áldozattal és munkával létrehozott eredményeink veszendőbe mennek és sok tekintetben rosszabb helyzetbe kerülhet az ország, mint másfél évvel ezelőtt volt, amikor a káoszból és reménytelenségből a nemzeti erők összefogásával kiemeltük.
Ennek a veszélynek felismerésében határozták el a munkáspártok, hogy a nemzetgyűlésen és azonkívül egyre kihívóbban fellépő reakciós provokációkat élesen visszautasítják (Taps.)
A két munkáspárt el van szánva, hogy a magyar demokrácia fejlődésének érdekében és a szocialista munkásmozgalom harcos hagyományainak szellemében latbaveti a szervezett munkások és a dolgozó parasztság tömegeit is. (Taps.) Erre annál is inkább szükség van, mert azok az ígéretek, amelyek a Kisgazdapárt részéről március 12-én és július 17-én a reakcióellenes harcról elhangzottak, lényegében papíron maradtak. A két munkáspártnak most kell gondoskodnia arról, hogy ezek az ígéretek megvalósuljanak és ezen túlmenőleg olyan intézkedések kövessék őket, amelyek biztosítják, hogy a koalíció valóban demokratikus lesz és megszűnik az a mai tarthatatlan állapot, amikor a reakció a koalíción belül támadhatja a demokrácia alapépítményeit. Ezért a demokrácia legelemibb követelése ma: eltávolítani a koalícióból a reakciót. (Hosszantartó taps.)
A Magyar Kommunista Párt ezért elhatározta, hogy mozgósítja a Párt erőit és a szociáldemokrata testvérpárttal, az összes demokratikus pártokkal és szervezetekkel együtt közös harcba viszi őket a reakciós jobboldal tervének meghiúsítására. Mi örömmel üdvözöljük a szociáldemokrata testvérpárt határozott állásfoglalását a reakció elleni közös küzdelem mellett és a munkásegység megbontására irányuló kísérletek erőteljes, félreérthetetlen visszautasítását. (Hosszantartó taps.) Pártunk mindent el fog követni, hogy a munkásegység, amelynek a demokrácia annyit köszönhet, a Szociáldemokrata Párttal való meleg és eredményes együttműködés minden vonalon erősödjék. (Taps.) Mindent meg kell tennie, hogy a mi vonalunkon is, saját sorainkban semmi meg ne zavarhassa ezt a munkásegységet és mindent elő kell mozdítani, ami ezt az egységet szorosabbá fűzi és bensőségesebbé teszi. (Taps.)
A Baloldali Blokk megszilárdítására, a Nemzeti Parasztpárt bomlasztását célzó kísérletek meghiúsítására, a munkás-parasztszövetség, valamint a reakció elleni közös harc elveinek alapján szorosabbra kell fűzni a szövetséget a Nemzeti Parasztpárttal.
Rajta kell lennünk, hogy minden erővel megvédjük a munkásosztály és a demokrácia eddigi vívmányait és minden erőnkkel küzdünk azért, hogy a reakciós jobboldal befolyása az államszervezetre ne gyarapodjék, hanem csökkenjen. Fel kell készülnünk minden erővel a választásokra is. Gondoskodni kell arról, hogy a Baloldali Blokkal, elsősorban szociáldemokrata testvérpárunkkal vállvetve, olyan új választójogot hozzunk létre, mely tekintetbe veszi az 1945-ös választások tanulságait és kizárja a választásból a reakciósokat, a fasisztákat és hozzátartozóikat. (Tomboló tapsvihar.) Az eddigi tapasztalatok alapján a demokrácia nem bízhatja sorsának intézését saját ellenségeire. Ne bízzuk kutyára a hájat. (Derültség, taps.)
A tavaszi népi megmozdulások túlzásaira hivatkozva, nemcsak reakciós körök, hanem gyakran becsületes demokraták is hajlandók arra, hogy a tömegmegmozdulások fegyverét, mint a demokráciával össze nem egyeztethetőt, elvessék. Véleményünk szerint az a régi latin közmondás, hogy a köz üdve a legfőbb törvény, a tömegek latbavetésére is vonatkozik. Ha a magyar demokrácia megvédésére és továbbfejlesztésére a tömegmozgalom minden néven nevezendő alkalmazása szükségesnek mutatkozik, a legteljesebb mértékben élni fogunk vele (nagy taps) és nem kétséges, hogy ebben, mint egy ember, támogatnak bennünket az ország öntudatos dolgozói és mindazok, akik felismerik a reakció előretörésének és visszaverésének jelentőségét. A jóhiszemű demokratákat viszont figyelmeztetjük arra is, hogy a háború alatt a magyar demokrácia egyik gyengéje éppen abban állott, hogy félt a Horthy-rendszer ellen a tömegek mozgósításától. Mi nem fogunk habozni, hogy a demokrácia védelmére a dolgozó tömegeket is harcbavessük. (Tomboló taps.)
Mikor ezeket ilyen világosan és félreérthetetlenül megmondjuk, ugyanakkor kijelentjük, hogy harcunk nem irányul a Független Kisgazdapárt demokratái ellen, akik közül sokan maguk is elégedetlenül állnak a saját pártjukban tapasztalható reakcióval szemben. Nem irányul a Kisgazdapárt egésze és különösen nem irányul paraszti és polgári demokratikus tömegei ellen. Mi a magunk részéről mindent megteszünk és mindent előmozdítunk, ami lehetővé teszi, hogy a Kisgazdapárt demokratikus része velünk együtt küzdjön a reakciós jobboldal ellen, szövetségre lépjen a Baloldali Blokkal és így létrejöjjön a magyar demokrácia új, szilárd kormányzati alapja. (Taps.)
A Magyar Kommunista Párt a demokrácia minden egészséges építő erejével együtt akar küzdeni a koalíció és a nemzeti összefogás válságának megoldásáért, az állandó, egységes, munkaképes és valóban demokratikus kormányzat megteremtéséért. Éppen ezért követeli: ki a nép ellenségeivel a koalícióból! (Tomboló, hosszantartó tapsorkán.)
(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!